Délmagyarország, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-02 / 28. szám

€b fífxiw * r, v 4 rm?s 7 lf)20 február 2. 88T p©r@ss szén bé<si ,é9ir«Sáfl koksz Telefon 66 Tele^D: B©I<?oí|as^ony sugái uí 40. 180 kacagó Szeged Ma és felohasia a Dugonics Tőrsaságban: Molnár lenő Molnár Jenő, a finom foliu bellet­rista az elmúlt vasárnap tartotta meg székfoglalóját a Dugonics-Társaságban Nagy tetszéssel kisért előadásában a Ka­cagó Szeged vidámságait elevenítette fel. Ebből a felolvasásból kőzüliük az aláb­...) bi részletet: HafliJ számolok be a mi kis szabad köztársa­ságunk életének külső mozzanatairól. Három helven ütöttfink sátrat: délután az Európában, késő délután a Tiszában és este a színházzal szemközt levő kávéházban, amely Sugár nevii tulajdonosa ulűn a «Sugi« nevet kapta. Akárcsak a Haggenmacher név után a »Hági«, vagy a »mozgófénykép« utón a »mozi«. Ebéd után az Európában kavargatta a feketéjét a hosszú Ter­gina Gyula tanfelügyelő, akit rövidség okából tanfütvülőnek neveztük, a bozontos bajuszu Szmollény Nándor, a szegedi társadalomnak ez a lelkes mindenese, a csöndesen szivarozó Palócz László, a mindig mérges Endrényi Imre, aki csak akkor nem haragudott, ha nevetett (hál' ísten. sokszor nevetett), aztán a pirospozsgás Waffi ner Guszti bácsi, aki a kereskedelmi élet dsungel­reitelmeibe próbált beavatni beunünket, — mint képünkön látható: sikertelenül. Mi bizony nem szereztünk se tiz, se öt, mégcsak egy sarokházat sem. Ennek a kompániának Újvári Péter, Liptai Imre, meg én szállítottuk a mindennapi szel­lemi abrakot, a pletyka-anyagot. A Tiszában ozsonnára kerültünk együvé, de Ide mar pártállásra és szerkesztőségro való tekin­tet nélkül. Tömörkény és Békefi nem járt közí­bénk. Talán derogált nekik, mert tulfíatalok vol­tunk. vagy lehet, hogy Tömörkénynek nem ízlett a »Tisza« bora — ozsonnára, Békefit pedig a betegsége tartotta távol a füstös kávéháztól. A budapesti reggeli lapok akkortájt ebéd után ér­keztek Szegedre. Mint kiéhezett ordasok vetettük rá migunkat. Alig faltunk belőle pár falatnyit, máris megkezdődött a csámcsogás, a fogpiszká­lás, amit népies nyelven kritikának mondanak. Nagy hangon, borzasztó fölényesen, az ifjúság édes korlátlanságával bíráltunk vezércikket és tár­cát. hangulathirt és karcolatot, verset és kritikát. Szolid családapák, akik nyugodt emésztés közben verték a »blattot«, — azidőtájt a »klabriász« iárta — villámló pillantásokat nyilaztak felénk. Keres­kedők, iparosok, kereskedelmi utazók messzi ív­ben elkerültek, — szegények a saját hangjukat nem hallották tőlünk. Annál feszülőbb áhítattal csüngött néhány fiatal ügyvéd, ügyvédjelölt, bank­hivatalnok s egy-két modern fiatal kereskedő a mi vagdalkozó, hadonászó, fellengző frázisainkon. És persze néhány színész is. Hirtelenében bol­dogult Pethes Imre, Bartos Gyula, Mezei Péter, Polgár Sándor, Ferenczy Károly, Thury Elemér, László Gyula, Vincze Zsigmond karmester és zene- t szerző, Lázár Ödön színházi titkár, azóta a Király Színház igazgatója. Faragó Ödön neve jut az «szembe. A szócsatókban előkerült a szellemi torna min­denfajta fegyvere: pathétikus lendület, szikrázó ötlet, maró guny, rögtönzött szóvicc, ismeretek fitogtatása, iskolás érv és forradalmi ellenérv, — mindez Ieöntve az ifjúság pezsgős mámorával, az életnek avval a szent italával, amiből de jó lenne most is vagy egy kortyocskára