Délmagyarország, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-10 / 34. szám

ÜELX­— ..Cl 1929 íebruár W. Jussanak a maguk érdekelnek a képvise­letéhez, taert nem lehet kétségbevonni, hogy lehetnek és vannak is a férfiakétól eltérő külön erdekeik. — Ha Angliában polgármesterek is lehetnek nők, még pedig jól beváltan, ugy nálunk városi képvi­selőknek bizonyára beválnának. — Nem őszinte a belügyminiszter ur azon ál­láspontja, hogy a politikától távoltartani kívánja a nőket és ezért nem adja meg nekik a passzív választójogot A város ügyeinek az intézése nem politika, hanem közgazdasági, szociális, jóléti, kul­turális kérdések megoldása. Különben országgyü». Jési képviselők lehetnek nálunk is a nők, a most domináló visszafejlődést irányzat ugylátszik, a nők városi képviselői jogát már nem tűri meg. Nyéry György, a leány felsőkereskedelmi iskola igazgatója: — Ha a fővárosi nőket alkalmasoknak tartják arra, hogy a főváros közgyűlésén helyet foglalja­nak, ugy semmi magyarázat nem teszi érthetővé, mic'rt ne kapják meg ugyanazokat a jogokat a vidéken éiö nők is. ^ilint egy leányiskola igaz­gatója, aki a leányok szellemi érettségét figyelem­mel kiséri, aki női tanerőkkel áll állandó össze­köttetésben, mondhatom, hogy a nök mindenféle vonatkozásban megállják helyüket, kulturális te­kintetben vannak olyan színvonalon, mint a fő­városiak. Ha az orvosnőre életet, női pedagógu­sokra nemzedékeket lehet rábízni, vállalatokat eredményesen vezetnek, egész bátran beengedhetik a poliükába is a nőt. Ettől egyébként még azt is lehet remélni, hogy a törvényhatósági élet hangja finomabb, a közélet szelleme bccaiilslesebb lesz ielcnlélfik állal. Halász Gyuláné, a Lorántfy Zsuzsána Egyesület elnöknője: — Az asszonyok a háború alatt megmutatták mire képesek, ha szüksége van a családnak, a köznek, a nemzetnek az ő segitő kezükre, ebben azután egyek voltunk fővárosban és vidéken. A nök az életben szerzett tapasztalataikkal csak jó szolgálatot tehetnek a közéletnek olyan kérdések­ben, amelyek elsősorban női hatáskörbe tartoznak, mint például a szegényügy, gyermekvédelem, köz­egészségügy. Ezekhez a karitativ ügyekhez mi nők egyformán értünk fővárosban és vidéken, a szivünktől pedig nem kell félteni a városi politikát. Varga Borbála: — Ha már megadták a nőknek a szavazati jogot és ezzel egyenértékű félnek nyilvánították a férfivel, nem érthető mi a különbség vidék és főváros között? A vidéken is kenyérkereső pályára van utalva a nő s bár nem szívesen hagyta ott kizárólagos anyai és háziasszonyi hivatását, n hi­vatalában is kiemelkedett lelkiismeretességével. A dolgozó asszony elvégezte kenyérkereső munkáját, amellett gondozta gyerekét, ápolta házát — a tanítónők életéből tudom —, miért ne tudna fel­szólalni ott, ahol az érdekeit nyilvánosan kép­viselheti? Ha ki kellett mennie a házból az éleibe, biztosítsanak ott iogot is számára minden téren. Balogh Margit, a kereskedelmi és iparkamara tisztviselőnője: — Megszégyenítő a vidéken dolgozó nőkre nézve, hogy az ö képességeiket lebecsülik. Mi dolgozó nők a vidéken is megérdcmlünk annyi méltánylást, hogy kulturális szempontból ne tegyenek különb­séget kőztünk és amit a budapesti asszonyoknak megadtak, adják meg nekünk is. A szociáldemokrata nőbizollság elnöke, Engl Istvánné ezeket mondotta: — A mai kormány és pártja nem ismer határt a jogfosztás területén. Mig Angliában a nyári vá­lasztásokat már a nőknek a férfiakkal való teljes egyenjogúsítása alapján — minden 21 évet betöltött nő és férfi választó és választható — fogják megtartani, az uj közigazgatási törvényjavaslattal a kormány bebizonyítja, hogy már nem elégszik meg az osztályelnyomással, hanem a nőket is — tekintet nélkül társadalmi helyzetükre — meg­fosztja attól az elemi joguktól, hogy a választók bebüldhessék őket a tőrvény