Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-15 / 260. szám

9ZBOBD. SBerkeMtOtég: Somogyi ucca 22. I. mn. Telefon: 13-33.^Kiadóhivatal, aoictankUnyvtAr Jegyiroda : Aradi ucca S. Telefon: 30ö. ^ Nyomda • L»w Llpól ucca 19. Telefon • 16-34. TAvlrnll é» levélcím: DélmanyarontAg Szeged. •ДИВ—HM W Péntek, 1929 november 15 Ára 16 fillér V. évfolyam, 253. szám ELŐFIZETÉS: Havonta helyben 3-20 vidéken és Budapesten 3-60, »cUltöldSn 6-40 pengő. - Egyes Mém ára hélkOz. nap lb, vasár- és Ünnepnap 24 Ilii. Hlr. deiések felvétele tarifa szerint. Megje­lenik hélfö Kivételével naponta reggel Reflexiók egy miniszteri beszédhez Bud János kereskedelemügyi miniszter leg­utóbb Békéscsabán a kereskedők székházá­nak felavatásán úgynevezett nagy beszédet mondott, amely nemcsak a békéscsabai vá­lasztókhoz, hanem az egész országhoz voit in­tézve. Beszélt a kereskedelem bajairól s be­széde során a kereskedelmet a vérkeringés­hez hasonlította. Ha a vérkeringés beteg, be­teg az egész szervezet s nem lehet rajta aprólékos, tüneti kezeléssel segíteni. Beszélt a világgazdaság válságáról, melynek egyik je. lensége a mi lokális, magyar válságunk is. E világválság okai között szerepel többek kö­zött az államoknak a világháború óta esztele­nül túlhajtott elzárkózási politikája, amely megakasztja a természetes árukicserélődés fo­lyamatát az egyes nemzetek között. Minthogy pedig a válságnak ezen az okán egyoldalúan mi nem tudunk változtatni, kétszeresen fon­tos reánk nézve a belső fogyasztóképesség emelése. Ha kivülről kényszerilenek bennün­ket, arra kell törekednünk, hogy a magunk termelését a saját fogyasztóközönségünk szivja fel. A mintf?£teri beszédnek ez a passzusa, amely a mi gazdasági helyzetünknek egy kényszerű adottságával foglalkozik, adja az alkalmat ezekhez a reflexiókhoz. A tény adva van. A nagy államok elzárkózási politikát Űznek és a kicsinyek, akarva-nemakarva, kénytelenek a gazdasági politikának ehez az irányzatához alkalmazkodni. 'A helyzetet a háború, illetve a békekötés szülte. Németország, hogy a rá­rakott jóvátételi adósságokat meg tudja fi­zetni, kénytelen ipari exportját minden kép­zelhető eszközzel fokozni. Ez a mesterségesen kierőszakolt és mesterségesen erőszakolt ex­port védekezésre kényszeríti a győztes hatal­makat. Beáll a gazdasági élet circulus vitio­susa. Fokozott export nélkül nincs német jóvá­tétel, a fokozott export pedig, ha nem akadá­lyozzák meg, tönkreteszi a többiek iparát. De ez az elzárkózás politikájának csak egyik úldala. Az ipar mellett még az indusztriali­zált államok is mesterségesen igyekszenek mezőgazdaságukat alátámasztani. Kereskedel­mi és fizetési mérlegük aktivitásának biztosir tása érdekében arra törekszenek, hogy mező­gazdasági cikkek előállításában is minél ke­vésbé függjenek a külföldtől. Olaszországban folyik a battaglia del grano, amely a negyven­egymilliós lélekszámra megduzíadt félszige­tet mentesíteni akarja a külföldi gabonabeho zalaitól. Németországban már szinte a kémiai tudomány igénybevétele mellett űzik a tö­megtáplálást szolgáló növények termelését és az állattenyésztést. Azokról a vexatórius jel­legű intézkedésekről, melyekkel Kőzépeuró­pának ez a még ma is vezető és centrális gazdasági hatalma az idegen behozatalt ki akarja szorítani, szintén