Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

DÉLMAOYARORSZ4G Az a) üzem Játja el a központi beszerzést és tárolást, ilt tartják raktáron a nyersanyagot. A b) üzem a nyersanyagok hideg ulon való feldolgozásával ós tisztításával foglalkozik a megfelelő gépek segítségével. Általában a gépi berendezések az élelmezési osztálynál a legfontosabb szerepet töltik be. Nágel egyetemi mérnök a technika legújabb vívmányainak segítségével szerelte be a gépüzemet. Ezzel elérték azt, hogy aránylag igen csekély személyzet látja el az 1590 embernek nyersanyaggal való kiszolgálását. A c) üzem a klinikai konyhákat látja el, a d) üzem a diétás betegeket, az e) üzem a tálaló helyiségben az elclelosztást végzi. A klinikai konyhákat és a diétás üzemet Budapesten tanfolyamot végzett úriasszonyok végzik. A személyzet főnökasszonya Láng Józsefné. A főzést egyébkrnt orvosok ellenőrzik. A betegeknek kezébe adják az étlapot és a legváltozatosabb menüt állithaliák össze maguknak. A szombati / étlap például a következő volt: Ebéd: csontleves májgaluskával, paradicsomleves, töltött paprika, nemzeti sült, tarhonya, kovászos uborka, Hnzertorta. Vacsora: székelygulyás, sertéssült, kelkáposzta, mignon. Ezenkívül naponta van borjúsült, naturszelet, bécsi szelet, vagdalt borjú, borjubecsinált, csirkebecsinált, csirkesült, rántott- és löltöttcsirke, rántott sertésszelet, sült hal és rántott hal, burgonyapüré, párolt rizs, piskóta, kompót. Az uj üzem raktárai pedáns tisztasággal várják a munkát. Betonlartályokban mossák és tisztítják a burgonyát, villanygépfiel hámozzák. Külön tésztagyártóteremben elmés gépek gyúrják, metélik, vágják a finom leves és más célra szolgáló tésztákat. Ragyogóan tiszta boltban a fűszerek sorakoznak glédába, gusztusos befőttek, jaxnek és konzervek. Tökéletesen higiénikus mészárszék készili elő főzni való állapotra a különféle húsokat, amelyeket feldolgozásig a mészárszék melletti hűtőkamrákban tárolnak. A jeget is az Osztály készíti, napi 500 kilogramot és ugyanennyi hust is tudnak elhelyezni a hűtőkamrákban. Az egyetemi élelmezési klinika látja el a diákkollégium 500 diákjának élelmezését is. 'A diákoknak gyönyörű konyhában készül az ebéd és vacsora, gázzal melegített hatalmas fémkondérokban fő a leves és tej. Ebben a kondérokban 100 liter tejet tizenöt perc alatt tudnak felforralni. Olcsón kapnak itt ebédet, vacsorát és reggelit a diákok. Mindössze egy pengő harminc• három fillért kell fizetni, llárom étteremben szolgálják fel a menüt. Az alagsorban van a nyilvános menza, a »mensa publica«, az I. emeleten a bentlakó diákok, a II. emeleten a bentlakó diáklányok étkeznek. Az élelmezési üzem olyan pontos munkát igényel, hogy annak két tisztviselőjét, Neuheller Józsefet cs Magyar Lászlót tanfolyamra küldték fel Budapestre, ahol az uj amerikai szisztémát tanulták meg. Ezerötszáz beteg jóléte és egészsége függ az élelmezési üzem ponlos vezetésétől. Az egyetemen nagyon bizakodnak, hogy az uj rendszer beválik. 1929 szeptember 1, PORCELLANPUDER " legjobb a -világon Lsyellen puder. melv a coiusokit nem filmi el; ataffa az arcbőr él, lélekzik é» azépfll Háromféle nagyságban mindenUtt kapható. AZ ELET MOZIJÁBÓL FISK PNEII a leftgasdascíO o sably. M 4 KSrzell képviselet SCHWflRZ E. és FIA, SZEGED. Telefen 12, lt»-6S. SC-.1S& (Parasztgavalléria) A tanyai magyarban lehet sokféle jó szokás, egy azonban csaknem teljesen hiányzik belőle. A gavalléria. Fukar a végtelenségig, garast hiába nem ad ki s bár ő maga a legbambább némasággal, szinte konokul, hallgat, amikor alkusznak vele, — a saját érdekeben tüneményesebben alkuszik a cigánynál is. Láttam már külső embert, aki a vasúti viteldíjból is szeretett volna lecsípni néhány garast s hosszasan elszórakozott ezen okból a pénztárossal. — Nézze mán, annak a vasútnak semmi az, ha eggyel több, vagy kevesebb ember ül rajta. Még ha megérezné 1 De nem érzi. Kedves magyar népszokásnak szeretik mondani, hogy amikor látogatóba jön, vagy vendéget ereszt el, almával kedveskedik. Hát cz is ugy van, hogy almából van rendszerint a legtöbb. Az ajándékot se a fáról szedi, hanem a földről, amit levert a szél. Erről a szóról jut eszembe Szél Sándor, a tanyai költő, aki Hazafi Verav Jánost megszégyenítő rigmusokat gyártott valamikor. Él-e még? — azt se tudom. Nem látni a városban, pedig annak idején ugyancsak megiakta a torony alját és, játszva a bohókás bohémet (pedig agyafúrtabb volt sok más kebelbelijénch. mindig szerzett valami hasznot. Lázár polgármestert különösebben tisztelte, ott elment a lakásra is, megcsodálta a gyerekek növését, bekebelezett annyi pogácsát, hogy elverte vele az ebéd-éhségét, számlálatlan itta a szilvóriumot. aztán dodonai kijelentéseket tett. — Majd gyün az újév, uiévvel az apró malacok! Eszébe se jutott volna, hogy vigyen is malacot. De. éppen ezzel a címmel riasztottam el magámtól amikor már túlságosan hosszúak leltek a viziljei. — Hogy vannak althon, Sándor bácsi? — Megvannak. — Hát a malacuk? — Kéthetesek. — Tudja mit? Várunk még négy hetet, aztán nagyon kedves lesi, ha megprczentel eggyel. Épp Szilveszterre. — Hát hogyne hogyne, motyogta az öreg és szörnyű gyorsan szedte a sátorfáját. Nem láttam honapokig, akkor is sietős volt az útin. — Hogy vagy Sándor bácsi? — Majd begyüvök egyszer magához is, de most szaladnom kell az adóhivatalba. Soha íöbbet nem jött, furdalta a lelkiismeretét a malac. Hogy milyen szömtelenek ezek a városiak! Pedig aki ismer, az tudja azt is, hogy életemben nem vágyódtam se Szél Sándor, se más holmijára. Azt tartom a legnagyobb erőmnek, hogy sose. potyáztam, én ajándékokat nem fogadtam el azonkívül, ami a családi élet keretén belül volt esedékes, ritkaságszámba menő külső »figyelem« nedig nekem volt a legdrágább, mert nyomban többszörös értékben viszonoztam. Hát éppen a Szél Sándor koszos malacára vágyódtam a legkevésbbé, hozzá olyan időben, amikor az újévi I malacot nyolcvan krajcárjával vesztegették s ha D**gyon felszökött az ára, akkor is egy forint volt. Ismertem Szél Sándort, tudtam, hogy ezzel elriasztom magamtól, aminthogy aztán sikerült is alaposan elriasztani. A torony alatt beszélnek egy szegedi emberről, aki rengeteget -kellemetlenkedett mindig a látogatásaival. Pávó Ferenc tb. 'anácsnok a/ián kitalálta a távoltartás módját. Eladott neki valamit, ügyes ravaszsággal belekergette a vétel b« — De most nincs pénzem! — Akkor legközelebb tetszik fizetni. Nem is Iái ja azóta. De mit bánja azt Pávó Feri, mikor aránylag csekély áldozattal éppen ezt akarta elérnil Mert ne feledjük, emberek, hogy urban-parasztL-an, (nri parasztban ds parasztos úrban egyaránt) ! az haragszik ránk a legjobban, aki a lekötelezet! tünk. (A kolduskönyv) Közismert a tanyai magyar irtózata az orvostól, (akinek