Délmagyarország, 1928. szeptember (4. évfolyam, 197-221. szám)

1928-09-05 / 200. szám

1928 szeptember 5. Hr« ,!»• - irr H Bl s 99 Hz árvizkiállitást csak akkor lehet megrendezni, ha minden szegedi ember velünk van" Wimmer Fülöp nyilatkozata a kamarai ankétról (A Délrrtagyarország munkatársától.) A kereskedelmi és iparkamara — mint ismeretes — az árvíz ötvenéves évfordulója alkalmából megrendezendő kiállítás ügyében tegnap délután ankétot tartott- A kiállítás ügye a szegedi kereskedő- és iparosvilágban nagy érdeklődést keltett és éppen ezért kérdést intéztünk Wimmer Fülöphöz, a kereskedelmi és iparkamara elnökéhez, aki érdeklődésünkre a következőket válaszolta utalva a tegnapi ankéton elmondott beszédére: — Arról van szó, hogy az árvíz 50 éves emfékére a jövő évben egy — ha egyáltalán — feltétlen nagyszabású országos ipari és mezőgazdasági kiállítást rendezzünk-e, vagy nem. Az ötiet felvetődött és a kamara elnöksége kötelességének tartja az eszmével minél behatóbban foglalkozni, a kérdés minden oldalát szorosan szemügyre venni és mivel a kérdést nagyon meggondolandónak és nehéznek tartja, épp wzért hivtuk össze a kamarában a közgazdaság faktorait, hogy nyilt állásfcíhlásukkal segítsenek bennünket a helves elhatározásban. — Az a bizonyos helyes középút, amely szerint a kiállítás kérdését egyrészt egy bizonyos mersszel, a viszonyok lehető kedvező megítélésével és egy bizonyos tettre való készséggel kell megítélni, másrészt azonban különösen a pénzügyi kérdést, de a morális sikert is kellően fontolóra kell vennünk; ezért kértem az ankéten jelenlevőket, hogy nyíltan és minden habozás nélkül mondják ki vélemér nyüket, mert ennek a szegedi kiállításnak csak ugy mehetünk neki, ha tudjuk, hogy minden szegedi ember velüsnk van, a kiállítás megrendezését kívánja és ebben segítségünkre lesz. — A város vezetőségének abból a szempontból kell a tervvel foglalkozni, hogy igenis kötelessége ezen nem mindennapi dátumot felhasználni arra, hogy az egész világnak és elsősorban az egész országnak megmutassuk, hogy ezen 50 évben igenis tettünk valamit, dolgozatunk a város helyzetének előbbre vitelére Még egy szempontot említek; folyton beszélünk idegenforgalomról, amelynek emelése a város viszonyait megjavítaná, hisz ha valamivel, akkor egy ilyen nagy, sikerült kiállítással emelhetjük az idegenforgalmat, úgyhogy iparosaink és kereskedőink annak talán állandó hasznát is látni fogják. Wimmer elnök tehát nem foglalt állást a kiállítás föltétlen megrendezése mellett, csupán a meghívottak őszinte véleményét kérte a nagyhorderejű ügyben. Az ankét után most a város illetékes tényezőiből összeállított bizottságnak feladata megállapítani, hogy mi legyen az árvizkiállitással. Árban legolcsóbb Teljesítményben a legnagyobb szinérzékeny, fényudvarmentes foto lemez 803b SANDBERG HENRIK látszerész, Széchenyi lér 16. szám. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XCVI. Elmentem Amerikába Í919 óta nem volt olvan nap, hogy vacsora után amerikai uti terveimről ne beszélgettünk volna. A fiam pártolta a tervemet, a feleségem és a leányom ellenezte. Terveimben nem volt semmi határozott dolog, — egyszerűen szerencsét akartam próbálni s a részletkérdéseket akkorra halasztottam, amikor majd künn leszek Amerikában. Az indulásnak azonban igen nagy nehézségei voltak: nem volt pénzem és nem kaptam vízumot. A pénz-kérdés nem aggasztott, a vízum megtagadása azonban egyszerűen elkeserített. Csak 1921 végén tudtam meg, hogy azért nem engednek be Amerikába, mert a »fekete listán« vagyok: »1917-ben Amerikában a háború ellen izgattam ugy verseimben, mint prédikációimban « Miután 1917-ben egy verset sem irtam és egyszer sem prédikáltam, nyilvánvaló volt előttem, hogy valakivel összetévesztenek. Sikerült kiderítenem, hogy van egy névrokonom, aki református pap az Ohio állambeli Franklin városkában, ő reá haragudott az amerikai kormány és nem én reám. Miután sikerült bebizonyítani, hogy az a Szabó László, aki ellen kifogása van Amerikának, már régóta künn van Amerikában és hogy én egy másik Szabó László vagyok, aki ellen Amerikának nem lehet kifogása: 1922 április havában végre megkaptam az amerikai vízumot. Nagyon kevés pénzzel indultam el, de Horvát Ákos adott egy százötven dolláros csekket, hogy végszükség esetén használjam fel. (Szerencsére nem kellett a csekkhez hozzányúlnom és pár hónap múlva visszaadhattam ugy ahogyan kaptam.) Zsolnán és Berlinen át utaztam Hamburgba, ami akkoriban 29 órai ut volt. Hamburgban három napig kellett várakoznom s ez idő alatt módomban volt gondolkozni arról, hogy tulajdonképen Miért is megyek én Amerikába? Újra számot vetettem a helyzetemmel. Itthon, Budapesten nem volt mit csinálnom. A Központi Sajtóvállalattól visszamehettem volna Az Est-hez, mert Miklós Andor számtalanszor kijelentette, hogy a helyem »fenn van tartva«, — de a vissza jövetelt lehetetlenségnek tartottam, mert könnyű lett volna viszszatérésemet félremagyarázni. Azt mondhatták volna, hogy ma liberális vagyok, holnap klerikális és holnapután megint liberális. Én Az Est-nél nem politizáltam; a Központi Sajtóvállalatnál politizáltam, még pedig ugy, hogy politikai cikkeimben az én felfogásom nyilvánult meg, az én politikai felfogásom pedig mindig egy és ugyanaz volt: mindig toleráns t és mindig liberális felfogású ember voltam. Arra, hogy a várható támadásokra felelgessek, nem akartam vállalkozni, mert ellenfeleimet nem igen szoktam megtisztelni azzal, hogy válaszoljak nekik. Azt gondoltam tehát, hogy legjobb lesz, ha egy pár esztendőre teljesen félreállok az útból Mikor Hamburgban hajóra szálltam, még fogalmam sem volt róla, hogy Amerikában mihez fogok kezdeni. De nem is értem rá erről gondolkozni, mert az élet, melyet egy óceánjáró gőzösön alkalma van az embernek megfigyelni, minden érdeklődésemet lekötötte. A Cunard társaság Caronia nevü gőzösén utaztam, a lehető legnagyobb kényelemben, egymagam egy nagy I. osztályú kabinban, melyet a nagy forgalom idején három személyre szoktak berendezni. Még divánom és íróasztalom is volt. Feleségemnek, leányomnak és fiamnak igen hosszú leveleket irtam és néhány levelet már Southamptonból haza irányítottam. Tengeri utazásukat nagyon sokan leírták már, de senki sem irta le azokat a dolgokat, melyeket egykor majd én le fogok i -ni. Most ezeket mellőznöm kell, mert emléI1 kezét* máj- oly hosszura nyúlták, hogy három mu.J<s kötetet már megtöltenek. Végre pihenni ko-.i egyszer az olvasónak is. Azt tehát, hogy hogyan utaztam, merre jártam, és hogy mit csinál az uj világban egy olyan ember, aki 48 éves korában érkezik oda s egzisztenciát akar teremteni magának és családjának, — nem lehet röviden elmondani. Ez az anyag megérdemli, hogy majdan egy külön cikksorozat, illetve egy külön kötet legyen belőle, ha az Isten még egy esztendeig élni enged bennünket. Newyorkba megérkezve egyáltalán semmi meglepetést nem éreztem. Én már annyit tanultam Amerikáról, hogy rám nézve semmi sem volt uj dolog. Akikkel Amerikában legelőször érintkeztem: a hordár, a soffőr s a hotel személyzete, gyorsabban beszélt ugyan angolul, mint én, de teljesen tudatában voltam annak, hogy az én angol nyelvem korrektebb. Mire helyre vergődtem a 15-ik utcában a Union Scpiare hotelben, este hat óra volt. Ugyanott szállt meg egy magyar útitársam, Szterszky Sándor belügyminiszteri titkár, akit hivatalos tanulmányútra küldtek ki. Vasárnap volt, az utcák meglehetősen néptelenek. Az 5. avenuen felsétáltunk a Madison Squareig, megbámultunk néhány néger ladyt, akiket tüneményesen elegánsoknak ítéltünk, — vacsoráltunk egy nekünk egészen újfajta vendéglőben (Child's, a 14-ik utcában) s azután holtfáradtan lefeküdtem. Másnap hét órakor már reggeliztem s azután gyalog lementem a város alsó végére, a magyar konzulátusra, a Cunard épületbe. Éppen három óra alatt értem le, mert majd minden üzlet kirakatát megbimultam a Broadwayn. Délután meglátogattam Kiss Emil bankárt, aki azzal fogadott, hogy Berkó D. Géza szerződtetni fog az Amerikai Magyar Népszavához. Kiss titkára, Biró János (Bíró Lajosnak az öccse) ebben az ügyben eredményes tárgyalásokat folytatott Berkóval és harmadnap be is léptem a szerkesztőségbe, havi kétszáz dollár fizetéssel, ami a magyar viszonyokhoz képest hallatlanul nagy összeg volt, talán annyi mint az összes miniszterek fizetése... A hotelből három nap múlva egy hónapos szobába költöztem, heti tizenöt dollár házbérrel. Innen egy hét múlva már megint viszszamentem a hotelbe. Közben künn jártam Cartereten, melynek plébánosa, dr. Hudetz í Rezső, a háborúban a flotta alezredes-lel!' késze, egy évvel előbb ment ki Amerikába, mint én. Hudetz meghívott, hogy lakjam nála, mert a plébániáján hét szoba van és ne fizessek semmit a lakásért és élelemért, — így majd hamarabb fogok egy kis tőkét gyűjteni. Mivel azonban Newyorkból Carterbe jó két óráig kellett utazni s az útiköltség naponkint két dollár lett volna, nem fogadhattam el a szíves meghívást. Biró János azt ajánlotta, hogy Brooklynba menjek lakni, ki a tengerpartra, az nagyon egészséges vidék. Ford-kocsiján el is vitt a Bensonhurst városrészbe, a Crosby avenuen levő Bay Plaza Hotel-be. Ez egy régi faépület, valaha, a XVIII. században, beszálló fogadó volt az országút mentén. Egy sokszögletes sarokszobát választottam ki az első emeleten. Hét ablak volt a szobámon, mind a tengerre nyílt s a tenger ott volt a kert végében, husz lépésnyire tőlem. Minden este a tenger mormolása altatott el. Havi ötven dollárt fizettem a szobáért, melynek nem is volt egyéb baja, mint hogy Newyorktói egy kissé messze volt. A hotelből husz BELVÁROSI MOZI Bucik Johnes •eeu,abb Azonkivti Szeptember 5.. szerdán FEKETE JACK. megvetett asszony. -Egy '--reme' a-SI0-Y fllmje: mmmmM tan. Ffiszeiepiő: BLANCHE S*EET. * (VaV-r *• Ifi'i 7 <*« Q ¿-ab-«,. * nvArJ Vv'séoben. SZÉCHENYI MOZI Szeptember 5., szerdán A cárnő foglya (Sakkjátékos). FARKASRÓL 2 itir. 14 felvonásban egyszerre. Ffl- JJ J j.^ ^ Regény a kalandos élelü "EMPELEN egyszerre, f szerepifi: EDITH JEHANNE. AzonkivBI: Flflariá'n* ltg7tWc 5 ór- .ora féli 7 és P 'rtVnr « rz^ "vári hel"ÍRf>íhen