Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-11 / 181. szám

DELH1AGYAKOKSZAG 1929 augusztus II. Üzletáthelyezés! Tisztelettel értesítem t. megrendelőimet és a n. é. közönséget, hogy url szabóságomat Somogyi ucca 21. szám alá helyeztem át. Legfinomabb angol és hazai szövetekből készítek öltönyt,; felöltőt, télikabátot slb. 537 Szíves támogatási kér ForíÓ EraZmUS uri szabó. — Pártunk vezetősége pedig minden, hizo­tiyára elmaradhatatlan szemrehányással szemben, nyugodt lelkiismerettel rámutathat arra, hogy ezen, egész várusunkra nézve fon­tos célt ugy érte el, hogy nemcsak elveit, de pártjának egész szervezetét a jövőre is érin­tetlenül fentartolla. A szociáldemokrata párt 'álláspontjáról a következő nyilatkozatot tették a Délmagyarország munkatársa elölt: — Végre tisztázódott a helyzet. Egy tábor­ban a mai rendszer hivei, akiknek csak egy vágyuk van: az uj törvényhatóságba minden áron és utón visszakerülni. Most már közöt­tük van a liberális párt vezetőinek is az a része, amelyik meg van a mi városigazga­tással és a mai állapotokkal elégedve. Bizo­nyos, hogy azzal akarják >7.éjji'eni eljárásu­kat, hogy ők azért ezentul is liberálisok ma­radnak. Hát ezt nem hiheti senki. Ez csak fügefalevél, amellyel el akarják takarni, amit maguk is szégyelnek. Ha azok az urak, akik a hatalom kegyeiből kapják mandátumaikat ^ az uj közgyűlésben liberális álláspontot akar­nának mégis képviselni, joggal vetik majd szemükre, hogy a mai rendszer nagylelkű­ségéből ajándékozott mandátumokkal nem il­lik liberális elveket képviselni. És a hala­lomnak, a mai rendszernek igaza is lesz. — Mi már túltettük magunkat egyes libe­rális urak mandátumbizlositásán. Megelége­déssel látjuk máris a mi álláspontunk helyes­ségét, amit igazol, hogy a liberális és demok­ratikus meggyőződésű polgárság a felhábo­rodás hangján tárgyalja vezetői alkudozását, melyre felhatalmazási nem adott és amellyel nem az ő érdekeit szolgálják, hanem csupán maguknak biztosi'anak mandátumokat. Ezért a cserbenhagyottak ttzokal a liberális eszmék­hez hü maradi uj vezetőiket fogják követni, akik hűek maradtak hozzájuk is és a libe­rális zászló makulállanságát meg fogják őrizni. Nem kétséges, hogy a cserbenhagyot­tak a szövetkezett városi balpárt jelöltjeit fogják szavazatukkal győzelemre juttatni. AÜYOMOTO, és egyéb világ-márkás kerék párok egyedárusitója Kardos István utóda Cselionlcs ucca 5. Vázfir kaphatók. tíisziárgyak, evőeszközök,) Schallhausen ¿r&k, bruti&ns ei>­sierck legolcsóbban v4s6rolha!0L BOKOR ékszerésznél. Kelemen ucca 7. Telelőn 18-56. Ezist Maradékáruházamat WS«wma/JL •• volt Ketling-léíe üzletbe Pvegar© Ua <£aj helyeztem át. Siabó Zsigmond. Hudapeit, VI.. Ha|ds ucca tb. Világmárkás zongorák, pianinók ezer pengőtől, neayven pergüs havi részletre is. B.6 Nagy tisztviselői kedvuzményok. Hedden megjelenik a közlekedési kódex Kudapesl, augusztus 10. A közlekedési kódex, amelyet a belügyminisztérium a. kereskedelemügyi minisztériummal egyetértésben ad ki, kedden je­lenik meg a hivatalos lapban. A kódex hatályon kivül helyezi az eddig közel negyven rendeletben szétszór! rendelkezéseket s egységes egészbe fog­lalja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket u kérdés rendezésére a minisztériumok szükségesnek tartottak. 14Ü Hansalik ki akarta kémlelni a Revisziós Liga sszánűékuít, — vallotta a luRa-pör I'ozSony, augusztus 10. A pozsonyi törvényszék ma reggel folytatta a Tuka-pör főtárgyalását. A biróság folytatta tlaazali^ tanú kihallgatását és a mára beidézett többi tanukat azzal küldötték el, hogy csak augusztus 20-án kerül rájuk a sor. Hanzalik átadta a bíróságnak a tót nemzeti tanács 1918 október 31-én tartott ülésének jegyzökönyvét. Dr. Galla, Tuka védője, intézett ezután kérdé­seket a tanúhoz, majd letette a biróság elé Hlin­kának egy 1924. évben kelt levelét, amelyben Hünba egyenesen ulasllásokflt ad Titkának, ami bizonyossá teszi, hogy Tuka sohasem járhatott el csupán a saját imdativájáből. Hanzalik vallomása további során előadja, hogy Budapesten a Revíziós Ligánál Falk igazgatóval tárgyalt. Az igazgató állítólag felszólította, hogy dolgozzon a Revíziós Liga érdekében. Ebbe lát­szólag beleegyezett és miután ki akarta kémlelni szombati tárgyalásán a Revíziós Liga szándékait, ugy tett, mintha ko^ molyan foglalkoznék az üggyel. Ezután előad jav hogy Jehlieskától megbízást kapott, hogy dolgoz­zék számára. JehÜcska havi 12.000 