Délmagyarország, 1928. szeptember (4. évfolyam, 197-221. szám)

1928-09-11 / 204. szám

1928 szeptember 11. DßLMAGYARORSZAG — Szegedi matematikusok sikere Firenzében. Fi­renzéből Jelentik: A matematikusok nemzetkőzi kongresszusa, amely 3-án kezdődött Bolognában, tegnap, 10-én fejeződött be Firenzében. A kong­resszuson 340 előadás hangzott el. A magyar ki­küldöttek nagy sikereket értek el. A kongresszus plénumában Kármán Tivadar (Frankfurt) előadása az aerodinamika modern problémáiról keltett nagy hatást, az egyes szakosztályokban pedig Arany Dániel (Budapest), Faragó Andor (Budapest), Gold­ziher Károly (Budapest), Haár Alfréd (Szeged), Jordán Károly (Budapest), Kerékjártó Béla (Sze­ged), Béla György (Zürich), Radó Tibor (Szeged), Riesz Frigyes (Szeged), Szász Ottó (Frankfurt) előadásai arattak elismerést. , — A szegedi kőműves- és ácsipari ifjúsági egye­sület vasárnap ünnepelte fennállásának nyolcvan­kettedik évét. Ez alkalomból az egyesület dísz­vacsorát rendezett, amelyen megjelent dr. S o­mogyi Szilveszter polgármester is és beszédben köszöntötte a nagymultu egyesületet. A vacsorán felszólaltak még Czinner Antal, Petrik Antal. Er­délyi András, Kónya János. — A tanács redukálta a színházi szabadjegyeket­A szinügyi bizottság pénteki ülésén, amely a nyil­vánosság kizárásával folyt le, mint utóbb kide­rült. szó volt a színházi szabadjegyek redukálá­sának kérdéséről és a bizottság ebben az ügyben határozatot is hozott. Ezt a határozatot dr. P á 1 f y József tanácsnok a hétfői tanácsülés elé terjesz­tette. Elmondotta, hogy a szinügyi bizottság meg­állapítása szerint a színház tul sok szabadjegyet ad ki Az állandó szabadjegyek száma harminc­hét Ezért a bizottság azt javasolja, hogy a város redukálja a szabadjegyek számát, még pedig ugy, hogy a napilapok két állandó szabadjegye helyett csak a bemutató előadásokra adjon ki két-két szabadjegyet, a hetilapoknak pedig egyet-egyet, egyre redukálja az ügyeleti szabadjegyek számát is. nevezetesen a rendőrségét, a mérnökségét és a tűzoltóságét A katonaság szabadjegyeinek számát szerződés állapítja meg. azt redukálni nem lehet A tanács ugy határozott hogy a napilapok sza­badjegyeit változatlanul hagyja, a hetilapokét azonban premier szabadjeggyé változtatja át, az ügyeleti szabadjegyeket viszont a bizottság javas­lata szerint redukálja. így az idén tizzel keve­sebb szabadjegyet ad ki a városi színház. Uta­sította a tanács a színház igazgatóságát a sza­badjegyek használatának megszigorított ellenőrzé­sére is, mert több panasz hangzott el, hogy a szabadjegyek egyrészét illetéktelenek használják. — Főbelőtte magát a mulató csendőr. Gyönk­rő 1 jelentik: Ferenczi István simontornyai csendőr engedély nélkül elment őrséről és mulatni kezdett. Mivel kellő időben nem jött haza. az őrsparancs­nok járőrt küldölt keresésérc. A járőr láttára Fe­renczi főbelőtte magát és meghalt. Levelet talál­tak nála. amelyben megköszöni őrsparancsnoká­nak jóságát — Ilerczeg Ferenc képes hetilapja, az U j Idők a kiváló szerzők egész sorától közöl ezen a héten elbeszéléseket és cikkeket: Voinovich Géza. S i k Sándor. Falu Tamás, Kosztolányi De­zső, Izsákné Székely Erzsi, S i k 1 ó s s y László, O. Henry érdekes és változatos közle­ményei mellett két regény is folyik a lapban, ezek egyikét, a »Felhők lovagjá«-t Csat hó Kálmán irta a másikat egy ujabban felkapott külföldi szerző. Thea von H a r b o u. yj Divafszalón ^ özvegy Baiser üáreipé 25 évi után Szegeden cfivatszalén! Somogyi u. 22. Somogyi u. 22. A debreceni színháznak volt szállítója, minden kényes igényt kielégítően, mérsékelt árakkal ajánlja fel szol­gálatait Szeged ur! közönségének. 