Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-08 / 103. szám

I Oft LM AG Y A KOKS Z A G rezni. IváWor után az Ekker-szalon követke­zett, ahol már szintén nem először jártak, dc akkor — űzettek. — Kérem — mondja a szalon tulajdonosa —kot úriasszony volt cz. Nagyon csinosan vollak öltözve, fiatalok és elegánsak voltak. A pult IcIq volt kalappal, dc még többel kellelt mulatnom. Éppen csak addig fordultam hátra, amig előhoztam az tij modelleket. Persze nem vetlek semmit, eltávoztak. Alig hogy elmentek, észrevettük, hogy húrom kalap hiányzik. A férjem azonnal a rendőrségre sietett és meg. •ette a feljelentést ismeretlen lettesek ellen. A' fenli cégeken kivül még jó néhány üzletet tiszteltek meg látogatásukkal, mindenütt ösz­szeszedve, amit lehetett, azután pedig cso­magjaikkal megrakottan kiültek a korzóra pi­henni, Lelepzés a korzón — öngyilkossági müjele­net az Ekker-salonban Az Ekkor testvérek délután egv óra körül mentek hazafelé a korzón kérésziül, amikor Ekker Ilonka nagy meglepetésre megismerte a hölgyeket. Azonnal megragad la a karjukat és felszólilolta ökct_ hogy indul janak. A meg­szeppent hölgyek ellenkezés nélkül követték Ekkcréket vissza a szalonba, természetesen magukkal cipelve a rengeteg lopolt holmit. A szalonban nagy sirás-rivás, könyörgés kezdő­dött. — Nc tegyenek velünk ilyen szégyent — zokoglak —, az uram a mindszenti jegyző, ha megtudja agyonver, vagy azonnal elkerget a háztól.. A másik is fuldoklott a zokogástól: — Soha ilyesmit eddig nem tettem, — jaj­veszékelt a másik, aki viszont a »mindszenti körorvos feleségének« mondta magát. A ba­¡rátnőm beszélt rá, liogy nagyszerű dolgok­hoz lehet ilyen módon könnyűszerrel hozzá'­julni. _ Némi hisztérikus jelenetet is rögtönzött, ki­rohant a folyosóra, hogy leveti magát az emey leiről, de a tervről lemondott, kissé soknak találta az udvar és az emelet közötli távol­ságot. Ennyi megbánásra, könyörgésre Ekkerék mcgbocsátollak á »nagyságos körorvosné- és nagyságos jegyzőnéasszony«-nak. Csupán az a kívánságuk volt, hogy miRdent szépen vissza kell adni a károsult kereskedőknek. Néhány telefonálás és egy-kettőre meglelt a kalap­szalon a kereskedőkkel, akik sorra visszakap­lak portékájukat és miután káruk nem volt, nem lettek fel jelentést a két hölgy ellen, akik közül az egyik vállig erősitgelle, hogy nagy­bátyja, egy előkelő szegedi földbirtokos, majd igazolja őket, a másik pedig sürgős anyai kö. telességeit emlegette, amely egy otthon levő négyhónapos bubival szemben fennáll. A rendőrség még nem találta meg a höl­gyeket. Véres verekedés a budapesti járásbíróságon Budapest, május 7. Kétségbeejtő sikoltozások ds vad verekedés zaja töltötték be ma délelőtt a járásbíróság folyosóját. Kél ftrfi iitleqelt cqg minden ereiével védekező nőt• A verekedésbe ésak­hamar egy másik nő is beleavatkozott, a két férfi 'pártján állva. A rövidesen összevert nőnek nem­csak az orrán, hanem a fülén is csurgott a vér. Az ügyvédek cs a jogkereső közönség választolta szét a verekedőket. Mire rendőr érkezett, a vere­kedők eltávoztak. Az összeveri asszony elmondotta, hogy Vineze­helyi Mátyásnénak hívják és testvére, Lörinczi Jdzselnc ellen feljelentést tett valamilyen apró ügy­ből kifolyólag. A bíróság Lörinczi Józsefnét el­marasztalta. A tárgyalás végeztével Lőríncziné együtt távozott férjével, fivérével és nagy méltat­laokodással tárgyalták Vinczehelvinének a tárgya­láson tanúsított magatartását, annyira dühbe jöt­tek, hogy rátámadtak és igy törlént a véres vere­kedés. JP i'•>•^•«•B Három okos szú: aBm«Mi I Szegszárflq foőronű jő?i 192'J május 8. Százezer ember maradi hajlék nélkül a leégeti Hangcsauban (Budapesti tudósilónk tele fon jelentése.") Berlinből jelenlik: A Lokalanzeiger sanghaii szikralávirata szerint Ilangcsau városának uj üzleti negyede teljesen leégett. A több mint egymillió lakosú városban százezer ember ma­radt hajlék nélkül. Ezi-ek és ezrek keresik az uccákon hozzátartozóikat, akik azonban való­színűleg a házakban odaégtek. A halottak számát eddig nem sikerült megállapítani. BUzbombás tüntetések a Dreigroschenoper bécsi előadásán Bécs, május 7. A Dreigroschenoper mai elő­adásán is zajos tüntetések voltak. Büzbomi­bákkal olyan átható szagot terjesztetlek a színházban, hogy az előadást egy órára félbe kellelt szakilani. Utána ismét megkezdődtek a lármás tüntetések, de a közönség nagyrésze állást foglalt a tüntetőkkel szemben. Az első felvonás végén a közönség tetszésnyilvánítása oly erős volt, hogy elnyomta a tüntetést. A szinház előtt is sok tüntető gyűlt össze,, de a rendőrség szétszórta őket. 1 szegedi csónakház és Week-end tefep a Római körút alatt épü§ évtizedes tapasztalatok alapján a modern kor minden követelményével felszerelt legmodernebb csónakház és week-end telep. Szolgáltatási árai: * Egy csónak garazsirozása egész évre (beleértve a téli hónapokat is, szakszerű, gondos kezelés mellett) .......... P 80'— Egy kabin bérlete egy szezonra (méret i'30x2'25 m Egy szekrény bérlete egy szezonra . . . , Í6 — Tűzbiztosítás dija P 800'— ellenértékben, egy csónak és egy személy utáni ruhanemű „ 6 — /Jz árakban a csónakok, vlxretétele és onnan a csónakházba való beviteli álfa Is bennfoglaltaílk, a kabinok világításával együtt. 441 A bérleti dijak ö részletben Is HzetbetOk. jelentkezés: Dunavölgyi Csónakházak és Kishajóépitö Rt. Budapest, Személynök u. 25, vagy a részvénytársaság ssegedMroddftfban^Celeme^^7^ö^ flzuj sebészeti klinika termeiben rendezik meg a Képzőművészeti Egyesület jubiláris tárlatát (A Délmagijarország munkatársától.) A Szegedi Képzőművészeti Egyesület kedden csle választmányi ülést tartott begavári Back Ber­nát elnökletével. Dr. Korpássy Gyula javasla­tára elhatározta a választmány, hogy meg­keresi a szegedi pénzintézeteket, biztosítókat és más vállalatokat, hogy az egyesületbe alal piló tagoknak lépjenek be. Eddig a Pesti Ma­gyar Kereskedelmi Bank szegedi fiókja, a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara és a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár lepett be. Ur. Kogutowilz Károly« ügyvezető elnök be­jelentette, hogy a május 19-,én megnyíló jubi­láris tárlatra a Magyar Bézkarcolók Egyesü­lete. az Alföldi Művészek Egyesülele, a misu kolci művészek, a debreceni művészek és igen sokan a fővárosból jelentették be részvételül­ket. A kiállítást a még üresen álló sebészeti kli­nika hat termében rendezik meg, miután aj kulturpalola az érkező 500 kép elhelyezésére kicsinynek bizonyult. Kertész K. Bóberl állam­titkár érlelése szerint gróf Klebélsberg Kunó kultuszminiszter 5000 pengő érlékü képet vá­sároltat az állani számára. A jubileum alkalmából az egyesület tör­tenetet dr. Gaál Endre kormányíőtanácsossal íratják meg. Dr. Menyhárt Gáspár indítványára kimon­dotta a választmány, hogy Nyilassy Sándor tiszleletcfe, aki nemrégiben az Országos Kép­zőművészeti Társulat nagydíját nyerte, a ka­szinóban díszvacsorát rendez, valószínűleg pünkösd másodnapján. Ezután az igazgatóság a tárlattal kapcsolatos dolgokat bcszélle meg és ugy határozott, hogy a szegedi művészek által a tárlatra küldendő képeket dr. Veres Elemér elnökletével bega­vári Back Bernát, dr. Tonelli Sándor, Nyi. lassy Sándor és Zombory Lajosból álló zsűri bírálata alá bocsájtják. Az igazgatóság ezúton is közli, hogy a sze­gedi és vidéki művészek képeiket május 14-én reggel 8-tól 12-ig és délután 3—5-ig adhatják be a sebészeti klinikára a vizmütclep. melletti kapun. 1 Hősülyedés A Melcorologia Intézet jelenti este 10 órakor: Hazánk subtropikus melegáramlat hatása alatt ál­lott, amely a derült napsütéses idő mellett olyan felmelegedésre adolt alkalmat, aminő az idei évadban még nem lépett fel, Budapesten 20, több más állomáson 27 fok Celsius volt a hőmérséklet maximuma. Prognózis: Némi hösüKedés és zi­vatarhajlam. Halálozás. Kedden délulán 41 éves korában el­távozott az élők közül K o v á c s István, a gáz­gyár széles körben ismert és becsült főkönyvelője. A javakorábau lévő főtisztviselő a szorgalmasan és becsületesen dolgozók mintaképe volt, aki soha seru feledkezett meg az elesettek és megrokkanlak ístápolásáról. Előzékeny modoráért, egyenes nyílt­ságáért széles körben szerették. Az-utóbbi időben sokat gyöngélkedett, dc szünet nélkül bejárt hi­vatalába. Halála iránt osztatlan részvét nyilvánult meg. ' ' Motorkerékpár John Bull gummlk és nlkatrészek egyedül nálam kaphatók kerékpár, varrógép «ZaRVO és rádió áruházában -Szeged, Kiss ucca 2. 54í Dr.GréMélehnraxos kölnivíz ugy illatánál, mint boinxtartalmánál fopva kitűnő hatásn. Csak zárt üvegekben kapható a fl Szent Uólcus gyógyszertárban. Kis Üveg Ara l.ZO. nagy Üveg Ara Z-40. I* • «¿lAx'^fiMNt Mély fájdalommal Jelentjük, hogy hőn sze­retett gyermekünk, illetve drága testvérünk GIZELLA f. hó 6 ikén hét hónapi súlyos szenvedés után visszaadta lelkét ez Urnák. Drága halottunkat f. hó 8 ¡kán d. u. Vs3 órakor helyezzük el örök nyugalomra a zsidó temető cinterméből. Az Örökkévoló adjon megnyugvást nehéz földi szenvedéseire. 538 Frankéi-család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom