Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-29 / 72. szám

192'J március 29. ?SZAG 3 A halálra ítélt Pál József uj vallomást tett és kijelentett®, ham nem 6 gyilkolta meg özvegy Bartosftfnét fanubkal akarja igazolni, aogy a gyilkos: egy szerb katonaszökevény — Azérí vállalta magára a rabló lyilkosságoí, mert — nem volt állása A rendőrség nem Indít u) nyomozást (A Délmagyarország munkatársától.) Pál lózsefet, a Zrinyi-uccai rablógyilkost — mint smeretes — a szegedi törvényszék kétnapos ötárgyalás után kötél általi halálra ítélte. Az télét kihirdetése után a halálra itélt először kegyelmet kért, majd kijelentette, hogy az leletet megfelebbezi, mert a bíróság őt gyilkosságban és rablásban moudotta ki bűnösnek. Ezután Pál Józsefet átszállították a Csillag'cörtönbe, rabruhába öltöztették. Az elkövetkezendő táblai tárgyalásig így csöndes szürke napok vártak Pál Józsefre, aki két nappal ezelőtt magához kérette védőjét, dr. Balogh Bélát, akinek kijelentette, hogy ártatlanul Ítélték el. Nem ő gyilkolta meg özv. Bartosics Józsefnél, majd megjelölte a rablógyilkost. Dr. Balogh Béla kétkedve fogadta védencének kijelentését. Pál József erre ügyvédjének átadta vizsgálati fogságában elkészített önvallomását, amelyek egészen uj, mondhatni szenzációsan érdekes megvilágításba hozzák a Zrinyi-uccai rablógyilkosság lefolyását Pál József vallomásában kijelenti, hogy a gyilkos nem 6 volt. Elmondotta megismerkedését az özveggyel. Beszámol arról is, hogy leszerelés utáni napjait mivel töltötte. Eddig ismeretlen személyekel nemz meg, akikkel a gyilkosság napján beszélt és "ezekre mint tanukra hivatkozik. Pál József önvallomását a halálos ítélet után kiegészítette és a végzetes napról a következőkben számol be: — A főtárgyaláson kél olyan tanúvallomás hangzott el, hogy a gyilkosság estéjén 10 óra után özv. Bartosicsné üzlete előtt valaki idegesen sétált A tanuk szerint az idegesen sétáló valaki nem én voltam. Hasonlított ugyan hozzám, de az testesebb és nagyobb volt mint én. Ez az idegcsen sétáló valaki pedig én voltam. Elmondja Pál József, hogy özv. Bartosicsné üzletébe félkilenc óra tájban ment be. Az özvegy kilenckor zárt, amiután bevonultak a hálószobába. Tiz óra tájban valaki zörgetett az ajtón. Az özvegy felkelt ágyából, kinyitotta az ajtót és egy szerb katonaszökevényt engedett be magához. Ez a szerb katonaszökevény az özvegynél nagyon otthon lehetett. Egyenesen az éléskamrába ment be és ott leült. Pál dühöngött az ismeretlen alakra. Szólt is az özvegynek, aki csak a vállát vunogatta. Ö erre elhatározta, hogy az özvegyet ott hagyja. Kijött az uccára. Először haza akart menni, de pár pillanat múlva elhatározta, hogy az ismeretlen idegent megvárja és informálódik tőle, hogy az özveggyel milyen viszonyban van. Már tizenegy óra lehetett, de a szerb katona még mindig nem jött ki az ajtón. Pál áz üzlet előtt sétált. Sokan látták és sokaknak gyanús volt viselkedése. Tizenegy óra után a Regdon-ház kapuján jött ki a szerb katonaszökevény. Pál beszédbe elegyedett vele, de már akkor feltűnt neki izgatott viselkedése. Az özvegy boltja elől a Boldogasszony-sugáruton át a Sárkány-vendéglőbe mentek. Útközben a szerb katona izgatottságtól remegő hangon elmondotta, hogy ő meggyilkolta és kirabolta özv. Bartosicsnét. Részletesen elmondotta a gyilkosság lefolyását, majd azt is, hogy a lakásból az éléskamra kis ablakán Merje még valaki mondani, hogy nincsenek csodálatos véletlenek és találkozások a világon... VI, Élet a feftefe imión A társaság hivatalos neve, melynek hajóján utaztunk, Cunard Line Steamship Co. lett volna. Ez a név a magyar fülnek kissé idegenszerüen hangzik. Nem csoda, ha a kivándorló magyarok huszonnégy óra alatt átkeresztelték és Cnmár Lina lett belőle. így becsületesebbe hangzott és a névnek volt is valami értelme. Utaztunk tehát a Gunár Lina gőzösén. Már berendezkedtünk rajta, ismeretségek kezdődtek, barátságok szövődtek, haragok keletkeztek, sőt szerelmek is csíráztak a fedélköz tarka tömegében. A hajó oldalfalai és korlátai közé bezárt, összepréselt kis világ, az emberi társadalom kicsinyített képe voltunk a végtelen vizek közepette. Ez a világ nem volt egységes. Külön kis csoportok, egyes egyének élték a maguk külön életét és csak a hajó keretei adtak neki valami egységes képet. Olyan volt a hajó közönsége, mint valami konglomerátum, amelynek egyes részeit meg, lehet különböztetni, nem olvadnak össze, de az egészet mégis összekapcsolja a kötőanyag, amely a külső tényezők nyomása alatt keletkezett Nyolc órakor volt a reggeli; ilyenkor a nagy fltca meghosszabbításán végigfutó folyosón az egész publikumot beterelték a szalonba. Ott . a nagy kecskeléfcas asztalok körül kétszáz