Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-23 / 164. szám

SZEGED: SzerketzMaeg: Somogyi uccu 22. L em. Tele tor»: 13-33. ^ Klad6hlvntal, kOlctOnkOnyvtAr és legylrodn : Aradi utca S. Teleion • 306. - Nyomda : LiJvv Llpól ucea 19. Telefon t 16-34. «»«»«» Kedd, 1929 julius 23 @<3>9 I£ ^ V. évfolyam 156. szám MAKÓ : SzerkeszUMég é* klodöhlvotal Url ucca 6. Telefon: 131. itAntn » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség é* kiadóhivatal: AndráMy ucca 23. Telefon: 49. szám. « » « » « » « » « •> ElOllzetésl ara havonta 3-20 vidéken és a fövaroiban 3-Oa, ktlIfiSldtfn 6-40 pengd. Egyes szám le, vasár- és Ünnepnap 24 «»lér Margó 'Az adó méltóságosai cimmel azon kesergett vasárnap egyik pesti újság, hogy a magyar pénzügyi közigazgatás központja kilencvenkilenc méltóságos úrral dolgozik. A tiszti cimés névtárból nem lehet megállapítani, komoly-e ez az állítás s ha igen, hány percent ráadást kell azóta hozzászámítani. Se kicsire nem nézünk s több, vagy kevesebb emelete van a magyar fináncia babiloni tornyának, elismerjük, hogy mindenképen méltóságos alkotás. Tiszteljük is anynyira a tekintélyt, hogy egy rossz szót se mondanánk még a túlméretezett adminisztrációról se, ha az volna a célja, hogy huszonnégy óra alatt elintézze mindenkinek az ügyétbaját, minden várakoztatás nélkül, simán, gyorsan és pontosan. Sajnos, ezt az enyhitő körülményt se lehet felhozni a gigantikus méretek magyarázatául. A mi pénzügyi közigazgatásunk a bibliai bábeli tornyát a görögök labirintusával egyesíti magában. Elindul benne egy rózsásarcu ifjú adóalany és ötven év múlva még mindig keresi belőle a kivezető utat egy pergamenarcu, fehér szakállas aggastyán, aki csak azért nem jár mankón, mert már azt is elszedték adóba... Nem a sok méltóság a baj, hanem az az óriási erő- és időpazarlás, amit mindenki ismer, akinek dolga van a hivatali adminisztrációval. A kilencvenkilenc méltóságos ur kilencvenkilenc olyan előszobát jelent, amelyikben várakozni kell. * Ad vooem: tekintélytisztelet. Egyik államtitkárunk Ferrerot idézi vasárnap, a nagy olasz historikust, mint aki azzal jellemzi korunkat, hogy az nem ismer tekintélyeket s ebben nagyon hasonlít a felbomló római világhoz. Lehet valami igazsága az államtitkár urnák is, meg Ferreronak is. Hiába voltak olyan nevezetes császárok Nero, meg Cararalla, meg Heliogubalus, a rómaiak nem tisztelték őket s ezt a bünüket súlyosbítja az, hogy még akkor tekintélyromboló destruktív sajtó sem volt. S az is kétségtelen, hogy a magunk kis történelmének is azok voltak a legszomorúbb korszakai, amelyekbea lehanyatlott a tekintélyek kultusza. Például Jeruzsálemi Endre kora, meg "Dobzse László és Caraffa, vagy Haynau kora, akik nyilvánvalóan bírták a hivatalos tekintély minden attribútumát, mégse örvendettek köztiszteletnek. (Kivéve Haynau kegyelmes urat, akit néhány nagy magyar város díszpolgárának is megválasztott fenkölt lelkesedéssel.) Ellen, ben érdekes, hogy Mátyás királyt, vagy Kossuth Lajost nem járatta le senki és például aki Deák Ferenc tekintélyét le akarta volna járatni — pedig akkor már volt destruktív sajtó — azt bezárták volna a bolondok házába. Mi következik ebből? Talán az, hogy Deák Ferenc idejében az emberek jobbak, alázatosabbak, nemesebb gondolkozásuak vol lak, mint a Bach-korszakban, vagy II. Endre idejében, vagy ma? Szó sincs róla. Az ember mindig ember, se több, se kevesebb és természeti hajlandóság van beune arra, hogy igen is tisztelje a tekintélyeket. Nagyon emberi ösztön a tekintély előtt való meghajlás, — csak tekintély kell hozzá. A tekintélyek lejáratása fából vaskarika s ahol arról beszélnek, ott tulajdonkepp nem a tekintélyek lejáratásáról, hanem a tekintélyek hiányáról van szó. Ez már nagyon réei történet. Már a XVIII. század végén megbukott egy politikai elv, amely Incitatus konzullá kinevezésétől kezdve — Caligula császár hátaslova hallgatott erre a névre — másfélezer éven át érvényes volt az európai politikában. Ez az elv igy hangzott: akinek az Isten hinatalt ád, észt is ád hozzá... Lehet, hogy ez gyakorlatilag nagyon hasznos elv volt, lehet, hogy még ez állampolitikai dogma volt, addig a népek sokkal boldogabbak voltak — lásd a tatárjárást és a mohácsi vészt — de hát hiába, ez az elv ma már az egész világon megbukott és többet nem lesz restaurálhat! Az emberek mindig tisztelni fogják a tekintélyeket, de bizonyos kvalifikációt kívánnak attól, aki tekintély akar lenni Azt, hogy ne a hivataluktól kölcsönözzék a tekintélyt, a díszt, a méltóságot, hanem ők adják azt neki a magukéból. • A világ diplomáciája konzíliumot tart a világbéke betegágyánál. Nem azért, hot'y talpraállitsák, hanem azért, hogy ne ilyen alkal. matlan időben adja be a kulcsot. Megint szép lesz majd egy kis világháború, de most még nincs itt az ideje. Nem azért, mert még nem száradtak ki egészen a vértengerek és nem süppedtek be egészen a tömegsírok, hanem, mert az emberek még nem felejtettek'; eléggé. Még fülükbe csengenek a háborús ha. zugságok, még látják az ucca sarkokon koldulni a névtelen katonát, akinek nem volt szerencséje hősi halált halni — s még szájukban a hadikenyér ize. S még mindenütt sokan vannak, akik nem felejtettek, addig meggondolandó, szabad-e újra fegyvert adni a tömegek kezébe s azzal is számot kell vetni a hivatása magaslatán álló diplomáciának, hogy a gázháboru még nincs tökéletesen előkészítve. Ezért lehet benne bizni, hogy a világbékét ezúttal nem fojtja meg a diplomácia a vánkosaival. hanem injekciót ád neki dr. Kellogg receptje szerint. * Destrukció. Be kell ismerni, hogy ennek a szónak most már nemcsak minálunk van divata. Az angol The Nation cimü folyóirat juliusi száma olvassa a modern technika legnagyobb konstruktorának fejére a következőket: — Mr. Edison destruktív személy. A villanyvilágítással destruálta a gázvilágitást; a telefonnal destruálta a távirdát; a mozival destruálta a színházat; a gramofonnal destruálta a verklit; most egy találmányával destruálni akarja a spiritizmust. Egy munkanélküli pékmester a Lánchidröl a Dunába dobolt egy tizenkilenc éves lányt, mafd maga is a folyóba ugrott A leány anyját is bele akarta dobni a Dunába, de a járókelők megakadályozták Borzalmas munkanélküli tragédia a Lánchídon (Budapesti tudósítónk t el e f o n j el e ntése.) Ma este 7 órakor a Lánc-hidon egy férfi haladt át két növel. A járókelők egyszerre arra lettek figyelmesek, hogy a férfi megragadja a fiatalabb nőt, átemeli a taid korlátján és beledobja a Dunába. A férfi ezután az Idősebb növel kezdeti dulakodni, de ekkorra már járókelők futottak oda. A férfi ebben a percben átdobta magát a korláton és a folyóba ruhanl. Az idősebb nő sikoltásaira figyelmes lett a közelben levő mentőőrs, elindították a mentőmotorl, amely a férfit kimentette, de a fiatal nő teste elmerüli. Az idősebb asszouyt elővezették ezután a főkapitányságra, a férfit a Rókus-kórházba vitték. Megállapították, hogy a nő Deák Sándorné debreceni éjjeü őr felesége, a férfi pedig F.gri Albert, debreceni pékmester, akinek rábeszélésére határozta el Deákné, hogy feljön a pékmesterrel Budapestre és magával hozza 19 éves leányát is. Szombaton érkeztek meg Budapestre és az István-uton béreltek bútorozott szobát, a férfi munkát ment keresni, de sehol sem kapod. Emiatt a végletekig elkeseredett és öngyilkosságot hangoztatott. Délután utolsó pénzükön elmentek egy budai kiskocsmába sörözni. Egri itt gondtalannak látszott. Mintha megnyugodott volna. Mikor átjöttek a hídon, még nevetve mondta: — Botond, ak| a vizbp ugrik! Néhány pillanat múlva ezután a leányt beledobta a folyóba, majd maga is a Dunába ugrott, miután az idősebb asszonyt nem sikerült fölemelni. A sírógörcsökben fetrengő asszonyt a főkapitányságon saját érdekében őrizetbe vetlék. Egrit még nem lehetett kihallgatni, még nem nyerte vissza eszméletét. Kína döntőbíróságot akar, de hétfőn ujabb összeütközések voltak a mandzsúriai halár mentén Párisból jelentik: A Petit Párisién sangbai jelentése szerint azok a hirek, hogy a szibériai határmentén harcok folytak, nem felelnek meg a valóságnak. Mandsuli környéken teljes a nyugalom. A szovjet repülőgépek felderítő utakat tesznek a halárvidéken és a kinai katonák siker nélkül lövöldöznek a repülőkre. Csang-Kai-Sek lábornok kiáltványt intézett a hadsereghez és a lakossághoz, amelyben fel. hivja őket, hogy szálljanak sikra az ország védelmére a bolsevízmussal szemben. — Távol áll lőlünk mind i imperialista szándék — mondja a kiáltvány —, nem akarjuk a háborút, de meg kell védelmezni jogainkat Oroszországul szeuilcuj inert külön-