920 Kerékpárokban a Slyrla és Triumph vezető niftrba. Egyedei kapható Szá* Sándor K Rózsa-burgonya homokü, válogatott, P 15'— mázsája hazaszállítva. CSEN3ERITS terménykereskedő Tisza Lalos körút (Püspökbazár). 955 Telefon: 5-66. — Berg János elnökölt a' vásárhelyi országos cipészipari kongresszuson- A cipésziparosok ezévi országos kongresszusát szombaton tartották meg Hódmezővásárhelyen. A kongresszus elnökének egy­hangúlag Berg Jánost, a szegedi ipartestület ci­pészipari szakosztályának elnökét választották meg. A választások után kezdődtek meg a kongresszus érdemleges tanácskozásai, amelyeknek során rend­kívül élesen támadták a forgalmi adó mai rend­szerét. A szegediek álláspontját Marosán Emil fejtette ki. aki az egyfázisú forgalmi adó mellett foglalt állást A tanácskozások a késő ebédutáni órákig tartottak és délután 3 órakor 300 teritékes bankett fejezte be a cipésziparosok országos kongresszusát x Persil az égen. Hétfőn délután újra alkalom nyílt az égi irás megcsodálására. Ezúttal az ismert Persil önműködő mosószer reklámját láthattuk. A Persil sokoldalú alkalmazási lehetőségére vonat­kozóan ingyen kapható felvilágosítás Voith Gott­Iieb budapesti Persil gyártól, amely a Persil re­püléseket rendezi. — Vaklárma. Hétfőn este hét óra után a Len­gyel-ucca 3. számú házba tüzet jelentettek a tűz­oltóságnak. Amikor a tűzoltók kiértek a helyszínre, megállapították, hogy szemetet égettek el a ház­beliek. tűzről pedig nincsen szó. x Kérjen aotótaxit telefonon szám nélküL 604 x Illatos muskotály-szellő ismét állandóan kap­ható Gambrinusban, Feketesas-n. 16. Tel. 5-40. 2 '£3 ha bútorozott szobát vagy lakást ker s, |*V["*a? vsgry bérbe akar e ­ni, mert 10 szóig ck 30 fillér egy apróhirdetés a Délmagyarország­ban és azt mindenki olvassa. Á hirdetés szövege és ára a kiadóhiva­talba (Aradi ucea 8. bz.) küldendő. Tiz szón felül mindén további szó 3 fillér. x Bridga-Salon. Az érdeklődők szíves tudomásá­ra hozom, hogy a közkedveltségnek örvenndő bridge-salont szeptember hó 16-án ismét megnyi­tom, amely naptól kezdve a sálon a nagyrabe­csült vendégeknek rendelkezésre áll. Tanfolyamra vonatkozó felvilágosítással személyesen (Deák Fe­renc u. 23. alatt) lakásomon, vagy 641. számú tele­fonon készséggel rendelkezésre állok: VasKároIyué. — Vizslaverseny Szegeden. Az Országos Vizsla Club Pauer Istváu ny. huszárezredes elnöklete alatt Szegeden működő magyarvizsla szakosztá­lya szeptember 16-án, reggel félkilenc órai kez­'dettel őrgróf Pallaviciní Alfonz Károly uradalmi vadászterületén vitéz Kubinyi Gyula altábornagy, dr. Aigner Károly főispán, dr. Shvoy Kálmán tábornok, dr. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Buócz Béla rendőrfőtanácsos védnöksége alatt országos magyarvizsla versenyt rendez. A verseny színhelye az algyői vasúti állomástól északnyu­gatra fekvő Irma-major, melyhez ezen vasúti állo­mástól vezető gazdasági vágánnyal nagyjában pár­huzamosan haladó uton lehet eljutni. A verseny­rendezőség alkalmat akar adni arra, hogy a Sze­ged és környékbeli más fajtájú vizslák tulajdo­nosainak szintén módjában álljon vizsláik képes­ségét versenyen bemutatni és ezért kellő számú nevezés esetén ezen vizslák részére is díjazással egy külön versenyszámot tartaniok. A verseny­rendezőség a versenyzők és az érdeklődő közön­ségnek a verseny színhelyére, valamint onnan — a versenynek a kora délutáni órákban történő befejeztével — való visszaszállításáról autóbusz­járattal gondoskodik. Indulás a