Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-12 / 106. szám

kO J5ÉLM AGY ARORSZ 4G 192« május 12 ÚJDONSÁGOK' földes izsó w m mm mm • » ^ ^ sport ruházati cikkek. Kárász útra 7. sz. MTONIA Eau Kivándorló hajó törtenete Irta Tonelli Sándor. 16 Hihetetlenül deprimáló hatása va*. & halál­esetnek a hajón. A szárazon esatleg érzéket­lenül haladunk el egy temetési menet mellett; <ie itt a végtelenséggel szemben mindenki test­vérnek érzi magát, testvérnek, akit nem rokoni kötelék, hanem a közös emberi érzés kapcsof össze. Kalandos hirek kelnek szárnyra: — Azért mozog a hajó, mert halott van rajta. Valaki kételkedve megjegyzi: — Nem lehet az! — De bizony ugy van! Nekem a matróz mondta, az meg csak tudja. — Hát azt nem mondta, hogy mit csinálnak vele? — Ma délelőtt temetik. Beledobják a ten­gerbe. A matrózok ünneplő ruhába öltöznek. A pisz­kos, olajos, összerongyolódott holmi helyett tiszta bluz, tiszta sapka van rajtuk. Szótlanul jámak-kelnek, meg van tiltva nekik, hogy bár­minemű felvilágosítást nyújtsanak. Ugy lát­szik, a fedélköz publikumát nem akarják még jobban megféleimliteni. Délelőtt kilenc óra tájban összegyülekeznek <? hátsó fedélzeten, a kórház feljárója előtt és kordont vonnak. A kevés ember, aki a fedél­zeten van, köréjük gyülekezik, Lehetnek vagy nyolcvanan, százan. A hajó menése eleinte lassúbb, azután majd­Jiem egészen megáll. Mindjárt temetünk. A ¡parancsnoki hid alatt az egyik matróz lassú, tompa ütéseket mér a gongra. Ez a lélekharang, rBugása olyan siralmas, szívszaggató! A másik fedélzet lépcsőjén lassan jön lefelé a kapitány, utána az első tiszt, az orvosok és • a többi hajótisztek. Vaiami komor ünnepélyes­ség-van benne, amint lassú, de biztos lépések­kel haladnak végig az ingó fedélzeten. A kapi­tány kezében nagy, aranyszegélyes fekete könyv. A biblia. Az utasok szétválnaK, utat nyitnak és a tisz­tek helyet foglalnak a matrózok alkotta kör­ben. A kórház ajtaja kinyilík és négy matróz hosszúkás, fehér vászonba varrott tárgyat emel ki rajta. A halott. Deszkán fekszik és a magyar zászlóval van betakarva. Ebben a pillanatban az angol zászló felrepül a hátsó árbocra. A gong erösebben bug és hangja mintha betöl­tené az egész mindenséget. Szegény, ember, megadjuk neki a végtisztességet. Két lobogó alatt temetjük, két lobogóval tiszteljük meg, mikor elmerül a legnagyobb temetőben, az óceán vizében. Kct matróz a halott előtt kiemeli a korlát egy darabját. A kapitány odaáll a hajó pere­mére. Szilárdan áll, mintha egy cseppet sem erezne a hajó ingását. Kezével int az áfboc­inesternek. Kezdődik a szertartás. Az árbocmester leveszi saokáiát és harsány, hangon kiáltja: . — Caps nff! ' < - - ­Mindenki leveszi kalapját. A kapitány lassú, mormogó hangon kezdi olvasni a bibliát. Az olvasást fel-feltörö zokogás szakítja félbe. Soha ilyen keserves, megrázó, szivbemarkoló zoko­gást nem hallottam. Soha temetési gyülekezet olyan igazi fájdalmat nem érzett, mint ezek az egyszerű, szegény emberek, akiknek sápadt arcát egy-egy pillanatra bágyadtan világította meg a felhőfoszlányokon átszűrődő napfény. A kapitány bucsukia a bibliát és imádkozni fcozd. .< ; A miaíyánkot mondja angolul: — Our Father, who art ín heívenTTT1 És ekkor láttam, hogy milyen nagy költe­mény a miatyánk. Az emberek közül alig volt egy is, aki értette volna, de mind megérezte és mind elkezdte mondani a kapitány után a maga nyelvén magyarul, németül, szerbül, olaszul: — Miatyánk, ki vagy a mennyekben... Az ámen már belefúlt a sírásba, zokogásba. Az egyik matróz némán lehajlik és fölemeli a halottról a magyar lobogót. Előtűnik a zsák, amelybe bevarrták. Emberfiagyságnál jóval hosszabb, két végében vannak a sulyok be­varrva. A publikum véleménye, hogy ágyú­golyók. Azt beszélik, hogy a hajó a temetések számára mindig visz ágyúgolyót magával. Az imádság utolsó akkordjai még rezegnek a levegőben. Az árbocmester a halott fejéhez nyul és taszit rajta egyet. A hajó épen oldalára dől és a holttest lassan lecsúszik róla. Egy csobbanás, amelyet a hajó zakatolása mellett alig lehet hallani, néhány buborék, fehéres habrongyok, azután semmi. Ami por volt, meg­tért a végtelen vizbe, amely igazán nem adja vissza halottait. Egyik asszony valósággal rároskad a kor­látra, kínosan keresztet vet magára és ugy mondja.: — Uram, irgalmazz szegény megboldogult lelkének! A korlátot ismét felrakják, a magyar zászlót összehajtogatják, az angol zászlót levonják. A kapitány keresztet vet magára, mindnyájan ismétlik. A hajó megindul és pár perc múlva messze vagyunk attól a ponttól, ahol a tenger elnyelte egyik útitársunkat. A sirját sohasem jelöli kő, sohasem látja meg az uj világot, ahová dolgozni ment és otthonhagyott család­ját, amelynek keresni akart. La Guardia, a hajó tolmácsa, akitől a neveket szoktam megkérdezni, megmutatja a noteszét: — Georgio Weisz, suddito ungherese, 45 anni... Weisz György magyar állampolgár, 45 éves. Ennyi az egész, amit megtudok róla. Utó­lag hallojii még, hogy Zimonyból jött és csa­ládja otthon maradt. Hiába várják vissza, a tenger eltemette öt örökre. A hangulat egész nap nyofnott. Akik lent maradtak a hálóhelyiségekben, kérdezősköd­nek a temetésről, akik látták, nem akarnak, vagy nem mernek beszélni róla. Mindenki magába zárkózik, az asszonyok közül sokan egész nap imádkoznak. Lidércnyomás ül az egész hajón. A hosszú, gördülő hullámok, mé­lyeknek játékát alig lehet látni, egyre erősöd­nek. Az Ultonia folyton erösebben mozog egyik oldalról a másikra és mindenki tudja, hogy ez a halottól van ... Az idő másnap sem változott jobbra, az ég szürke maradt, a viz is erősen mozgott; de mindenki elfelejtette, hogy miért. A tengeren a fájdalom pillanatnyilag erösebb, intenzivebb, de az emberek gyorsabban is felejtenek. Talán a végtelenség teszi ezt, hiszen azzal szemben oly -csekély az ember élete. Bundát dennemá szőrme árut, . télikabátot stb. 458 molykár ellent megóvásra előnyős árak mellett elfogadunk Méftes é* Privlnszlty szÚcsmestercH. Szeged, Ssécfienyt tér 6. Mám. ...Harmadnap már senkisem beszélt róla, hogy temettünk. A halott csak volt. Elfeled­keztek róla. | ' XI. Amerikdsoh Között' Béres Lajos megkérdi Zelenka Jánost: — Hát maga melyik bányában dolgozott? — Honnét tudja, hogy én bányában dol­goztam? — Látom a puskapor nyomát a képén. Biz­tosan a robbantásnál csapott az arcába­Zelenka János elneveti magát: — Akkor maga tudja, hogy milyen a munka a bányában. Maga előtt nem tagadhatnám le, hogy bányában dolgoztam. Brownsvilleben vol­tam, Pencelvéniábaiu — Micsoda munkát végzett a bányában? — Elsőbb a kerrit toltam, azután hslfer lett belőlem. Utoljára a bigbósz beosztott ripér­nek. Akkor megkerestem napi három tallér ötvenet. Három esztendő alatt négyezer koro­nát küldtem haza. Még háromezer koronára van szükségünk, hogy megvehessük a földet. — Hát maga haza akar menni az ókontribn? — Haza én. Amerikában lehet keresni, dc az élet jobb odahaza. Meg a feleségem se gyünne szívesen Amerikába. — A mi falunkból is sokan vannak odakint, — szól közbe egy öreges ember, — de leg­inkább csak hazagyünnek. Kimennek, hogy földre valót szerezzenek. Van olyan, akinek már van 25 köbös tehermentes földje. Ide­haza, akinek 12—15 köbös földje van, a négy­száz forint adósságot nem tudja ledolgozni. Mindent eivisz az adó meg a gyerek. Azt mond­ják, neveljen az ember gyereket katonának, de nem mondják meg, hogyan. — Maga hová valósi? — kérdezi az egyik amerikás. „ _ _ — Bátyra valósi vagyok, Szabolcsmegyébe. Két fiam van kint Johnstoxvnban a vasgyárban, egy rokonom meg Bridgeportban. A fiaim küld­tek haza pénzt, hogy meglátogassam őket. — Akkor maga vissza is gyün? — Vissza én, három hét múlva. Nem való már az ilyen magamfajta öreg embernek Ame­rika. De a többiek is mind vi';szagyünnek. Kimennek, oszt visszagyünnek. Leginkább olyan ez, mint a betegség. — Én ugyan nem gyüvök vissza, — mondja Botos György, aki öt dollárt is megkeres a newdalei szénbányában, Ohioban. — Ameri­kában jobb, mert ott mindenki tehet, amit akar, a törvény meg mindenkire törvény. — Azért tudja, Amerika se olyan már, mint volt azelőtt, — vélekedik egy ember, aki térdén felül érő gummicsizmát visel, amilyent a halászok szoktak hordani. — Megint pre­zent-választás lesz, olyankor meg nincs munka. Bánom is már, hogy a hajóra ültem. — Nem igaz, — válaszol egy amerikás. — Én is olvastam azt az újságot. Csak azért írták bele, hogy visszatartsák a népet a kivándor­lástól. Én már voltam odakint és amikor haza­jöttem, házat vettem. Most megint van négy­száz forint adósságom, azt megyek megkeresni. Magyarországon munkásember tiz év alatt se tehet félre négyszáz forintot. — Az már igaz, — mondja a gummicsiz­más. — De Amerikában is jó plészre kell ke­rülni annak, aki keresni akar. — A hiba az, vélekedik egy ujabb közbe­szóló, — hogy a bankok odahaza kitátották a szájukat és olcsón köptek a pénzt. Mindenki földet vett és a föld megdrágult. Most meg nincs pénz és a sok nép Amerikába megy, hogy pénzt gyűjtsön. Akinek jól megy, az ott is marad. Ha i száijon OfftVri iiriM WfÉüif LüiM IMIF&I Magyar családok találkozó helye. sr i r HuTEL NEW-TURlt-Dan, WIEN »•as.-.sr* Fürdö »« Hall >x< Rádió stb. stb. II., Hl. SPERL6. 5. Egyágyas szoba 5 és fél schil.-töl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom