Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-05 / 4. szám

m&m SZEGED: Szerkesztőség: Somogyi ucca 22. Lem Tclcíon: 13-33.'Kindóhlvntol, kSIcsünkSrlyvídr Jegyiroda : Aradi ucca 8. Telefon: SOö. — Nyomda: I.8W LIpól ucca lí>. Telefon • 16-34. «»«»«» Szombat, 1929 január 5 V. évfolyam szám MAKÓ : Szerkesztőség és kiadóhivatal: l'rl ucca O. Telelőn: 151. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY : Szerkesztőség és kladóhlvalol r Andrójsy ucca 25. Telelői»: 49. szám. « » « :» « » « » « n ElOllzelésI i: navonía ->-20 vldéuen és a tövarr»9bao 3-ö.i ¡.UUKldöi 0-40 pencj'' Rgyes tz«i,i te. vasfir- és Ünnepnap 24 lUl«r Királyfogás Miután a királykérdést egyelőre kikapcsoltuk az aktuális problémák sorából, nem kell túlságosan csodálkozni rajta, ha bizonyos köreink és lapjaink egyre-másra, derüreborura a királykérdést latolgatják, fontolgatják, feszegetik és oldogatják. Természetesen magasabb körökről és jobboldali lapokról lehet csak itten szó, mert a nép egyszerű gyermekei, akiket azelőtt póroknak neveztek és a liberális és demokratikus ellenzék orgánumai, ha akarnának, se igen juthatnának hozzá, hogy ilyen magasztos dolgokról nyiltan és őszintén véleményt kockáztathassanak. A jámbor pór örül, hogy él és adót fizet, a jámbor baloldali lap pedig boldog, hogy megjelenik. De vannak még szép számmal és jó módban elegen ebben a csonka, béna hazában, akik megengedhetik maguknak azt a főúri fényűzést, hogy a kikapcsolt királykérdésen lovagoljanak. Mi pedig, akik csak egyszerű szemlélői vagyunk e nemes sportnak, ingven gyönyörködhetünk e furcsa vitézi tornákban. Egyéb gvönyörüséget ugy se igen tartogat a mai magyar végzet a számunkra. Itt van mindjárt a reggeli jobboldali legitimista újság (most már csak egy van, mert újév óta a másik'átnyergelt egy kevéssé), amelyben előkelő helyen hosszú fejtegetés van arról, hogy miért nem lehet nekünk más dinasztiákból szabadon királyt választani? (Megint csak meg kell mondanunk, hogy Halbür Förgeteg Jánost és Ótott Kovács Ferencet nem is igen izgatja ez a főbenjáró kérdés, mert a célszerű szegény emberek jó ideje megtanulták és nem felejtették el, hogy őket ugyan nem nagyon kérdezik meg az ilyen alkalmakkor és ha a Duna jegére engedik is, ott is csak adott jelre szabad nekik vivátot kiáltani az eljövendőnek.) De azért csak beszéljen a jobboldali legitimista szócső, hadd okuljunk belőle magunk is. Az angol királyi családból való uralkodóra — szerinte — ne is számítsunk. Azok a svéd, a görög, a román, meg a többi balkáni koronától is megtagadták a fejüket, mi tehát ne is álmodjunk felőlük! (No ettől még egészen szép és boldog álmaink is lehetnek!) Az olasz Lirályi család tagjai sem alkalmasak erre a célra, mert a mai olasz imperializmus mellett ez csak európai zenebonára és végeredményében a mi vesztünkre vezetne! (Lám, egyszerre milyen ellenséges szemmel tekint a jobboldali magyar legitimizmus a mussolinizmusra, mihelyt a maga köreit akarják érinteni! A fasizmus, mint európai veszedelem a magyar királykérdés tükrében!) Miután a svéd, a belga és a többi összes mult és jelen uralkodó családokról megállapítja a bizonyára góthai almanachos szerző, hogy ők szintén nem jöhetnek számításba a magyar trón betöltésénél, a spanyol királyról, mint legkathoiikusabb uralkodóról egyenesen vakmerőségnek tartja annak a föltevésnek még z halvány árnyékát is, hogy ő valaha is a legitim magyar király koronájának megszerzésére gondolna! Ezzel szemben áll — mint ahogy annak idején Belgrád bevétele állott — az a kijelentés, amelyet egy törik-szakad legitimista mágnásunk bocsátott világgá a közeli napokban és amely szerint ő inkább akármilyen államformát szivesebben látna, ha kell, akár a köztársaságot is, mint egy szabadon választott bitorlói a trón maar ír~ Rendkívül el lehet keseredve ez a külőmben roppant kényelmes és igen választékos modorú férfiú, hogy igy elragadtatja magát, de mintha a hazai legitimisták berkeiben is nagy volna a reménytelenség, hogy olyan szörnyen tiltakoznak jobbra-balra mindenféle kísérletek ellen, amelyek még eddig csupán kísérteteknek bizonyultak. Minthr. ebben a szomorú országban mindenki operettet játszanék Királyfogás cimen. • Rassay Károly és Peldl Gyula válaszolnak Klebelsberg „szegedi beszédére" Szeged