Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-11 / 205. szám

1929 szeptember 11. DÉLMAGYAHííRSZAG юяаад A »EIMA6YAR0RSZjI6 QZGtfWl eerírisöc ЛШсПфп : Fordította: JUiláS2 ДПбОГ A zene harsogott és betöltötte az egész hallt. A fáklyák tüze mintha magasabbra csapott volna és a Carleretek sötét tekintete annyira elmélyült, mintha csak élő szereplői lennének az alattuk lejátszódó drámának. A gyönyörű trió elérte a lépcső legalsó fokát, Eustace meg­fogta a Gita kezét és igy vezette őt tovább, te­kintet nélkül Donald ur begörbített karjára és élénk pirosságára. A nyoszolyólányok ki­tárták sleppjüket és kecses lépésekkel halad­tak mögöttük. A két kisérő a megkönnyebbü­lés sóhajával tette le a kandellábereket és Pel­ham vőfélyi tisztébe lépett elő. A szertartás megkezdődött. Eustace érezte egyszer, hogy megrándul a Gita keze, mintha ki akarná rántani az övé­ből. De Bylant erősen tartotta. Lancaster dok­tornak mély és ünnepélyes hangja volt és ugyanugy zengett, mint nyolc hónappal ezelőtt a temetésen. Gita Összerázkódott, de biztos hangon mondta el az esküt és megadással tar­totta oda az ujját, hogy ráhúzzák a gyűrűt. Azután letérdelt a vánkosra, amelyet Topper gondosan odakészitett és összeszorította a fo­gát, amikor feje fölött elhangzott az ünne­pélyes áldás. Egy pillanattal később már me­gint talpon volt és fogadta a hangos, zavaros gratulációkat. Megadta magát Pleydenné és lányok csókjainak, azután, amikor végre ki­szabadult, elindult az ebédlő felé. — Lehet, hogy maguk még nem éhesek, de nekem majd kiesik a gyomrom, — kiáltotta éles hisztériás hangon. — Jöjjenek, igyanak a mi egészségünkre I MÁSODIK RÉSZ. i. ' ;; , •»'Semmi és senki, irta Elisabeth РеПгатл Tavasszal jelent meg a könyv és mert az újságírók és krilikusok egyértelmüleg azt ír­ták róla, hogy figyelemreméltó adalék az igazi amerikánizmushoz és mert a kiadó enthuziaz­rausa kimerült a féstői hirdetésekben, csak lanyha sikere volt. Alig adtak el belőle hét­ezer példányt, de pozíciója a szofisztikusok körében megerősödött és a Lucy Stone liga meghívta, hogy évenkinti ebédjükön a Spea­kers Table-nél üljön. — Én magam nem sokat tartok felőle, — mondta Elsie Gitának. — Mind nagyon ked­vesek hozzám és megbocsátját a hibákat, mert amit mondok, az nagyon modern, nagyon őszinte és meglehetősen kellemetlen. De ér­zem, hogy mindig jobban és jobban fog menni a dolog. Még soha életemben лет voltam ilyen boldog. — Eustace azt tartja, hogy első regénynek igazán nagyszerű, én meg csaknem az egészet kívülről tudom. Én azt hiszem nagyon jó. Elsie komolyan rázta meg a fejét. — Nagy hiányok vannak még benne. De többet ér min­den kritikánál, ha az ember nyomtatva látja S saját ostobaságát. Gita fogadószűbájában ültek a tizenkettedik uccában, az ablakok nyitva álltak és beáradt rajtuk a tavasz meleg fuvallata. — Hogy halad Eusiacc könyve? — kérdezte Elsie, akiben azért még volt némi érdeklődés más irók munkája iránt is. — Ugy hiszem, már közel jár a befejezéshez. — Már két hete nem láttam Eustacet. A szobájába küldeti föl az ebédjét és a vacso­ráját. Azt állítja, hogy csak a tökéletes remete­ségben tud befejezni egy muukát. A?t hiszem, még csak nem is borotválkozik. Gita nyugodtan szívta cigarettáját és Elsie elgondolkozva nézte. — A kísérleted sikerrel járt, — jegyezte meg. — Kíváncsi voltam rá, vájjon tényleg sikerülni fog-e. 52 — Persze hogy sikerült. Néha már vesze­kedtünk is egy kicsit; sőt as asztalnál gyakran ugy érzem magam, mint egy cseléd. De ha van itthon egy szabad estém, akkor lejön hozzám és van megint egy gyönyörű óránk, amikor ugy beszélgetünk, mint régen. Minél többet vagyok ezeknek az okos embereknek a társaságóban, annál jobban csodálom Eus­tacet, mert olyan lelki finomsága van, amit társaságának többi tagjai mind nagy sikerrel tudnak leplezni. Ezekben az utolsó hetekben rettenetesen hiányzik nekem. — Bizonyos leküitethcn valóban ideális a házasságotok. — Minden tekintetben. — No* nem minden asszony gondolkozna igy­— Azok bolondok. — Gita... — Elsie habozott. Még mindig csak ritkán sikerült közel férkőznie kiszámít­hatatlan barátnőjéhez és talán nincs is mű­vész, akiben ne volna meg a mesterségével járó kíváncsiság. Gita azonkivül legjobban ér­dekelte is valamennyi ismerőse közül, kivéve talán az egy Eustace Bvlantet. — Nos? — Gita, aki az éjszaka kettőkor jött haza Potts Dawesék egy es! élvéről, mélyen besüppedt a foteljébe és ugy élvezte a töké­letes pihenés kéjét. Kissé sápadt volt, de vörös pongyolája mégis enyhe szint kölcsönzött ar­cának, talán meg is lágyitotla volna azt, ha dus, játékos fürtéi nem tették volna hasonla­tossá egy sashoz, amely éppen szét akarja tárni a szárnyát, hogy elrepüljön. És szemei, bár szelíd merengés volt bennük, sohasem voltak szomorúak, de előbbi vadságukból sokat veszítettek. és mulatságosnak talált, amint azt előre láHa is. Vájjon szentségnek tartották-e az asszonyi­ságot még ebben a körben is, amelynek egéss harcos létalapja a tradicíó iránti fenekedé« volt? Vájjon azért vigyáztak, hogy Bylanttel ne kerüljenek szembe? Vagy annyira e sietős kor gyermekei voltak, hogysem ilyen nehéz és hosszadalmas játszmába fogtak volua? Gitát mindenki csodálta, de mindenki békében hagyta. Peter Whiffle egyszer megcsókolta, de ő elfordította a fejét és mert ez egyszer kedves akart lenni, ugy kergette el magától, mint ahogy egy moszkitót kerget el az ember. Az est hátralevő részében a-ztán az ezotérikus irodalomról vitatkoztak. — Gita. — No mi az? Már másodszor kérdem. Ugyi látom, nyomja valami a lelkedet. Jobb volna, ha könnyilenél magadon, — Engedd meg, hogy csodálkozzam raj­tad. Már férjhezmeneteled előtt is jó egypár változásnak voltam szemtanuja. Ez a new­yorki tél azonban még jobban megválloztalott. — Csak kifejlesztett, drága Elsiem. Nem vagy eléggé gondos a szóhasználatban, ami elég nagy baj egy stilisztának. Az ember nem változik, amint tudod. — A szó szoros értemében persze hogy nem, ha csak a vérmirigyek föl nem fordul­nak. De sok minden látszik változásnak, ami valójában nem is az. Szóval egyáltalában nem lennék meglepve! ha a jövő télen táncolni látnálak. — Nem hiszem. Vannak egyes dolgok, ami­ket éppúgy nem birok még, mint azelőtt. A férfiak nagyon kedvesek, amig az ember nem kerül tul közel hozzájuk, — mert akkor gin-szaguk van. És nem is szeretnék táncolni. Van egypár ezek között a férfiak között, aki még megjárja, de ezek közül is a legtöbben egy-két koktél után már valóságos vadálla­tok lesznek. Ha az egyikkel táncolnék, a mási­kat sem utasíthatnám többé vissza és akkor már minden megtörténhetik. Addig mindentől ment vagyok, legföljebb dadogó bókokat mon­Gita már nem félt a férfiaktól, Eustacenak jj danák szempilláimra és füleimre, sok olyan barátja volt, akit szeretetreméltónak I (Folyt, köv.) készpénzárban ruházkodhat. Legújabb Ml kabát szőrmézve p 3®"— Legújabb Ml kabát BazdaooD szőrméivé selyemre p Legufabb Leányka~ kabátok

Next

/
Oldalképek
Tartalom