Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)

1928-10-26 / 243. szám

ÍO PALM A GYÁR ORSZÁG 1928 október 27. A '.Délmagyarország regénye MEYR1NCK A NYUGATI ABLAK ANGYALA 23 Akkor történt,- hogy Károly császárnak azt tanácsoltam, hogy hagyja cl egy időre Hol­landiát. Bizonyos csalhatatlan jelekből, ame­lyeket előzőleg gondosan áttanulmányoztam, arra a következtetésre jutottam, hogy az el­következő nedves télen járvány fog pusztí­tani az országban. A császár csodálkozott^ nevelett s nem adott hitelt szavaimnak. Kör­nyezetéből sokan felhasználták ezt az alkal­mat, hogy hazugságokkal s gunybeszédekkel kiszorítsanak őfelsége látható jóindulatából. Medina Coli herceg azonban, akiről tudtam, hogy jóakaróm s akinek ezért részletesebben is elmagyaráztam és megindokoltam vélemé­nyemet, közbelépett érdekemben a császárnál, azt ajánlván neki, hogy intelmeimet ne fogadja tul könnyű szívvel. Röviddel újév után a járvány elkezdett pusztítani az országban. V. Károly császár nagy sietséggel feloszlatta bruxellesi táborát és kivonult az országból. Megtisztelő aján­latát. hogy kövessem udvarába, különböző fon­tos és sürgős tervemre való tekintettel nem fogadhattam el. A császár valóban fejedelmi pénzajándékkal és egy súlyos aranylánccal ajándékozott meg, kegyéről biztosítva. Röviddel utána teljes érővel tört ki a jár­vány, két hónap alatt több mint harmincezer áldozatot szedve a városokban és a vidéken. Én magam is elhagytam az országot és Parisba költöztem át. Akkortájban ott élt Turnebus és Petrus Remus, a filozófus, Ran­connet és Fernet, a nagy orvosok, Petrus Nonius, a nagy matematikus, aki tőlem tanult asztronómiát és geometriát. Rövidesen XI. Hen­rik császár is hallgatóim közé sorakozott s csak ugy, mint Károly császár Löwenben, egyszerű tanítványként ült katedrám alatt. Monteluc herceg felajánlotta nekem az asztro­nómia egyetemi professzuráját, megígérve, hogy a legrövidebb időn belül akadémiát ala­pit külön az én számomra, amelynek én lennék teljhatalmú rektora. De mindez nem csábított, játéknak éreztem S fiatalos gőggel, nevetve utasítottam el a leg­megtisztelőbb ajánlatokat. Rossz csillagom Angliába hajtott vissza. Még Löwenben tör­tént, hogy egy kísérteties skót zenész — lehet, hogv Bartlett Greennek valamelyik földi követé —• akit Grudius Miklós Károly császár kama­rása kutatott fel valahol a városban — meg­jövendölte nekem, hogy rövidesen vissza fogok térni Angliába, ahol is hivatva vagyok a leg­magasabb polcot elfoglalni. Ez a jövendölés mélyen bevésődött emlékezetembe és kedé­lyembe s ugy éreztem, hogy a skót zenész szavainak valamilyen mágikus értelmük van, amellyel még nem tudtam teljesen tisztába kerülni. De akármit is jelentett a jóslat, nem hagyott nyugton s felcsigázta kalandos becs­vágyamat. Hazatértem léhát s meggondolat­lanul rögtön szerepet vállaltam azokban a véres viszályokban és harcokban, amelyeket a reformáció idézett fel pápisták és luterá­uusok között A reformátusok pártjára álltam, azt remélve, hogy gyors támadással meghó­díthatom az evangélikus hajlamú Erzsébet szerelmét és kezét. Balsikeremet s annak tör­ténetét már másutt megírtam, így tehát itt nem ismétlem meg. (Folyt, kóv.) Apróhirdetések Műszaki vállalat 1929, Új­donság, Jó pajtás, 50, Kis család, 27, Tiszta, Csúnya kislány, Lelkiismeretes, Új­donság, Mit hoz a jövő, Modern barátság, Otthon nélkül, Gyermekgondozónő, A kirakat