embernek volt helye. A közönség tehát rátákban étkezett. Hogy valaki kétszer ne fogyaszthassa a Gunár Lina reggelijét, ebédjét, vagy vacsoráját, azokat, akik elkészültek az étkezéssel, az asszonyok osztályán keresztül kiparancsolták a hátsó fedélzetre. Mikor a férfiak mind végeztek az étkezéssel, ugyanezt a procedúrát csinálták végig megfordított irányban az asszonyokkal és gyerekekkel. A reggelit, ebédet és vacsorát mindig dulakodás előzte meg. Mindenki az ebédlőbe vezető szük folyosóra tolakodott, hogy lehetőség szerint az első turnusba kerüljön. Ennek nagyon egyszerű volt a magyarázata. A harmadik turnusnál már nagyon sokszor felhigitották a levest, a főzelékből pedig kifogyott a hus. Ami pedig még kellemetlenebb volt, az egyes turnusok után nem mosták ki a csajkákat meg tányérokat, hanem a pincérek újra hozták a nagy kondérokat és az első csoport által meghagyott maradékba csapkodták be nagy merítő kanalakkal a friss ételt. Mondhatom, ez az étel egészen másként izlett, mint az, amelyet a kivándorlást tanulmányozó országgyűlési képviselőkkel és magas állású állami tisztviselőkkel a konyhán megkóstoltattak. Mióta az étkezésnek ezt a módját megismertem, vallom azt, hogy a hivatalos jelentések csak a fátyol szerepét játsszák, amely elfödi a valóságot. Egyénileg az étkezésnek ez a módja volt utarnnak legkellemetlenebb emléke. Igyekeztem is mindig, hogy az első turnusba kerüljek, amig más módon, a pincérekkel kötött barátság révén, nem tudtam segíteni magamon, As étkezést megelőző, ¿uiaisoclás csak rassz bujt ki. A szerb' katona útközben Pál Józsefnek a rabolt pénzből 100 pengőt átadott. A vendéglőben félliter bort ittak meg, miközben az ismeretlen ember hirtelen felkelt az. asztaltól és eltávozott Pál József a vendéglőből egyenesen a szállodába ment, majd másnap délután elutazott Szegedről. A Dunántulon a csendőrök keresték, majd később a szegedi detektívek azzal állottak elő, hogy ő követte el a gyilkosságot. — Én eleinte tagadtam — mondja Pál önvallomásában —, de később magamra vállaltam a gyilkosságot, mert meg voltam győződve, hogy ártatlanságom kiderül. A főtárgyaláson elhangzottak alapján azt hittem, hogy csak csekély büntetést kapok. Ugy gondolkodtam, hogy a mai rossz gazdasági viszonyok miatt régi jnesterségemet ugy sem folytathatom és egy-két év múlva, mig a börtönből kiszabadulok, talán már jobb idők járnak az országban. A törvényszék azonban halálra itélt A halálos Ítéletre nem gondoltam és ezért tovább nem várok, kimondom 'és bizonyitom, hogy a gyilkos nem én voltamNagyon rövid idő múlva a gyilkos nevét is megmondom«. Dr. Balogh Bélának Pál József azt az utasítást „dta, hogy a táblai tárgyalásra már ebben *az irányban készitse elő védelmét. Tizennégy tanút nevez meg, akik egyrészt alibit bizonyítanának, másrészt ártatlansága mellett vallanának. A gyilkos nevét azonban csak a táblai tárgyalás előtt két nappal akarja megmondani. Pál József vallomását dr. Balogh Béla ek juttatta a rendőrségre és uj nyomozás megindítását kérte. A rendőrségen azonban a kérésnek nertí tettek eleget. A rendőrség véleménye szerint Pál József vallomása minden komoly alapot, nélkülöz. A rendőrség uj nyomozást az ügyben nem indit és így a halálra itélt rablógyilkos csak a táblai tárgyaláson állhat elő uj vallomásával. idő esetén maradt el, mikor as embereknek elment a kedvük nemcsak a tolakodástól, ha-, nem még az evéstől is. , Az étkezés mindamellett nem volt mentes a humoros motívumoktól. Eleinte az amerikai rendszerű ételekkel a publikum nagy része nem volt kibékülve. A reggelinél a feketekávét és lekvárt még elfogadta, de a melléje adott margarinhoz az alföldi magyar már nem nyúlt hozzá. Kezdetben az ebédnél is nagyon válogattak. A csikóhusnak elkeresztelt konzervmarhahúst és a döglött halnak titulált tengeri halat eleinte, mig a hazai még tartott, nagyon sokan nem ették meg. Utóbb azonban mindenre ráfanyalodtak, csak szidták a szakácsot, aki nem tud becsületes embernek való ételt főzni. Még a magyarok kedvéért minden harmadik nap főzött gulyással és paprikással se voltak megelégedve. Igaz, hogy amit a hajón igy hivtak, az semmiesetre sem édes testvére, hanem legfeljebb nagyon távoli rokona volt a magyar gulyásnak és paprikásnak* Nemzetiségi szempontból az étkezésnél Icgkevésbbé válogatósak voltak a bosnyákok és egyéb balkániak; azok megettek mindent, amil elébük raktak. Legkényesebbek voltak az alföldi magyarok meg délvidéki svábok. Legjobban tudlak segíteni magukon az amerikások, akik értették a módját, hogy mit kell csinálni az ízetlen ételekkel. A hajó kantinjában árultak mustárt, paradicsom extraktot és másféle keverékeket; ezeket vásárolták és keverték hozzá az ételekhez.