ellenzem kepvlseiOi a Deimaöiíarorszáí ftasábjoin felelitek a kultuszminiszter leltűnestkeltő kijelentéseire A szocialistán szerint az uj választásokra megkezdődött a korteskedő (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter pénteken délelőtt az egységes párt klubhelyiségében szegedi küldöttséget fogadott, amely Klebelsberget az újév alkalmából üdvözölte. A kultuszminiszter az üdvözlésre adott válaszában — amelyről alább külfin cikkben közlünk tudósítást — olyan kijelentéseket tett, amelyek nemcsak Sze. I geden keltettek feltűnést,- hanem országos vonat- J a nyilatkozattal kapcsolatban a következőket mondotta munkatársunknak. — Elismerem, hogy a kultuszminiszter ur nyilatkozata lebilincselően udvarias volt Hiába, az újesztendő elején vannak bizonyos társadalmi szokások, amelye,*, arra kényszeritik az ismerősöket, hogy nyájas arccal kívánjanak egymásnak minden jót, akkor is, ha egyébként az üdvözlők nem szívesen látják az utjukban. Én természetesen a kultuszminiszter udvariasságát a magam részéről is teljesen egészében viszonozom. Ami azonban a miniszter ur nyilatkozatának érdemi részét illeti, meg kell állapitanom, hogy ez a nyilatkozat az időszerűség, a politikai szokás, a kötelező lojalitás, de még a szükségszerűség szempontjából sem bírja ki a kritikát. — A miniszter ur nyilatkozata nem volt időszerű. Tudtommal még nem érkezett cl az uj választások ideje, ncin időszerű tehát, ha a miniszter ur már most ilyen éles formában emlegeti az érdemeit és bírálja ellenfeleit, de a politikai szokás szempontjából is kénytelen vagyok kifogásolni a miniszter ur nyilatkozatát. Az ilyen feladatot, ha a választás időszerűvé tenné is a megnyilatkozás', nem a küzdő felek, hanem lelkes, vagy fizetett kortesek'-sfokták elvégeznf&'J — De illojális is volt a miniszter ur, amikor a saját érdemeinek feltüntetésével egyidejűleg azt a megállapítást kockáztatta meg, hogy szegcdi ellenzéki képviselőtársammal nem tettünk eleget a váfos polgársága iránti kötelességeinknek. A politikai ellenfeleket kötelező lojalitása kötelességévé tette volna a miniszter urnák, hogy mogmondja, vagy felemlítse azokat a konkrét eseteket, amikor mi kitértünk akár a város, akár a miniszzter ur részéről hozzánk intézett felhívásra, hogy a köz érdekében eljárjunk. Ehelyett a miniszter ur fájdalommal csak azt állapította meg, hogy amikor Szeged érdekeinek képviseletéről volt szó, a nagy tehernek, amelynek három vállon kellett volna megokolni, ecvedűl az ő vállain nyugszik. kozásban is túlhaladták az ilyenkor szokásos megnyilatkozások iránti érdeklődést. Különösen a beszédnek arról a részéről beszéltek sokat poliükai körökben, amelyben Kassay Károlyról és Peldl Gyuláról beszélt A Délmagyarország budapesti munkatársa felkereste ebben az ügyben Rassay Károlyt és Peidl Gyulát. Szeged két másik képviselőjét. — Nem tudom, hogy a miniszter ur milyen teherre gondol, amit énnekem vele kellene ciegosztanom. Talán a kulluszminisztériumi tárca részére adott büdzsé felett váló rendelkezésnek a terhét akarja velem megosztani? Én csak egyszerű képviselő vagyok és ue.w az ország hivatalos minisztere. Ami erkölcsi erő az én rendelkezésemre áll, azl én mindig száz százalékig rendelkezésére bocsájtottam Szeged város közönségének. — Én nem rendeikezem az adófillérekből összegyűlt állami bevételek, a jövő generációt is terhelő kölcsönök és különféle alapok vagyona felett. Én nem tudok egyes embereknek munkát juttatni, én csak küzdeni tudok azokért az előfeltételekért, amelyek legjobb meggyőződésem szerint biztosítani tudják az ország minden dolgos kezének a munkáját. Sajnos a miniszter ur és közöttem a politikai kötelességek tekintetében lényeges felfogásbeli különbség van. — A miniszter ur nyiltan hirdeti, hogy nem a politikai meggyőződés a fontos, hanem a meggyőződés eladása árán megvásárolható kenyér. Én ezt a felfogást soha sem tudom magamévá tenni és amikor küzdök a közélet tisztaságáért, akkor elsősorban kell küzdenem az ilyen felfogás ellen, ezért állítom, hogy a miniszter ur nyilatkozata esztétikailag sem állja ki a kritikát. — Nagyon emlékeztet a miniszter ur póza arra a lovagra, aki szerelmi ömlengéseinek közepette sem mulasztja el duzzadó tárcáját mutogatni imádottjínak. A külön!.'-'<; legfeljebb r>ak aZj hogy