koronát ajánlott fel munkájáért. A tárgyalások alatt színleg bele­egyezett Jehücska feltéleleibe. De — vallja a tanú — nem foglalkozott az üggyel komolyan. Az elnök erre felmutat egy németnyelvű levelet,' amely üzleti stilusban van megírva és amelyben, ilyen kifejezések is vannak ^alacsonyabb rendűt áru«. Az elnök kérdésére a tanú kijelenti, hogy »ala­csonyabb rendű áru« alatt Hlinkát értették. Fél egy órakor a tanú fáradságára hivatkozva arra kérte az elnököt, hogy halassza el kihallga­tásának folytatását. Az elnök erre a tárgyalást be-, rekesztette és folytatását hétfő reggelre tüztc kJ. Súlyos vasúti karambol az orosházi állomáson Egy tehervonat belefutott három kocsiba és összetörte azokal (A Délmagyarorszáy munkatársától.) Szombaton reggel Orosházáról nagyobbszabásu vasúti ka­rambolról értesítették a Máv. szegedi üzletveze­tőségét. A részletes jelentések után a Máv. üzlet­vezetősége bizottságot küldöttt ki Orosházára, hocy a karambol lefolyását és annak okát megállapítsák. Az eddigi jelentések szerint a karambol pénte­ken délután négy órakor törlént. Az orosházai állomáson egy békéscsabai tehervonat szerelvé­nyét állították össze. Tolatómozdony dolgozott a pályatesten és három féknélküli kocsit akart a raktár felé átlökni. A mozdony ei is lökte magá­tól a három kocsit, a kocsik azoubau rossz váltóállítás következtében nem a raktár előtti si­nekre, hanem a keresztúri vonalra futoUak rá. A keresztúri vonalra ezidöben váriák a Békés­csaba felöl jövő 1661. számú tehervonatot. A há­rom eilökötl kocsi lassan futott a síneken, ami­kor a kanyarulathói hirtelen rloiünt » csabai tehervonat. A tehervonat vezetője. Somogyi Ká­roly fékezett. A mozdony vészjelzéseket adott le, amire a tehervonat összes fékezői lefékezték ko­csijaikat. Somogyi Károly mozdonyvezető után egy­másután ugrottak le a többi kocsifékezők. Ar* összeütközést azonban nem lehetett elkerülni. .1 lefékezett tehervonat bclefu'oü a szembejövő há­rom kocsiba­Az összeütközés következtében a három kocsi leljesea összelörl. A kocsik romhalmazokká tör­tek, de (elborul! a tehervonat mozdonya és az utána következő négy kocsi, míg a többi kocsik kiugrottak a sínekből A súlyos karambol emberéletet nem követelt. A tehervonat vezetője és fűtője még idejében leugrotl a gépről. . ' t Ezer részivevőre számítanak a szegedi országos iparoskongresszuson 738 (A Délmayyarország munkatársától.) Szeptem­ber 8-án — mint ismeretes — országos iparos­kongresszus kezdődik Szegeden, amelyen az eddigi jelek szerint a vidékről körülbelül ezren vesznek részi. Eddig 650 résztvevő jelentkezett, akikhez természetesen Szeged iparostársadalma csatlako­zik, ugjhogy a kongresszus tagjainak száma min­den valószínűség szerint jóval meghaladja az ezret. Csak azt kifogásolják sokan, hogy a kongresszust az IPOSz rendezi és félnek attól, hogy Szegeden is megismétlődnek a székesfehérvári és szolnoki kongresszusok tumultuózus jelenetei. A kongresszus bevezetőjének tekinthető a szegedi ipartestület szeptember elsején tartandó háziün­nepsége, amelynek keretében avatják fel a tel­jesen elkészült uj székházat. Az avalóünnepségct vacsor.i, vagy társasebéd fejezi be. A szeptember nyolcadikán kezdődő országos kongresszus napirendjét még nem állították ósz­sze. Ez a munka most folyik. A tárgysorozaton mindeneseire szerepelni fognak az aktuális iparos­problémák, mint az ipartestületek reformja, a kontárkérdés, adóügyi sérelmek, tanon ooktatós, stb. A kongresszus technikai előkészületeit négy bí­zottság végzi. Az, első a fogadtatást bouyolilja ie. egy másik az elszállásolást végzi, egy harma­dik az élelmezést, a negyedik pedi.g a tanulmá­nyi és esetleges egyéb kirándulásokat. A kongresz­szus vidéki résztvevői közül 450-et a szegedi szál­lodákban helyeznek el, a többieket pedig magán­lakásban. Az eredeti terv szerint a vendégeket az internátusokban akarták elszállásolni, azonban szeptember 8-án az iskolai év megkezdődik és az internátusokra ebben az időben már szükség van. Az ipartestület titkársága egyébként ezúton kéri fel azokat a lakástulajdonosokat, akik a kongresz­szus tapjainak szobát hajlandók kiadni, hogy ebbeli, szándékukat a titkárságnál jelentsék bet Szeged váras uj nagy fali térképe 460 megjelent és kapható BÁRTOS könyvkereskedésében. Telefon 3—71, FISK PNEU a leggazdasá­gosabb. M 4 Körzeti képviselet SCHWARZ E. és FID, SZEGED. Telelőm tz, 16-68.

Next

/
Oldalképek
Tartalom