Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)
1929-08-29 / 194. szám
SZEGED: Scerkeszlöstg: Somogyi uccn 22. L cm. Telefon: 15-33. 'Kladőhlvníol. h01e*0nkHnyvt&r és Jegyiroda : Aradi ucca S. Teleion* 306. - Nyomda : LBw tlpói ucca 1». Telefon : 16-34. «»«»«» Csütörtök, 1929 augusztus 29 ©eo 'Jcf i, V. évfolyam 186- szám MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatali Url ucca O. Teleion: ISI. szám.« »«»«» HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Andrássy ucca 25. Teleion: 49. Szám. « » « » « » « » « »» Jogtalanságok a városi adóztatásban A Délmagyarország derítette ki, hogy a város a leltározási illetéket is jogtalanul és önkényesen szedi, mint ahogy a Délmagyarország segítségével harcolták ki az érdekelt felek, — még pedig az érdekképviseletek paszsziv magatartása mellett, — hogy a város beszüntesse annak a fogyasztási illetéknek szedését, aminek beszüntetését azt megelőzően öt évvel elrendelte a kormányhatóság s a vonatkozó szabályrendelettől a jóváhagyását megtagadva már öt évvel ezelőtt eltiltotta a város hatóságát attól, hogy tovább szedje ezt az illetéket. Az előzményekhez hozzátartozik az is, hogy egy budapesti ügynevezett fuvarlevélfelülvizcgáló iroda kérelmére tizezerpengős tételekben fizette vissza ebben az évben a város a kövezetvám cimén szabályellenesen beszedett összegeket s azt a tekintélyes pénzt, amit szegedi kereskedőkön és iparosokon hajtott be a város, jelentékeny részben egy budapesti irodának juttatta a városi közigazgatás. Ez az átutalás éppen olyan szabályszerűen ment, mint ha a szegedi városi vámhivatal egy budapesti fuvarlevélfelülvizsgáló cég számára szedte volna a vámot. Egy év leforgása alatt három városi adóról derül ki, hogy jogtalanul, törvénytelenül, legenyhébben szólva: szabálytalanul, szabálytalan alapon és szabálytalan mértékben szedi a város. A városi közigazgatás jelenlegi feje, a polgármesterhelyettes nyilatkozott már a leltározási illetékek ügyében s kijelentette, hogy jelentéstételre kötelezte a leltárbiztosi hivatalt. A leltárbiztos természetesen nem tehet más jelentést, mint amilyent a Délmagyarország közlése szerint a járásbíróságnak már megtett: szabályrendeleti intézkedés nélkül, szóbeli utasításra szedte ezt az illetéket s rótta le a leltározásról készült jegy őkönyvre városi bélyegekben néha olyan menn; iségben, hogy a hagyatéki leltár inkább képeskönyvnek látszott, mint hatósági ügyiratnak. A leltárbiztos majd megteszi ezt a jelentését, a polgármester majd, amiben kételkedni sem lehet, el fogja tiltani a leltárbizlost attól, hogy szabályrendeleten nem alapuló, kormányhatósági'ag nem engedélyezett illetéket szedjen a íelektől a város, mint ahogy előrelátható, vissza fogja fizetni a leltározási illetéket is a feleknek, mint ahogy visszafizette a fogyasztási illetéket is és visszafizette a kövezetvám cimén jogosulatlanul beszedett öszszegeket is, — ám a kérdés mégis feleletlen marad: lehet-e ilyen módon gazdálkodni a közvagyonnal, szabad-e hatósági erővel behajtani a - feleken nem engedélyezett, jóvá nem hagyott közterheket, lehel-e büntetlenül így gazdálkodni a polgárság vagyonával? A behajtással és visszafizetéssel nincs elintézve ez a kérdés * az a közigazgatási probléma, amit ez a kérdés felvet. A törvénytelenséget nem reparál ja, csak sulvát enyhili a törvénytelenség megszüntetése. Hogy a víroo hatósága végrehajtás, sokszor árverés utjJn hajtotta be azt a fogyasztási illetéket, amit nem lett volna szabad kivetnie, követelnie, sőt elfogadnia sem, ennek a cselékedeinek sem jogi, sem erkölcsi, még kevésbé alkolmányös beszámítását nem csökkenti az a körülmény, hogy a város a jogtalanul beszedett, sőt az árverés kényszerével behajtott illetéket később visszafizette Uraim, igy gazdálkodni a szegedi polgárok vagyonával mégsem lehet! S ez a harsány tiltakozás már nemcsak az intézkedők ellen irányul, hanem azok ellen is, akiknek az ellenőrzés a kötelessége. A szegedi városi adóztatás terén kiütköző törvénytelenségekért nemcsak az intézkedők a felelősek, hanem az ellenőrzést elmulasztók is. Hogyan történhetik meg, hogy a közgyűlésen egyetlen szó sem kérdi számon azokat a szabálytalanságokat és törvénytelenségeket, amelyeket a behajtott pénzeket visszautaló tanácsi határozatok által beismerten a város hatóságai s a hatóságok közegei éveken keresztül elkövettek. Mi csak azoknak a bátorságát csudáljuk, akik ezt szemrebbenés nélkül el merték követni s minden izgalma nélkül a legkomolyabb konzekvenciák bekövetkezésének. Pedig nem kellett kevés bátorság árverést kitűzni s az árverést megtartatni olyan követelések behajtására, amiknek beszedését a kormányhatóság nemcsak hogy nem engedélyezte, hanem egyenesen eltiltotta. Uj szellemnek kell bevonulni a közigazgatásba. a várost féltő, a várost szerető, de bátor és független férfiaknak, akik az unott hajbókolás helyett az ellenőrzés komoly és nehéz, sokszor hálátlan kötelessége teljesítésére vállalkoznak. Különös, hogy azokkal szemben, akik a jogrendet poli'ikai uralmuk jogforrásává teszik meg. éppen nekünk kell küzdenünk a törvényesség uralmának helyreállításáért, de meg kell harcolni ezt a küzdelmet is. S a független szegedi polgárság nem veszítheti el azt a harcot, amit a törvény és jogrend szövetségében vív meg. A Gráf Zeppelin szerdán élszaka elrepült Csikágó felett Nehéz viharzónán kellett keresztülhatolnia - Csütörtök reggelre várják Lakehurstba (Budapesti tudósítónk telefőnjeien tése.) Newyorkból jelentik: A Gráf Zeppelin fedélzetéről érkező jelentések szerint a léghajónak a kora hajnali órákban readkivül heves viharokkal kellett megküzdeni. Minthogy a szél egyeneseD kelet felől fujt, dr. Eckener ugy határozott, hogy feiadja a keleti irányt és északra kanyarodik. Noha a léghajónak öt motorja teljes kapacitással dolgozott, a léghajó 60—70 kilométeres sebességgel tudott csak haladni. A kora reggeli órákban azután északi irányt vett a Gráf Zeppelin és Cansas Ciiy felé repült. Kőzépamerikai időszámítás szerint reggel félhétkor a léghajó Oktohoma és Cansas államok határai felett haladt el és ekkor sebessége órán kint már 120—140 kilométer volt. Newyorkból jelentik: A léghajót a délnyugati államok fölötti részen a repülés utján csak kevesen látták. Tehát a léghajó lámpáinak legnagyobb részét eloltották. Középeurópai időszámítás szerint délután 2 óra 25 perckor a Gráf Zeppelint Independence város fölött látták. Egyes jelentések szerint a Gráf Zeppelin alacsonyan repült, sebessége mintegy óránkinti 80—100 kilométeres volt. A léghajó kőzépeurópai időszámítás szerint délután 4 óra 39 perckor elc'rle City város délnyugati részét. A repülőgépraj szállt tel a Gráf Zeppelin üdvözlésére. A léghajó számtalan repülőgép kíséretében a város fölött négy kört irt le, majd északnyugati irányban eltűnt. A léghajó nyilvánvalóan Csikágó felé vette u ját. Berlinből jelentik: A Gráf Zeppelin a Losangeles —lakehursti ut • • nagyobbik felét már megtette. Délután a léghajó kedvező időben folytatta útját és sebessége isméi 140 kilométerre fokozódott. Középeurópai időszámítás szerint este 8 órakor Saint-Louis felett volt, éjjel 11 órakor gedig elröpült Csikágó felett. Lakehurstban a léghajó megérkezését kőzépeurópai időszámítás szerint csütörtökön reggel 8 órára várják. arabok Haifában rabolnak, íossziogainak és gyilkolnak Ufabb vérengzések Palesztinában — /1 nomád arab törzsek betörésétől tartanak Amerika tiltakozik a vérengzések ellen (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.') Londonból jelentik: A most kiadott hivatalos jelentés szerint Palesztinában a zavargásoknak eddig 143 halott és 423 sebesült áldozata van. A sebesüuek közül kórházban 153 zsidó, 73 mohamedán és 12 keresztény. A halottak közül 93 zsidó, 46 mohamedán és négy keresztény. A jelentés felsorolja a helyszínre érkezett angol hadihajókat és csapatokat. Eegállapitható, hogy Jeruzsálem városa általában csendes, de a régi negyedben megujulnak a támadások. Transjordániában a helyzet nyugtalanító, de még nem jelentettek zavargásokat. Genfből jelenlik: A palesztinai összeütközésekkel kapcsolatban a Népszövetség titkárságához ugy a zsidók, mint az arabok részéről nagyszámú panaszirat érkezett. Az iratok kérik, hogy a tanács indítson vizsgálatot a palesztinai helyzet ügyében. Jeruzsálemből jelentik: Miután Jeruzsálemben és Jaffában az angol katonaság felvonulása helyreállította a rendet és a nyugalmat, a harcok szintére Haiíára terelődött át. Az arab lakossáa szerdán meg-