vonz, Esti órák, Fa-szakma, Csekély fizetés, Nincsen senkim, Molett je­ligére levél van a kiadőb. Udvari bútorozott szoba egy ur részére kiadó. Meg. tekinthető a déli órákban. Somogyi ucca 7., I. emelet Uri embereknek szép szoba esetleg ellátással kiadó. — Deák Ferenc u. 18., I. légkenyeref (Luftod) • szigorúan orvosi előírás szerint készít és állandóan kapható kizárólag Egy diszkrét, külőnbejára­tu bútorozott szobát kere­sek. Ajánlatokat ármegje­löléssel »Diszkrét« jeligére kérem a kiadóba. Kimondott garzon szobát keresek teljes komforttal és fürdőszoba használattal no­vember 1—15-re, lehetőleg a Belvárosban. Levelek Uri ember jeligére a kiadóba. Fénye? garcon lakás lépcsőházi b-jírattal bútorozva, vagy bútorozatlan tzonnalra ki­adó, Dugonics-tér 12. E06 Egy szoba és konyha azon­nal kiadó. Erdő u. 4. Wzuezelékes udvari szoba mellékhelyi­ségekkel kiadó. Mikszáth K. u. 26. Polgár u. 3. sz. alatt or­vosi rendelő, ügyvédi, v. egyéb irodai célokra alkal­mas helyiségek nov. 1-től kezdve kiadók. Hölgyíodrász" Üzlet elutazás miatt minden elfogad­ható árért azonnil eladó vagy kiadó. Cini: Jókai ucca 1. Sz.-"«1. udvar bal. 520 Cserép káivSiák átrakását, javítását, tisz­títását., Me/eor­RáilySáK schamottozását jutányos áron csak nálam csinál­tathatja. 635 BCOtfáCS kályhás Szentháromság ucca 49. Bőrkereskedő segéd fiatal, ügyes, felvétetik. Benedek Testvérek. Szőrmék vegyileg tisztí­tása, bőrkabátok minden­féle szinre festése soron­kivül olcsó árak mellett készül Lucza József kel­mefestő és vegytisztitó gyárában Rákóczi-tér. 318 Ügyes kiszolgáló és kony­hai leányokat felvesz Kis­Tisza-étterem, Dugonics tét­2. szám. Jobb nő csekély fizetésért elmenne kis családhoz vagy magányoshoz főzni és köny­nyebb házidologra. Jelige: Magányos nő. Veszek és eladok mindenféle üvegeket. — Szent István tér 4. BÚTOROK nagy választékban, leszál­lítóit árban 23a Wlesner, Aradi u. 6. Elsőrendű aprított tűzifa, szén, koksz kapható. — Buchwald fakereskedésben Zrínyi u. 4. Csemege virstli budapesti. Nagy és Elchner-téle naponta fris«en kapható NAGY és EICHNCR lerakat 513 Keiesev ucca Telefon 12—86. Libamájat veszek!! Nagy könyvszekrény, uj tólgyfapadok eladők. Va­dász ucca 4. Hasábos és vágott tűzifa, retorta faszén csoma- fi 7C telefon­golvais 0"«0 hívásra minden mennyiségben azonnal szállítható 210 DEUTSCH és KLEIN cég Popper ut'da Arany János u. 13. Eladó ebédlő, háló és férfi szobabútor. Érdeklődni Fo­dor u. 12., házmesternél. Szeged sz. lilr. városi szin&áz Péntek 3/4 8 órai kezdettel. Premierbérlet 7 A testőr Vígjáték három felvonásban. Irta : Molnár Ferenc. Rendezi: Tarnay ErnS. SZEMÉLYEK: A szinész —> •— —. ,— A színésznő — <—* <—> •— A kritikus — — — _ A mama — — — —• A szobaleány — — — A hitelező — —• — — A páholyosné — — •— Főidényi László Komjáthy Mária Vágó Arthur Egyed Lenke Paskay Magda Rónai Imre Herczeg Vilmosné A 2-ik felv. alatt Szász Edit és Szórád Ferenc énekelnek Jegyek elővételben a Délmagyarország jegyiro­dájában válthatók. HHA'iJW*^ Fiuk! Kinek volna kedve egy szerény leány szinház és mozipartnerének lenni, i »Fehér álom« jeligére. KÜLÖNFÉLÉK: Nagy, világos helyi sé9 műhelynek vagy raktárnak kiadó. Vadász ucca 4. 