lehetne zengeni né­hány soros éneket. Állategészségügyi védeke­zés címén semmiféle feldolgozott húsárat Né­metországba bevinni nem szabad. Az eleven csirke csak ugy lépheti át a német határt, ha előbb levágják a — farktollát. Bizonyára ott szoktak tanyázni a káros bacillusok. Mindegyik állam gazdasági autarkiára tö­rekszik. Még Svájc és Ausztria is, kimondottan alpesi ország voltuk mellett, a gabonaterme­lést igyekszenek előmozdítani. A sürün la­kott, nagyrészt kihasznált területű, évszáza­dok óta egészen más irányú gazdasági poli­tikára beállított eurórai országok megfeled­keznek róla, hogy önmagukat teljesen csak az olyan tág kiterjedésű, mindennemű termé­szeti kincsekben bővelkedő és korlátlan lehe­tőségekkel rendelkező országok képesek el­látni, mint Amerika, vagy Oroszország. Az utóbbi persze teoretikusan, abban az esetben, ha a bolsevizmus megszűnik. De ez az autar­kiára való törekvés és a mezőgazdasági ter­melés erőszakolása előidézi a második cir­culus vitiosust: a túlnyomóan mezőgazdasági jellegű államok rákényszerülnek az ipari té­ren való védekezésre és az iparfejlesztési po­litikára. A furcsa ebben a kétoldalú elzárkózásban, amelyet a nemzetközi gazdasági élet trombózi­sának lehetne tekinteni, eddig az volt, hogy mindegyik érdekelt csak a másiknál vette észre, hogy emeli a vámkorlátokat. Sir Jo­suah Stamp egy igen érdekes szemléltető tér­képet is készített, amely plasztikusan mutatja be, hogy az európai országokat milyen magas vámkorlátok választják el egymástól. Mint­hogy pedig a nemzetközi gazdasági politiká­ban a hangadók a nyugati indusztrializált államok voltak, ezeknek képviselői a Népszö­vetség bizottságaiban és a nemzetközi keres­kedelmi kamarában sok ügybuzgalommal, de kevés belső őszinteséggel »tanulmányozták*, hogy mely akadályok állanak az ipari kivitel j útjában. Az idén azután a nemzetközi ka­I тага amsterdami konferenciáján az egyik magyar kiküldött ajánlotta annak tanulmá­nyozását is, hogy mely akadályok állanak a mezőgazdasági kivitel útjában. A felszóla­lást, — о quae mutatio rum! — a románok és szerbek zajosan megtapsolták. Az ered­mény, mint szokás, az lett, hogy — kiküldtek egy tanulmányozó albizottságot. Dőreség volna, ha áltatni akarnánk magun­kat. Ez az elzárkózási politika egyhamar nem ér véget. Akkor pedig annak megfelelően kell berendezkednünk. Ipart kell fejlesztenünk, hogy az ipari munkásságban vásárló tömeget biztosítsunk mezőgazdaságunknak, viszont azoknak az ipari termékeknek fogyasztására kell törekednünk, melyeket magyar gyárak, magyar műhelyek, magyar munkáskezek ál­lítanak elő, hogy ezzel csökkentsük mérle­günk fenyegetően nagy passzivitását. Ez pedig nem lehet tisztán kormányfeladat. A kormánynak vannak ebben a vonatkozásban is kötelességei, de a társadalom sem ment­heti fel magát a reá háruló kötelezettségek teljesítése alól. A társadalom bizonyos mér­tékig emlékezetébe idézheti a mult esztendő­nek ugyanebben az időszakában rendezett Ma­gyar Hetet, amely lényegében egy nagy fel­kiáltás, hangos panasz volt a gazdasági el­vérzés veszedelmével szemben. Nálunk még mindig rengetegül nagy a felesleges külföldi behozatal. Olyan cikkek özöne árasztja el az országot, melyeket idehaza is teljesen kielé­gítő minőségben és ha kell, kielégítő meny nyiségben is tudnak előállítani. Tessék itt, ezen a fronton szembeszáll ani a veszedelem­mel. Ez nem az idegen áruk bojkottja, mert gazdaságilag iskolázott ember ilyent nem hir­dethet. Ez csak a jogos önvédelemnek az a mértéke, melyet nem nélkülözhetünk. Ha a hatalmasok megteszik, nekünk is jogunk van hozzá, hogy társadalmi és erkölcsi védővámot állítsunk az idegen behozatal útjába és meg­akadályozzuk a milliókká sokasodó fillérek külföldre gurul ását. Bethlen a miniszteriális iipvliel egyszerűsítését, a közigazgatásban a szóbeli elintézés bevezetését ígérte a kereszténypárt értekezletén fl miniszterelnök a Képviselők létszámának csökkentéséről (Budapesti tudósítónk telefonjclentése.) A keresztény gazdasági párt Ernszt Sándor elnöklésével csütörtökön délután értekezletet tartott, amelyen a kormány tagjai közül gróf Bethlen István miniszterelnök, dr. Vass Jó­zsef, Bud János, Wekerle Sándor és Mayer János miniszterek voltak jelen. Az értekezlet során Haller István fejtette ki a párt állás­pontját a gazdasági helyzetről és ismertette azokat a javaslatokat, amelyeknek keresztül­vitelét a gazdasági helyzet javítása érdeké­ben szükségesnek tartja. Utána Czettler Jenő, majd Buday Dezső mondott beszédet, mely­nek során részletesen kitértek a gazdasági élet valamennyi problémájára. Gróf Bethlen István miniszterelnök vála­szában bejelentette, hogy a takarékossági bi­zottság tervet készít a miniszteriális ügyvitel egyszerűsítésére és ennek egyik leglényege­sebb pontja az, hogy a közigazgatásban beve­zetik a szóbeli elintézést, Uj ügyrendet kell készíteni, amely az egész közigazgatást, különösen az ügykezelési részt egyszerűsíti, a hivataloknak egymással való érintkezését, az aktakezelést, az egész admi­nisztrációt egyszerűsíti. A másik teendő a közigazgatás bizonyos de­centralizálása. Az utolsó kishivatalnoknak is egy bizonyos egyéni iniciativával kell ren­delkeznie és egyéni felelősséggel kell felru­házva lennie. Ezt csak ugy érhetjük el, Ha a decentralizációt keresztül viszik az egyes re­szortokban és azt az ezer és ezer detailkér­dést, amely valóban feleslegesen jő fel a köz­ségtől a minisztériumig, megkímélik ettől a hosszú úttól. Az időpazarlás a közönségnek pénzébe is kerül. Az egyes reszortok kebelé­ben kell a minisztereknek megvizsgálniok, hogy melyek azok az ügyek, amelyek az első és melyek a második fokon elintézhetők és melyeknek kell feljönni a minisztériumba. Ez az egész reform egy-két év alatt meg­csinálható. 'Sehol a külföldön nincsenek a tisztviselők oly kevéssé foglalkoztatva, mint nálunk. Sok hivatal nem produkál mást, mint­hogy az aktákat átteszi a másik hivatalhoz, vagy pótlólag kér valamely aktát. Kijelentette, hogy nem zárkózik el a kép­viselők létszámának csökkentése elől, ezt azonban csak a legközelebbi választásoknál a választókerületek ujabb beosztásával lehet megvalósítani, Bud János kereskedelmi miniszter, majd Wekerle Sándor pénzügyminiszter, végül Ma. yer János földmüvelésügyi miniszter szolgál­tak részletkérdésekben felvilágosítással a párt­nak, amely végül ugy határozott, hogy a mi­niszterelnökre bízza annak eldöntését, hogy a gazdasági kérdések megvitatását a képvi­selőház napirendjére tüzi-e vagy sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom