Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-05 / 251. szám

9ZBOED, SxerketcMtegi Somogyi ucca 22. L em. Teleion: 13-33.^KladóhlTotal, kölonnkönyvtAí «< Jegyiroda : Aradi ucca 8. Telefon: 306. ^ Nyomdai Löw LIpöl ucca 1Q. Teleion; 16—34. TAvlroíl ét levélcím: DélmagyaromAg Sieged. Kedd, 1929 november 5 Ára 16 fillér V. évfolyam, 244. szám ELŐFIZETÉSr Havonia helyben 3-2 vldelcca ét Budapesten 3-öO, klllISldOn 6-40 pengd. — Egyes tzAm Ara hétkdz» nap 16, vasár- 6a Ünnepnap £4 Mlll. Hlr« deléaek (elveiele tarifa szerint. Megjelenik hétlö klvélelével naponta reggel A legnagyobb hazardor 'Annyiszor kiirtották már nálunk a kártyaklubokat, hogy azt hittük, hírmondó se maradt belőlük. Azért olvassuk .meglepetve azt a hivatalos nyilatkozatot, hogy most hiár csakugyan leszámolnak azokkal a gentlemanokkal, akik még a mai világban is szerencsekergetessél szolgálják a hon javát. Ámbár hiszen nincsen ebben semmi meglepő. Ugy látszik, a kártyásokkal is ugy van a vaskezü hatalom, mint a vadvizekkel. Azokat is minden esztendőben megfenyegetik vele, hogy most már aztán csakugyan ráncba szedik őket, sőt tavasszal rendesen megjelenik a fenyitő hadjárat térképe is. Persze mindig ugyanaz a térkép, amit már nyolc esztendővel ezelőtt tett le az illetékes hatóság a nemzet asztalára. A vadvizek persze épp oly vigan legelgetnek most is, mint mikor még nem üldözték őket térképileg. Nem mondjuk, hogy a kártyasport vadvizei is csak ilyen elméleti szabályozásban részesültek eddig. A néhány ezer kártyakaszinóból csakugyan szétugrasztottak már egy tucatot, úgyhogy most már azoknak a tagjai is kénytelenek más kaszinókban szerencsétlenkedni, vagy szerencséskedni. Éppen ezek a ki-kiujuló fenyegetések azonban azt mutatják, hogy hazánk kártyából élő polgárainak statisztikája nem mutat hanyatló tendenciát, amiben azonban nem a rendőrség erélye a hibás. Attól tartunk, hogy ettől a tüneti kezeléstől nem lehet eredményt várni. Nem még abban az esetben sem, ha példának okáért nem az eldugott lokálokban adná ki a mérgét a hivatalos szigor, ahol névtelen szerencsevadászok és homályos multu exisztenciák verejtékeznek a zöldposztó felett, — hanem azokban a nagvmultu klubokban ütnének szél, amelyekben fényes nevek viselői és nagyrangu méltóságok ápolják az ősi tradíciókat a kártya tekintetében. Nem valőszin ü ugyan, hogy ezeknek szólna a mostani készülődés s hogy ezekre a patinás nevü intézményekre is sor kerülne, de azt hisszük, nem is sokat használna ez se. Próbálta azt már olyan ur is, aki még Scitovszky belügyminiszter urnái is nagyobb ur volt és szinten igen konstruktív férfiú, noha rábi-nak hívták. Hammurabi, a nagy babiloni király, az emberiség legrégibb fönmaradt törvénykönyvének szerzője már évezredekkel ezelőtt igen tiltotta a hazárdjátékot és kezeknek, sőt fejeknek levágásával büntette, ami már abban az időben is körülbelül az egyetlen alapos kúrának látszott a játékszenvedély ellen. Mindazáltal a nagy Hammurábi elmúlt, a nagyszerű bünletőkódexe ís elmúlt, a játékszenvedély azonban kerek e világon azóta is megmaradt. Távol legyen azonban tőlünk, hogy pártjutat fogjuk a spiller-éknek, ahogy a régi világban hivták őket és menedéklevelet kérjünk a számukra pszichológiai alapon. Ha végeredményben nem használ is, ártani semmi esetre se árt a játékdüh ellen való küzdelem, mert ha kiirtani nem tudja is, talán mégis mérsékli és szelidili a bűnre csábító alkalom csökkentésével. De ha már odáig értünk a konszolidálás terén, hogy végre a kártyában is helyreállítjuk az erkölcsöket, talán jó lenne körülnézni az országban és észrevenni, hogy más hazárdozások is folynak itt, nem kevésbé veszedelmesek, mint az, amit ruleltal, vagy kártyával űznek. Kezdjük a háború nagy hazárdján, amelyben egy ezeréves ország volt a tét s amelyben sikerült is elkártyáznunk négyesztendős játszmában, kontrákkal és rekontrákkal tarkítva, még a honfoglaló ősök sírjait is. Tulajdonképp ez a hazárd háború volt a kezdete minden nyomorúságunknak és ez a felelős azért, hogy ilyen szállóigéje van ma ennek az országnak: »itt becsületes munkából nem lehet megélni«. Ezért kénytelen itl ma mindenki hazárdozni, az is, aki nem is ismeri a kártyát. Minden dolgozó ember, aki mégis csak a becsületes munkájából akar élni, kénytelen a szabad ideje, az éjszakai nyugodalma, a maradék testi, lelki ereje feláldozásával és kockára tételével hazárdozni — egy falat kenyérért, meleg ruháért, téli tüzelőért. Nem pompáért, drága élvezetekért, hanem a legnyomorúságosabb életföltételekért, magáért a puszta életért. Mikor lesz ennek vége? Mikor tér vissza az a hazárdmentes világ, mikor az ember tudta, miért dolgozik és nem kellett atlól félnie, hogy amit évek munkájával összeku- ! porgatott, az egy reggelre elolvad, mint a hó | s öregsége támaszának nem marad más, mint a koldusbot, de az után is forgalmiadót kell fizetni? Mikor érünk megint oda, hogy igenis meg lehet élni a becsületes munkából és csakis abból lehet megélni? Majd akkor, ha felhagynak a tízesztendős hazárdpolitikával, amelyről Friedrich István, a néhai »jogforrást azt mondta tegnap, hogy a harmadik Trianonhoz juttatott bennünket. Pedig ő tudhatja, mert ő egyik alapítója volt ennek a végzetes klubnak, amely hazárdul játszik az abszolutizmus nyilt kártyájával, amelybe azonban időnként, ha a szükség ugy kívánja, belecsempészi a mellényzsebből a demokrácia makkhetesét. Vagyvagy. Vagy elő azzal az őszinte diktatúrával, aminek olyan sok felelőtlen cáfolatát provokálta ki Hadik János egy felelős helyett, vagy meg kell kezdeni a demokratikus játszmát. De mire jó egyszerre hazardírozni mind a kettővel? Mikor nyerni ugy se lehet egyebet, csak annyit, hogy a kormány a mai rendszerhez legyen címezve, veszteni pedig mindent el lehet, ami megmaradt is: az ősök temetői után a magunk sírhelyeit is. A balpárt fényes győzelmével végződtek a tőrvényhatósági választások 44.020 szavazatai adtak le az ellenzéki felőliekre és csak 41.880-aí a hivatalos JelOlíekre A balpárt többsége 2140 szavazat Az ellenzék 15 mandélumol kapói?, a Nagyszeged Párt 12-01 a Külvárosi Póri 23-ai (A Délmagyarország munkatársátólA választási harc legutolsó fázisában elhangzott egy beszéd, amely békét és megértést ajánlott fel és kért, ha majd a szavazás megtörtént és az eredmény kihirdetésével lezárul a közigazgatás 17 év óta első alkotmányos csatája. Akkor még természetesen senkisem tudta az eredményt, jóslások hangzottak el, bizakodások élesztették a lelkesedést és próbáltak hódítani. Ma előttünk van a sok részletében teljesen váratlan eredmény, amely a főfrontokon megfelel a várakozásunknak, épp azért bennünket nem is lep meg. Ma már tudjuk, hogy a Szövetkezett Városi Balpárt gyönyörű győzelmet aratott és beszámolónkat mégis annak a reményünknek a hangoztatásával kezdjük, hogy a sebeket, amelyeket a harc hevében osztottak és kaptak, mindenki gyógyítani fog segíteni, senki sem fogja megengedni felszakitásukat és hogy a liberális és demokrata tábor tömör és megértő egységben fog találkozni. A liberális polgárság ismert szereplői meglehetős számban maradtak ki az uj közgyü- \ lésből és bizony ki gondolt volna arra, hogy j nem lesz tagja az uj közgyűlésnek dr. Bodnár Géza, akinek annyi érdemes és értékes felszólalása volt a régi közgyűlésen, hogy kimarad Hoffer Jenő, hogy csak mint póttag került be a szegedi közélet sok évtizedes érdemes munkása, Bokor Adolf és hogy a kimaradotlak sorába kerül May Gyula. Nem került be az uj közgyűlésbe a szegedi társadalom egyik megfontolt gondolkodású, kedves alakja, Rózsa Béla és a kimaradoltak közölt van a naeymultu dr. Ujj József is. Egyik szenzációja a választásnak, hogy. a VII. kerületben, ahol a Szövetkezett Városi Balpárt nem állított jelölteket és ahol a Nagyszeged Párt a kultuszminiszter társaságában a legelső helyek egyikén jelölte az ujabban ismét agyonfavorizált dr. Tóth Imrét, a szavazók Ítéletet mondtak a lehető legszerencsétlenebb listaösszeállitás felett és ha ipár nem tehettek mást, törölték Tóth Imrét, aki ilyen módon csak póttagnak került be. Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy dr. Tóth más kerületben mégis csak bekerült mint rendes képviselő ai uj közgyűlésbe. A régi közgyűlésnek még sok-sok ismert és érdemes tagja maradtak ki, nagyrészt olyanok, akik nem voltak jelölve s a kimaradt jelöltek között fel kell még említenünk a mindig komoly gondolkodású Lantos Bélát, a pompás közbeszólásaiért kedvelt dr. Szeless Józsefet, a technikai kérdések egyik szakértőjét, Szíjgyártó Albertet és a társadalmi indítványok benyújtóját, Hauser R. Sándort. Feltűnő, hogy, az I. kerületben megbukott dr. Muntyán István. Városszerte örömet keltett, hogy bejutott Wolff Miksa, visszakerült a közgyűlésbe a derék Ottovay Károly és póttagnak bekerült dr. Krausz József. Sajnálatos, hogy dr. Erdélyi Jenő nem tudott bejutni és hogy a választási harc során igen előnyösen szereplő Szokolovszky Gyula alig néhány szavazattal maradt teljesen ki. A választás sor'án érvényesült uf tagok közeit bizonyára a legnagyobb érdeklődést Bakó László református lelkész, dr. Szarnék Sára orvosnő és Lájer Dezső szocialista párttitkár fogják kelteni. Osztatlan örömet kelt, hofiy, a