Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-06 / 227. szám

2. se 192" oVióher 6. 15 évre Ítélték Tukát Ax ítélet általános megdöbbenést kelteit — Suiyos kö­vetkezmények várhatók Prágában már az iíéleík ihírdeíés elöíí tudták az iléletel Pozsony, október 1. Ma déli 1 órakor hirdet­ték ki a Tuka-pör ítéletét. A teremben óriási volt az izgalom. A törvényszék épülete előtt iőriási tömeg hullámzott Mély csendben hallgatta a közönség, amint Terebessy, elnök megkezdte az Ítélet felol­vasását. — A biróság bűnösnek mondja ki dr. Tuka 'Bélái a köztársaság védelméről szóló törvény 2. paragrafusába ütköző köztársaság elleni összeesküvés előkészítésének bűntettében, va­lamint a köztársaság védelméről szóló tör­vény 6. paragrafusába ütköző katonai kémke­dés bűntettében s ezért a lefolytatott bizonyí­tási eljárás alapján, amely teljes bizonyítékot szolgáltatott a felsorolt bűncselekményekre, a biróság Tukát összböntetésül 15 évi fegyházra és ugyanannyi évi hivatalvesztésre, valamint politikai jogainak Hz évre való felfüggeszté­sére itéli. — Snacky Antalt a biróság bűnösnek mond­ja ki a köztársaság védelméről szóló törvény 2. paragrafusába ütköző köztársaság elleni összeesküvés előkészítésének bűntettében, va­lamint ugyanezen törvény 6. paragrafusába ütköző katonai kémkedés bűntettében s ezért összblántetésül ötévi fegyházra és politikai jogainak tiz évre való felfüggeszté­sére itélik. — Mach Sándort a kerületi biróság az el­lene emelt vád és következményei alól fel­menli, mert a lefolytatott bizonyítási eljárás során beigazolódott, hogy a köztársaság el­Szemüveg, fotócikkek Liebmann Telefon 14—73. látszerésznél Kelemen u. 12. leni összeesküvés és kémkedés vádja alap­talan. Amikor az elnök ajkáról elhangzott a 15 évről szóló büntetés, Tuka meg sem rezdült és mozdulatlanul hallgatta az Ítéletet Az indokolás elsősorban dr. Tuka bünteté­sére vonatkozik. Tukát bűnösnek találják, mert bebizonyitottnak látják az elhangzott (0. M. T. K.) M. 76 pastőrözött tej­szükségleté* naponként pontosan házhoz szál­lítják, ha megrendeli 15-48 telefonszámon. tanúvallomások alapján, hogy Slovensko el­szakítására törekedett és ebből a célból össze­esküvést szervezett. Erre vonatkozóan a biró­ság nézete szerint az elhangzott tanúvallomá­sok megnyugtató bizonyítékokat hoztak. A ka­tonai kémkedés bűntettét is bizonyítottnak látja a biróság. Terebessy elnök különvélemény! felenl be (Budupa't tudósítónk tele[on jelentése.) Pozsonyból jelentik: A Tuka-itélet egész Cseh­szlovákiában általános megdöbbenést kelteit. Az egyik biro indiszkréciója folytán már dél­előtt tudták az ítéletet, a prágai lapok déli ki­adásai azt már le is közölték. Pozsonyban nyíltan beszélik, hogy Terebessy elnök a 15 évi fegyháznál sokkal enyhébb büntetést akart kiszabni, azonban birótársai leszavazták. Te­rebessy állítólag az Ítélet ellen különvéleményt Jeleni be a felső bíróságoknál. Az ítélet különösen a tót néppárt körében hatott bombaként, amely, mint ismeretes, szo­lidaritását nyilvánitotla Tukával és kassai lis­táján is első helyen jelölte. Bizonyosra ve­szik, hogy ezek után a tót néppárt kilép a kormány­koalícióból, amely így fel fog bomlani. Délután egyébkínt elkobozták fiiinka lapját, a Sloválcot, mert azt irta, hogy a martirt meg lehet ölni, de a gondolatot nem, a szlovák autonómiáért tovább küzdenek, a börtönön ke­resztül is és nagy harcuknak első áldozata Tuka. A délelőtt tiz órakor megjelenő pr«gai la­pok délután érkeztek Pozsonyba és már hoz­ták az Ítéletet. A vizsgálat megállapította, hogy az indiszkréciót az egyik bíró, Mazal követte el, aki a cseh agrárpárt tagja. Általános az a meggyőződés, hogy az ítéletnek súlyos követ­kezményei lesznek. A kormányban helyet fog­laló két tót néppárti miniszter is benyújtja lemondását. Holnap Dehfflásayá 7 éra 15-Ror L SCNATZ MAGDA ffízőszafonja Somogyi U. Í5„ készili a legmodernebb fűzfikel, has­feSJttel és minden e szakmába végó készítményeket. mo 542 Madtnik Gyula kárpitos és díszítő Tisza Lefos körű! 93. Gizella tér sarok. A száraz eperfától az érc-szoborig Irta: Móra Ferenc. Rosszul ismeri a magyar pszichét, aki azl hiszi, hogy az október 6. a mi apáink idejében is olyan or­szágos ünnepe volt a nemzeti kalendáriumnak, mint a mi időnkben. Történele van ennek, nem is minden tanulság nélkül való. Érdemes megirni, mint ahogy érdemes volna összeszedegetni a már­cius 15-ök hiteles történetét is. A Bach-korszakban lennészetesen ki se lehetett hangosan mondani a tizenhárom nevét Leg­alább semmi nyoma sehol annak, hogy valahol szerencsétlenkedtek volna ilyen isteiikisértéssel. A vértanukat meggyászolták az özvegyeik — a gyász­év letelte előtt az se ment férjhez közülök, aki nem ragaszkodott az özvegyi fátyolhoz — Dam­janichnc gyászmisét is mondatott az ura lelki­üdveért, itt-ott, félre szőlőhegyeken, szüreti to­rokon egy-egy bujdosó honfi tán könnyet is ej­tett értük az uj borba, de csak elfordulva, hogy meg ne lássa senki, mert »nem elég, hogy mint tölgy kivágaíánk, a kidűlt fában őrlő szu lakik, honfi a honfira vádaskodik.« Persze ezt csak az elkanyarodott Tompa mondta, mert a költők min­dig hóbortosak voltak egy kicsit és soha se akar­tak beletörődni a konszolidációba. Ellenben a józan hazafiságnak az volt az elve, hogy fá­tyolt a m ultra! — és valóban ez volt a legokosabb, ba már a józau hazafiság úgyis dísz­polgárrá választotta Haynaut a Tisza partján csak­úgy, mint a Duua partján... Amikor azonban a királyi pár 1867-ben a száz­ezer aranyas koronázási ajándékot, amit az or­szággyűlés szavazott meg nekik, a rokkant hon­védeknek adta, akkor nyilvánvaló lelt, hogy most mái- senkit se állitanak az auditor elé, ha hango­san kimondja a negyvennyolcat. És ekkor mond­ták ki először a nyilvánosság elölt a tizenhárom tábornok nevét u£y, hoay aradi vértanuk, 1867 augusztusában országos dalverseny volt Ara­don — akkor dalár-ünnepélynck mondták — s a félig-meddig felszabadult lelkek országában ez. csakugyan országos esemény volt. Nemcsak a dal kultusza gyűjtötte össze az embereket az ország minden részéből, hanem az is, hogy a három na­pos ünnep jövedelmét az aradi vértanuk szobrára szánták. Valamelyik dalárküldöttségnek azonban az ju­tott eszébe, milyen szép lenne kivonulni a vesz­tőhelyre s fölébreszteni a vértanukat azzal, hogy »megfagyva bár, de törve nem«.