Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

1929 november 1. DftI.MAGYAnOBSZ.4G &&in§tíiz és Mftv&sttznt'r Kenfner Lajos zongoraestje A magyar előadóművészek világhíres csoport­jában a mult évben tűnt fel egy szerény ifjú, Ski Székely Arnold, a pesti zeneakadémia ki­váló tanárának iskolájából került kí és egy csa­pásra elnyerte a legkényesebb igényű zenebarátok hódolatát és becsülését. Kentner tegnapesti sze­gedi hangversenyével a szegedi, nehezen felmele­gedő, nagyigényű közönség elismerését is minden fentartás nélkül megnyerte. Kevés pianistát ünne­peltek még olyan zajos elismerő tapsviharral, mint ennek a szerény megjelenésű, de művészi lélek­kel megáldott igazi zongoravirtuóznak bemutatko­zását. A műsorának ízléses összeállítása, a klasz­sxikusokban való nemes elmélyedés (Scarlatti, Beethoven), a romantikusokbani teljes felolvadás (Schuman, Chopin) és a nagy magyar zeneköltő­nek, Kodálynak mesteri interpretálása után két végtelen nehéz virtuóz Schlözer-etüd, majd vége­zetül a Schultz—Ever átiratban játszott Strauss János »Kék Duna« keringő eljátszása olyan mű­vészi teljesítmény, amely meg is érdemli a kö­zönség meleg, zajos ünneplését. Kentner művé­szete a legtisztább zongorajáték. Nála a technika csak eszköz a müvekben rejlő zenei gondolatok minél tökéletesebb ismertetésére és amilyen ne­mes geyszerüséggel szólaltatja meg Scarlatti olasz klasszicitását és olyan nagyszerű energiával és vad tűzzel játsza Kodály legújabb, még kézirat­ban lévő Marosszéki táncát, a székely lélek ben­sőséges tüzével átitatott szilaj motívumokat. Min­den tekintetben méltó Kentner a legteljesebb el­ismerésre és arra, hogy a szegedi pódiumon Sze­replő sok kiváló művész között előkelő helyet biz­tosítson a zongoraművészeinek és sok igaz hivet szerezzen a muzsikának. Harmónia hangversenyei? Szigeti hegedücstje november 16. Mozi. Vera Mlrova amerikai táncfenomén csodálatos táncait mutatja november 23., este 8., Tiszában tartandó estjén. Jegyek 1.50-től. A színházi iroda hírei Ma este, Mindenszentek napján, a színház nem tart előadást. Cyrano de Bergerac szombat este. Edmond Ros­tand halhatatlan költői remekének felújítása ál­talános tetszéssel találkozott, a szerda és csü­törtöki előadások közönsége őszinte óvációkban részesítette a kitűnő címszereplő Táray Feren­cet, Roxan személyesitőjét, Pártos Klárit, Chris. tian szerepében Csellét, de a nagyszerű együttes minden egyes érdemes tényezőjét. Dr. Németh Antal ötletes rendezésében a régi Cyrano-előadá­sok legjobbjaira emlékeztető előadással illesztette műsorába a szinház ezt a világirodalomban elő­kelő helyet elfoglaló remekmüvet, mely szom­baton ismét műsorra kerül a felelevenítés első­rendű szereposztásában Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Diák­Szerelem. Vasárnap este A. Harmath Hilda vendégfellép­tével: Szökik az asszony. Vasárnap este diadal­mas útjában tizenötödszőr kerül szire az idei szezon eddigi legnagyobb operettsikere, a Szökik az asszonyi amely az eddigi zsúfolt házakat te­kintve, előreláthatólag sokkal nagyobb előadássoro­zatot fog megérni, mint az elmúlt évek legnagyob operettsikerei. Menyasszonyi kelengyék minden kivitelien Női, ayermek és Bahy fehérnemiiek óriási választórba.i Leányka é8 fiu ruhácskák készen és :endeié&re Agy« és öszíalnemüek Férfi kalapok 84« mese olcs^r Pollák Testvéreknél Csekonics ucca és Fekeiesas ucca sarok. Bucsukeringő — A. Harmath Hilda vendégfel­lépfével. Hétfőn este premierbérletben illeszti mű­sorába a szinház Strausz Oszkár bűbájos zenéjü nagy operettjét, a Bucsukerlngő-t, mely előadás­nak külön érdekességet kölcsönöz az, hogy a női főszerepet Á. Harmath Hilda, mint vendég játsza, aki a nyáron Lipcsében ezzel a szerepével döntö sikert aratott és a férfi főszerepet Tolnay Andor, akinek ez a legjobb szerepe. A darab egyébként szenzációs szereposztásban kerül színre: Páger, Kiss Manyi, Vágó, Kádár Margit, Herczeg, Ve­szely, Egyed Lenke, Kemény Erzsi, Bognár, Ajtay, Sümegi, Rónai játszák