hatóságokba és ott lelki és- érzelmi világuknak megfelelően szót emel­hessenek a könnyek letörlése érdekeben. Meg kell tanulni ebből minden társadalmi osztályhoz tar­tozó nőnek, hogy a választások eljövetelekor csak annak a pártnak jelöltjeire szabad leadni szava­zatát, amely párt múltjával bebizonyította, hogy j őszintén harcol a nők fel jer. egy enjojjusi tusáért. j F\RSAN Február 10-én a Szegedi Paprikakikészitők nagy farsangi bálja a Tisza-szálló nagytermében. Február 10. Az alsóvárosi Népkör farsanci bálja <i kör helyiségében. Február 10. A Rókusi Mezőgazdák Körének zárt­körű farsangi bálja, Pacsirta-ucca 31. szám­Február ío-en álarcosbál Vőnekinél, Pálfi és Füzes u. sarok. Alsóváros. Február 12-én tartja meg a Szegcdi Polgári Da­lárda álarcos bálját a Tisza-szállóban. Február ll-cn a szegedi cigányzenészek bálja a Raffay-vendéglőben. Február te-án a MIEFHOE tncnzabálja a Ti­szában. Medikusbál Fényes keretek kőzött zajlott le szombaton este a medikusok bálja a Tiszában, amelynek nagy­termét zsúfolásig megtöltötte a nagyszámú közön­ség. Amikor a cigányzenekar rázendített »Beteg a szeretőm«... című csárdásra, dr. Haimss Elemérné—dr. vitéz Varga Lajos, dr. Aigner Károlyné— dr. Hainiss Elemér, dr. Somogyi Szilveszterné—dr. Aigner Károly, dr. Jankovich Lászlóné—dr. Somogyi Szil­veszter, dr. Vidákovits Kamillué—dr. Ditróg Gá­bor, dr. Darányi Gyulánc— dr. Jankovich László párok nyitották meg a bálát. A megjelent hölgyek közül a kővetkezők neveit iesveztc fel a rende­zőség: Asszonyok: Vecsernyés Islváuué, dr. Schef­fer Ferencné, Kapovíts Mihályné, Beck Aladárué, Ligeti Gyuláné, Nagy Zoltánné, Imre Sándorné, dr. Maschánszky Lászlóné, Bózsó Anlalné, özv. Szlovák Jenöné, őzv. Franki Bódogné, özv. Morvay Vil­mosuk, Papp Zsígmondné, ifj. dr. Ernyey istvánné, Adók Lásslónc, Schaffer Viktoruc, id. dr. Ernyey Istvánná, Röhling Miklósné, Róka Gyuláné, Bruck­ner Edéné, Taiszer Jánosné, Csetneky Arpádné, Szomjas Aladárnc, Kocsik Gáborné, dr. Nagy Miklósné, Iíromjpaszky Edéné, Trcaka Károlyné, Bleicher Józsefné, 1-crenczy Lajosné, Szigcthy Ist­vánué, dr. Dávid Manóné, dr. Mezey Pálné, Sza­bóné-Balázs Mária, Daubrovszky Viktorné. Olasz Gézáné, dr. vitéz Berde Károlyné, Salgó Péterné, Bába Imréné, dr. Ács Sándorné, dr. Zobay Fe­rencné, őzv. Miklóssy Aurélnc, Hutter Károlyné, Polyák Arpádné, Szentkirályi Zsigmondné, Déghy Mihályné, Muráti Frigycsné, dr. Kondorossy Gézá­né és sokan mások. Leányok: Vecsernyés Juliska és Rőzsika, Schaffer Gizi, Ábrahám Manci, Beck Baba, Ligeti Olga és Ida, Imre Annuska, Ligeti Mária, Bózsó Szöszi, Gulwcin Joli, Franki Mária és Kató, Mor­vav Margit, Polyák Rózsi, Nagy Nelly, Ernyey Pösze, Schűffcr Hajnal, Röhling Hedvig, Muráthy Lillv, Róth Jolán, Bruckner Erna, Taiszer Valy és Magdus, Horaola Erzsi, Csetneky Iby, Krompaszky Rózsa és Sáü, Nagy Margit, Déghy Piri, Molnár Klári, Ferenczy Edit, Szigethy Margit, Daubrovszky Manci, Székessy Lonci, Trenka Rózsi, Bárány Bös­ke, Kondorossy Baba, Botár Bözsi, Salgó Éva, Kaszó Klári és sokan mások. A SzVSE ááncesíétye A Szegcdi Vasutas Sport Egyesület szombaton esle tartotta a Kassban jól sikerült bálját. Igen sokan jelentek meg a» klub barátai és tagjai közül. A Vasutas-sportbálra még messze vidékről is jöttek mulatni vágyó hölgyek. A táncot 10 órakor nyitotta meg a »Megy a gözös, megy a gözös.. .