Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-25 / 291. szám

1928 december DËLMAGYARORSZAG Dankó Pista Iría: Juhász Gyula-. Nem jó, nem jó minden este a fonóba cl[járni.,.. énekelte ablaktisztogajás közben egy kis cseléd a nyolcvanas évek vége felé az udvarunkban és én, ovodás gyerek, olyan áhítattal hallgattam, mint egykoron Gellért püspök a szolgálóleányt, aki a kézimalom mellett dúdolgatta a magyarok szimfóniáját. Nem is sejtettem, hogy ez a verbunkos ütemü nóta egy időben cs egy uccában született velem és hogy az a viaszos arcú, tétova járású, fiatal cigány, aki esténkint hóna alatt a hegedűvel az öreg Hungáriába sietett, a költője ennek a nótának. Hajnalodó lelkem sokáig ringatózott a bűbájos ritmusokon, talán cppen akkor nyiladozott benne legelőször a poézis virága. Azóta sok viz lefolyt a Tiszán, sok dallam termett a cigány szivében, az iparuccai apró házak helyén a tudomány palotái emelkedtek, a nóták apjának márvány alakja méláz a szőke folyó partján, öt magát huszonöt esztendeje királyokat megillető pompával és a legjobbakat megsirató részvéttel Msértük utolsó útjára a szegedi temetőbe, de ami a legfőbb dicsőség, dalai élnek, szájrol-szájra, szivböl szivbe szállnak drága kincstiként szegény magyarságnak. Honnan jött ez a csodálatos ember, ez a varázsos művész, hogy igy belopta magát egy ország hódoló szeretetébe? Onnan jött, ahonnan minden igazi nagyság, minden valódi érték támad, a népből, a mélységekből, a termőföld méhéből, a nyomorúság és a szenvedés betlehemi jászola mellől Ott született a felsővárosi cigánysoron, a muzsikás Hangrósz-uccában, amelyet azóta nagy elődjéről Bihari-uccának kereszteltek. Az apja Dankő István prímás volt, aki a szegények betegségében, tüdővészben pusztult el negyvenéves korában (a kis Pista nyolcadik" évében járt akkor), az anyja Mijó Rozál, aki a gverekével meszelőt árult a szegedi piacon. Az Erdélyiék, Murkáék rokona volt Dankó Pista (a Murkáék révén szegröl-végről velem is atyafiságban). Az iskolából hamar kimaradt, a hegedüléshhez nem volt valami túlságosan nagy a kézügyessége, nem is igen bíztak a jövőjében (senki se próféta a saját pátriájában) igy esett, hoy a surbankó kölyök egy malacbandába állt, amelyik kivonult a szenthegyre, a szatymazi tanyák közé és ott próbált szerencsét Vidám világ járta akkor azon a tájon, a holdakat egymás után hegedülték ki a birtokosok alól, mindig akadt urimuri, dínomdánom, lakodalom, tor, kárvallató és ahogy Tömörkény István beszéli, sokszor megtörtént, hogy a Dankő gyereknek föl kellett másznia az eperfára, hogy onnan hegedülje el a harmadnapos mámor rózsás ködében úszó gazda kedvenc nótáját, majd meg a vödörben kellett leszállania a kútba, hogy onaan húzza a sirvavigadó vendégek fülébe a talpalávalót. Ilyen melységeket és magasságokat járt meg a szegény cigányfiú, de mi ez a testi nyomorúság mélységeihez és a lelki vágyak magasságaihoz képest, amelyek oly korán ébresztették Dankó Pistában a szunnyadó zsenit? A nagy érzés is hamar megdobogtatta szitát: Joó Ferencnek, az elkallódott piktornak serdülő leánya, a szép Hona rajta felejtette a tekintetét. Kölcsönösen megtetszettek egymásnak ¿s mivcl az apa bajintatian maradt, Pista ősi szokás szerint megszöktette a lányt és a városban rövidesen egybekeltek. A schilJeri kunyhörteóriára alaoiiották boldogságukat és éltek, mint két madár egy ágon. Eriélyi Náci, a derék prímás volt első megértője és mecénása Dankó Pistának, de Onody Kálmán, a jeles másodprimás is sokat tett az érdekében. Szrgcd aranykora kezdődött ebben az időben, Tisza Lajos udvarában szólt o nóta, Urbán Lajos, akik Kukaccá neveztek ki szintén akkor tünt föl, Ferenc József 1883 őszén az akkor épült gyönyörű francia barokk városháza dísztermében