Délmagyarország, 1928. július (4. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-10 / 154. szám
ncLMAGTARORSZAG 1328 jnRus 10. Kacagó~esl a Kassban. ÉrczHövi László, a Városi Színház ós Vig Miklós, a Fővárosi Operettszínház kiváló komikusai folyó f>ó 9-én és lO-én, J&étfön és kedden este 9 órakor lépnek fel a Kassban nagy, 2 és fél órás kacagó-est keretében. 11,2 A nagy érdeklődés miatt ajánlatos asztalokról gondoskodni. Telefon 15—50. A reformátusok alapkőletétel! ünnepsége Újszegeden Vasárnap délután tartotta meg az ujszcgedi miszfiliói egyházközség imaház- és lelkészlak alapkő'letételi ünnepségét. Az ünnepség, melyen nagy számmal jelentek meg a szegedi és a szegedkörnyéki reformátusok, zsoltárénekkcl kezdődött. Bakó László lelkész beszélt a megjelentekhez s « jó pásztor hasonlata alapjáu rámutatott az építendő hajlék és az oda beállítandó lelkipásztor nagy hivatására. T)r. Szeli Gyula egyházközségi főgondnok, a Békés—bánáti Református egyházmog>c gondnoka felolvasta az emlékiratot, amelyet az alapkőben helyezték cl. Az emlékirat többek közölt ezeket mondja: »Egyedül Istené ti dicsőség! Isten iránt való igaz alázattal, egyszersmind azonban boldog örömmel helyezzük cl ezt az emlékiratot abból az alkalomból, hogy az Újszeged központtal megszervezett missziói egyházközség imaházának és lclkészlakának építkezése megindult és Isten ingyen kegyelméből megengedtetett nékünk, hogy az Urnák 1928-ik esztendejében julius havának 8-ik napján, vasárnapon az alarpkövet elhelyeztük. Ezcu a helyen kell igaz hálával megemlékezni árról is, hogy a szegedi református anyaegyház dicséretes áldozathozatala mellett testvérként jöttel^se.gitségünkrc dr. Somogyi Szilveszter polgárroffiter ur őméltósága, Szeged szab. kir. város hatósága és közönsége, a fenti célra adományozván a Ráday-ucca 6—8. és a Pozsonyi-ucca 9. *®ám alatti telkeket és nagyméltóságú gróf Kiebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter OT, aki hathatós pénzbeli támogatással segített minket Isten dicsőségére kitűzött célunk mielőbbi elérésében. Ha Istennek Újszegeden megépülő emez uj hajlékában mindig a tiszta és elegyitetlen evangélium fog hirdettetni, «z izzó és minden áldozatra készséges magyar hazafias érzés fog lobogni: nem tori adtnnk, hanem mi kaptunk. Bakó László s. k. lelkész, dr Széli Gyula s. k. főgondnok, Miskolczv Gyula s. k. gondnok, kaszó Jilek s. k„ Nagy Sándor s. k., Szigyártó Albert .s. k., műszaki bizottsági tagok Sztojka .Tenö tervező épitész, Ottovay István s. k. építész, a ház ¡építője, t Az emlékirat elhelyezése után dr. Széli Gyula íögondnnk, Bakó László lelkész a szegcdi anya•egyház nevében, dr. R ö t h Dezső Szeged város •közönsége képviseletében mérték az első kalapácsíité.sckct az alapkőre. Utánuk a presbiterek és a «hívek egész sora ütött rá az alapkőre. — Aralöünuep Domaszéken. A Szeged-Domaszéki Gazdasági Kör julius hó 15-én, délelőtt a belső domaszéki iskolánál aratóünnepélyt és utána táncmulatságot rendez. Az ünnepély sorrendjét Dobó "Ferenc elnök a következőkben közli: 1. Délelőtt X órakor gyülekezés a kör helyiségében. Fodor János tloinaszéki vendéglőjében. 2. Fölvonulás zászló alall a belső domaszéki iskolához istentireteleire. 