való. Szinház utón jött a »Sugi«. Szinház! Istenem 1 Mit jelent a szinház a vidéki újságíró, a kezdő irő életében? Az eleven kapcsolatot a legnagyob­bal, a legszebbel, amit az élet az életen felül ad: a művészettel. Az a névtelen vidéki színész, aki Shakespeare, Madách, Katona, Rostand négy sorát mondja el jól-rosszul, Shakespearet hozta nekünk. Az énekes Verdit, Puccinit, Mascagnit, Rossinit, Bizet-t, Ilalévyt, Offenbachot. És megnőttek a mi szemünkben a dadogó tolmácsok: az alkotás szellemének varázslata érintette forró arcunkat Színházi És mit jelentett még a szinhái? Véle­ménymondást, állásfoglalást, tehát csetepatét ci­vakodást, ellenségeskedést Hajrá! Ez kell a vérnek, ennek a harmadfű csikónak. Ebben az unalomtól ájult alföldi városban, ahol a Vértó lecsapolásáról kellett minden második nap irni, ahol Bartucz ístván közgyűlési felszólalása eseményszámban ment kibontott zászlókkal hadbavonulni Anday Blanka mellett, vagy Székely Irén mellett, nyilt ütközetbe szállni Tóvölgyi Margitért vagy Tom­csflnyi. Husiért: oh, adhatuék-e kegyesebb aján­dékot az Istennek? És folyt a szó és folvt a tinta. Pártok alakultak, győztek és buktak, majd uj meg uj átcsoportosulások történtek és — ide fü­lelj. rücskös Európa — mi voltunk a »Hőfer«. A színházi hadszíntér Hőferei. A rettegett kritiku­sok. A nyomdafesték bolond szerelmesei, a vé­leményszabadság megszállottjai A titánok, a cyk­lopsok. Istenem a gyerekek. A »Sugi«-ban kibővült a kompánia. Idejárt a szegedi aranyifjúság, mert nemcsak ifjúsága volt, hanem aranva is. Mi, újságírók, csak beszéltünk. Beszélni: ^ezüst Ok. gazdag gyárosok, földbirtoko­sok fiai. pezsgőztek. Mulatni- arany. Az ezüst, meg az arany árja hamarosan összefolyt És itt már ugy ültünk az összetolt asztaloknál: egy ci­gány, egy király... legalább is egy gőzfürész- vagy nyakkendő-király. Egy ilyen dáridó utón garázda ötlete támadt Szakáts Andornak, akit »A fekete szivárvány«' című regényének nagy sikere utón Békefi Budapestről hozott Szegedre... — Nem lehet kibírni ezt az állandó uborka­szezont, fiuk! — kiáltotta, pezsgőspohárral a kezé­ben. — Gyerünk és csináljunk mi egy kis szenzá­ciót Aki szeret, követi Evvel hárman-négyen fölkerekedtünk és szinte megbűvölten biztunk magunkat Szakáts Andor vezényletére. A Széchenyi-térre vonultunk. Lehe­tett vagy félkettő éjfél utón. Bánatosan pislogtak az uccai gázlnm^k. Szakáts megállt az egyik palotás ház előtt. Egy ügyvéd cimtóblája volt ki­akasztva. Egyetlen rántással lefeszítette a falról. Tovább mentünk. A harmadik házban egy nem valami jóhirü ügynök lakott aki uzsorakamatra dolgozott. Szakáts letépte a c'mMbKját és az ügy­véd firmáját tette a helyére. A nvuzó ügynök fir­máját pedig ez ügvvéd cimtóblája helvére illesz­tette. Aztán rázendített a smely akkor nagyon népszerű volt de ezt a szö­veget énekelte rá: »Szegedi rendőri brutalitás... Brutalitás.« Majd dirigálásra lendítette mind a két karját és mi torkunkszakadtából énekeltük utána: »Szegedi rendőri brutalitás... Brutalitás.« Igv vo­nultunk végig a Széchenyi- és a Klauzál-téren. Közben már nemcsak Szakáts, hanem mi többiek Ss egvik cimtóblát a másik után szedtünk le. Ele­ven lélekkel nem találkoztunk misztikus romboló utunkon. Rövid tiz perc alatt mindegyikünk négy. öt cimtáblát szorongatott a hóna alatt. Most a zsákmány felosztása következett de nem magunk között persze, hanem ezen a módon: egy ismert nőorvos cimtóbláját egy okleveles bábaasszony cimtóblája helyére tettük és megfordítva, egv fog­orvos cimtóbláját egy borbély üzlete elé, aki fog­húzással is foglalkozott és viceversa, egy sebész­orvos cimtóbláját >gy suszter boltja elé, a sebész­orvost pedig susz *rnak léptettük elő (úgyis így hivtóktV egy bori creskedő cimtóbláját egy kút­fúró firmája helyibe tettük... És igy tovább. Mi­kor dolgunkat íól clvégezlükv Szakáts kiadta a jelszót: — Most pedig a redakcióba! Mindegyikünk vagy kéthasábos riporlol ir az esetről. Botrányos éjféli garázdálkodás a B- lvárosban! Az ismeretlen tet­tesek tekintélyes városatyák cimtóbláit leszakítot­ták és gunvos célzással kicserélték! Az éjszaka hő­sei a rendőrség gvalázása kö'.ben vonultak végig a Széchenyi-téren I Rendőr persze nem volt seholt Még ezek utón is nvugodtan pipál a főkapitány? Reggel mind a három helyi újság üvöltött a szenzációtól. A kiadók nem gvőztek csodálkozni, hogv eTvik lap sem »maradt le« a szenzációval. Délután félőt órakor, mintha semmisem történt volna, ártatlan kénnel állítottunk be Rainer Jó­zsef. az áldott emlékű főkapitány hivatalszobá­jába. Ez volt tudniillik a napi teendőnk. Maga a főkapitány adta ki a sajtó számira a rendőri köziemen veket. Három karosszék állt az asztala körül. Szépen elhelyezkedtünk, noteszt, ceruzát vettünk elő és vártuk a szót A főkapitány nagyot húzott a pipájából fis a füstöt megfontoltan ere­getve szét. igy szólott: — Mint az urak is tudják, az éjiel egy garázda társaság iárta be a Belvárost írják meg kérem, hogv a rendőrség széleskörű nyomozást indított ebben az ügvben és reméli, hogv hamarosan kézrekeriti a lacibetvárokat. írják meg azt is. hogy Szeged város jóhirnevének mennyire árt az ilyen vandalizmus. Most föltekintett az előtte heverő hivatalos je­lentésekből. — Mi az? Nem jegyeznek az urak? — nézett ránk csodálkozva. — Kőnnvü fejben tartani, — jegyeztem meg halkan, de Szakáts Bandi elnevette magét Rainer Jóska tisztában volt mindennel. Csak ¡iDia.ia neivere ,nrs£- ennvif mondoU: lHát maguk?...« - de erre már híres ».lambo.-dalra, m;nrllllmunkból kitört a harsogó nevetés. A fő­kapitány felénk lendítette a hosszú meggyfapipa­szárat T)e már a másik pillanatban darabokra tépte a hivatalos jelentést az éjféli botrányról. — Einve, ejnye, ilyesmitl — fordult felénk atyai feddéssel. — Mi a patvarba csinálták? — Mert már nagyon untuk a subalopási híre­ket, — szólalt meg Szakáts. — Majd személyesen gyilkolok a maguk ked­véért! — pattogott a drága jő főrendőr. — Na és most mit fognak irni az újságba erről a disz­nóságról ? — Természetesen azt, — mondta Liptai, — hogv a rendőrség ezúttal is bottal üti a tettesek nyomát. Ebben maradtunk. Rainer Jóskának csak ugy folyt a könnye a kacagástól. Megkezdtem Beltósi árysitását az Nemcsak Ígéret, hanem tény, hogy beszerzési áron árusittatnak VcJour-lcalapoJi minden ssSnben. pullouerek, otlSontcóJs, plfamált, gyanlu Qarlsnyrite, bé­leli IcestyUK, boHavédölc, esernvőlc. Legfinomabb elsőrendű gydrimdnyolc. 347 PelöLássIé divatüzlet Szeged, Széchenyi fér 3 Prima porosz szén, Hindenburg diókoksz, vágott és hasábos bOhkfDzifa legolcsóbb leszállított áron, minden mennyiségben házhoz száliitve kapható Wínkl^r Testvéreknél Telefonszámok: 24 é<? 4—97 448 Mnrs téri fiók telefonja: 19—95

Next

/
Oldalképek
Tartalom