Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-12 / 206. szám
с7лГ1*огреет fÜ. • ятияияавотя тмст--:-. Г)Г: - \ Г,Т VS04S7 ЛС Cte&^eJ тедкезиШс Iziiívös-lcollégiuin Klsafálliási jogot. kér a város Kovács JóxseS lissa Cafos-körull lelkére Ss 'A Délmaggarország munkatársától.) Szerdán Szegedre érkezett dr. Maggarg Zoltán miniszteri tanácsos és dr. Sváb Gyula kultuszminiszteri h. államtitkár, hogy megtekintsék az egyetemi építkezéseket és megtárgyalják a polgármesterrel az ezzel kapcsolatos aktuális kérdéseket A délelőtti órákban keresték fel hivatalában a polgármestert, akivel hosszú ideig tárgyaltak, majd később bevonták a tárgyalásokba Fenyő Lajos műszaki tanácsost, a távollevő Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos helyettesét. A kultuszminiszter megbízottai, értesülésünk szerint, közölték a polgármesterrel, hogy a miniszter még ebben az évben meg akarja kezdetni a Gizella-tér és a Boldogasszony-sugárut sarkán, a DMKE palotával szemben az Eötvös-kollégium építését, éppen ezért aziránt érdeklődik, hogy a város kisajátitotta-e már azt a négy telket, amelynek megszerzésére kisajátítási jogot nyert a kereskedelmi minisztertől. A polgármester közölte, hogy a kisajátítási eljárás befejezés felé közeledik, az érdekelt telektulajdonosok közül néhánnyal békés uton megegyezett már a város, csak ott kerül bírói eljárásra a sor, ahol a telektulajdonosokkal nem sikerült az egyesség. ismeretes, hogy a miniszter a Szegedre tervezett női kollégium számára is kiszemelt már helyet, még pedig a Honvéd-tér és a Tisza Lajos-körat sarkán lévő telket, amely dr. Kovács József tulajdona. Ehez a telekhez hozzácsatolnák a Honvédtér egy részét is. A miniszter most aziránt érdeklőaz esetben is szükség van a kisajátítási eljárás megindítására. A polgármester közölte a kultuszminiszter megbizottaival, hogy a Kovács-féle telek megszerzése jogi akadályokba ütközik, mivel erre a telekre a Szegedi református egyháznak, amely ide szándékozik második templomát felépíteni, opciója van. Az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre, tehát elkerülhetetlen lesz, ha a miniszter ragaszkodik ehez a helyhez, a kisajátítási jog megszerzése és a kisajátítási eljárás megindítása. Dr. Maggarg Zoltán és dr. Sváb Gyula a polgármesterrel folytatott megbeszélések után az egyetemi építkezéseket tekintették meg. A Templomtéri építkezések színhelyén személyesen győződtek meg arról, hogy az előirt burkoló téglák késedelmes szállítása következtében milyen súlyon károsodás éri a vállalkozókat és milyen nagymér* fékben e'. tolódik az építkezés befejezése. A Templomtéri árkádos épületek falának külső burkolásához a vállalkozóknak az úgynevezett klinker téglát kell használniuk, amit az egyetemi építési bizottság egy debreceni téglagyárban rendelt meg. A gyár azonban nem szállítja és nem termeli olyan arányban ezt a téglafajtát, amilyen arányú szállít tásra szükség lenne és igy az építkezés állandóan megakad. A vállalkozók kára pedig nem térül meg, mert a vállalati feltételek között szerepelt az a feltétel is, hogy a klinker téglák késedelmes szállítása esetén a falak külső burkolását a vállalkozóknak pótlólag kell elvégezniők. Ez viszont kellős munkát jelent számukra, ha pedig megvárjak a téglaszállitmánvokat, a fennakadó munka miatt éri súlyos kár őket Magyary Zoltán miniszteri tanácsos és SváW Gyula h. államtitkár szerdán délután utaztak vissza Budapestre, ahol tapasztalataikról részletes jelein tést tesznek a kultuszminiszternek. •> • A közkörházban apácákkal cserélik ki a civil ápoié&őkeí Valamelyik városi bérházban felölnek ki lakóhelyiségei az apácák számára? (A Délmagyarország munkatársától.) A mérnöki hivatal most fejezte be az egyetemtől visszakapott gyermekkórház épületének átalakítására, rendbehozására és kitatarozására vonatkozó költségvetés összeállítását A költségvetés szerint az épület rendbehozása és modernizálása körülbelül hetvennégyezer pengőbe kerülne. Ebben az összegben mintegy harmincötezer pengővel szerepel a közdőtt megbízottjai utján, hogy a város megegye- f ponti fűtéshez szükséges berendezés elkészittetézett-e már Kovács Józseffel, vagy pedig ebben I sének és felszerelésének az ára. l i1 j! m ч • CSIOKERÓZSIKARÓL, А меэа> eet-I KIRALVFIRÓL. BOSZORI KANYOKRÓI. és AZ ÖN avea. MEKEI RAGYOGÓ АЯССАЦ ÁLLNAK A HANGSZÓRÓ ELÜTI MERT A PHILIPS KISKOMBINACIÓ OLVAN ÉLETHŰEN HOZZA A HANGOKAT, HOGY A GYERME* KEK A MESEMONDÓ ELŐTT KÉPZELIK MAGUKAT. ÉS AMINT A MESS EErEJ® ZÓOIK. MÁR ZENE HANGJAI CSENDÜLNEK FEL - A KÉSZ» LÉK GRAMOFONZENÉT ТО. V/ÁEBIT A HANGSZÓRÓBA. PH ILI PS KISKOMBINACIÓ « UNiviaiius KészOiá« MljlPj | [radTOI A költségvetést a mérnöki hivatal most mutatta be a polgármesternek, aki viszont azt fölterjeszti a kultuszminiszterhez és megfelelő nagyságú államsegély kiutalását kéri. A terv, értesülésünk szerint az, hogy a gyermekkórház épületének átalakítását még ebben az évben megkezdik és talán a jövő év második felében meg is nyithatja ott a közkórház gyermekosztályát A gyermekkórház átalakításával kapcsolatban valószínűleg megvalósul dr. Debre Péter kórházi igazgató-főoi-vosnak az a régi terve, hogy ebben > az uj intézetben a civil ápolónőkel apácákkal, irgalmai nővérekkel helyettesíti. Később, esetleg évek múlva esetleg szó lehet arról is, hogy a kőzkórház minden osztályában ezek az irgalmas nővérek veszik át a betegek ápolását. A terv természetesen megfelel ugy Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, mint Vass József népjóléti miniszter intencióinak és igy érthető, ha a város hatósága is mindenben elősegiti annak keresztülvitelét Súlyos problémának látszott eredetileg az ápoló apácák elhelyezése. Ezt a kérdést értesülésünk szerint egyelőre ugy oldják meg, hogy a gyermekkórházban alkalmazandó apácák számár» magában a gyermekkórház épületében rendeznek r>» naltékot, később pedig, amikor már a kőzkórházban is az apácák vésik át az ápolást valamelyik városi bérházban jelölnek ki megfelelő lakóhelyiségeket az apácák számára. Mivel a régebbi Dérházakban üres lakás már nincsen és a mai nehéz lakásviszonyok kőzött antiszociális lenne, ha a város akármelyik lakójának is felmondana, valószinü, hogy a Kossuth Lajos-sugárnton most épülő uj városi bérházban kapnak hajlékot az apácák. Ebben az esetben az uj bérház egyik részét elkülönítenék, a terveket ennek megfelelően átdolgoznák és igy néhány lakás feláldozása árán ez a kérdés is megoldódna. Erre természetese a csak akkor kerülne sor, ha a kőzkórház civilápolónőit ténvleg apácákkal cserélnék föl. Villamos és íefcerauíő karambolja (A Délmagyarország munkatársától.) Nagy riadalmat okozott a szerdai hetipiacon egy, villamos és egy teherautó karambolja. A Tisza Lajos-kőrut és a Csekonics-ucca sarkán a hetipiacos napon a szokottnál is nagyobb a forgalom. A kocsik, autók és egyéb jármüvek tumultusában a 20-as számú villamos a közvágóhíd felé igyekezett. Amikor a Csekonics-ucca sarkára ért, abban a pillanatban tünt fel az uccakereszteződésnél egy bútorokkal megrakott teherautó. A villamosvezető csengetett, az autó nem állt meg, hanem beleszaladt a villamos derekába. Nagy r.ecsegés, ropogás támadt, az utasok a kocsiban sikoltoztak és az összeütközés színhelyén pillanatok alatt összesereglett a piac közönsége. A villamost azonnal megállították. Kiderült, hogy szerencsére senki sem sérült meg, az autó hűtője azonban összetörött és erősen megrongálódott a villamoskocsi oldala is. Vizsgálat indult meg annak kiderítésére, kit tercel a felelősség a baleset előidézéséért