Délmagyarország, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-27 / 48. szám

DELIM\<iVA ROüOZAG 1U29 xeüruar 27. 5!Sr porosz szén bé<sl ,é9g«?ri koMX Kelen-banknál Telefon G®> és Telep: Boldogasszony sugáiut 40. Móra talált Csókán néhány olyan sM, amelyben a halott csontujjain volt a gyürü. Tehát kétségtelen, hogy nem ruhadiszek voltak ezek, hanem gyűrök. Ezután a kőkorszakbeli fcrj ajándékozási gondjairól mesélt Móra. Elmondotta, hogy mennyivel nagyobb, veszedelmesebb gond volt az ősember gondja, mint a mai, modern emberé, akinek, ha pénze van, készen megkaphatja a legszebb ékszereket is. Az ősembernek magának kellett kifaragnia a gyűrűt és csak a uadbivály lapockacsontjából faraghatta azt ki. A csókái mocsarakban félcsztendcig is leshette a vadbivalycsordát és nagyon sokszor megtörtént, bogy a bivalyok őt taposták agyon, mert hiszen fegyvere nem igen volt. A' csont kífaragása a gyönge, törékeny kőeszközökkel szintén hosszú hónapokig tartó munka lehetett. A' bemutatott gyűrűk is ilyen rettenetes munkának az eredményei. A négyezer éves ősember ajándéka volt a legkedvesebb felesége számára. Ezután a bronzkor ékszereiről beszélt. Bemutatta a bronzkorból fenmaradt, illetve kiásott kar- és lábpereceket, a fülbevalókat és elmondotta, hogy az ásatások tanúsága szerint az ősember éppen agg a feleségére akasztotta minden kincsét, mint a ma elő néger törzsfőnök« A történelmi kor ékszerei már tőkéletcseb'- | bek voltak. A Iegjelegzetesebb ékszer ebből a korból a fibula, a mai zicherheitztü őse. Ugyanarra a célra használták, mint manapság, csakhogy akkor sokkal szebbek voltak. Amikor Móra idáig ért előadásában, hirtelen elaludt a villanylámpa. — Ugy látszik, Pongrácz üzen — mondotta a sötétben Móra —, de nem baj, stílszerű ez a sötétség, hiszen a legsötétebb korszalcról beszélek. Ezután zavartalanul folytatta előadását Amikor azután behoztak két gyertyát, a gyér világításban bemutatta az ezerhatszáz eves süjét ősasszong féés elmondotta, hogy Csókán majd minden sírban találtak ilyen fésűt, pedig ez a sirmelléklet meglehetősen ritka. Az ásatásokat végignézte egy csókái öreg parasztasszony és Móra tőle kapta meg a fésűkre vonatkozó felvilágosítást — Ugy van ez most is — mondta az öregasszony — amék fésűvé utójára mögfésülik a halottat, azt beleszila sírjába. A szeged-bojárbalmi fejedelemasszony gyönyörű, négyszáz darabból álló ékszergyűjteményét mutatta be végül Móra és elmondotta, hogy ez ,volt az egyetlen női siramelyben lovat is találtak., amely lovas sir volt. A kis, női kengyeleket szintén megtalálták a sirban. Móra Ferenc kedves, derütkcltő csevegéssel fejezte be előadását. A kőzönséc percekü: tapsolta a népszerű írót. Kél remidért — három évi legyliáz&l kapott me§ 801 Tcssényi vingyaí, femesmegyei főszolgabíróhoz ai mult század ötvenes éveiben. Ez a Tessényi szenvedélyes képgyűjtő volt és a szóbanforgó állitó-! lagos Rembrandt-kép is nyilván tőle származik.' Amikor Tcssényi visszavonult a közigazgatási szol-! gálatból, ami a hatvanas évek vége felé történt! Temesvárra költözött és ott is halt meg. Tcssényi^ nek nem volt gyermeke és egész képgyűjteményét! feleségének rokonára, Papics Helénre hagyta, aki Zambelly