Délmagyarország, 1928. augusztus (4. évfolyam, 173-196. szám)
1928-08-10 / 181. szám
DÉLMAGYARORSZÁG 1928 augusztus 10. cipót vear a nyárra, mert riogy az. értéke éó kicdi az óva. f —Szeged alapítványi helye a Lndovifcán. Szeged város a Ludovjka Akadémián alapítványi helyet létesített szegedi születésű ifjú részére, aki a katonai pályára készül. A tanács a város Alapítványi helyére most Szász Gyulát, idősebb Szász Gyula igazgató-tanító fiát küldi fel Budapestre. — Fetbonnrilák Farkas Jém* hotttcstél. A szerdai halálos végű elgáaolás ügyében dr. M i h á 1 y f y István ügyéss csütörtökön délben elrendelte Farkas János holttestének felbonoolását. A boncolás eredménye alapján remélik, hogy megállapítható tesz, hogy Farkas János öngyilkossági szándékból vetettem magát a »Pálfy« mozdony elé, vagy pedjg szerencsétlenség áldozat* lett. — Útonállás. Szombathelyről jelentik: Snombatbely egyik leglátogatottabb főuccáján, az Arpád-uton tegnap este egy ismeretlen ember késsel a kezében megállított egy sétáló társaságot és pénzt követelt tőle. A társaság férfi tagjai lélekjelenlétének köszönhető, hogy az útonállás nem járt eredménnyel. Az ismeretlen hamarosan eltűnt FAldalomlól megtört síiwel hidalom, hogy szereled nővérem özv. Bartoslcs Józsefné szül. Petzkó Mária f. hó 6-án éllel vóratleaul elhányt K megboldogult fökll maradványait f. hó 10-én, pénteken détntán 4 órakor • belvárosi temető knpolaházából a rém. kot. szertartás szerint hetyezrlk örök nyugalomra Petíkó Anna nővért. Béke hamvaira 1 395 íj,.' 'HMfe.Vví'í fátíís ROYAL NAGYSZALLOPA BUDAPEST, tBBBBnnnnBn» VIL, Erzsébet korul 45-47. * M9 Szegediek kedvenc találkozó helye. Magyarország legnagyobb szállodája. Szabáfc a legttcsóbbMl Imrcsszobáklg. tí Szegedieknek különös kedvezmények! — Munkaközvetítés. A szegedi hatósági munkaközvetítő közli: Állást kaphat helyben: 1 kovács; 2 késes; 16 lakatos; 1 varrógépmii szeréi; 3 bádogos; 1 kádár; 1 bognár; 1 fiatal faesztergályos; 2 malomasztalos; 1 kárpitos; 1 szíjgyártó; 1 hentes-mészáros ; 1 szakács. Vidéken: 1 kovács; 2 kosárfonó; 1 szakács; 88 kubikos; 30 kötőrő; 1 borbély. x A vflág legjobb artistái a Czája Clrkiwzbwnt — Meg akarta ölni hal gyermekét és feleségét. Kaposvárról jelentik: Egy kaposvári fűtő, Starcsek István borzalmas módon akarta kiirtani hat gyermekét és feleségét. A házastársak kőzött már régóta állandó volt a veszekedés. Starcsek hétfőn este ittas állapotban érkezett haza és újból öszszetüzés támadt kőzte és a felesége között A fütő dühében egy spiritusszal teli üveget kapott fel, azzal végig locsolta gyermekeit és feleségét s azzal fenyegetődzőtt, hogy mindnyájukat elégeti. Az asszony és « gyermekek, mialatt i felbőszült apa gyufát keresett a lakásban, jajveszékelve átrohantak a szomszédokhoz s így megmenekültek. A szomszédok hívására rendőr jelent meg a lakásban, aki nagynehezen megfékezte a még mindig dühöngő és fttas embert. A rendőr Starcseket előállította a rendőrségre, ahol őrizetbe vették. Kibővítik a város női felső kereskedelmi iskoláját (A Délmagyarország munkatársától.) Mint ismeretes, a városi n5l felsőkereskedelmi iskola jelenleg az éllami felsőkereskedelmi iskola épületében Tan elhelyezve, azonban helyiségei évről-évre szűkebbnek bizonyulnak. Nvárt György az iskola igazgatója már iöbb izben kérte az iskola kibővítését. Az igazgató két tantermet kért, amelyben modern nyelveket tanítanának. A kultuszminisztérium most ebben az ügyben lekűldötte dr. O/ay Ferenc miniszteri tanácsost, aki szerdán délelőtt tárgyalt a várossal és a felsőkereskedelmi fiúiskola igazgatójával. A kibővítési minden valószínűség szerint ugy fogfák végrehajtani, hogy a jelenleg igazgatói lakásul szolgáló helyiségekből eloesznek két szobát és ezeket fogfák átalakitani tantermekké. Dr Olay Ferenc szegedi tartózkodása alatt egyben ellenőrizte a Boldogasszony- sngáruton folyó polgáriskolai tanárképzőintézet építkezését. % Jön! Magyarország legnagyobb, legjobb ctrfc»iszváHala»a, a Grand-Colosseum Cirkusz Czájst — Borzalmas tűzvész pusztított Szégyen községben. Párkányról jelentik: A Párkány mellett elterülő hétezer lakosú Szögyén községen hatalmas tűzvész pusztított kedden délután és ma égnekmeredő, füstös Mak jelzik a tomboló efem rettentő pusztítását. Déli pihenő alatt a község határában felállatott nyersolajtraktorok egyikéből szjkra pattant ki és lángralobbantott egy szalmskazatt. Dübörgő Szélviharban gyorsan terjedt a tüz és egy félóra múlva már huszonöt ház állott lángokban. A községnek nincs szervezett tűzoltósága és a szomszédos falvakból érkezett segítség. Ekkorra a non bari munkájnk már csak arra szorítkozott, hogy megakadályozzák a tüz továbbterjedését. Délután négy órakor már száz ház állott lángokban, éjjel egy órára pedjg százhetvenhárom ház hamvadt el. Hatszáz család, kétezer ember maradt hajléktalanul, akik mindenüket elveszítették. A nagyközség egész termése is elpusztult. Két gyermek is eltűnt vajóorfnö, hogy bentégtek valamelyik házban. A kár hozzávetőleges becslés swr?Bt kőzetjár « tzmrBlió cseh koronához. x Az tttolsé M év teggrandtéznsabb IflŰHWPfl íl CzájB Cirkuszban! 556 Sporí Hol látszik a Bástya vasárnap ? Bécs, Temesvár, Kassa vagy — Szeged A félbeszakadt romániai tora a Bástya vasárnapi programját teljesen felborította. A szépen megtervezett kéthetes tora megszakadt és most hevenyében majdnem lehetetlen külföldön mérkőzést lekötni. A bécsi >Austria< pár héttel ezelőtt meghivta ngy&n a szegedi csapatot, de agyarakkor már le volt kötve a román tura és így nem fogadhatta el a Bástya vezetősége a béé i meghívást Most, hogy a vasárnap felszabadult, újra összeköttetésbe lépett a klub fővárosi képviselője az Austriával és a bécsi egyesület most Is hajlandó volt fogadni a Itapid-mérkftzés éta Bécsben sokra értékelt Bástyát. De itt ismét akadályok merültek fel. Vasárnap ugyanis az Európai Kupáért játszik Bécsben a Hungária a Rapiddal. Az osztrák-szövetség, amikor tudomást szerzett a Bástya—Austria-meccs előkészületeiről, félhivia- } talosan értesítette az Austriát, hogy rossznéven I venné, ha éppen az Európai Kapa nagyon fontos j mérkőzésnek az Austr}a konkorrendát csinálna, i Természetesen az Austria kénytelen volt vissza- ' vonulni és így most ez a kombináció is elesett. A Bástya vezetősége ezek után még két irányban folytat tárgyalásokat, hogy üresen ne maradjon a vasárnap és a csapat foglalkoztatva legyen. Temesvárra sürgönyöztek és ujabb beutazási engedélyt kértek a már előbb lekötött kél mérkőzés lejátszására. Ez azonban, tekintettel • román állapotokra, aligha fog eredménnyel Járni. Sokkal reálisabbnak gondoljuk ellenben azt a megkezdett tárgyalást, amely vasárnap és szerdán lejátszandó két mérkőzést ajánl fel Kassának. A kassajak ugyanis még régebben meghívták a Bástyát és ha csak nincs a két kassai egyesületnek ezekre a terminusokra már lekötött mérkőzése, akkor nagyon valószjjiű, hogy fogadni fogják a piros-feketéket. A késő esti órákban azonban még bjZlosat itt sem tnd a Bástya vezetősége. Beavatott helyen kijelentették, hogy ha sehová sem tud vasárnapra elutazni a szegedi csapat, akkor Itthon fognak egy kombinált Mnatöranpattal Irénlngniecesct Játszani. A Hungária- Rapid Középeurópai Kupa-mecsc«et, amely Bécsben vasárnap kerül eldöntésre, a berlfni Birlem fogja vezetni. A« MTK augusztus 18—20-Ik! úszóversenyén részt fog »«mi a két japán olimpikon, Tsakata, a meUnazás olimpiai bajnoka és Takalshi, a leggyorsabb japán úszó. Arae Borg már előbb ígéretet tett, hogy ré«*tvo« • Rraosa I)u*tt, a Zrinyi-KAC jóképességü játékosát, amint annak idején megírtuk, Budapesten megoperálták. Kraasz két nap óta itthon van és igen jól érzi magát. A tréningeket rövidesen meg kezdi és reméli, hogy őszkor már játszani is fog Fábián fényképészmesíer műterme Tisza La|o* Uörul »9 (Ksrona ucca tarok) meany I1L 3»