Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-29 / 119. szám

Előfizetési ara havonta 3'Zi) vidékér» és a lOvárosbau 3-6<l, külföldön 6-40 pengő. Egye» sz&tn 16, vasár- és Ünnepnap 24 (lllér SZEGED: Szerkesztőség: Somogyi ucca 22.1. em. Telefon: 13—33.--Kladóhlvotot, Kölcsönkönyvtár és Jegyiroda : Aradi ucca S. Telefon: 30fi. ^ Nyomda: Lflw (.(pót ucca <9. Telefon : Ifi—34. «»«»«» Szerda, 1929 május 29 ©o© J,j f V. évfolyam 120. szám MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal: l'rl ucca fi. Telefon: 151. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andróssy ucca 25. Telefon: 49. szóm. « »» « » « » « » „ » Pro Döme Irta: Móra Ferenc, - IL Az én kulturpalotai kis szobámban sokszor ég a lámpa még esti harangszó után is, néha kilencig, néha tizig. A mai világban nem lehet tudni, nem szalad-e fel valami ambiciózus jó ember a polgármester úrhoz, fölhívni rám a figyelmet, mint a város tulajdonát képező villany vétkes tékozlójára. Okosabbnak tartom megelőzni őszinte vallomással. Csakugyan sok villanyába vagyok a városnak s mióta elkopott a szemem, azóta nem is a kis villanyt égetem, hanem a nagyot. De nem pénzt csinálok mellette. — ami nem annyit jelent., hogy nem hamisítok bankót, hanem hogy nem regényt írok. Ki is kapok én azért a kiadómtól eleget, de hát mitévő legyek? Arra nem tettem esküt senkinek, hogy regényt írok, de arra hittel köteleztem magam, hogy hivatali kötelességemnek eleget leszek. Meggondolatlan eskü volt, az bizonyos, de hát amikor tettem, akkor még futotta napi hat órából a könyvtár, muzeum gondja. Mit tudhattam én akkor, hogy aonyira megnövünk, napi tizenkét óra se lesz elég a munkából. Meg hogy csak a munka növekszik, de se a ház nem nő vele, se az nem szaporodik, aki a munkát végezze. Pedig v^gy két hét óta nagyot könnyitetlem magamon. Átadtam a postakönyvet meg az iktatókönyvet Ilonka kisasszonynak. Huszonsok esztendeig azt is én vezettem mind a kettőt, szép kis kéziratgyűjtemény lesz valaha, bár gondolom, nem akad olyan Szalay József, aki ezeket is berakja a gyűjteményébe. Elég az hozzá, hogy engem sokszor csak a növendék-éjszaka szabadit el innen. S olyankor gyakran megesik, hogy szerelmes párokat riasztok meg kint a házajtóban, a lépcsőföljáró oszlopai között. Isten látja a lelkem, hogy nem akarom őket megijeszteni, nem vagyok én se rosszabb ember, mint a régen csúffá tett Homérosz és Arisztotelész, akik diszkréten hátat fordítanak. (Notaben$: annak idején nem az írástudatlan nép hagyta helyben a pogány kőszenteket, uri duhajok adták ki rajtuk a virtusukat.) Nem haragszom a szerelmesekre, már csak azért sem, mert ők az egyetlen díszei a kultúrpalota környékének. Kár, hogy nem érvényesülhetnek a sötétségben. Amit pedig nappal látni a kultúrpalota körül, az jgazán nem válik ékességére a közművelődésnek. Mivel ugy látszik, senkinek se szúr szemet, magam teszem szóvá ezt is. Tessék elhinni, ez is beletartozik a városunk művészeti kulturájába. Én láttam már egy-két muzeumát a világnak, kisebbet is a miénknél s azon mindnyáján meglátszott kívülről is, hogy ebben a házban kultura lakik. Az épület rendes, tiszta jó karban tartott. Körülötte árnyékos nagy fák, söprött utak, virágos kert, amit vasrács vesz körül s elzárnak éjszakára. A mi kultúrpalotánk nem egészen ilyen s először mindenesetre ez lepi meg az idegent, aki olvasolt róla az újságokban, vagy egyenesen ezt megnézni jött ide Stockholmból, vagy Varsóból, vagy akármelyik í'okolegyházáról. Azt hiszi, hogy ez a ház valami gazdátlan műemlék, — mert persze azt nem lehet ráírni, hogy három esztendeje meg van már szavazva a pénz a rendbehozására, most tessék visszafordulni, s majd három esztendő Punisa Racsics már 1927-ben azt mondta, hogy Radics Istvánt meg kellene ölni Tanúvallomások a skupstina gyilkossági pörben (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Belgrádból jelentik: A Racsics—Jovanovics— Popovics-pörben kedden délután elsőnek Obradovics volt közoktatásügyi minisztert hallgatták ki, aki junius 20-án a szkupstinában amögött a szónoki emelvény mögött ült, ahonnan Racsics Punisa lőtt. A miniszter volt az, aki megfogta Racsics kezét, amikor lőni akart és aki meg akarta akadályozni tettének elkövetésében. A tanú látta, amint Racsics kihúzta revolverét, azt azonban nem látta, hogy dr. Bemard kezével a zsfebébe nyúlt volna. Racsics a legnagyobb izgalomban volt. A tanút Racsics jól ismerte és mint volt tanárát tisztelte is, akkor azonban, amikor megra- . gadta kezét és meg akarta akadályozni a lö- I vést; durván visszalökte. Midőn Racsics már | célzott, az volt a végső reménye, hogy Ber nard bocsánatot kér s ezzel meg lehetett volna akadályozni a tettet. Dr. Kujundzsics volt miniszter és Kobaricza volt képviselő vallomása szerint Racsics nagyon izgatott volt. A horvát parasztpártnak bizonyára sok tagja hordott magánál revolvert, mint más képviselő is. Bernard nem nyúlt revolver után. A többi tanúvallomás közül érdekes volt még Petkovics Ljubisa nyugalmazott ezredes vallomása, aki előadta, hogy 1927-ben Racsics egy beszélgetésben ugy nyilatkozott előtte, hogy Radics Istvánt meg kellene ölni. A tárgyalás folytatását az elnök szerdán reggel 8 órára tűzte ki. múlva megnézni, milyen szépen kimeszelik ezt akkorára. Ezt már csak azért se Írhatom ki a falára, mert nem vagyok benne bizonyos, hogy ezt az óriási munkát végrehajtják-e akkorára. Amint nem tudhatom, mért nem csinálták meg eddig, ugy nem ismerhetem a a jövő titkait sem. Nagyon meglepheti az idegent az isv hogy itt a néprajzi muzeumot kirakják az uccára. Most nem a subákra gondo'ok, amiket egy subapásztor felügyelete alatt a lépcsőkön próbálunk meg molytalanitani, valamint a medvét is oda cipeljük* kiporolni, mert az udvart annak idején kifelejtették a kultúrpalota tervezéséből. Most. csak azokra a néprajzi személyekre gondolok, akiknek a köznyelvben az a terminus technikusa: a köpködők. Ezeknek a standja valamikor a bérház előtt volt, de idővel rájöttek, hogy nem odavalók, mert ott nagyon szem előtt vannak. To'oga'ták őket ideoda, végre beosztották őket a kultúrpalota elé. Végre valahol köpködni is kell s ezt a helyét az Isten is erre a célra teremtette. Látszik, hogy a piaccal a néprajzi egyedek is nagyon meg vannak elégedve s nem kívánkoznak innen sehová. Hivatásukat sehol még ijyen lendülettel nem gyakorolták. Valódi kecskebékákat köpnek, természetesen a gyalogjáróra, mert nem mindig halad el előttük uri cipő, amire népies produktumaikat applikálják. Pár nap óta a szép nem is erősen képviselve van köztük, ennélfogva most már hemcsak köpködnek, hanem trágárkodnak is. Ebben nem szorulnak továbbképzésre, hanem jó lenne valami idegennyelvü tanfolyamot is rendezni neki, hogy a külföldről idecsavargó tudósok necsak az etnográfiai, hanem az etnológiai gyönyört is élvezhessék. Tájképi szépségekről már kellően gondoskodva van. Emberemlékezet óta itt áll a Rudolf-téren, a kultúrpalota előtt egy állítólagos kolerabarak. Annak nagyon sikerült, de látványnak förtelmes. Hogy kinek a protekciója tartja benne a lelket^ nem tudom, mikor mindenki tudja, hogy itt, ezen a helyen igazán nincs rá semmi szükség. S mivel magában nem találtatott elég feltűnőnek^ most iit tartogatnak egy fehérre mázolt cirkuszi kocsit is, amiben állitólag a locsoláshoz való kellékek tartózkodnak. Igaz, hogy ezeket lehetne tartani a hídfő-bódé földszinti raktárhelyiségében is, vagy ha csak a fehér kocsi tartja meg őket friss jó egészségben, azt át lehetne tolni a hid alatt a másik oldalra is, de ott valami vámiroda van s azt nem szabad vele elcsúfítani. Ellenben a kultúrpalotának nagyon jól áll. S mivel trés faciunt collegium, most oda* gurítottak a kocsi mellé még egy bódét, aminek aztán végképp nem tudni semmi rendeltetését Ezt csak ugy kihajították a szemétdombra és szemétdombnak ennél alkalmasabb helyet igazán nem lehet találni. Hát még a homokszállitó hajókból kirakott fuvarok odalent a rakodópart legszebb részén! Ejnye, ejnye, hát már ezekbe az ártatlan buckákba is belekötök? Dehogy, én békét hagynék nekik, ha ők békét hagynának nekem De tessék egyszer erre járni szeles időben. s akkor megnézni, hogy mit tud ez a homok! Egyszerre tele lesz vele az egész házunk, mert nincs az az ablak, még jól záródó se, amelyik ezeknek a fölkavart homokfelhőknek útját tudná állni. Könyvtárnak, múzeumnak nincs nagyobb ellensége. A mi könyvespolcainkon. múzeumi szekrényeinkben ujjnyi vastagon áll a homok minden szeles nap után. Ugy tudom,, valami bizottság is konstatálta már- hogy képtelenség a homokrakodót éppen a Stefánia-kert alá tenni, mikor azok éppen jól éreznék magukat ötszáz méterrel odább is. De ugy látszik, valami ismeretlen befolyás «kicsire állította« a bizottsági véleményt is. Lehet, hogy én nagyon rossz ember vagyok, mert ezt a két cikket megírtam, de az már az én helyzetemen nem sokat ronthat. Úgyis én vagyok az oka mindennek. — Jaj, de szidtuk az előbb az igazgató urat, — mondja szemembe egy szép asszony vasárnap délelőtt a tárlalmegnyitáskor. — Minek köszönhetem a szerencsét? — kérdem elég hidegvérrel, úgyis, mint a város cselédje. — Hát ez a rettenetes följáró itt a kulturpalola előtt, azokkal a cipőfelszaggató éles kövekkel! Hát szabad ezt magának mestürni a kultúrpalota előtt? Ez az a bizonyos ródli-pálya, tetszik tudn'.