Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-10 / 180. szám

SZEGED: Szerkesztőség: Somogyi ucca 22. L em, Telelőn: 13-33.^Kiadóhivatal, Isölcsönkünyvlár és Jegyiroda : Aradi ucca S. Telefon: 306. - Nyomda • LBw ( ipól ucca 19. Teleion : 16—34. «»«»«>» Szombat, 1929 augusztus 10 V. évfolyam 172. szám MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal5 Url ucca 6. Teleion: 131. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy Ucca 23. Telelői»: 49, szám. « » « » « » « » « » Előfizetési Ara havonta 3-2» vidéken és a lOvórosbaa 3-6t>. ktllIdldSn 6-40 pengi, egyes szám 16, vasár- és Ünnepnap 24 Ullé A magyarok ellensége A magyarok ellensége Ferenc Ferdinánd Tolt, a magyar trón várományosa, akinek halála közv»llen oka volt a világháború kirobbanásának. Lehet, sőt valószínű, hogy a nagy mérkőzés a szerajevói merénylet és a kragujeváci bombák nélkül is bekövetkezett volna, hisz szorgalmasan dolgoztak az előkészítésén azok, akiknek nem kellett tartani tőle, hogy maguk is a lövészárokba kerülnek. Mégis tragikus végzetszerüség nyilatkozik meg abban, hogy somogyi, szegedi és székelyföldi magyar fiuk ezrei közvetlenül annak az osztrák főhercegnek a halálát mentek megbosszulni, akinek előre körvonalazott uralkodói programja a magyarság letörésére volt alapítva. Annak idején, a régmúlt időkben, melyeket H világháborúnak már szinte évszázados távlata választ el tőlünk, sejtettük és tudtuk, de a bizonyítéka hiányzott, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg nem valami nagy szeretettel viseltetik a magyarok irányában. A szájrólszájra adott suttogó hirek egyenesen ellenséges nyilatkozatokat is rebesgettek, melyek nem kicirkalmazotL ünnepélyes alkalmakkor, hanem bizalmas körökben, .őszinte eszmecsere közben hagyták el Szent István koronája örökösének ajakát. Ezek a megnyilatkozások nem kerültek bele a lapokba, nem tárgyalták őket a parlamentben, csak a titokzatosság csatornáin keresztül szivároglak bele a köztudatba, pedig nem leheltek közömbösek annak a viszonynak szempontjából, melynek ki kellett volna egykor alakulni a leendő^alkotmányos király és hűséges nemzete között. A nagy összeomlás sok mindent megváltoztatott. Elsöpörte többek között azt a személyes szolgálatból eredő és a hallgatás kötelezettségére alapilolt diszkréciót, melynek köszönhetjük, bogy például Ferenc József korának bizonyos körülményeit még ma is kevésbbé ismerjük igazi mivoltukban, mint a harmincéves háború, vagy a francia forradalom eseményeit. Ma a njéhai hallgatag államférfiak, marcona hadvezérek és hajlongások közepette megőszült belső lakájok vetekedve teszik közzé emlékirataikat, melyekben mindent elmondanak egykori uraikról. Pedig őket gazdáik nem biztatták, mint a Szent Ilonán raboskodó Napoleon a környezetét, hogy jegyezzenek fel minden szót, amit tőle hallanak, mert azt valaha nehéz pénzzel fogják megfizetni. Még a legtulzóbb lojali'ás és mindent a felső rendeltetés megnyugvásának fehérségében látó legitimizmus sem állathatja, hogy azok az adatok, amelyek éppen az utolsó hetek folyamán könyvekben és világlapok hasabjain Ferenc Ferdinándról nyilvánosságra kerültek, az üres pletyka színvonalán állanának. Levelek, autentikus dokumentumok vannak közöttük, amelyek ennek a kemény akaratú, komor és sötét embernek szinte pathologikus gyűlöletét árulja el minden irányában, ami magyar. Nyelvünket, bármennyire igyekeztek rejtelmeibe beavatni, sohasem tudta és nem is nagyon akarta megtanulni. Országunkat nem szerelte és ha tehette, el is'kerülte. Nemzetünkben akadályát látta az összbirodalmi gondolatnak és a cenlrálföderalisla állameszmének, melyet egy uj II. József módjára magának megrajzolt. De mig a legnagyobb Habsburg a jogegyenlőségre és a mindenkinek egyenlően osztó igazságra akarta elméleti államát alapítani és mig neki sohasem jutott volna eszébe, hogy azért üldözzön valakit, mert magyar, vagy mert nem a habsburgi tradíciók ritusa szerint tiszteli Istenét, Ferenc Ferdinánd őszinteségének pillanataiban az ellenséges indulatoknak és gyülölségnek megkülönböztetett kifejezéseit használta a magyarsággal szemben. Udvari orvosához irt levelében történelmi hazugságnak bélyegezte,' hogy magyar vérrel ragasztották össze Mária Terézia repedező trónusát, egy magyar főurat azzal dicsért meg, — érdemes volna megállapítani, hogy ki volt ez a főúr —, hogy rajta kívül a magyarok mind megbízhatatlan rebellisek és büszkélkedve emlegette, hogy ő az egyetlen főherceg, aki a jubileumi kiadás megjelenése alkalmával nem rendelte meg Jókai Mór