Jánoshoz ment feleségül, ő volt tehát az a Zambelly Jánosné, akitől Dávid Sándor ezt a nevezetes festményt megvásárolta. Zambelly János sohasem volt katona, hanem Belgrádban volt banktisztviselő. Ott ismerkedett meg Papics Helónnel, aki akkor Törökbecsén la-' kott és akit kcsőbb feleségül vett. Az esküvő után Szarajevóba költöztek, ahol Zambelly állást vállalt egy banknál. Egyébként Zambelly csakugyan olasz származású volt, de nem olaszországi hanem fiumei születésű. — Zambelly halála után özvegye Becsksreken lelcpedett le. Szűkös anyagi viszonyok közé került és kénytelen volt képeiből néhányat eladni.' így adta el többek közölt a most felfedezett képet is ezerötszáz koronáért. A háború után az özvegy anyagi helyzete még inkább sulyosodoU, úgyhogy összes képeinek eladására gondolt Megbízta egyik jóismerősét az egyik bccskercki bank vezérigazgatóját hogy próbálja meg képeit értékesíteni. A" vezérigazgató a képeket becslés céljából Pestre vitette és a muzeumnak mutatta be. A muzeumban azt a szakvéleményt adták a képekről, hogy azok egytöl-egyig ügyes másolatok s így azoknak sem történeti, sem művészi értékük nincsen. — A mult század közepén Bánátot valósággal elárasztották képmásolatokkal és hamisítványok-: kai, miért is kétlem, hogy pont az egy Rembrandtkép lenne az eredeti. Nincs azonban kizárva, hogy, Tcssényi véletlenül egy eredetit talált vásárolni. Kapnssy György párdányi származású akadémiai festőművész, aki Jagodidics Jóca vendége volt, elmondta, hogy Zambcllyné képeit ő is ismerte és alapos vizsgálat után megállapította, hogy mind másolatok. A Rembrandtnak tulajdonított képet nem látta. CAi Délmagyar ország munkatársától.) Megrögzött tolvajt vont kedden délelőtt felelősségre a törvényszék Gömöry-tanácsa. Szikora István 52 éves napszámé» volt a vádlott, aki már nem először került összeütközésbe a törvény paragrafusaival. Apróbb-nagyobb szabadságvesztésekből egész csokorra valót ismertetett a főtárgyalás elnöke. Az öregedő Szikora azonban nem tndott rendes ntra térni. Alighogy kiszabadult mingyárt a régi mesterségéhez látott. A mult év nyarán már a temelöket sem kímélte. A zsidótemetőben azon- j A2K oIvaL&<6 rovatai ban éppen akkor érték tetten, amikor néhai May Ferenc sírjáról két, egyenkint nyolcIdlós rézrudat csavart le. I Szikora a főtárgyaláson nem tagadta a terhére rótt bűncselekményt. A törvényszék rövid tanácskozás után háromévi fegyházra ítélte a többszörösen büntetett előéletű tolvajt, aki egykedvűen vette tudomásul az Ítéletet. A szegedi „Rembrandt-kép Bánáti felollágositások a kép eredetérőt (A Délmagyarország munkatársától.) Beszámolt a Dél magyar orsóig arról, hogy legutóbb Szegeden egy állítólagos eredeti Rembrandt-festményt fedeztek fel. A képet Dávid Sándor kávéháztulajdonostól vásárolta meg Bartos László könyvkereskedő, Dávid viszont egy nagybecskcreki uriaszszonytól szerezte meg sok éwrl ezelőtt, amikor meg senki sem tudott arról, hogy a vászon Rembrandt alkotása lepne. Körülbelül két hónappal ezelőtt kisebb társaságot fogadott a lakásán Dávid Sándor. Dávid elmondta vendégeinek, hogy rengeteg régi festménye van, cl sem tudja helyezni őket a lakásában. Meg is mutatta a képeket vendegeinek, akik