fizetnie kell), m.eg mindentől, ami bélyeggel jár. A hatósági bizonyítványok, bizony, bélyegkötelesek, ennélkül csak -az egészen szegény ember jut hozzájuk, ha nincs több keresete, mint amenynyit |a napi napszám kitesz. Mihelyt azonban háza van valakinek, legyen az akármilyen jelentéktelen, vagy ha csak maga is lakja, — már elesett a kedvezménytől. A törvény szerint az ilyen ember nem szegény ember. Odakünn azonfelül egy kis földecskéje is van a népnek a házán kivül, — mégis ingyen akarta volna az összes köz-szolgáltatásokat a magyar. Bemegy például, találomra, akármelyik hivatalba. — Ezt az irást kaptam. Megnézik, elolvassák, felvilágosítják. Jelentenie kellene valamit a folyamatban levő ügyében, arra hivták fel. Azonban áll és vár. ^ — Kíván még valamit a bácsi? — Azt, hogy csinálják meg nekem azt ii irást. — Nézze, tatám, amit mondtunk, azt is szívességből mondtuk, mert nem tartozik ránk. Kérvényt .pedig nem szerkeszthetünk, nekünk az tilos. — Hiszen azért vannak ittl Jámbor kitanitás következik, — Nem éppen azért vagyunk, kerül más dolgunk is. De őszintén megvallva nem is értünk a maga dolgához. Menjen vele ügyvédhez, — Hogyne! Az mingyárt pénzt kér. — Ha megdolgozik érte, jár is a fizetség. Magyarunk azonbau makacs. — Megcsinálja, vagy nem? — Mondtam már, hogy nem szabad. Ezt zügirászatnak hívják. — Az utolsó szava? — Az utolsó. — Megájjon, majd gyün még maga, hogy szavaljak rá! Akik olyan nagyon védik a népet a hivatalos »udvariatlanság« ellen, jól tennék, ha egyszer-máskor mélyebben pillantanának bele az ilyen jelenetekbe. Mert a legnagyobb türelemnek is van határa. Én például, megfenyegettetvén, szives készséggel kezdtem emlegetni magyarunk keresztanyját és vidékét. R c i n i g e r Hermán dr., aki nagyszerűen értett a nép nyelvén s meglátta a szemükben a legravaszabb szándékot is, — rendkívül jóízű, nyugodt ember volt, ő el tudta a kényes kérdéseket intézni felfortyanás nélkül is. Jön a magyar, valami hivatalos ügyében orvosi bizonyítványra volna szüksége, de se bélyegre, se doktorra nem akar költeni. — Tudom, mondja Reiniger, hogy maga "nagyon szegény ember. — Az vagyok énl (Volt vagy tíz holdja.) — Hallottam, rossz volt a termése is, valósággal csoda, hogy meg tud élnL — Biz az csoda. — Engemet pedig megverne az Isten, ha sarcolnám a szegényt. Kiállítom én az irást ingyen, már hogyne állitanám ki, hanem előbb beiram a kend nevét a kóduskönyvbe. A magyar megtorpan^ hogy jól hallotta-e? — Hová? — Hát a kóduskönyvbe, az egész szegények kőző. — Mire való az? — Tudja, minden évben egyszer felküldjük a királynak Bécsbe, hogy lássa, kik az ö hü népéből az elesettek, akiknek semmire se telik. Nagyon szomorú ilyenkor az öreg király, de legalább tudja, hogy hányan vannak a koldusai. Ugy feszült ki erre a magyar kebele, hogy szinte szaggatta a lajbit. — Mán pedig engem oda be ne irjon az ur, nem volt semmi ivadékom kódus. Itt a pénz az írásért. Azzal vágta ki nagy asztalcsapdosással a bankót. Hát hiszen szegény jó Hermanunk is csak a nyulat akarta kiuugratni. Bob. pr* Ui divafszucsüzlet nyilt ttJEÜSttZSLL af)Ol uf bundák. boák legutolsó divaicreáció szerint Készülnek. Hégi bundák alakitásdt vállalom. A jó frirnévnek örvendett Kup-cégnél szerzett tapasztalataimat és szaktudásomat -- . _ . a o. é. megrendelőimnél layekszem érvényre Juttatni. Tiszteletlel Uj. MieniUS MlKIOS. iziiesmester.