„ (Noha a vér­tanuk alighanem ugy találták volna, hogy a nem­zet inkább megtört, mint megfagyott.) Az aradi rendezőséget egy kicsit zavarba ej lette ez a mű­soron kivüli szám. Kiderült, hogy bár szobrot akarnak állítani a vértanuknak, már az aradiak se emlékeznek rá, hot végezték ki őket. Ebből lát­ható, hogy semmi alapja annak a később kelet­kezett legendának, mintha valami ismeretlen kéz már 1850-től kezdve virággal hintette volna be a szentelt hantokat. Csak a jó Isten növesztett raj luk szép kövérlevelü lapukat és ültetett fölé­jük vérző csillagokat termő tüskerózsákat, ami­j tői még nehezebb volt őket megtalálni. (Külön­ben a legtöbb holttetem már akkor régen nem is volt ott Vécseyt, Damjanicliot, Léhnert, Leinin­gent még a kivégzés éjszakáján elszállították hoz­zátartozóik. Damjanicliot 600 forintért, Leínin­gent 13 aranyért adta ki a hóh<r. Desscwffyt egy esztendő múlva a családja könyörgésére egy oszt­rák őrnagy ásta ki a sáncárokból, hogy elszállít­hassák Felsőmagyarországra, a családi sírboltba. Ez a rémtörténet uiég a mai ember edzett ide­geit is próbára teszi. A holttestet nem merték koporsóban szállítani, nehogy Haynau másodszor is főbelövesse, hanem ládáién helyezték el. Csak hogy a láda kicsi volt és a holttestet fel kellett darabolni, hogy beleíérjen...) Néhány öreg szélmolaárt találtak az aradi da­lárok, akik tizennyolc évvel azeiőtt szemtanúi vol­| tak a kivégzésnek s azok segítségével meg is talál­! ták a dudvávai, gazzal benőtt helyet ahová aztán 1 délutáu óriás tömeg vonult ki. Soha többet üjen megható gyászünnepet nem tartottak Aradon. Pe­dig nem volt se díszmagyar, se ünnepi szónok, csak nagyon sok hivő magyar. Abból telt ki az egész ünnep, hogy a Barabás Béla apjának az udvarából átültettek a vesztShely földjébe egg ki­száradt eperfát, amelynek éppen tizenhárom ága volt. Aztán elénekelték a Szózat-ot meg a Him­nusz-t és mindenkinek tele lett a szeme könnyel. A mustért, meg a jövendőért.. Hanem a kiszáradt eperfa nehezen akart meg­eredni. 1867 október 7-én mondotla az első rek­viemet a vértanukért a pesti honvédegylet s bár a Ferenciek temploma zsúfolva volt közönséggel, a fővárosi lapok csak nyolc-tíz óv;rtos sorban számolnak be. Tömérdek honvéd a padokban, sok csonka-bonka hős, mellén a negyvennyolcas ér­demrendekkel, de vannak köztük ismert pesti pol­gárok, teldntéÍves vidéki földbirtokosok, képvise­lők, sőt néhány mágnás is. A cser koszorúkkal bo­rított katafalkon tizeihárom koponya. Több asz­szonyt ájultan vittek ki a templomból. KSnek apja, kinek mátkája, kinek fia juthatott eszébe. Hiszen még husz év se telt el azóta s még nem enyhült szokványos kegyeletté minden fájdalom. Viszont a cenzúra is friss emlékezetben volt még s az újságokat pártállásukra való tekintet nélkül tartózkodásra késztette az a gyászlap, amit a templom portikusában rokkant honvédek osz­togattak. — O któ ber 6! Néma, de annál meghatottabb emlékezés rázza fel a honvédet, sőt az összes nem. zetet e najion. A véres csaták áldozatainak emlé­két ha ki nem téphetjük is a szivünkből, de be­letemethetjük, ám a fegyverletétel után szükség­telenül kivégzettek vére átsziváros a .feledés fá­tyolán... Körülbelül minden későbbi októberi szónoklat­nak ez a gvászlap az őse, amely a Deák-párlot se érintette kellemesen, a klerikáhs-feudális kö­j röket pedig egyeneseD felbőszítette. Szócsővük, a Pesti Hírnök nem átallotta igy kommentálni az első október 6-ot: — Kétséiikivül miuuen magyar kebel fáidal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom