Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-04 / 100. szám

1929 május 4. DfiLMAGYARORSZAG A tökéletes fénylcépexö lemes és film \\\\\ v ^ T as angol Imperial" Kapható 855 Ciebmann Kelemen u. 12 A közszálliíósok Tiszte» Szerkesztőség! A közszállitások szabály­zata előírja, hogy az állami, városi, megyei stb. intézmények építkezési és szállítási szükségletü­ket nyilvános pályázat utján biztosítsák. Amilyen helyes ezen intézkedés, éppen olyan hasznos is, mert módot adnak a legelőnyösebb árak mel­letti beszerzésekre. Mi, vállalkozók eddig is szívesen vettük ezen intézkedést és szívesen veszünk js részt minden alkalommal a pályázatokon, — csak...! (és e szócskában benfoglaltatik minden bajunk és pa­naszunk). Mint ismeretes, pályázni csakis a mindenkori intézmények által kiadott pályázati kiíráson le­het, e kiírásokat azonban nem bocsájtják a pá­lyázni kívánóknak díjtalanul rendelkezésére, ha­nem fizetni kell érettük ivek szerint 2—7 pengőt egy-^gy kiírásért, ha azonban rajz ís szükséges, akkor természetesen ezért külön kelt fizetni. Az ilyen kijrások sokszor annyi melléklettel vannak eŰátva, hogy megtörténik az is, hogy több a melléklet, mint maga az anyagok összes kiírása. Ezek azután természetesen maguk után vonják a költs égszaporulatot. Az ajánlatra fel kell ragasztani 1.80 pengőt, a mellékletekre ivenkínt 80 filléres bélyeget, a bé­lyegilletékeknél szintén meg kell állnom egy szóra, mert alig fordult még elő árlejtés, hogy a pályá­zók közül egynéhányat »bélyeg hiánya« miatt meg ne bírságoltak volna, jóllehet a pályázó a leg­jobb tudással és akarattal járt el, mégis valahol kevesebbet ragasztott fel, mint amennyit kellett volna, hogy ezek a hibák előfordulnak, ennek egyedüli oka az, hogy a kiírásokban mindenről van sző, csak az illetékek kirovására nem adnak felvilágosító utasítást, már pedig köztudomásu, hogy ahány ilyen intézménynél a pályázó érdek­lődik, annyi féle felvilágosítást kap. így azután ártatlanul kell a bírságot megfizetni. Szívesen résztveszünk a pályázatokban, csak há­rítsák el azt a sok akadályt és főleg költségei, melyekkel az ilyen pályázaton való részvételek járnak, egyébként is a Közszállitási szabályzat még a régi boldog Nagymagyarországból maradt meg, ami már nem felel meg a mai életnek. A sok súlyos és felesleges illetéken és költsé­gen kívül súlyos teher az is, hogy egy-egy döntés heteket, sőt hónapokat vesz igénybe és így min­den pályázónak fizetni kell a bánatpénzért járó százalékot, mert. sajnos, nem sokan vannak abban a helyzetben, hogy saját pénzüket, vagy érték­papírjukat tudnák letétbe helyezni. Súlyos továbbá az is. hogy a vállalati összeg 5 százalékát az egy­éves végelszámolásig, illetve átvételéig visszatart­ják, még pedig kamat nélkül, Hány eset van, amikor a vállalkozónak 5 százalék haszonnal na­gyon meg kell elégednie! Az ilyen visszamaradt szabályokat módosilani kellene a viszonyokhoz mérten. Magam 8 héten belül hét pályázaton vettem részt, de mai napig hivatalosan nem tudok egyik pályázatom sorsáról sem. Azaz mégis tudok valamit és pedig hozzá hivatalosan, mert éppen ma kaptam az adóhivatal­tól egy fizetési meghagyást, hogy egy állami pá­lyázatomra 80 fillérrel kevesebb bélyeget róttam le és igy 2.40 pengőt tartozom 30 napon belül lefizetni. Tehát, amjnt látjuk, kiadások vannak, de bevételek még csak messze, messze láthatáron 1 Mennyivel kellemesebb 'lett volna, ha a büntetés gyorsasága helyett, a megrendelés jött volna.». Tisztelettel: Elektrotechnikai vállalkozó. ffirelc "V 1 WJ Szombat Róm. kath. Mónika, Flór. ** Protestáns Flórián. Nap kél- 4 óra 37 perckor, nyugszik 7 óra 17 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, dél­után 4—7-ig. A muzeum nyitva délelőtt 10—í/jl-ig, délután zárva. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. »—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Leinzinger Gyula, Horváth Mihály ucca 9. (Tel. 352.) Moldvány Lajos, Újszeged, Vedres u. I. (Tel. 846.) Nyilassy A. b. Kiss Lajos, Szilién s.-ut II. (Tel. 1549.) Salgó Péter, Mátyás tér 4. (Tel. 296.) Frankó Andor, Dugonics tér 12. (Tel. 793.) Zakár őrökösőkj Valéria tér 1. (Tel. 695.) — Eső? A Meteorológiai Intézet jelenti: Az idő a kontinensen túlnyomóan borúsra fordult és sok­helyütt eső volt. Nyugaton és északon aránytala­nul hűvös, délkeleten, különösen Balkánon igen enyhe volt. Hazánkban változó felhőzetű és szin­tén enyhe az idő. Prognózis: Enyhe és esőre, zivatarra hajló idő várható továbbra is. — A szegedi hőmérő- A szegedi egyetem föld­rajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma je­lenti, hogy pénteken Szegeden a hőmérő legma­gasabb állása 20.4 fok Celsius, legalacsonyabb 8.2 fok Celsius volt A barometer adata 0 fokra és tengerszinre redukálva 759.5 mm. A levegő rela­tív páratartalma reggel 97 százalék, délben 53 százalék volt. A szél iránya egész nap délnyugati és erőssége 1—2 volt. — Gyűlések a társadalombiztosítói választások ügyében. >A társadalombiztosítás jelentősége és a választások« napirenddel vasárnap délelőtt fél­tizenegykor nyilvános népgyűlés lesz a Széchenyi Mozi nvári helyiségében. A gyűlést a Szegedi Szak­szervezeti Bízottság és a független kézműipari, háztartási és szabadfoglalkozású munkaadók in­tézőbizottsága együttesen hivta össze. — Magán­tisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nyil­vános gyűlése vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Kass nagytermében a Társadalombiztosító ügyé­ben. Előadók: Kertész Miklós és Pollá k Fe­renc Budapestről. — Házasság. Szécsi Dani és Goldgruber Magda folyó hó 5-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor tartják esküvőjüket a szegedi zsidó templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Komáromi János: Az elvált feleség. Kapható a Délmagyarország kölcsönkönyvtárában. — Görögkatolikus nrise. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Kálvária-kápolnában görög szertartású katolikus szentmisét mond dr. Torna László ma­kói görögkatolikus esperes-plébános. — Dr. Lipkay Zoltán rendörfogalmazó nyug­díjba vonult. Dr. Lipkay Zoltán rendőrfogal­mazó, akit legutóbb Szegedről Csongrádra helyez­tek át, uj hivatalában csak rövid ideig dolgozott,, mert betegsége címén nyugdíjaztatását kérte. A belügyminiszter dr. Lipkay Zoltánt most saját kérelmére május elsejével nyugdíjazta. — A DMKE igazgatósági ülése. A Délmagyar­országi Magyar Közművelődési Egyesület elnök­sége ezúton is felkéri az egyesület igazgatóságának és elnöki tanácsának tagjait, hogy az évi köz­gyűlést előkészítő és ma délután fél 6 órakor a DMKE üléstermében (Boldogasszony-sugárut 2., I. emelet) megtartandó együttes ülésre feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Egyben felkéri az el­nökség a DMKE azon tagjait, akik vasárnap délelőtt a városháza közgyűlési termében tartandó revziiós előadó-ülésre ülőhelyeiket előjegyeztették, hogy jegyeiket ma délelőtt a