Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-20 / 213. szám

szeptember Sff. 3 Szeged polgársága és munkássága ismét hitet tuf? a Szövetkezett Városi Balpárt mellett Dr. Szabó László és Pászlor József felszólalása A csütörtök esti pártvacsorán lelkesen ünnepelték az ellenzéki megmozdulást (A Délmagyarország munkatársától) A Szövetkezett Városi Balpárt csütörtökön este pártvacsorát rendezett a Belvárosi Étteremben, a gyűlésnek — amelyen hatalmas számban jelentek meg a polgárság és a munkásság széles tömegei — különös jelentőséget adott dr. Szabó László professzor általános érdeklődéssel várt és kisért beszéde. A megjelentek ismét hitet tettek az impozáns ellenzéki megmozdulás mellett és lelkesen ünnepelték a Szövetkezett Városi Balpárt bátor harcát és férfias kiállását. A pártvacsora lenditő hitet és töretlen energiát adott az elkövetkezendő törvényhatósági választásokra. Az első felszólaló dr. Szabó László volt. Dr. Szabó László egyetem! magántanár, nehogy valaki megelőzze ebben, maga tette fel azt a kérdést, hogy neki, mint budapesti illetőségű polgárnak, vájjon van-e joga a szegedi városi politikába beleszólni? (Közbekiáltások: Van! Van!) — Azt hiszem, jogom van ehez, mondotta, mert ha elszármaztam is Szegedről, szülővárosom ügyeit a fővárosi, sőt a külföldi sajtóban is mindig meleg szeretettel karoltam fel, valahányszor alkalmam volt reá. Jogom •van a felszólaláshoz azon a cimen is, hogy a felsővárosi Gyevi-, a Deszkás- és a rókusi temetőbe hiteles adatok szerint hatvannégy elődöm van eltemetve. Nekem nem idegen ez a város, amelynek a Temesváryak mellett az én családom a legrégibb lakosa és mindenki más csak későbbi jövevény. (Éljenzés.) El a személyeskedéssel — Látom az újságokból és értem a beszédekből, hogy a választási küzdelem már bizonyos hullámokat ver és feltétlenül egyetértek Wimmer Fülöp úrral abban, hogy ebből a küzdelemből zárjuk ki a személyeskedést De, sajnos, az öreg ur vizet prédikál és bort iszik, mert személyeskedő támadást jntéz Dettre barátom iránt, mikor azt irja róia, hogy az ő »biztos tudomása szerinte Dettre azért haragszik, mert a Nagyszeged Párt liberális csoportja nem jelölte. Ha ez nem személyeskedés, akkor semmi sem az, sőt nemcsak személyeskedés, hanem oly gyanúsítás is van benne, amely ellen Dettre barátom méltán tiltakozhaük. — Wimmer elnök urnák azon a nyilatkozatán, amelyben Dettre barátunkat a polgári front védelmére alkalmatlannak nyilvánította, igen csodálkoztam, mert ezt másként érteni nem lehet, mint ugy, hogy ő Dettre Jánost polgári szempontból megbízhatatlannak, vagy mondjuk ki nyiltan: szocialistának tartja. Eszembe jut, hogy egyszer egy fiatal tauitónőismerősöm elpanaszolta nekem, hogy mi'.yen kellemetlen helyzetbe került az elemi leányiskola első osztályában. Tanítás közben egy kisleány felugrott: — Tanító néni, kérem, a Kovács disznóságot mondott! A kisasszony meg akarta nyugtatni a gyerekeket és odaszólt a bevádolt kisleányhoz: — Kovács, nem szabad illetlenséget mondani! A panaszos azonban tovább lármázott: — De tanító néni, kérem, a Kovács borzasztóan nagy disznóságot mondott! A helyzet oly komollyá vált, hogy most már nem lehetett eltussolni. Mit csináljon a szegény tanító néni? Ha megkérdezi, hogy mi volt az a borzasztó disznóság, még botrány lesz a dologból. Viszont tenni kellett valamit a fegyelem érdekében. — Gyere csak ide az asztalhoz! — mondotta a tanító néni a panaszolkodó kisleánynak. Most hajolj ide a fülemhez és sugd meg nekem, de ugy, hogy más ne hallja, hogy |ni volt az a borzasztó disznóság, amit a Kovács mondott? A kisleány odahajolt a tanitókisasszony füléhez és szepegve súgta: — Azt mondta a Kovács, hogy azt mondta, hogy »te zsidó!« (Nagy derültség.) — Hát tiszteit Uraim, én nem tudom, hogy ez a mi kedveá barátunk, Dettre János, szocia i;la-e vagy kálomista, de azt tudom, hogy amit Wimmer elnök ur most a fülünkbe súgott arról, hogy Dettre a polgári frontnak milyen borzasztóan nagy veszedelme, én bennem csak derültséget keltett. Az elvhüség — És én mulatságosnak tartom azt is, hogy Wimmer ur és társai azt mondják magukról, hogy ők a jelenlegi kormánynak »ki'artóan elszánt ellenzéke« és hogy ellenzéki elveiket csak most ez egyszer, egyetlen egyszer függesztik fel, csak a választások idejére. Az elvhüségnek ez a formája eszembe juttatja azt a menyecskét, aki kitartóan elszánt hűséget esküdött a férjének s egy végzetes találkán jellemszilárdan kijelentette az udvarlójának, hogy házastársi hűségét csak most ez egyszer, egyetlen egyszer és kivételesen függeszti fel és azután majd megint elszántan hü fog lenni a férjéhez. (Nagy derültség.) — Meglepetve látom azt is, hogy most egyszerre milyen sok a liberális ember Szegeden. Volt idő, amikor az urak nem igen döngettek a mellüket, hogy milyen liberális emberek, hanem amikor fel kellett volna szólalni a közszabadságol; védelmére, akkor ezzel a sokat emlegett »kitartó elszántsággal« hallgattak. Hála Istennek, már nemcsak liberálisok vannak, hanem valódibb és legvalódibb liberálisok is, akik a többieket álliberáiisoknak nyilvánítják, mindenesetre minket is. Az bizonyos. hogy mi a Ljberálizmusank nevében nem kívánunk semmit, még polgártársaink bizalmát sem, mert az vagy megvan és akkor nem kell kérni, vagy nincs meg és akkor nem lehet az ellenfél támadása utján megszerezni. Anélkül, hogy a részletekbe bocsájtkoznám, hivatkozom arra, hogy egy bizonyos időpontig Szeged volt Magyarország legliberálisabb és legtoleránsabb városa, melynek társadalmi békéjét nem zavarta meg semmi és senki. Azok a polgári elemek, melyek 2, szövetkezett balpártban tömörülnek, ennek a békének a hivei, a békességhez pedig más uton. Pásztor József beszédét rzzal kezdte, hogy nehéz szerepe van, amikor Szabó László után kell beszélnie, hogy betegsége hosszú idei£ távoltartotta a közügyektől és hogy felszólalásában eddigi magatartásának indokolását és már is bekövetkezett igazolását tárja fel. Ezután igy folytatta: Az örökös tagok — Kezdjük azzal a csendes lefolyású nyári közgyűléssel, amely megválasztott öt örökös tagot, akik valamennyien egysé;«espártiab. Ezen a pártpolitikai korláton belül nem feledkeztek meg az egyetemről, amelynek első rektora az öt örökös tag kőzött van. Nem feledkeztek meg gróf Teleki Pál Szegeden szerzett közéleti érdemeiről, teljesen | mint a jogegyenlőségnek utján eliutni nem lehet. Demokrácia és szabadság! — A jogegyenlőségnek az utja pedig nem más, mint a demokráciának és a szabadságnak utja. Azt -mondja Wimmer ur, hogy ő demokráciát nem tanul a mi tisztelt Dettre barátunktól. Igaza van neki, meg vagyok róla győződve, hogy Wimmer ur jó demokrata, hiszen nem is jól állna neki, ha arisztokrata akarna lenni. A demokrácia azonban nagyon sokféle; van kisbankó, nagybankó és hamisbarrkó. Miután majdnem minden ember mást meg mást ért demokrácai alatt, én ezt a szót nem igen szoktam használni, — leszoktam róla Hajdúböszörményben 1901-ben. (HalljuKl Halljuk!) Néhai Benedek János barátom akkor még nem volt képviselő, de már szeretett volna képviselő lenni és kinézte magának a hajdúböszörményi kerületet. Folyton nyaggatta Vázsonyi Vilmost, hogy jöjjön lc Böszörménybe a demokrata pártot megszervezni. Egy vasárnapra Vázsonyi és vezérkara meg is igérte lejövetelét, Benedek Jancsi óriási nemzeliszinü plakátokat nyomatott: Jönnek a demokrata vezérek! Fogadjuk őket ünnepélyesen a pályaudvaron! Az egész Böszörmény kiment a vasúti állomásra, még a vagonok tetején és a kerítéseken is szorongtak a kíváncsi böszörményiek. Megjött a vonat, kiszállt belőle Vázsonyi, majd Pethő Sándor, Bródy Ernő és őszes szakállával az öreg Leitner Adolf. A böszörményiek egymásra néztek: — Ajnye komám, hát ezek azok a demokraták? — Csakugyan ezek, felelte Benedek Jancsi. — Szakasztott olyanok, mint a zsidók, felelték a várakozásukban csalódott böszörményiek. (óriási derültség.) — Hát a demokrácia, tisztelt Uraim, nem valami egzotikus vadállat, hanem egyszerű és rövid kifejezése annak, hogy az államot a nép alkotja és hogy a népnek vannak bizonyos elidegeníthetetlen jogai, mint amilyenek az élethez, a tisztességes megélhetéshez, a boldoguláshoz való jog, a hitünkhöz és a szülőföldünkhöz való jog, a titkos és szabad szavazásban megnyilatkozó önrendelkezési jog, a közérdeknek és a jogos magánérdeknek' védelmében a szólás, irás és nyomtatás joga, az egyesülés és szervezkedés joga a közérdeknek és a jogos magánérdekeknek védelmére. (Éljenzés és taps.) — Hallom egyes felületes gondolkozású emberektői, hogy a szövetkezelt balpárt mindenesetre kisebbség lesz az uj közgyűlésben, ezért tehát nem érdemes küzdeni. Nekem más a véleményem. A városok autonómiája egyre szűkül és közszabádságainkról mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egyre bővülnek. Be kell menni a közgyűlésbe még akkor is, ha oda csak egy embert tudnak is bejuttatni, — azért, hogy aki bejut, az ott folyton és folyton kérdezze meg: »Mi van a népnek önrendelkezési jogával? Hova tették az autonómiánkat? Adják nekünk vissza!« Ez a célja és az értelme a választási harcnak, — az\ hiszem, ez a szövetkezett balpártnak szelleme és azért jöttem most haza, hogy ezt a törekvést gyenge erőmmel én is támogassam. (Zajos éljenzés és taps.) megfeledkeztek, azonban — bizonyára az 6 kedvéért — a törvénynek arról az intenciójáról, hogy az örftkffs tagokat elsősorban helybeliek sorából kell választani és teljesen megfeledkeztek arról, hogy gróf Teleki Pál érdemeit illetően a lakosság igen tekintélyes rétegei legalább is nem osztják a jelölő választmány és a közgyűlés többségének véleményét. Meg kell mondani, hogy gróf Teleki Pál jelölésével szemben frontot kellett volna csinálni és nem lett volna szabad engedni, bogy a fajvédő elmélet mágnását egyhangúlag válassza meg örökös tagnak a szeqedi közgyűlés. (Viharos éljenzés.) Pásztor József beszéde