Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-05 / 101. szám

1fl2fi május ő \1 A r.V* f»r-T«c--r t fl tölrobbaní dinamiipalronolc s&élrombolíak eg> &ászat Borzalmas szerencsétlenség egy baranyai Községben (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.') j nedves patronokat a munkásSzobában helyezte Újvidékről jelentik: A baranyamegyei Battina el, ahol azonban az egyik ott tartózkodó mun­községben szombaton délután borzalmas rob- . kás a meleg kályhára hely. ¿ie őket. A pat­banás történt, amelynek hét halottja van. A ronok néhány pillanattal később Jelrobbantak, községben van Guttmann és Frenk újvidéki a ház összeomlott és a rorvn'. alól a község­cég kőbányája, ahonnan egy felügyelő jött beliek hét holttestet húztak slö. Többen su­be pénzért egy másik munkással, aki atned- lyosan megsebesültek, vesedett dinamitpatronoka hozott magával. A' Miért nem volt pénze máJuf eliején a város főpénztárának A polgármester nyilatkozata (A Délmagyarország munkatársától.) A Uélma­ggarország szombati számában foglalkoztunk azzal az eseménnyel, amely május elsején ment végbe a városi közigazgatás életében. Megírtuk, hogy a városi főpénztárban nem volt annyi pénz, amennyi a városi alkalmazottak esedékessé vált fizetésére kellett volna és igy a város kénytelen volt váltó­kölcsönt szerezni, hogy tisztviselőinek és nyug­díjasainak kifizethesse a fizetéseket és a nyug­dijakat. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester ezzel a vezércikkel kapcsolatban most a kővetkezőket mon­dotta a Délmaggarország munkatársának: — A cikket sérelmesnek tartom, mert tartalma — igaz és mégsem igaz. Igaz az, hogy a főpénz­tárnak május elsején nem volt pénze, hogy váttór kölcsönt vett fél a város és abhól fizette ki a tisztviselői illetményeket, ez azonban nem azt jelenti, hogy a városnak nem volt pénze. A dolog ugy áll, hogy a főpénztár az év eleje óta körül­belül kétszáznyolcvanezer pengőt fizetett ki a fo­gadalmi templom továbbépítésének költségeire elő­legképen arra az ötszázezer pengős váltóköl­csönre, amelynek felvételét akkor még nem enge­délyezte a belügyminiszter, amelynek jóváhagyása csak most érkezett meg. A város most ezt az öt­százezer pengőt vette fel váltóra és ebből kapta vissza a főpénztár az előlegezett kétszáznyolcvan­ezer pengőt, amelyből azután nemcsak az összes tisztviselői illetményeket fizette ki, hanem még százezer pengő készpénze is maradt, amelyet az­után ismét takarékpénztárban helyezett el. Pedig a tisztviselők illetményeire, tekintettel arra, hogy május elsején lakbért is kapnak a városi alkal­mazottak, háromszáznegyvenezer pengő kellett. Bolrányos éjsszakai jelene/ egy belvárosi bérfiáxban Egy iiaial színésznő és egy fiatalember a rendörségen i (A Délmagyarország munkatársától.) Szo­katlanul durva botrány zavarta meg szom­batra virradóra éjszaka az egyik belvárosi bérház csendjét Egy ismert szegedi fiatal­ember súlyosan inzultálta a szegedi színház egyik művésznőjét, még pedig a művésznő magánlakásában. A botrány iratai jelenleg a rendörségen vannak, de egyelőre bizonyta­lan, hogy lesz-e az éjszakai botránynak bűn­ügyi következménye, mert a fiatalember ittassá jár i való hivat­kozással bocsánatot kért a művész­nőtől, aki még ma is betege a súlyos inzultusnak. B. L. pénteken este résztvett a Nem élhetek muzsikaszó nélkül előadásán. Előadás után két ismerőse társaságában elment a Bohn­étterembe vacsorázni. Egyik kísérője K. G volt. A kis társaság az étteremben ismerősökre talált. Három ismerős fiatalember ült az egyik asztalnál már egészen vidám hangulatban. A művésznő kísérőivel ehez az asztalhoz Aztán közelebb hajolt hozzám és súgva mondta, hogy valahogy tul a Tiszán meg ne hallják a szavát. — Hallja-e? Levelet kóllene irni a törők csá­szárnak. — No* — Hát azt kóllene neki mögirni, hogy van ám itt tőrök pénz kocsiderékkal, csak éppen ki kól­lene ásni. De annyi ám, hogy mind kilőhetne vele flaszterolni a szögedi várost. — Ejnye-hejnye! — mondtam most már én is. . — Hát. Üsmeri tán a Jajhalmot, akit Bojárda­halmának is hívnak? Mert az volt a lányneve a török császár lányának, akit alája tóttek. — No az régen lehetett. — A nagyapám idejibe vót, tudja., még akkor nem az a török császár létözött, aki most, hanem ennek is a nagyapja. Itt volt akkor a fővárosuk a lörökőknek. ötömösön. Emitt Majsán mögint volt egy törők kaszárnya, aztán az az őrnagy, aki ab­ba lakott beleszeretőtt ebbe a Bojárdába. Sirt­ritt a lány, istenködött a török őrnagy, de a török császár azt mondta, hogy ü aztat nem tőheti, hogy egy írnagynak adja az egyetlen lánygyermekét, hanem akkor inkább odaadja apácának. Hát az mög kapta magát — mert tudja, mán nagyon ben­ne volt az üdőben — masinát ivott, vagy mit csi­nált magának, de abban a minutomban kiadta a lelkét. Olyan igaz, mint hogy Isten az égben van. Hát azt temették ide a Jajhalomba, kilenc hordó pénzt is töttek mellé, hogyha valaki mögtanájja, | mingyárt lássa, hogy ez valami nagy *ie""etség- J bői való szömély. lohetött. — No ez szép töHénet, — mondom, — soha se hallottam még. — Hát mán hogy hallotta vóna? Senki ezt az ég­világon énrajtam kivül nem tudja, én is csak az édösapámtul hallottam, nem is mondtam volna el senki Istenfiának, de mán nem tudtam tovább kitürni. A szervók miatt. — Nini, — mondom, — de hát miért kell ahhoz a törők császár? Hiszen mink is kiáshatnánk tán a kin csőt? — Jaj, tudja, azt nem lőhet Mert ugy tötte az apám a testamentumot, hogy olyan ne nyúljon a kincshőz, akinek nincs hozzá jussa, mert azt rögtön elkapják a lelkök. Mán pedig én ugy ité­löm, hogy ahhoz csak a törők császárnak van jussa. Mivel ezt minden rendes ember így ítéli, meg­állapodtunk Korponai bácsival, hogy még ma meg­teszem a jelentést a tőrök császárnak. S ehol már ¡rom is nekj, hogy küldje hamar a kincstartó ba­sáját, ásassa föl a Bojárhalmát. Aztán zavarjuk hamar a szervöt. Igaz, hogy van egy kis baj, nem tudom, meg­van-e még a penzióba küldött török császár. De ha nincs meg, majd eligazítja a posta a levelet Kemal pasához, jó szívvel vagyok én ahhoz is. A folyosón megint pattyognak a papucsok. Ti­toktudó Korponai visszaóvakodjk s letesz az asz­tal sarkára tíz fillért. — Ezt mög béllegre hagyom ilt. Hallom, igön nagy most a sarc a béllegbe * ««nn bele„ akj kitaoálta. OptUca-Foio ttebmann látszerésznél ui Ha-Ha mellett. ült le. Amikor azonban B. L. látta, hogy a hangulat már túlságosan vidám, i felkérte K. G.-t, hogy kisérje haza, mert fél, hogy a mulatozás elfajul. K. G. azonban kijelentette, hogy a társaság tagjai megsértődnének, ha minden indokolás nélkül eltávozna a művésznő, ezért arra kér­te, hogy menjen át a társasággal a Renaissanoe Bárba, ahonnan könnyebb lesz föltünés nél­kül eltávozni. A művésznő elfogadta ezt a javaslatot és néhány perc múlva már fel is kerekedett a társaság és átment a bárba, ahol a hangulat még inkább fokozódott. A művésznő itt ismét felkérte K. G.-t, hogy kisérje haza. Sikerült is feltűnés nélkül eltávozniuk a bárból és megindultak a művésznő lakása felé. Ami­kor a kapuhoz értek, a művésznő el akart búcsúzni kísérőjétől, aki azonban kijelentette^ hogy jpem megy el, mert mert akarja láto­gatni a művésznőt. i B. Lí. kikérte magának ezt az ajánlatot és dühösen becsöngetett a házmesterhez, majd amikor a házmester ajtót nyitott, bement és becsapta kísérője orra előtt az ajtót. örült, hogy megszabadult tőle ~és megnyu­godva ment föl albérleti szobájába, ahol meg­nyugodva lefeküdt. Néhány perc múlva azon. ban éktelen lárma, kiáltozás, dörömbölés verte föl az alvó bérház csöndjét. A művésznő néhány percig ijedten hallgató­zott, elősözr nem akart reagálni a dőröm­hölésres de azután látva, hogy a dörömbölő nem hagyja abba, félve a botránytól, felka­pott magára valamit ós félig kinyitotta az elő­szoba ajtaját. Ott állt az ajtó előtt .K. G. és fuldokolva kiáltotta: — Átmásztam a kerítésén, engedjen be. csali egy szóra. A művésznő azonban ismét be akarta csukni az ajtót, de K. G. nekitámadt a művésznőnek, ugy el­lökte az ajtótól, hogy az nekiesett az előszoba szekrénynek, amely csúnyán összetörte az arcát. A művésznő rémülten kiáltozott segítségért. A nagy zajra az egész ház felébredt és a házbeliek odafutottak a színésznő lakása elé. K. G. azonban hirtelen befutott a művésznő szobájába és magára zárta az ajtót. A megrémült lakók felhívták a rendőrséget, ahonnan csakhamar rendőr érkezett, kinyittatta K. G.-vel az ajtót és felszólította ugy őt, mint a művésznőt, hogy menjenek a rendőrségre. A rendőrségen dr. Véber Árpád rendőr­kapitány kihallgatta őket és jegyzőkönyvet vett föl az esetről. A jegyzőkönyvek elkészítése után a felek eltávoztak a rendőrségről. A kora reggeli órákban azonban K. G. ismét megjelent Véber kapitány előtt, kijelentette, hogy ittasságában követte el a botrányt, amiért sajnálailál bocsánatot kér a ' sulyosdn megsértett művésznőtől. Véber kapitány ezt a nyilatkozatot is jegy» zőkönyvbe vette. Hogy lesz-e a botránynak» bűnügyi következménye, azt egyelőre nem le. het tudni. "MMBSM Három okos szó: hmmmmB I Szegszárdy bőrönd ió! | - — — • mi ».apgTw-»"- -

Next

/
Oldalképek
Tartalom