siketnémák intézeté­ben (Bécsi-körut 36—40.) vegyek át. x A Prófétában ma 4 óráig zene. 141 — A postaigazgatóság megvette a Bohn féle há­zat. A Tisza Lajos-kömti Bohn-féle internátus ház tegnap gazdát cserélt. Mint ismeretes, ezt a nagy objektumot először a szegedi ipartestület akarta megvenni, azonban a vétel különböző okokból nem jött létre. Most a postakincstár vette meg kétszázhatvanezer pengőért. Értesülésünk szerint a Szukováthy-térről ide helyezik a posta- és táv­irdaigazgatóságot. — Lakatos László: Angoratnacska. Megjelent és kapható a Délmagvarország kölcsönkönyvtárában. — Útjavítás Szatymaznál a budapesti ors utón. A Délvidékki Automobil Club közli, hogy a Budapest—szegedi állami közút 156—165 km.es sza­kaszán, Szatymaz és Szeged között, utjavitási mun kálatok vannak folyamatban. Ennek következté­ben a jármüvek csak az ut ki nem kövezett szé­lén, az útpadkákon közlekedhetnek a munkahelyek közelében. A munka előreláthatólag 10 hetet vesz igénybe. — A Kecskeméti Sport Club motorszak­osztálya május 19-én és' 20-án, vasárnap és hétfőn tartja második motorkerékpáros versenyét. A ver­senyen résztvehetnek bármily üzemű motorkerék­párral azok, akiknek a rendőrhatóság által ki­állított vezetői igazolványon kivül a KMAC által kiállított versenyvezetői igazolványuk van. A neve­zési zárlat május 15-én este 8 óra. A versenyre vonatkozó felvilágosításokkal készségesen szolgál a DAC. x Olaj salátára Dannernáf, Széchenyi-tér. 276 x Az idei szezon divatslágere: a toya-cipő már látható Del-Ka kirakataiban, Kárász-ucca 14., (Dre­s her-söröző mellett). ! autótaxi 300-as telefonon, olcsóbb lett. Próbálja megl Fel&ivás a Társadalombiztosító Intézet biztosított tag faihoz ! Minden öntudatos ipari munkás a 2. számoí viselő jelöltek kockájába rajzol keresztet, ahol or­szágos jelöltjeink között az első helyen Peyer Károly szakszervezeti alkalmazott (országgyűlési képviselő), a kreületi választmányi jelöltjeink első helyén Kalapis János kőnyvkötőmunkás neve áll. Minden öntudatos magántisztviselő és kereske­delmi alkalmazott a 2. számot viselő jelöltek koc­kájába rajzol keresztet, ahol országos jelöltjeink között az első helyen Rády Sándor ny. pénztári tisztviselő, a kerületi választmányi jelöltjeink első helyén. Berényi Sándor magántisztviselő neve áll. > Minden öntudatos háztartási alkalmazott a 2. számot viselő jelöltek kockájába teszi a keresztet, ahol jelöltjeink között az első helyen Bohonczi Gusztáv gépjárművezető, a kerületi választmányi jelöltjeink első helyén Pálinkás Erzsébet háztartási alkalmazott neve áll. Szavazó igazolványát mindenki őrizze meg, mert csak annak felmutatása mellett lehet szavazni­A szavazás alkalmával mindenki 2 szavazólapot kap. Az egyik országos, a másik kerületi választ­mányi jelöltekre szól. Mindkettőre szavazni kell, még pedig a 2. számot viselő jelöltekre! A szava­zás titkos. Választás napja május 12. és 13. A szegedi Szakszervezeti Bizottság. Kerékpárok, felszerelések részletre is, meglepő olcsón. KELLER, Széchenyi tér 8. sas. 444 Gyermekruhák 1—12 éves fiuk és teánykáknak a legfőbb kivitelben rendelésre is PoIHák Testvéreknél 300 Ctekonlcs u. és Feketesos u. sarok. Sszabaáti Eipóí poloskairtó vállalata Osztrovszky ucca 3. szám alatt. 463 Májusban megjelenik Dr. Szabó László könyve: Szeged halála és feltámadása. MeyrauteihelS a Dtimagyarorsz&g kiadóhivataléban. (Telelőn 306.) («Részletfizetésre ls kapható, j

Next

/
Oldalképek
Tartalom