5C0 Boldogasszony sugárut 1. Árkusz Bútorgyár helyi­sége kiadó. Tud. Talpay fodrásznál, Kígyó ucca 1. Harisnyafejelés és dupla talpú lé'fl és női haris­nyák D. M. C. anyagból a leg­olcsóbban készülnek Kelemen Ilonka kBtödétében, Iskola ucca 14. szám. 761) Két nagy borpince azon­nalra kiadó. Cim: Tisza Lajos körút 38. Csipkeüz­let Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára Kőrös: Géza üvegezési vállalata, Mérey ucca 8. reteton 9—57. 150 mm mihaly Aradi ucca 4. SZE8ED k8t él­gyárosnál Telefon 469. Mlndennemtl küííléru, zsineg, Mrtk, ponyva, lótakaró, halász és tennis háló, gyermek hinták, tornaszerek 197 gyári áron kaphatók. Ifi Al !Lf 521 in(0l ital Belga ( r. Cseh' Kor Din kar. Dic'ár DollSr Fr, frank Holt, forint Zlotx 27.75­79.55 1694 15255 9.99 57280 2240 22935­64.10 Valuták t •2790 La! -79.85 17 02 153.15 10.05 572.80 -2260 23035 -64.40 Lévt Lln Márki Oztr, Kiül Norv. kor, Sv. frínk Svéd kor. 3.43-3.48 2997 —3022 13640 13690 80 45 80.80 15250 15310 110.15 11055 152.90-15350 Irányzat: A mai értéktőzsdén barátságos volt az irány­zat. Már nyitáskor bizakodó hangulat mellett tar­tott árfolyamok kerültek felszínre. A tőzsdeidő későbbi folyamán a vas-, főleg a bányapiacon a kontremin által legjobban lerombolt értékekben élénk fedezési vásárlások indultak meg, aminek következtében e részvények árfolyamai fokozato­san emelkedtek és zárlatig 2 százalékig terjedő nyereséget értek el. Megemlíthető a Bauxit 7, Kőszén 8, Urikányi 4 és a Fegyver 5 pengős áremelkedése. Innen kiindulva az áremelkedéseik a piac egész területére kiterjedtek, úgyhogy a leg­több érték a legutóbbi zárlati nívóhoz képest ár­nyereséget tud felmutatni A forgalom ma élén­kebb volt. A fixkamatozásu papírok piaca tar­tott, a valuta- és devizapiacon csekély eltérések voltak. Gabonatőzsde: Az irányzat búzában gyengébb', a többi tartott. A forgalom élénk. Buza Tiszav. F.-tlszal Fm. Pv. Bácskai Dunántnli —.— Rozs, peítvid. Árpa takarmány Árpa takarmány Butakorpa Pépre Tfns»fr Hivatalos árfolyamok: 77 tg. 26.H0 26.15 2595 2610 25.85 26.00 25.85-26.00 25R5 26.C0 78 kp. 26.25 - 26.40 26.20—26 35 26.11—26.25 2610-2625 26.10-26.25 2420 24.30 26.60-26.85 16.50 26.65 19.25 19.50 46 50 47.00 31 30-31 70 egyéb S&rárpa egyéb Zab 1. közép 24.45 24.55 28 00 29-50 27.00 28.00 25,75-26.00 2500 2550 2600 27 ro öreged Rigó ucca 12 504 Teletan 174. {Utatam ipppa? ftáktfrlRteni tm>«nvi!ikü! Apró ponty, fe&ér fjal (keszeg) nagy mennyi­ségi-en keröl e edásra pénteken és szombaton az Antalffy és Társa Halászati Részvény­társaság halcí-antokában, a Tisza Lajos körúti és Fudoit téii elárusító hegyen. Jelefon 14—64. ¥ásiott tok és kaviár kanhafó­Felelős szerkesztő: PÁSZTOU JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap-és Nyomdaváltatat Rt. könyvnyomdájában. Gál bácsinak római maróni érkezeti Öt kg. vételnél 76 fillér. 523 Bttila-ueca 5. S/eged sz. kir. város polgármestere. 8960-1928 cin. sz Hirdetmény. A törvényhatósági közuiak építkezési, keze« lési és fenlarlási kiadásairól, másrészt az érin­leli kiadások fedezésére szükséges bevételek­ről készült utalapi 1929. évre vonaikozó költ­ségelőirányzatot a közigazgatási bizottság rendelkezésére a közuiakról szóló 1890. évi I. t.-c. XXII §-ában foglaltak alapján mai nap­tól kezdődő 15 napi időre hivatalomban köz­szemlére léteteltem. Felhívom mindazokat, akiknek ezen költségvetésben foglaltakra vo­natkozólag észrevételük merülne fel, azokat livalalomnál az előirt 15 napi idő alatt szó­belileg vagy Írásban adják elő Szeged, 1928. évi október hó 25. Dr. Somogyi Szilveszter ro «rmoster

Next

/
Oldalképek
Tartalom