3. Délelőtt 10 órakor szentmise és prédikáció-hallgatás, kalász-szentelés. 4. Az ünnepélyt megnyitja Dobó Ferenc elnök. 5. Arató ünnepi 'beszéd, tartja dr. l'ajka I>ajos, a gazdakör ügyésze. 6. Szorgalmas aratómunkások jutalmazása. 7. Ünnepélyt bezárja Kispélcr Pál társelnök. 8. Délután 1 órakor társaaebéd a kör helyiségében. 9. libéd után reggelig tartó táncmulatság következik. — Kgyf-ég«s gyorsirási tanfolyam** nyitás«. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete egységes gyorsirási kezdő (fogalmazási) és haladó (irodai) gyorsirási tanfolyamait julius 10-én, kedden délntán 6 órakor nyitj8 meg az egyesület Földváry ucca 2. — Honvéd tér 4 számu helyiségében. Jelentkezni lehet a megnyitásig az egyesületnél. — A fogadalmi templomban lesz az or?zíg legnagyobb orgonáia. Megirja a I) él m agyarország, hogy a váxios tanácsa a belvárosi plébánia kérelmére negyvenötezer pengő hozzájárulást szavazott meg a fogadalmi templom orgonájára, amely a pécsi A n gster-cég ajánlata szerint száz negyvenötezer pengőbe kerül. A lanácsi határozat kézbesítése után a belvárosi egyházközség nevében a fővárosba utazott Balogh István lelkész, aki megkötötte a szerződést az Angstercéggel. Az orgona nagysága 4.*j"X13 méter lesz, százhuszonöt regiszterrel és 7500 sippal. Az orgoua építését azonnal megkezdik, de. csak a jövő év augusztusára készülhet cl. A templomba való beépítése maga négy hónapig eltart. A fogadalmi templom orgonája lesz a legnagyobb Magyarországon, sőt a külföldön sem akad sok hozzí hasonló. x A szállodák királya a budapesti Boyal. A Nyugatitól alig néhány perc alatt odaérkezni. Központi fekvés. Közel az összes színházakhoz. 531 Ha fá| a feje és szédül, ha teHséget, bélizgalmet, gyomorégést, oldalszurásf, mellszorulást és szívdobogást érez, ígyék minél eI5bb valódi »Ferenc József" keserüvizet. Gvomor'- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József viz remek természetalkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és föszerüzletekben. b.1 — Egy ftalmi leány bátor életmentése. Bndapf-jtről jelentik: A csepeli strandfürdőn tegnap egy Ha la lem be r fuldokolni kezdelt, mire Horváth Sán dor nevü barátja hozzá úszott, hogy kimentse A fuldokló fiatalember mélyen a viz alá nyomüi Horváth Sándort, úgyhogy az a Dunába fulladt Az éppen arra haladó Kovács Juliska 15 evr* leány a Dunába ugrott és hajánál fogva « partra húzta a fuldokló fiatalembert, mire Horváth Sándor keresésére vissza úszott, már nem találta meg. A bátor életmentő leányt az eset szemlélői megéljenezték és a fiatalembert, akinek a személy azonosságát nem tudták megállapítani, súlyos állapotban a csepeli gyári kórházba vitték. x Gyönyörű fürdőruhák Zwtcklnél, Festft-a. 4. — Futballisták borzalmas autókatisztrófája. Gyuláról jelentik: A Gyolai Atlétikai Klnb csapata egy teherautón Elek községbe indult futball mérkőzésre. Útközben az egyik kerék kettérepedt és levált a tengelyről. Az a otó féloldalra düH és a csapat tagjai az uttestre estek és mind súlyosan megsebesültek. Csóka István és La czn i k Crvnla agyrázkódást szenvedtek, akiket a gyulai kórházba kellett szállítani. A többi kilencet a lakásán ápolják. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a soffőr az autót a megengedettnél ¡ nagyobb sebességgel vezette. Térsas kirándulás Bécsbe a Kobenzl, a Wachau és Raxalpe megtekintésével Indulás Budapestről augusztus 22-én Teljes részvételi dij 155 pengő Jelentkezni lehet a Délmagyarország kiadóhivatalában Kfldió A nagyobb lea&ó&Tlom&aolá. mai műsora Budapest. 9 30, 11.45 és 15: Hirek, közgazdaság. 12: Harangszó. Utána: Művész- és táneieroezek. 17: Asszonyok tanácsadója. 17.50: Szórakoztató zene. Zenekari hangverseny. 19: Rádióamatőr-posta 20.45: Hangverseny. Közreműködnek Metzger Ke mény Frida hangversenyénekesnő, Kentner Lajos zongoraművész és Csóka Béla, a Városi Színház operaénekese. Zongorán kisér: Schwaß) Miklós. 22.15: Időjelzés, hirek. Utána: Az Emke-kávéház ból Toll Árpád és cigányzenekarának haugmspnyr. — Bécs 16.15: Hangverseny. 20.05: B. W«rrénratb operaénekes hangversenye. 20.15: Schubert-est Annié Marwall operaénekesnő közreműködésével és a Rosamünde cámü romantikus mesejáték előadása. — Berlin. 17: Szórakoztató zene. 20 óra 30 perc: Előadás. 21: Bnekhangverseny. — Frankfurt. 12.30: Hangverseny. 16.30: Romantikus operákból. 19.30: Händel üimepi játékok. — Leipzig. 16.30: A házizenekar hangversenye. 20-15: Ka marazienek*ri hangverseny. 21.15: Christian Mor genstern lirai költemények. 22.30: Tánczene. — Uraiffoxi 15.50: Király megnyitja Nottingham egye temét. 16: Hangverseny. 1«: Gramofbnbangverseny. 19.15: Zongora hangverseny. 21.40: Katonazr nchangverseny. 22.30: Tánczene. — Mtlwno-Vlge»*no. 12.45: Rádió kvartett, hangversenye. 16.30: Rádió kvintett hangversenye. 20.45: Zenekari hangverseny. 23; Jazz-l>and. — Prága. 16: Hangverseny. 19 óra 10 perc: Fúvószenekari hangverseny. 20: VI dám-est. 21: Színielőadás. — Róma. 13.30: Rádiótrió (Nicola Andrejew.) — Zürich. 12.30: Gramofon hangversenye. 17.30: Zenekari hangverseny énekszámokkal az orosz zenekar közreműködésével hangverseny. 16: Zenekari hangverseny. 17.20: Gr* mottón tánczene. 20.1S: Beethoven-óra Seólö-éa énekkari hangverseny. 21.t0: Zenekari hangver. seny. Vidám aeiie. Mltívéssetí^ A színházi iroda hírei Péntek, szombat, vasárnap: Hotel Napóleon. A színház a nyári pótszezon második előadásánl a Fővárosi OperHIs/inház páratlan sikerű újdonságát mutatja be. Hennequiti és Weber társszerzői márkája, Lakatos László rendkívül szellemes fordítása, az ötletekben és fordulatokban gazdag izzig-vérig francia lüktetésű cselekmény és a pompás szereposztás a biztosítékai a nyári bemutató sikerének és annak, hogy két és félórán keresztül szakadatlan kacagásban lesz réiz\: a közönségnek. Pártos Klári, Beke Aliz, Páger, .lávor, Biljesi, Herczeg, Egyed Lenke, Veszély, mindannyian pompás komikus kabinetfigurákat alakítanak. Helyárak 30 fillértől 2 pengő 40 fillérig. Balletfckola- A színház táncmesterének balletiskolájában ma délelőtt 10 órakor kezdődik meg a növendékek oktatása. Táncórák délelőtt 10—12-ig és délntán 6—8 óráig. Jelentkezések ugyanakkor. Péntek, szombat, vaiárnap tmnl apui a Fővárosi Operettszínház ezidei legnagyobbb sikerű újdonsága. Jegyek a Délmagyarországnál, A hét folyamán megérkezik Magyarország legnagyobb clrkuszvállalaia.