a pompásnál pompásabb szerepeket. A Bucsukeringő eladását kedden A. bérletben megismétli a szinház. Zürichi deviza zárlat: Páris 20.33, London 25.17.75, Newyork 516.07.5, Brüsszel 72.20, Milánó 27.03.25, Madrid 73.80, Amsterdam 208.25, Berlin 123.51, Bécs 72.57.5, Szófia 3.73.5, Prága 15.29, Varsó 57.87.5, Budapest 90 27 5, Belgrád 912 öt­nvolcad, Bukarest 3.08.25. Budapesti valuta zarlats Angol font 27.80—27 95, Belga frank 79.75-80.15, Cseh korona 16.85—16.95, Dán korona 152.85—153.45, Dinár 9.98-10.06, Dol­lár 569.75-571.75, Francia frank 22.35-22.65, Hol­landi forint 230.00—231.00, Lengyel zloty 63.90­64.20, Leu 3.38-3.42, Léva 4.10-4.15, Lira 29.75— 30.05, Német márka 136.45—137.05, Norvég korona 152.85-153.45, Osztrák schüling 80.10-80.50, Spa­nyol pezeta 80.60-81.60, Svájci frank 110.50-111.00, Svéd korona 153.20—153.80. Irányzat: A holnapi ünnepre való tekintettel ma volt a prolengáciő, amely a kontremin po­ziciófedezésével járt. Ennek nyomán a kedvező berlini jelentésekre az árfolyamnivó az egész vo­nalon megszilárdult. A fíxpapirok piacán az irány­zat szilárd, de üzlettelen, a devizapiac nagyjá­ból változatlan. Határidős terménytőzsde zárlat: Magyar buza márc. köt. 23.80, 23.81, 23.87, 23.69, zárlat 23.70­23.71, máj. köt. 24.50, 24.54, 24.40, zárlat 24.39­24.40. Rozs márc. köt. 17.52, 17.55, 17.43, zárlat 17.40-17.42. Tengeri máj. köt. 17.35, 17.21, zárlat 17.20—17.22. Irányzat búzában barátságos, egye­bek tartottak, a forgalom élénk. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es ti­szavidéki 23.30-23.50, 78-as tiszavidéki 23.40-23.65, 79-es tiszavidéki 23.85-24.05, 80as tiszavidéki 24.00 —24.20. Rozs 15.15-15.25. Tengeri 19.50-19.75. Irányzat barátságos, a forgalom élénkebb. Ferencvárosi serlésvásár: Felhajtás 2094. Eladás 735. Árak: Könnyű 122—136, nehéz 138—148. Csikágói terménytőzsde zárla!: Buza csendes. Dec. 128 egynyolcad—127 hétnyolcad, márc. 135 egynegyed—egynyolcad, máj. 139—138 háromne­gyed. Tengeri csendes. Dec. 92 egynyolcad, márc. 97 háromnegyed, máj. 100 egynegyed. Zab alig tar­tott. Dec. 50, márc. 52 hétnyolcad, máj. 54 öt­nyolcad. Rozs csendes. Dec. 97, márc. 112, máj. 114. asm e viláahtríi Gé-Ef-Bé BEMBERG selyemharisnyák minden létező szín és minőségben szavatosság melleit Gé-Ef-Bé gyártmányú kötöttáru különlegességek gyári lerakata c oda olcsó árakon Pollák Testvéreknél Széchenyi tér és Csekonics ucca. m-ni iimw—M—BIMM—t' i inm BUM Kizárólagos elárusíts a Délvidék részére Káldor JF. és Tsa Szeged, Kárász ucca S. 650 SZEGEDI SAKKÉLET. rA' Szegedi Sakk Kör kőrbajnoki versenyé­nek szerdai fordulóján Weisz győzött Kasía ellen, Lőrinczy Kroó ellen, Soóky Becker el­len, Köves—László, Sandberg—Schiffert re­mis, Löwinger szabadnapos volt. Győzött Kon­rád Rosenber gellen, míg a Sporer—Pauer játszma függőben maradt. 'A verseny állása a nyolcadik forduló után: Köves, Konrád 6 és fél, Schiffert 5 és fél, Soóky, dr. Soóky, Löwinger 5, Sporer 4 és fél, Weisz, Sandberg, László, Zakar 4, Kasza 3, Pauer 2, Rosenberg, Becker 1 és fél, Lőrinczy. 1, Kroó 0 pont. A Gyulán vasárnap kezdődő bajnokságok' miatt a jövő hétre kisorsolt játszmák egy hét­tel eltolódnak. A legközelebbi versenynap no­vember 11-én, hétfőn lesz. 1 drü. seluem vagu 4aQA divat hochás sál, min ísf u ww den színben • Párisi Nagy Áruház, Szeged 834 Csekonics és Kiss ucca sarok. ElstadO kerékpár, sporttocsik, Bummif. VdrryyGfl, aikalfSszay, 53 PiroíMlények, Knnyhaszerek etSnvfls rSsTletre. Tessék meggyőződni! Szántó Laiosnál, Qőzf Qrdűvel szemben! A februárban meqnjert Madárfésszelíi ^^ rwm mMMmmmM'Bi aí TT és-» ojt ^^ című gobelínképet eladom. Lábos Elekné, Megtekint­hető és érdeklődni lehet pénteken és szombatin Somogyi ucca 7. II em. balra 851 gyári árakon Divatos y2 selyem ernyők 9'— P-165 Női, férfi és gyermek gyapjú harisnyák és alsó neműek rendkívüli olcsó árakon Női és férH divatcikkek 846 legnagyobb választékban Pollák Testvéreknél Széchenyi tér és Csekonics ucca.

Next

/
Oldalképek
Tartalom