Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)
1928-11-13 / 256. szám
1928 november 13. DÉLAlAGYAÍiOKSZÁG A kisvasul vasárnap halálra gátolt egy legényt, egy másiknak a lábai szelte le / A l^i&lrrrstmi.n**rtn mrir%T*n-fAre/iiAT "1 T^rvf o1y*A/r /»ftrtl'» TT/vt» mon^/i.Af/t mnn h>rt mfn/?7*Ai (A Délmagyarország munkatársától.) Két súlyos baleset történt vasárnap a kisvasuton. Az egyik baleset áldozata sérüléseibe belehalt, a másiknak mindkét lábát amputálni kellett A két szerencsétlenség részletei a következők: A reggeli baleset áldozata Hódi István 21 éves mórahalmi földmives. Vasárnap reggel Szegedre készült rokonai látogatására a szerencsétlenül járt legény. A vonat 7 órakor indult ki Mórahalom állomásáról. Hódi az indulás után pár perccel ért az állomásra, amikor a vonat az állomásról már kifutott A vonal még csak kezdősebességgel haladt Hódi utána szaladt és felkapaszkodott az utolsó kocsira, de olg szerencsétlenül, hogy a reggeli harmattól sibos lépcsőn megcsuszoíl és a kerekek közé esett. A vonat utasai kíváncsian figyelték a versenyfutást Mikor látták, hogy Hódi lezuhant, azönnal meghúzták a vészféket és az állomásról odasiető vasutasokkal segíteni igyekeztek a legényen. A kocsi kerekei a legény mindkél lábát összeroncsolták. Az állomásról rögtön telefonáltak a szegedi mentőknek, Hódit pedig gyorsitott tempóban behozták Szegedre. A mentők azonnal a sebészéti klinikára szállították, ahol megállapították, hogy gyors műtéti beavatkozásra van szükség, csak ugy menthető meg, ha mindkét lábát levágják. A műtétet a még eszméletlen legényen azonnal végre is hajtották. A nyomozás fogja kideriteni, terhelje valakit ebben az ügyben a felelősség. A másik baleset este 10 órakor történt és halállal végződölt. Az áldozat itt is egy fiatal, 21 éves legény volt. Magda Illés gazdasági cseléd estefele részeg fővel a rtfzsahegyesi feltételes megálló körül ődöngött. Akkor haladt arra a kisvasat, amelynek mozdönga elkapta a dülöngélő legényt cs borzalmasan összezúzta. A vezető azonnal megállította a vonatot és az utasokkal együtt segíteni igyekezett a legényen. Kihívták a mentőket, akik Magda Illést behozták a szegedi sebészeti klinikára. Külső sérüléseken kívül súlyos belső vérzést is szenvedett a legény, úgyhogy már nem lehetett tegietni. Héttőn hafnalban, anélkül, hogy egy pillanatra is magához tért volna, meghalt. Az alsótanyai rendőrség azonnal megindította a nyomozást a helyszínen annak megállapítására, hogy terhel-e valakit a felelősség és jelentést telt a szegedi ügyészségnek, ahonnan bizottság szállt ki a baleset tisztázására. Magda Illést kedden boncolja fel a törvényszéki orvosszakértő a vizsgálóbíró jelenlétében. HUSXÁMCSINV az Idény Jcgszenzációíabb katonai vígjátéka csütörtöktől a Korzó Moziban (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi iparospárt vasárnap délelőtt megalakult. Az alakuló ülésre nem túlságosan nagyszámban jöttek el Szeged kisiparosai, de azok, akik számítanak az iparosmozgalmakban, mind eljöttek, hogy megjelenésükkel is bizonyságot tegjer.ek a pártalapitás indokoltságáról s az ipa. rosegység megteremtésének szükségességéről. Az alakuló gyűlést a kereskedelmi és iparSamara nagytermében Berg János, az előkészítő bizottság elnöke nyitotta meg. Néhány találó szóval jellemezte a szegedi kisiparosr ság helyzetét, mely egyre sivárabb és vigasztalanabb képet nyújt Rámutatott arra, hogy mennyire szétforgácsolódik az iparosság ereje a különböző körökben és mindenféle politikai frakciókban, holott saját érdekeik megvédésére, sérelmeik orvosoltatására egy táborban volna a helyük. Szabolovits Miklós az ismert tizenöt pontból álló pártprogramot olvasta fel nagy tetszésközben és azt a gyűlés teljes egészében magáévá tette, amely után Berg János feltette a kérdést, hogy kívánják-e a szegedi iparospárt megalakulását? Egyhangú igen volt a válasz, mire Trinkula József felolvasta a párt hivatalos jelölő listáját amit a gyűlés egyhangúan elfogadott. Eszerint Tiszteletbeli elnök: Körmendy Mátyás: Elnök: Gombos István. Társelnökök: Rácz Antal, Berg János. Alelnökök: Balog Péter, Dacsó Arnold, Gólity Lázár, Kis Géza, Krier Péter, Kovács Lajos, Kertész Vasárnap me&alaUult Szegeden asz iparo&párt A párt megalakulása nagy lépés az iparosegység megteremtésé&ez BELVÁROSI MOZI November 13- in Kedden A CAYENNEI POKOL Bünöjyi drán 19 ieivonísban. Ff szereplő Paal Bclűemana is Esxíer&dsy dincs. — Azonhivfl Komor komornyik. VIslAték 2 íelvunásban. Elflacás k lezdete 5, 7, 9, v39.'r- és ünnepnap 3, 5, 7 9 órakor József, Kónya János, Nagy Mátyás, Magyar Imre, id. Metzger Péter, Podven Henrik, Reich Sándor, Rubin József, Raiuer Károly, Reisinger József, Sebestyén Pál, Suhajda József, Schulter Vilmos. Szabolovits M|klós, Osznovits István. Titkárok: Dr. Sütz József, Hodács Andor, Trinkula József. jegyzők: Gittel Józscí, Keck Lajos, Horváth István. Pénztárnok; Parádi Mihály. Ellenőrök: Csaba Laios. Herczog Samu, Balogh Nándor. Ügyészek: Dr. Dettre János. dr. Hunyadi Vass Gergely, dr. Sőreghi Mátyás, dr. Szekerke Lajos Pártválasztmány: Ábrahám Ferenc, Becsky Antal, Bugyi Imre, Bohata Bálint, Bálint Béla, Ballá József, Czétényi József, Cselik János, Dávid Sándor, Deutsch Mór, Erdélyi András, Izsák Ábrahám, Jároli Géza, Kalmár Márton, Klein Ottó, Kovács János, özv. Kőnig Lászlóné, Ladányi Miksa, Losonczi Lajos, Lendáczki Sándor, Méhes Lajos, Molnár István, Moskovitz Lajos, Nagy Pál, Schönberger Károly, Szommcr Pál, Takács Béla, Tóth Gyula, Vénig Gyula, Zaviza Lajos. A választás után Gombos István beszéd kíséretében elfoglalta az elnöki szélcet. Az összefogás és az összetartás szükséges;ségét hirdette Gombos és azt, hogy ha különböző pártpolitikát űznek, erejük szétforgácsolódik és soha sem tudják az iparossérelmeket orvosolni. Majd felkérte Körmendy Mátvást, hogy foglalja cl mellette az elnöki széket. Körmendy Mátyás azt hangoztatta, hogy ott, ahol az iparosügyekről van szó, mindig sziKORZÓ MOZI November 13-án Kedden C»ak lo éven {elUlleUaek T Liane Haid ÄH KINCSEK SZIGETE Filmregény 8 felvonásban. — Azonkívül: EI4sdlu.lt kezdeíe 5, 7. 9, vasár- £« ünnepnap 3, 5, 7, 9 6/akor gj j § 3SSV 2 PSJ18ÖÍÖL 'V .I Y/.!V> .'.'..».^F' W»» foria fogyasztása oly elterjedt, mint a | Petőríéle oszlálysorsjepyek vesen működik közre. Teljes, erőből támogatja] tehát az iparospártot, amely a békét van hivatva szolgálni, azt a békét, amelynek hiányai a szegedi iparosokat eddig szétválasztotta. Vé-j gül rámutatott arra, hogy az egységes iparos-' ság milyen nagy erőt képvisel. Körmendy Mátyás és Gombos István azutánit a jelenlevők nagy tetszése közben kézszorítást-' sal is megpecsételték barátságukat. A gyűlésen felszólaltak még Schodli Gyula/j Fogel Ede, Podven Henrik és Szabolovits Mik-lós, azután több apró pártügy megbeszélései) után Gombos István bezárta a szegedi iparos-1 párt első ülését. mm-mrrw.immp.m j-mmn «IIMIIWMIIIW—tt Az m\ml jogok ligája elismert» fezfrsa csatlakozási jogát Párls, november 12. A párisi emberi jogokat véd» liga jegyzéket tett közzé a lapokban, melyben te-, kintettel arra, hogy a békeszerződés 80-ik pontja Ausztriának Németországhoz való csatlakozását lehetővé teszi, valamint tekintettel arra, hogy ez aí csatlakozás az osztrák állampolgárok nagy többségének az óhaja, végül tekintettel a népek önrendelkezési jogára, az emberi jogokat védő ligaj elismeri Ausztriának a német birodalomhoz vnl6 csatlakozásra irányuló jogát. BELVÁROSI M O Z Ii November 13-án a 9 érai elfiadíst ag Széchenyi Moziban Kötöttáru különlegességek! PolláH Testvéreknél Széchenyi lér és Csekonícs u.| SCHWÁB K. UrÓDA aranyműves és ékszerész Oroszlán d. 5. (ráross zálogházzal szemben) Uj €lí§Z£F£!á isészííését, 8 réöíeK fttfalaRifásál cs mm§M a icgsoföfiigésm áron wősialja m Délmagyarország ¡egyiroáa József foesiedüestje nov. 15 -én. H3RMSHÍS! II. bérlei.