közül Bartos László az egyik régi olajfestményt hajlandónak nyilatkozott megvásárolni. Dávid Sándor mindjárt kész volt eladni a képet, amely láthatólag igen régi kép volt és hamarosan incg is «gyezbek négyszázötven pengőben. Bartos lefizette a vételárat és a képet hazaszállította a lakására. Otthon Bartos lefejtette a képről az ócska kereset és a keret alatt, a >blind-rámán< egy poros, korhadó, ócska pecrgamentlapot talált. A pergamentet kibontotta és azon legnagyobb meglepetésre balváDy, elmosódó betűkkel n kővetkező szöveget találta: Rembrandt Van Ríja 1606-16G9 Ebből a _ pergamen Uapból és a - kxsp tónusából is arra következtetnek, hogy a festmény Rembrandt eredeti müve. A kép egy flandriai nemezt ábrázol. A háttér festése a homályba sötétülő levegő, az arc kidolgozása cs a világítási effektusok, az egymásbakulcsolódó kezek és a ruha kidolgozása teljesen rembrandti. Sőt a vászon is, amely házi szövésű és hátul enyvezett, éppen olyan, amilyent Rembrandt szokott használni. Ezekután a festményt külföldi szakértőkkel vizsgáltatják meg és biztosra veszik, hogy kétségkívül megállapítják, hogy eredeti Rembrandt-kép. Ebben az esetben a képnek megbecsülhetetlen értéke lenne, mert egy eredeti Rembrandt értéket pénzben alig lehet kifejezni. Dávid Sándor elmondta, hogy őzv. Zambelly Jánosné öeeskereki úrhölgytől vette a háború előtt a képet Zámbcllynéről azt mondta Dávid, hogy édesapja n Bach-korszakban Erdély császári biztosa volt, férje pedig olasz nemesi családból származó katonatiszt volt. Zambelly Jánosné hat évvel ezelőtt halt meg Becskereken. Az özvegynek igen sok régi és értékesnek látszó képe volt, közelebbit azonban az özvegyről és képeiről Becskereken nem lehetett megtudni. Most jelentés érkezett Becskerekről, hogy Jagodics Jóca kanaki földbirtokos, az ismert bánáti í műgyűjtő özvegy Zambellynéről és képeiről most I

' a következőket mondta: — Pajiics határőrkapitány leánya féíjfiezment. Arviz a Vlíéz-iaccáfcam Igen tisztelt SzerkesztőségMint b. lapjuknak hűséges olvasója és előfizetője, szives figyelmüket felhivom az én uccám hallatlanul elhanyagolt viszonyaira- A lapok tele voltak azzal a hírrel, hogy a város tanácsa minden intézkedést megtett a fenyegető árvizveszedelem elhárítására. Ugy látszik azonban, hogy ez az intézkedés csak a Tiszára vonatkozik, de a város uccáíval semmi kapcsolatban sincs. Erre enged következtetni legalább is az a tény, hogy a Vitéz-ucca máris víz alá került. Szabályszerű árviz ez, tisztelt Szerkesztő uram. Más uccákból elhordták a havat, vagy legalább is kupacokba hányták, de a Vitéz-uccában az egész télen leesett hó összegyűlt és miután az úttest magasabb, mint a járda, az olvadó piszkos hólé elöntötte a gyalogjárókat. Se hócipő, se sárcipő nem hasznát csuromvizesen kerülünk fel lakásainkba. Vagy csak nem akarják a közelgő árvizévfordulőra uccánkat is bemutatni, mint az 1879-iki árviz illusztrációját? Tisztelettel: Egy Vitéz-uccai kesergő. kiváfó miBüségéérg a oyár szavatol? Setnol olcsóMasorai? RÁDIÓ " éA kellékeit «QZ^JGEJ víilaszitUclion Sr&ntö Sándor c sikere Jkedín«! Szegtd. Utas ucca 2., Legjobb beszerzési forrás! ¡»te.»». Bor-, fűszer-, dT*csemege* TELEFON' és termény. 755 H—98.