Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-11 / 205. szám

1929 szeptember 11. DÉLMAGYAHííRSZAG юяаад A »EIMA6YAR0RSZjI6 QZGtfWl eerírisöc ЛШсПфп : Fordította: JUiláS2 ДПбОГ A zene harsogott és betöltötte az egész hallt. A fáklyák tüze mintha magasabbra csapott volna és a Carleretek sötét tekintete annyira elmélyült, mintha csak élő szereplői lennének az alattuk lejátszódó drámának. A gyönyörű trió elérte a lépcső legalsó fokát, Eustace megfogta a Gita kezét és igy vezette őt tovább, tekintet nélkül Donald ur begörbített karjára és élénk pirosságára. A nyoszolyólányok kitárták sleppjüket és kecses lépésekkel haladtak mögöttük. A két kisérő a megkönnyebbülés sóhajával tette le a kandellábereket és Pelham vőfélyi tisztébe lépett elő. A szertartás megkezdődött. Eustace érezte egyszer, hogy megrándul a Gita keze, mintha ki akarná rántani az övéből. De Bylant erősen tartotta. Lancaster doktornak mély és ünnepélyes hangja volt és ugyanugy zengett, mint nyolc hónappal ezelőtt a temetésen. Gita Összerázkódott, de biztos hangon mondta el az esküt és megadással tartotta oda az ujját, hogy ráhúzzák a gyűrűt. Azután letérdelt a vánkosra, amelyet Topper gondosan odakészitett és összeszorította a fogát, amikor feje fölött elhangzott az ünnepélyes áldás. Egy pillanattal később már megint talpon volt és fogadta a hangos, zavaros gratulációkat. Megadta magát Pleydenné és lányok csókjainak, azután, amikor végre kiszabadult, elindult az ebédlő felé. — Lehet, hogy maguk még nem éhesek, de nekem majd kiesik a gyomrom, — kiáltotta éles hisztériás hangon. — Jöjjenek, igyanak a mi egészségünkre I MÁSODIK RÉSZ. i. ' ;; , •»'Semmi és senki, irta Elisabeth РеПгатл Tavasszal jelent meg a könyv és mert az újságírók és krilikusok egyértelmüleg azt írták róla, hogy figyelemreméltó adalék az igazi amerikánizmushoz és mert a kiadó enthuziazrausa kimerült a féstői hirdetésekben, csak lanyha sikere volt. Alig adtak el belőle hétezer példányt, de pozíciója a szofisztikusok körében megerősödött és a Lucy Stone liga meghívta, hogy évenkinti ebédjükön a Speakers Table-nél üljön. — Én magam nem sokat tartok felőle, — mondta Elsie Gitának. — Mind nagyon kedvesek hozzám és megbocsátját a hibákat, mert amit mondok, az nagyon modern, nagyon őszinte és meglehetősen kellemetlen. De érzem, hogy mindig jobban és jobban fog menni a dolog. Még soha életemben лет voltam ilyen boldog. — Eustace azt tartja, hogy első regénynek igazán nagyszerű, én meg csaknem az egészet kívülről tudom. Én azt hiszem nagyon jó. Elsie komolyan rázta meg a fejét. — Nagy hiányok vannak még benne. De többet ér minden kritikánál, ha az ember nyomtatva látja S saját ostobaságát. Gita fogadószűbájában ültek a tizenkettedik uccában, az ablakok nyitva álltak és beáradt rajtuk a tavasz meleg fuvallata. — Hogy halad Eusiacc könyve? — kérdezte Elsie, akiben azért még volt némi érdeklődés más irók munkája iránt is. — Ugy hiszem, már közel jár a befejezéshez. — Már két hete nem láttam Eustacet. A szobájába küldeti föl az ebédjét és a vacsoráját. Azt állítja, hogy csak a tökéletes remeteségben tud befejezni egy muukát. A?t hiszem, még csak nem is borotválkozik. Gita nyugodtan szívta cigarettáját és Elsie elgondolkozva nézte. — A kísérleted sikerrel járt, — jegyezte meg. — Kíváncsi voltam rá, vájjon tényleg sikerülni fog-e. 52 — Persze hogy sikerült. Néha már veszekedtünk is egy kicsit; sőt as asztalnál gyakran ugy érzem magam, mint egy cseléd. De ha van itthon egy szabad estém, akkor lejön hozzám és van megint egy gyönyörű óránk, amikor ugy beszélgetünk, mint régen. Minél többet vagyok ezeknek az okos embereknek a társaságóban, annál jobban csodálom Eustacet, mert olyan lelki finomsága van, amit társaságának többi tagjai mind nagy sikerrel tudnak leplezni. Ezekben az utolsó hetekben rettenetesen hiányzik nekem. — Bizonyos leküitethcn valóban ideális a házasságotok. — Minden tekintetben. — No* nem minden asszony gondolkozna igy— Azok bolondok. — Gita... — Elsie habozott. Még mindig csak ritkán sikerült közel férkőznie kiszámíthatatlan barátnőjéhez és talán nincs is művész, akiben ne volna meg a mesterségével járó kíváncsiság. Gita azonkivül legjobban érdekelte is valamennyi ismerőse közül, kivéve talán az egy Eustace Bvlantet. — Nos? — Gita, aki az éjszaka kettőkor jött haza Potts Dawesék egy es! élvéről, mélyen besüppedt a foteljébe és ugy élvezte a tökéletes pihenés kéjét. Kissé sápadt volt, de vörös pongyolája mégis enyhe szint kölcsönzött arcának, talán meg is lágyitotla volna azt, ha dus, játékos fürtéi nem tették volna hasonlatossá egy sashoz, amely éppen szét akarja tárni a szárnyát, hogy elrepüljön. És szemei, bár szelíd merengés volt bennük, sohasem voltak szomorúak, de előbbi vadságukból sokat veszítettek. és mulatságosnak talált, amint azt előre láHa is. Vájjon szentségnek tartották-e az asszonyiságot még ebben a körben is, amelynek egéss harcos létalapja a tradicíó iránti fenekedé« volt? Vájjon azért vigyáztak, hogy Bylanttel ne kerüljenek szembe? Vagy annyira e sietős kor gyermekei voltak, hogysem ilyen nehéz és hosszadalmas játszmába fogtak volua? Gitát mindenki csodálta, de mindenki békében hagyta. Peter Whiffle egyszer megcsókolta, de ő elfordította a fejét és mert ez egyszer kedves akart lenni, ugy kergette el magától, mint ahogy egy moszkitót kerget el az ember. Az est hátralevő részében a-ztán az ezotérikus irodalomról vitatkoztak. — Gita. — No mi az? Már másodszor kérdem. Ugyi látom, nyomja valami a lelkedet. Jobb volna, ha könnyilenél magadon, — Engedd meg, hogy csodálkozzam rajtad. Már férjhezmeneteled előtt is jó egypár változásnak voltam szemtanuja. Ez a newyorki tél azonban még jobban megválloztalott. — Csak kifejlesztett, drága Elsiem. Nem vagy eléggé gondos a szóhasználatban, ami elég nagy baj egy stilisztának. Az ember nem változik, amint tudod. — A szó szoros értemében persze hogy nem, ha csak a vérmirigyek föl nem fordulnak. De sok minden látszik változásnak, ami valójában nem is az. Szóval egyáltalában nem lennék meglepve! ha a jövő télen táncolni látnálak. — Nem hiszem. Vannak egyes dolgok, amiket éppúgy nem birok még, mint azelőtt. A férfiak nagyon kedvesek, amig az ember nem kerül tul közel hozzájuk, — mert akkor gin-szaguk van. És nem is szeretnék táncolni. Van egypár ezek között a férfiak között, aki még megjárja, de ezek közül is a legtöbben egy-két koktél után már valóságos vadállatok lesznek. Ha az egyikkel táncolnék, a másikat sem utasíthatnám többé vissza és akkor már minden megtörténhetik. Addig mindentől ment vagyok, legföljebb dadogó bókokat monGita már nem félt a férfiaktól, Eustacenak jj danák szempilláimra és füleimre, sok olyan barátja volt, akit szeretetreméltónak I (Folyt, köv.) készpénzárban ruházkodhat. Legújabb Ml kabát szőrmézve p 3®"— Legújabb Ml kabát BazdaooD szőrméivé selyemre p Legufabb Leányka~ kabátok