Délmagyarország, 1929. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-21 / 90. szám

Of T M 4 r,v * PrtB SÍ 7 A <? 1929 április 21. Szeded halála és feltámadása Írja: dr. Szabó László XXXIV, A Király látogatása Dáitf főispán patetikus hangon megszólalt: — Azt mondják, hogy »Szeged volt!« Én pedig azt mondom, hogy Felséges Urunk atyai gondoskodása mellett »Szeged lesz!* A király szintén emelt hangon, hévvel válaszolt: — Még pedig szebb leszi A közelállók megéljeuezték a királyt, akinek ezután Geiszler mérnökkari alezredes jelentést tett a katonaság által végzett műszaki munkákról. Ennek megtörténte után a király a vasúti állomás lejáró lépcsőjén és a Staindl százados által az előző napon készített hídon át a vasúti állomás előtti térre rendelt pontonokhoz ment és a városba hajózott. Az első pontonban a király ölt, baloldalán Tisza Kálmán miniszterelnök, vele szemben Dáni főispán és Pálfy polgármester, a háta mögött pedig Wenckheim Béla báró, miniszter, Beck szárnysegéd s Groller és Görgey tábornokok. Az utánuk következő csónakon volt Ugrón Gábor képviselő, Lukács György kormánybiztos és Kállay Ödön képviselő. A harmadik csónakon udvari csendőrtisztek voltak, a negyediken pedig Németh József címzetes püspök, Kreminaer prépost és Dobó Miklós kanonok. Legelőször a reáliskolába mentek, ahol senki sem várta a királyt. Egy menyecskét, aki valami fazekat vitt, megszólított a király: — Ki főz itt? És mit főznek? Sok nép van-e Ht elszállásolva? Dáni főispán akart felelni a kérdésekre, de •*» király nem engedte— Hagyja, kérem! Hadd kérdezzek én és hadd beszéljen Ő1 A menyecske bátran válaszolt is a király kérdésére: — Nagyságos ur, rántott levest főztem. A főispán rászólt az asszonyra: — Ez itt a felséges király! A király azonban újból »leintette* a főispánt ezekkel a szavakkal: — Nem kell azt mindenkinek tudni! A folyosón egy Gunszt nevü fiatalember akadt a király útjába aki megszólította: — ön is menekült? — Igen, felség, válaszolt a fiatalember. — És hogy került ide? kérdezte tovább a király. — Dr. Löw Immánuel hozott ide, felelte Gunszt, — most ő is itt tanyázik velem együtt. — A zsidó pap! mondta a király. Igaz, hogy a zsinagóga is viz alatt van? — Az épület még megvan, de a padok bizony vizben állnak, felelte a fiatalember. — Köszönöm! mondta a király, aki benézett néhány tanterembe s azután igy szólt környezetéhez: — A nyomor felülmúlja a hírlapi tudósításokat! Innen a kórházhoz hajóztak, amelynek ablakában egy doktor állott. A király odakiáltott neki: — Hányan vannak a kórházban? — Már csak tizenheten, Felség, válaszolt a doktor. — Van-e élelem? kérdezte a király. — Van elegendő, felelte a doktor. Az alföldi vasút töltéséhez eveztek ezután, oda, ahol a viz betört, majd a Felsővárosra, egyenesen a Szent György-iskolához, amelynek emeletén még tizenhat menekült volt. Ezeket barátságos szavakkal vigasztalta a király, aki az iskolától a felső Tisza-partra ha józott s elvegyült az ott tanyázó nép közé; egyeseknek a sorsa után tudakozódott és néhány embernek felíratta a nevét; ezek később segélyt kaptak a királytól. A Tisza-partról ismét csónakon, egy kis kerülővel a várbástyához ment a király, ahol nem voltak elkészülve a király fogadására. Nem is tudni! volna kiszállni a király, ha Pillieh Kálmán a bástyáról le nem nyújtotta volna kezét a királynak, aki Pillieh kezébe kapaszkodva egy jókora ugrással főnntermett a bástyán. A városból a Haltérre s onnan már száraz uton. a Tisza-parton és a vasúti töltésen tizenkét óra tájon tért vissza a vasúti állomásra Itt egy úrinő, Wurtzka Anna, egy százados özvegye a király lábai elé borult. A király fölemelte és megkérdezte tőle, hogy mit kíván? . — Mig a férjem künn dolgozott katonáival a töltésen, addig elpusztult a ház, amelyben laktunk és mindenünk odaveszett! A király gyöngéden vigasztalta az asszonyt és felíratta a nevét az egyik szárnysegéddel. Ezután Herrich miniszteri tanácsost hivatta a király és megkérdezte tőle, hogy a városon hogyan lehetne leggyorsabban segíteni? — Egyelőre nem lehet mást tenni, mondotta Herrich, mint hogy fel kell magasítani az Alföldi vasút töltését, hogy több viz ne jöhessen be; azután pedig kotrógépekkel ki kell mélyíteni az átvágásokat, hogy a viz minél előbb kimehessen a városból. A király most Tisza miniszterelnökhöz fordult és igy szólt hozzá: — Ön még maradjon itt, tájékozódjék a körülményekről és tegyen jelentést! A király, aki lovassági tábornoki egyenruhában volt, tisztelgett az uraknak és felszállott a vasúti szalonkocsiba. Mikor itt mégegyszer visszatekintet és újból tisztelgett, Pálfy polgármester jónak látta, hogy még egy pár szót szóljon: — Felséges Ur! Ne feledkezzék meg Szegedről! A király élénken válaszolt: — Semmi esetre sem!... A látvány borzasztó volt, de remélem, a város szebb lesz, mint volt! A jelenvoltak éljenzése közben lassan elindult az udvari vonat Temesvár felé. Ez a király szegedi látogatásának története, amihez egyetmást még hozzá kell fűznünk. Szegeden sokáig tartott az ingerültség amiatt, hogy Lukács György a halottak számát a király előtt csak huszonnégyre becsülte s e miatt szenvedélyes polémia is keletkezett a sajtóban. Mindenki ugy érezte, hogy a kormánybiztos a király előtt szándékosan kisebbíteni akarta a szerencsétlenséget. A kormánybiztosnak az a magyarázata, hogy 5 csak a vizbefultakra gondolt, de azokra nem, akik természetes halállal haltak meg, — el nem fogadható, mert a »természetes halállal« meghaltak között is sokan voltak, akiknek halálát közvetve az árviz-katasztrófa idézte elő. A polgármesternek a március lS-iki közgyűlés elé terjesztett jelentése százöívenegyben állapítja meg az árvíz halottjainak számát Kreminger prépost indulatos kifakadása a király előtt, Lukács Györggyel szemben, igazolva van. Annak a kérdésnek, hogy a király valóban mondta-e szegedi látogatása alkalmával azt, hogy Szeged szebb lesz, mint volt, — már egész irodalma van. Legutoljára Milkó Izidor szólalt meg e kérdésben (Bácsmegyei Napló 1928 nov. 2.), aki feleleveníti azt a régi anekdotát, hogy a Szeged szebb lesz, mint volt hires szállóigét Sasvári Ármin költötte. Milkó szerint, a király Szegeden »csak nyájas banalitásokat mondott.« Mikor az újságírók a király látogatása után mindannyian egy kupéban, szabadjeggyel Budapestre utaztak, >kártyaosztás közben« arról tanácskoztak, hogy mit mondott a király? | — Valamit mondatni kellene a királlyal, • amit nem cáfolhatnak meg s ami olyan való• szinüen hangzana, hogy maga a legközvetie1 nebbui érdekelt fél sem ¡újulhatná le. Á nap legkedvesebb órája a kávézás ideje 843 Vidám hangulat, jó közérzet a szürke mindennaptól való felszabadulás . . . mindez a jól elkészített kávé finom illatával egvütt elragadja lelkünket. Meinl Gyula Rt. Szeged, Klauzál tér 2. sz. MEINL-pavillon a nemzetközi árumintavásáron a 87. számú helyen. — Ez bizony jó volna, mondták többen. És gondolkozni kezdtek azon, hogy mit mondott a király? Sasvári Ármin találta ki, hogy, ezeket a szavakat kell a király szájába adni: — Szeged szsebb lesz, mint volt! Ez a koholt mondat volt, Milkó szerint, Ferenc József legnagyobb ujságsikere. Az egész anekdota valószínűtlen. Az újságírók (akik közül az osztrák államvasút senkinek sem adott szabadjegyet) a király látogatása után is Szegeden maradtak. A vasúti kupé-jelenet, a kártya-osztással és összebeszéléssel tiszta képtelenség: az újságírók egymást marták a tudósításaikban és nem érintkeztek egymással s ha valaki esetlep; koholt valamit, nem közölte azt a többiekkel. A király beszélgetése hétfőn délelőtt tíz órakor folyt le a szegedi vasúti állomáson és hétfőn délután három és négy óra között jelentek meg Budapesten az esti lapokban a tudósítások. Ezeket tehát csak távirati uton küldhették és a vasúti kupéban, kártyaosztó sí közben nem koholhatták. Pár órával a királyi nyilatkozata után szavai igy jelentek meg a Pesti Naplóban: »A város szebb lesz, mint volt.« Ha ezt a király nem mondta volna, a cáfolat el nem maradt volna, — mert automatikusan, hivatalból cáfoltak mindent (sokkal kisebb dolgokat is), amik Ferenc József nyilatkozata gyanánt tévesen jelentek meg a lapokban. Benne van ez a nyilatkozat Pálija Ferenc polgármesteri jelentésében is. Sejtem azonban, hogy honnan ered az anekdota? A helyi sajtó vagy nem volt képviselve a király érkezésénél, vagy rossz helyet kapóit. (Mint tudósiló sok esetben állottam Ferenc József mögött, de ebben a szerencsében mindig csak két-három újságíró részesült, — a »sokaság* hátul állott mindig.) A legpontosabb, legemberibb tudósítást Cziklay Lajosi irta a Budapest számára; az ő elbeszélései annyira logikus és oly drámai, hogy költött nem lehet; valószínűleg ő állt legközelebb a királyhoz, aki el volt fogódva és a tudósítások szerint »halkan beszélt.« Mivel a Szegcdi Hiradó ugy irta le a dolgol, hogy a polgármester azt mondta a királynak, hogy »Szeged volt és nincs* és erre a király azt feleltes »Szeged volt és leszi« — Szegeden mindenki szemére hányta a helybeli újságíróknak, hogyi rosszul közölték a király szavait, meri a pesti lapok tudósítása szebb. Erre a szegedi újságírók mit felelhettek? Csak azt, hogy csak az qz igaz, amit. ők irtak, — a pesti lapoki koholt nyilatkozatokat adtak a király szálába. MMM Három okos szó: PMiwrwrjBn« Szekszárdig itárflitfl jőf