öszszegvüjtött müveit. Szegény Jókai Mórnak, aki a legtulzóbb lojalitással igyekezett öreg éveiben expiálni ifjúkorának forradalmi eltévelyedéseit, bizonyára álmatlan éjszakái lettek volna, ha tudja, hogy jövendő királyánál előre kegyvesz• tetlségre van ítélve! Pedig hát az ő esete még a könnyebbek közé tartozott és beillett Ferenc Ferdinándnak az irodalomról alkotolt általános felfogásába. Mert ma már azt is tudjuk;' hogy. ez a nagy ur haragosan fortyant fel5 mikor Bécs városában szobrot mertek állítani egy Goethe nevü weimari miniszternek', mikor hiányzott sok olyan tábornoknak a szobra, akik határozott érdemeket szereztek az uralkodóház irányában. Mindez nem mese, hanem nagyon, de nagyon szomorú valóság. És a legszomorúbb, a végzetszerűen tragikus Ferenc Ferdinánd! és a magyarság esetében, mit a háború előtt a hazaárulás vádjának veszedelme nélkül szintén nem lehetett volna elmondani, az, hogy, ennek a sötét embernek a világpolitikai meglátásában volt az igazságnak olyan kétségtelen magja, amelyből a monarchia bukásának és a magyarság végzetének kellett kiserkedni. A délszláv kérdés és általában a nemzetiségi kérdér, fenyegető módon követelte a megoldást és mi formális jogokkal körülbástyázva nem akartuk a reánk vészes erők érlelődését észrevenni Ferenc Ferdinánd le akart törni bennünket, hogy megmentse a monarchiát, a másik oldalról darabokra akarta zúzni a monarchiát, hogy szétszaggassanak bennünket. így sodródtunk a döntés felé, amely más választást nem engedett. A világháború ködén keresztül pedig kiemelkedik az artstetteni sírboltból egy árnykép, Ferenc Ferdinánd, aki ellensége volt a m agyai-oknak, de együtt al ő volt a végzet embere. Csőd előtt a hágai konferencia ? „ídőpocsékolás" — mondja Slrese'mann Tanulmányi bizottságot alakítottak a rajnai ellenőrzés ügyében (Budapesti tudónlórik telefonjelentése Hágából jelentik: A pénteki szabad délelőttöt a delegátusok nagyrésze egymásközötti megbeszélésekre használta fel és a tárgyalások jórészt a francia—angol elvi ellentétek kiegyenlítésére vonátkoztak. Stresemann német külügyminiszter délelőtt előbb Venizeloszt fogadta, majd valamivel későbn Henderson angol külügyminisztert, aki ma délelőtt Britinddal is tanácskozott. Snowden távolmaradt a megbeszélésektől. Hágából jelentik: A hágai konferencia politikai főbizottsága pénteken megkezdte a franciák által követelt rajnai ellenőrző bizottság nagy érdeklődéssel várt vitáját. Először Briand szólalt fei. Részletesen megindokolta, hogy miért kívánják a franciák a kiürítés után az ellenőrzés szükségét a Rajnavidéken. — Tulajdonképen nem is ellenőrzésről van szó — mondotta Briand —, hanem olyan bizottságról, amely nehézségek felmerülése esetén a békéltető bíróságok szerepét látná el és tisztázná a konfliktusokat. Németország részéről Stresemann és Wirlh volt birodalmi kancellár szólaltak fel. .Mind a kelten kimutatták, hogy a locarnói egyezményben tervbe vett módozatok minden tekintetben elegendők- a franciák által kívántakhoz. Az angol, a belga és a japán delegátus felszólalása után elhatárolták, hogy tanulmány! bizottságai alakítanak, amely az érdekelt hat állam szakértőiből áll. Ennek a bizottságnak a legrövidebb időn belül jelentést kell "kidolgozni, amely jelentés alapján a főbizottság a jövő héten tovább tárgyalja a rajnai ellenőrző bizottság ügyét. Az a viharos hangulat, amelyet , Snowden angol pénzügyminiszter a pénzügyi főbizottság csütörtöki ülésén történt felszólalásával kavart fel, még mindig nem ült. el, dacára annak, hogy egésznap folytak az államférfiak között a megbeszélések az ellentétek áthidalására. • ~ Az eseményekre igen érzékenyen reagál' a párisi sajió. Az Intransigeant hágai tudósítója meginterjúvolta a' vezető politikusokat, a francia— angol konfliktus ügyében. Ezek a nyilatkozatok élesen megvilágítják azokat az ellentéteket, melyek az egyes politikusok között a Young-egyezmény ügyében fennállanak. Snowden szerint Anglia közvéleménye nem értené meg, ha most akár a legcsekélyebb változtatásokat is eszközölnének eddigi javaslalainak lényegén. Ha azonban ennek meg kell lennie, akkor az angolok otthaggják a konferenciát és ez esetben megint csak a Dawes-egyezmény marad életben. Stresemann nem titkolta, mennyire .kellemetlenül érinti az időpocsékolás. Kijelentette, ha nem akarnak közelebb jutni a célhoz, legjobb lenne az egész konferenciát' abbahagyni. Az olasz delegátus is hazatérésről beszélt, egyedül Briand őrizte meg optimizmusát és vállvonogatva csak annyit mondott, hogy egyetlen kormány sem vállalhatja >