legmagasabb elismeréssel h ¡gatta Erdélvi Nácit -ikl a király fülébe húzta Dankó Pista alkalmi darabját: Szeged szebb lesz, mini volt. Őfelségének nagyon megtetszhetett az ágrólszakadt cigánygyerek szerzeménye, mert a krónikás szerint, másnap egy ékszert adományozott a dalköltőnek. (Ez az ékszer három napig tartott, mint minden csoda, azután odavándorolt, ahol annyi dicsőség maradványa hever: a zálogházba.) Dankó Pista pedig hegedült tovább a szegedi rekonstrukció éjszakáiban és jó sorsa (sors bona, nihil aliud) hamarosan összehozta a lelke felével: Pósa Lajossal. A Hungária bohémasztalánál sorra-rendre születtek a nóták, Pósa irta a szöveget, Dankő kipengettc hozzá a dallamot. Erre az ideális "költői frigyre méltán rá lehetett mondani, hogy: Páros élet a legszebb a világon! (Ha ugy néha szelid alkonyatkor eltűnődve álldogálok a márványcigány előtt, az az érzésem támad, hogy fáj neki ez a nagy magányosság, mintha a szomszédos tisztás felé integetne a hegedűjével, mintha mondogatná: nem jó a cigánynak egyedül lenni, emberek, szegedi magyarok, szobrot Pósa Lajosnak!) Egy fecske nem csinál nyarat, abban a csodálatos szegedi tavaszban, amelynek azóta nem volt mása, seregestül jöttek a fülemülék, a pacsirták, a csalogányok, a sasok, persze a verebek "is megtalálták a hangjukat Alig ment el Mikszáth, már jött a helyébe Tömörkény, jött Gárdonyi, Kemechey, Lipcsey, Békefi, Sebők, Thury Zoltán. Megszületett a szegedi irodalom, nem is rózsabokorban, hanem vendéglőben jött a világra! Dankő Pista közben megtanulta a kottaírás magas tudományát és a fonóról szóló nóta után következtek a többiek: Szőke, barna kis lány, csitt, csitt, csitt... Egy csillag se ragyog már az égen... Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány... "Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál... Hallod rózsám, Katika Darumadár gyere velem, majd Molnár György népszínművébe, a Balassa Ármin Szegény Laci-jába irt nóták vadrózsabokra, mind. Mikor Blaháné egy bukott darabban elénekelte Dankó diadalmas dalát (Habra, hab siet...) akkor már az országos dicsőség verőfénye hullott a szegedi cigány sok éjszakától sáppadt homlokára. A csalogány és a pacsirta után jött a fülemüle: Pósa Lajos után Gárdonyi Géza, a hallgatag ezermester, az édesbús mindentudó lett a másik nagy szövegírója Dankó Pistának. A kilencvenes' évek kanásznótái, a Göre nóták a magyar humor elragadóan kedves dévajságai örökítették meg ezt a társulást. (Most olvasom, hogy egy budapesti magánszínház Gárdonyi regényéből készült színjátékban eleveníti föl ezeket a pajzán remekebet, talán elkésve siet, hogy pótolja a szegedi városi színház nagy mulasztását, amely a huszonötödik évfordulón egészen elfeledkezett a szegedi nótafáról, aki pedig több népszínművet is irt Ezek egyikében, a Pataki lángok-bau Dczséri Gyula, az istenadta magyar művész pályája egyik legzajosabb sikerét aratta). Még egy miniszterelnök népszerűségéhez is hozzájárult a szegedi cigány, akinek Wekerle hozta törvénybe... kezdetű recepciós dala diadallal járta be akkoriban az egész országot. A millennium után Budapestre sodorta a sorsa a nótafát, aki sohase tudott igazán gyökeret verni a számára idegen aszfaltban. Kerepesi-uti kávéházak közönségének húzta a magyal' nótákat, majd daltársulatot alakított (nők is voltak benne) és elindult velük a vidékre: 1900 őszén Nagyváradon egy fiatal, sápadt, égőszemü újságíróval került össze. Ez az ifjú legény mámoros lett a nótáitól és verset irt hozzá, amelyet egy ünnepi vacsorán olvastak fél a dalos cigány előtt Ady Endrének — mert ő volt az ifjú — ez a legszebb, legigazabb, legerősebb verse a Még egyszer kötetében, egy kamasz zseni hódolata a másik nagyság előtt, aki. eredendő magyarságát uj láncra lobbantja a költőnek, akit ugy, agy huz magához az idegen isten, de aki mégis győztes, mégis uj és magyar lesz nemsokáraAdy Endre háromszor ismételi ebben a vallomásos, ebredéses versében: Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten! Még Elesdre is elkísérte a vándor hegedüst az ifjú Ady, aki pedig nehezen mozdult ki városából, a vak Gyulát hallgatva mindig: kárhoztatni a váradi éjben. Dankt) Pista utja a külföldre is iveit, bizony még a messze Moszkvát is megjárta dalos csapatával, amelynek lelke llclvry Gyula volt, Helvey Laura öccse, zongorista, liarmoniumos, és kottaíró. (A társulat egyik u >tagja még ilt él Szegeden, a szép idők emlékein andalogva.) Közben.multak az évek és a fényes éjszakák, meg a sötét nyomorok lassan-lassan elkoptatták a tüdőt, amely egyre foszladozott. Csokonai betegségét örökölte a szegény apától a magyarság legnagyobb cigánya,- az eltörött hegedűt megreperálhatta, de foszló tüdejére nem tudott irt találni se San Remo tündéri ege alatt, se a csengődi puszta homokján. Mert azért egy kis birtokot mégis csak összehegedült magának a világ zenésze, aki valamikor az öreg Krausz bácsi tánciskolájában húzta a jópáloshoz a talpalávalót éa aki a távoli Kreml száz tornya tövében a magyar Moszkva öreg harangját hallotta és Lisbeth Stiegler Hölz sanremoi szállójában, a Hotel Victoriában a szegedi jegenyék susogását figyelte: Most van a nap lemenőbe.., Rengeteg feketét fogyasztott a beteg muzsikus, aki egyre sáppadtabban jelent meg a városban, ahonnan a dicsőség halálra fárasztó útjára indult A magyar nóta kezdett elnémulni és cg}- rossz napon Dankó Pista bejelentette a barátainak, hogy — eb ura fakó — ő is operettett fog irni! — Megörültél, te cigány! — förmedt rá Balla Jenő, aki jól tudta, mit jelent Dankő népies alföldi géniusza. Napokig nem beszéltek egymáshoz, végül is a nótafa adta be a derekát, odament a kritikushoz és odasúgta neki: — 4 nyavalya ir operettett, nem cn! 1903 április elsején örökre visszajött. Szép temetése volt. Először Budapest búcsúzott el tőle, akit visszavárt a szegedi televény. Herczegk Ferenc indította utolsó útjára az Alföld szivébe. Szegeden az egész város ott volt a koporsója mellett, ahol Tömörkény, István és Pósa Lajos istenhozzádja várta. Az özvegye és édesanyja ballagott a halhatatlandiadalszekere után, Urbán Lajos, a hűséges Kukac vitte az eltörött hegedűt s az összes cigányzenekarok húrjain felzendültek a soha el nem muló melódiák. Ott muzsikált a vásársárhelyi Béla cigány is, Czutor Béla, akinek! hirét egy Dankó-nóta adja által nemzedékről nemzedékre. Az utolsó percben érkezett meg Temesvárról Szabolcska Mihály, a tiszteletes költő, aki a párizsi mulatóban és a salzburgi csapszékben is a kondorosi csárdára és a tiszaparti kocsmára emlékezett. Ma már a ruszkicai magyar márvány hirdeti a nótafa emlékét, az első cigányét, aki szobrot kapott a néptől, amelynek lelkéből lelkeztek dalai. Fajából kinőtt cigány — ez volt valójában a mi Dankó Pistánk, akiről a magyar népdal zenei fejlődésének avatott történetírója, dr. Fabó Bertalan korszakos könyvében ugy beszél, mint aki a népiesen magyar nótának első mestere ezen a tájon. Ez a tanulatlan népzenész onnan merített, ahol az ősi, örök szépségek forrása fakad: az alföldi magyarság leglelkéből. Maga szokta mondogatni, hogy ha a Tisza partján sétál, akkor megduzzad a lelke, mint tavasszal a szőke folyó. Dankó az első alkotó és az első igazi nótaköltő cigánya a magyar művészetnek, mert hiszen Bihari János palotás és toborzó táncokat szerzett, Lavotta az uri rendhez tartozott, Csermák germán hatásra komponált, Rózsavölgyi pedig, akit Petőfi Sándor verse is megörökített, zsidó volt Az ázsiai cigánylélek, cz a rejtelmes, borongós és ujjongó