Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-20 / 213. szám

1929 Mejtftira'fog OíLMAGY.\nOIt«!7*G Asztalosok részére HIDEGENYV kq.-klnt P I Berger »d totéMmmkedéaében, Tisza Lajos körűi 51. (Ottovay vasüzlet melleit.) 1*9» Telefon 19«. A DURAQYASOKSZAG REÖÉNYr ecrtnHic Aoioion r P1IK01 A HŐD ELOSZLIK Fordította: JllÜáSZ Andor 58 — Félek, hogy csak azért érdekel, mert nehéz eseL Megszoktad, hogy a férfiak belédszeretnek és ugy futnak utánad, mint Léonard. — Lehet. Dc hová akarsz evvel kilyukadni? Pleydenné felhagyott a diplomáciájával. — Hozzá akarsz menni? — kérdezte. — Nagyon is lehetséges. — Gondoltál arra. hogy mit jelentene ez neked? — Anyagilag? Meghúzódni Harlemben, vágy a Bronxban, vagy valamelyik ismeretlen külvárosban. Igen, meglehetősen sokat gondolkoztam ezen a témán. De ha Nell Croydon és Hallie Le Kay kibírják, akkor én is ki fogom birni. Különben is én mindenben szerelem a változatosságot. Pár év múlva pedig úgyis nagy jövedelme lesz. Gaunt doktor mondta nekem a napokban, hogy a privát prakszisa rohamosan nő és nemsokára meg fogja kapni a legmagasabb honoráriumokat. — Jó, ha el tudod képzelni magad, ha bele tudsz törődni egy külvárosi tömeglakásba, •vagy egy városonkivüli viskóba, ahol havonta legalább egyszer kell változtatnod az ügyetlen cselédet és át kell alakitanod a ruháidat, amelyek bizony nem lesznek többé olyanok, amilyenekhez szoktál, együtt élni egy férfivel, aki alig nyitja ki a száját, akkor nincs mit mondanom. De biztos vagy benne, hogy szerelmes beléd? — Nem, nem vagyok benne biztos és éppen ez az, ami izgatóvá teszi a dolgot. Én a változatosság kedvéért szívesen vállalok bármiféle munkát. Csak föl k^ll rázni őt. Ne hidd, hogy sohasem beszél. A vacsorákon hideg és merev, te persze mindig ilyenkor látod. De ha együtt sétálunk, akkor megnyílik előttem én néha igazán olyan közvetlen, mint egy kis fiu. — Ugy. Azt hiszed, hogy szerelmessé tudod tenni? — Igen, — mondta Polly komolyan. — Csak várj. — És mond csak... — Pleydenné uj rohamot indított — soha sem jutott eszedbe, hogy talán valaki más szeret? Polly hirtelen felült és eldobta a cigarettáját. — Hogy jutott eszedbe ez a lehetetlen gondolat? — Légy szíves, vedd föl a cigarettádat, mielőtt lukat égetnél a szőnyegen. Én azt hiszem, hogy Gita Carteretbe szerelmes. Polly lassan fölállt, szemei kimeredtek. — Anyám! Miket beszélsz? — Tudom mit beszélek. Láttam, amikor ránézett ma éjjel. Ugy tett, mintha rád figyelne. Nincs férfi, aki ugy nézne egy asszonyra, ha nem szerelmes belé. És figyeltem őket akkor is, amikor az ebédlőben ültek. Pelham mondott neki valamit, amitől Gita olyan fehér lett, mint a fal és legalább öt percig nem tudott szóhoz jutni. Ugy látszik, nemcsak szerelmes belé, de udvarolni se röstell legjobb barátja feleségének. — Én nem hiszem! Ez csak rémképSemmisem lehet igaz belőle. Először is nem volna képes ilyesmire, másodszor meg nem is merné. Nem ismered Gitát ugy, mint én. Egy tálat vágott volna a fejéhez. — No, no. Gita annyira kedves hozzá — ugy látszik ez náluk kölcsönösségen alapul —, hogy nem csinál ilyesmi miatt botrányt. Minden jel arra mutat, hogy szerelmes Pelham be. — Megörültéi Gyűlölöd Gitát és nem szereted Geoífreyt. Egyszerűen elragadott a fantáziád. Ez az egész. — Hát fantasztának ismersz engem? Kétlem, hogy van még nálam praktikusabb aszszony New-yorkban. Nem gyűlölőm Gitát, bár sok mindent kifogásolok rajta és nagyon hálás voltam ennek a derék Eustacenak, mikor levette rólam ezt a gondot, ő szegény ugyancsak jól járt. — Nem kell félned. Nepn olyan emberek ők, akik akármiféle tiszteségtelen dologra kaphatók volnának, még ha volna is közöttük valami. Hát még igy, hogy nincs. Ha nem fantázia, akkor tévedés. — Beszélt neked Pelham valaha Gitáról? Polly megerőltette az emlékezőtehetségét. — Igen... azt hiszem. Hiszen egészen természetes, hogy ő is szóbakerül néha. — Nem kérdezősködött róla túlsókat? Nem lehet ez irántad való érdeklődésének titka? — Nem vagy valami jó véleménnyel rólam. — Nem ugy értem, tudod jól. Meg vagyok győződve róla, hogy el tudsz bűvölni mindenkit, akit csak érdemesnek tartasz rá, akár hagyod őt más lányokról beszélni, akár nem. Én csak a szemedet akarom fölnyitni. — No hát, én pedig nem hiszek az egészből semmit, — mondta Polly csökönyösen. Föl ős alá járkált a szobában, szemei haragos villámokat löveltek. — Még ma a végére járok ennek a dolognak. És megfojtom Gitát, ha rájövök, hogy flörtöl vele. ö ezen a télen csakugyan »kijött a várából« és annyira megszokta, hogy minden férfi bolondul utána, hogy valószínűleg éppen olyan sportja leit fölingerelni a férfiakat, mint a többi lányoknak. — Igazán azt hiszed, hogy Gita képtelen a szerelemre? — Azt hiszem. Mikor először találkoztam vele, ugy éreztem, hogy az a fajta nő ő, aki képes beleőrülni egy, férfibe, de most már látom, hogy tévedtem. Nem mondom, hogy ÜBw abnormális is, de a nemi kérdések egyáltalában nem érdeklik. Tudod, hogy nem él Eustaceszal? Ebbe előre megállapodtak. Pleydenné elpirult. — Gondoltam, de hát ez az állapot nem, tarthat soká. — Mással nem, de Gitával igen. OrökkS azonban nála sem. Az idő csodákat tud művelni még az ember lelkével is. És Eustace jól tudja ezt. Ö minden tekintetben hozzáillő férfi és Gita valóban imádja. Persze az ő egyéni, különös módján. Nem adna ő tiz centet sem Geoffrey Pelhamért, sem senki másért. — Nem vagyok benne olyan bizonyos. Mégis csak Herald Carteret lánya ő és valóságos élő hasonmása. És a Carteret asszonyokra; ha erényességük közmondásos volt is, sohasem lehetett azt mondani, hogy közömbösek lettek! volna a nemi problémák iránt. A férfiak meg egyenesen törvényen kívül érezték magukat és Gita inkább rájuk emlékeztet, mint családjának nőtagjaira. Lehet, hogy gyűlölte a férfiakat, amikor nekiindult az életnek, de hogy mennyire megváltozott, azt te magad is mondod. Semmi ilyesmi nem lepne meg tőle. Tudod milyen keményfejü, ha valamit a fejébe vesz, azt keresztül is viszi. —' Nem keményfej űbb, mint én. Elfelejted, hogy a mai kor a keményfejűek kora. Amit megkívántunk, azt meg is kapjuk, még ha a pokol kapuja áll is előttünk. VL , . Gita még nem volt teljesen felöltözködve, amikor a lépcsőházból a Polly hangját hallotta. Csak jóval napfölkelte után tudott elaludni. Bármilyen nagy volt is megdöbbenése és haragja, fejében újra meg újra felidéződött az a bizonyos jelenet Geoffrev Pelhammcl. Rendes körülmények között elaludt abban a pillanatban, amikor eloltotta a lámpát, bármilyen izgatott volt is. Most majdnem tisztelettel gondolt Pelhamre, hogy így tel tudta borítani egész életének ezt a szokását. Még a mult csúf gondjai és bajai sem játszottak bele ezekbe az erős és egészséges éjszakákba. rFolyt köv.)' Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavál'alat Rt. könyvnyomdájában.