városháza mel­letti autóbuszálloroásról 16-án reggel a verseny­zők és vizsláik részére 7 órakor, a közönség ré­szére 8 órakor, ' ' ' • Óvás! Az aióbbi Időben gyakran bukkannák fel világhírű késtilményünk silány után­zatai, amelyek megtévesztöen atá­nozzák a Diana sósborszesz közismert jellegzetes alak/át. Ezek ellen a védjegybitorlást és tisz­tességtelen versenyt képező üzelmek ellen Igénybe vesszük a rendelkezésünkre álló és salyos következményekkel járó törvé­nyes eszközöket. Óva intünk mindenkit az ilyen meg­tévesztő utánzatok forgalombahozatalától és kérjük a fogyasztóközönséget, hogy a netán tapasztalt visszaéléseket saját ér­dekében közölje velünk. Diana Ipari ÉS Kereskedelmi Rt. BI.69 Budapest. teadió A nagyobb leadóállomások mai műsora Budapest. 9.30, 11.45 és 15: Hírek, közgazdaság. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból. Utá­na: Gramofonhangverseny. Reringő-lemezek. 15: Fa­ragó József: A finn nép szociális élete. 17.45: Schrämmelaene. 18.50: Rózsahegyi Kálmán, a Nem­zeti Színház örökös tagjának előadása: Amerika és én. I. rész. 21.15: Részletek Gounod Faust c. ope­rájából. Vezényel: Komor Vilmos karnagy. 22.10: A Britannia nagyszállóból Pertis Jenő és cigány­zenekarának hangversenye. — Bécs. 11: Zene. 16 óra 15 perc: Hangverseny. 18: Felolvasás Goethe­ről. 20.05: Kamarazene. — Berlin. 17.18: Szóra­koztató zene. 20.10: J. Strauss: Dei grosse Casa­nova c. operettjének előadása. — Brüsszel. 17.30: Szórakoztató zene. 18.30: Kávéházi zene. 20: Ze­nekari hangverseny. — Frankfurt. 12.30: Hangver­seny. 16.35: Régi tánczene. 20: Johann Schenk Der Dorfbarbier eimü operájának közvetítése. 21 óra 30 perc: Hangverseny. — Kattovftz. 18: Hang­verseny. 20.30: Zenekari hangverseny. 22.30: Táno zeue. — Langenberg. 13.05: Déli hangverseny. 17 óra 15 perc: Előadás a modern közlekedésről. 17 óra 45 perc: Dalok, áriák. 20: Hangverseny. 21: Tolsztoj-emlékünnep. — London. Davcnlry. 18: Gramofonhangverseny. 19.15: Brahms zongoramü­vei. 19.45: Katonazene. 20: Hegedű- és aongora­hangverseny. 22.45: Tánczene. 23: Jazzband. — Leipzig. 16.30: Délutáni hangverseny. 21.15: Rá­dió-kabaré. — ¡Milánó. 12.30: Kamarazene. 16.30: Rádió-kvintett hangversenye. 17.05: Kamarazene. 17.20: Gyermekdalok, 20.50: Zenekari hangverseny. 23: Jazz-band. — München. 11.20: Gramofonzene. 12.55: Hangverseny. 16: Dalok, áriák. 17: Szórakoz­tató zene. 19.45: Kamarazene. 22.45: Gramofon­hangverseny. — Prága. 12: Sajtóhírek, utána zene. 21: Kamarazene. 22.15: Szinliázi hírek. — Róma. 13: Kamarazene. 17.30: Zenekari hangverseny. 21: Puc­cini: A nyugat leánya_ három felvonásos opera. — Stuttgart. 12.30: Gramofonzene. 16.15: Délutáni hangverseny. 20: Anton Rudolph: Der Wasserträ­ger cimü operájának előadása. Utána tánczene. — Zürich. 13: Gramofonhangverseny. 15: A házize­nekar hangversenye. 16: Tánczene. 17.15: Gramo­fon tánczene. 19.30: Francia operettzene. 20: Spa­nyol dalok. 20.50: Mozart-félóra. Szóló fagott és zongorahangverseny. 21.20: Szórakoztató zene. Takarmány-burgonya^ egészséges, P 10-— mázsája, hazaszállítva. CSEN DERÍTS terménykereskedő Tisza Lajos körnt 'POspökbazár). Telefon: 5—66. Favorit elsőrendű készola/fesfékek mélyen leszállított árak mellett minden színben kaphatók, kellő utasí­tással, ugy, hogy bárkinek biztos sikerrel jár a festés. Zománcfestékele minden színben. Elsőrendű Borostyán padlómázali, amit mosni és kefélni lehet, mint a parkettet. Vállalok: Bútor-, épület- és portáliestést. rnrn P. és Tsa 3,4 Szeged, Szent István lé* fi. szám. Telefoa: 70L

Next

/
Oldalképek
Tartalom