< kezdetű csárdással. A megjelentek közül a követ­kezők neveit sikerűit feljegyezni: Papp Sárika, Papp Pálné, Liebkov Eta, Liebkov Rózsi, Simon Kata, Császi Bözsi, Nadobán Ancsi, Dobó Manci, Tóth Manci, Joó Juci, Szikszai Piri, ! Kucsera Manci, Tisoczki Manci, Kecskeméti Lici, Mészáros Ilonka, Batki Aranka, Dobó Mihályné, I Simon Istvánné, Grifel Ferencné, Mártó Istvánné, « Mártó Rózsi, Melner Gézáné„ Melner Ilona, Dobó I Jánosné. Szikszay Jánosné, Klein Sándorné, Szabó Béláné, Pethes Istvánné, Szél №abné, özv. Ré­vész Fercncué, Szabó Imréné, Tóth Istvánné, Szem-' mári Gyuláné, Ruzsáli Pálné, Bernát Imréné, Jójárt Istvánné, Mészáros Károlyné, Béres Andrásné, Sző­Iősi Dusi, Bene Jánosné, Balogh Józsefné, Ba­logh Ilonka, Bene Istvánné, Kocsis Margitka (Ha­las), Barna Mihályné, Lippai Béláné, Polczner Jó­zsefné, Polczner Ilona és Irén, Szlenkó Ida, Ka­tona Nusika, Karlovics Nusika, Nedoban Ancsika,1 Dobó Macika, Tisóczky Mancika, Kecskeméti LiJ cike, Simon Böske, Dobó Pannika, Horváth Panka,1 Révész Manci, Szél Rózsi, Bunford Irén, Szem-j mári Terike, Tombátz Rózsika, Teniesváry End-, i"éné. Nedoban Lászlóné, Magyar Ilonka, Kiss, Macó, Kiss Józsefné, Nagyné, Somogyiné, Tora-, bátz Ferencné. A MANSz esíélye A Katolikus Kör nagytermében tartotta meg ft MANSz Leánykőre háziestélyét. A kitűnően sikerült estély kellemes hangulatban a hajnali órákban ért véget. Víg hangulatban számosan jelentek meg! és fokozták az est sikerét. A „SzUE" íeaesléiye A Kass-szálló sakktermében zajlott le szombaton este a Szegedi üsző Egyesület zártkörű teaestélye. A nagyon jól sikerült estély a késői órákban ért véget. A zártkörű estélyen a következő hölgyek je­lentek meg: Dr. Hunyadi Vass Gergelyné, özv. dr. Wannie Rezsőné, Wannie Anna, özv. Vágó Vilmosné, özv. Schliszer Sándorné, Danner Lászlóné, Molnár La­josné, Tüske Jánosné, Groszmann Adolfué, Paluu, gyánszky Béláné, Böde Jánosné, Danner Gizi, Tö-' rők Juci és Mand, Osváth Margit, Tüske Margit,­Molnár Ilus, Vágó Veron, Böde Rózsi, Csonka Böske, Báthory Ibolya. A felsővárosi áemulomgondozó íeaesíéSye Szombaton este a Felsővárosi Templomgondozó Egyesület a Bocskay-internátusban tartotta me^ teaestélyét. Az egyes számokat Fazekas Endre; konferálta be. A szereplők közül nagy sikert1 aratott Kopasz Klári, Papp Mária, Tápay Bözsi,1 Prungel Sári, Börcsök Manci stb. A teaestélyen megjelentek, közül a következő neveket sikerült feljegyeznünk: Asszonyok: Wéber Rezsőné, Korom Mihályné, MUotta Jánosné, Horváth Jánosné, Kopasz Ferenc­né, Prungel Antalné, őzv. Radványiné, Felsmann Alfrédné, Szegedi Lászlóné, Kőrös Józsefné, Vár­konyi Ferencné, Unger Péterné, Molnár Józsefné, Hoaiola Józsefné, Platz Károlyné, Bálint Istvánné, Gyolai Ferencné, dr. Dobay Gyuláné, Tápay De­zsőné, Vetró Lajosné, Kovács Ferencné, id. Lip­pay Imréné, ifj. Lippay Imréné, ifj. Márton Jó­zsefné, Haraszti Gézáné, Varga Antalné, Polacsek Lajosné. Leányok: Bárányi Ilonka, Prungel Sári, Kopasz Klára, Felsmann Emília, Süle Edit, Várkonyi Mar­gít, Várkonyi Böske, Lippay Juci, Lippay Anci, Molnár Mária, Schaffer Rozika, Bálint Gizella, Tápay Rózsika, Vetró Manci, Barta Erzsébet, Bör­csök "llona. A Munfcésdalegyleí bálja A szegedi Általános Munkás Dalcgylct is szomba­ton este tartotta meg nagy farsangi bálját a Bruck­nsr-kertben. A nagysikerű bálon számosan jelen­tek meg, akik a legjobb hangulatban voltak együtt a késői órákig. Színes és eleven képet nyújtott a jelmezesek tarka felvonulása. A jól megrendezett munkásbál tekintélyes összeggel gyarapította a mimkásdalosok célkitűzéseit. KönyvEereslieűöií esíélye Ritka sikerű, meleg hangulatu társasvacsorával egybekötött összejövetelt tartottak szombaton este a kassban a szegedi könyvkereskedők, paplrkeres­kedők és nyomdatulajdonosok. Az estélyen mint­egy 70-en jelentek meg, bizonyítva a kollégiális összetartást. A toasztokat ügyes műsor követte, amelynek során Egyed Lenke, Wcszely Pál, Weinmann István szórakoztatták a megjelen­teket. A jól sikerült összejövetelt hajnalig tartó tánc fejezte be. A Szegedi Vivő Egyesület február 11-én, hétfőn délután G órakor rendezi meg II. zenés teadélután­ját az egyesület helyiségében. A SzVE vezetősége kéri a tagokat,, hogy a tcadélutánon minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom