Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-28 / 145. szám
2 DÉLMAGYARORSZAG ¿328 junlus 28. Hogyan zuhant le az „Itália Cf Rómából Jelentik: Mobile tábornok a léghajó lezuhanásáról a következő részleteket közölte: A gondolának az a része zuhant le legelőszőr a fégre, amelyen a szerelő tartózkodott. A zuhanás következtében a szerető agy• rázkódás! szenvedett ós holtan ierüit el azon hely közelében, ahol a gondola többi darab• ¡af lezuhantak. Később a szerelő holttestét bajtársainak tiszteletadása mellett eltemették. A gondola leszakadása után a léghajót a szél tovább' sodorta. Noblle csoportja látta, hogy a léghajón, amikor mintegy 10 kilométer távolsági jutott, kisebb füstfelhő felent meg, amely on.nan származott, hogy a benzintartályok egyike meggyúlt. A tábornok azon a nézeten van, hogy a viliién csoporttól jobbra | és balra legfeljebb 30 kilométer körzetben folytatják a kutatásokat, akkor a mentőexpedició fáradozását siker fogja koronázni. A két olasz repülőgép és a három motoros svéd Junkers készülék nyomban megkísérli a második csoport felkutatását, mihelyt az időjárási viszonyok Ismét megengedik, hogy felszállhassanak, Nobile súlyos idegbaji kapóit Berlini jelentések szerint Kingsbayból az a hir érkezett, hogy Nobile tábornok állapota sokkai súlyosabb, mint az első jelentés közölte. Állítólag Nobilénak nemcsak a lába törött el, hanem su/yos idegbaft kapott és elméje megháborodott. Egy jegesmedve husa — öt napig (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Oslóból jelentik: Nobile tábornok legújabb jelentése, amelyben a tábornok részletesen ismerteti az Italia katasztrófáját, a norvég fővárosban a szenzáció erejével hatott és valószínűleg arra fog vezetni, hogy az Italia hajótöröttéinek megmentéséi« kidolgozott terveket át kell dolgozni. Trygva Gran északsarki utazó, aki csütörtökön reggel startol Amundsen felkutatására, főleg azt hangsúlyozza, hogy ha Nobile tábornok a katasztrófa helyétől 10 kilométernyire füstoszlopot látott felszállani az Italia léggömbjéből, igy több, mint bizonyos, hogy minden eleségük és felszerelésük elpusztult, amely esetben valamennyien már régen halottak. Rendkívül nyugtai anltólag hat Nobilénak az a közlése, hogy Malgrén professzor, valamint két társának sem sátra, sem fegyvere nincsen. Milánóba a Corriere della Sera külön tudósítója jelenti Vigobayból, hogy a viliiericsoport több hajótöröttje s Lundborg svéd repülő vörössátras táborhelyüket arra a jégmezőre helyezték át, amelyen Lundborg repülőgépe a második leszállásnál vasárnap szerencsétlenül járt. A menekültek közvetlenül a hajótörés után sátrukat a katasztrófa színhelyén ütötték fel. Egy héttel később a hirtelen jégmozgás, gyors helyváltoztatásra kényszeritette őket. Ekkor táborukat egy jégvölgybe helyezték, amelyben már az első napon 6ikerült Malgrénnek egy jegesmedvét lelőnni, amivel megmentette őket az éhhaláltól, mert a medve egy métermázsa hUSa 25 napra elegendő, tehát az első &eaitséa megérkezéséig kitartanak. Repülőgépei keresnek Kun Bélának Bécs, Junlus 27. Noha a tegnapi itélel még, nem emelkedett jogerőre, az osztrák hivatalos körök és tényezők a vádlottak elszállításának a gondjaival foglalkoznak. Ugy tudják, hogy egyetlen légiforgalmi társaság sem akadt, mely hajlandó lett volna Kun Béla elszállítását repülőgépen vállalni. Ilyen körülmények ikőzött az az egyetlen lehetőség, ha Szovjet- | Oroszországból külön e célra repülőgépet ' küldenek. Ezen történnék Breyer Ilona elszállítása Is. Mayerhoffer Oyörgy magyarországi Illetőségű és őt arra a határra fogják szállítani, amelyet ő kíván. Gépfegyverrel gyilkoltak le egy chicagói munkásv észért (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) | kását, több férfi megtámadta az uccán, gépNewyorkból jelentik: Chicagóban Murphy is- i fegyverrel tüzeltek rá, amig holtan nem esett mert chicagói munkásvezér merénylet áldó- { össze. A gyilkosok elmenekültek, zata lett. Murphyt, amikor este elhagyta la- I 99 Ami mosí az ipartestületben uralkodik, rosszabb a diktatúránál Elnökségi értekezlet, előljárósági fllés, amit nem lehet megtartani, mert az elnök sehol sem található (A Délmagyar ország munkatársától.) Az ipartestület elnöksége szerdán délután négy órára elnöki értekezletet hivott össze, amelynek tárgya az ipartestület uj székháza megvételének kérdése lett volna. Délután hat órára az elnökség az előljárósági ülést is összehívta, hogy az slnöki értekezlet határozatát az elöljáróság tudtára hozza. Az elnöki értekezletre Körmendy Mátyás Gombos István és Bsrg János szakosztályi elnököket is meghívta, akik a legutóbbi elnöki értekezletre még nem kaptak meghívást. Az" értekezlet idejére teljes számban megjelentek az elnökségi tagok. Takács Béla társelnök azonban bejelentette, hogy a nagyfontosságú elnöki értekezleten Körmendy Mátyás kíván elnökölni, aki azonban csak későbben jön, mivel a városi közgyűlésen is részt kell vennie, Közben azután az értekezlet elhatározta, hogy az egyes szakosztályokra kivetendő tagsági dijak összegét megállapítja. Erre az időre Takács Béla társelnök vezette a tárgyalást. Az érdemi tárgyalások előtt Gombos István kérdést intézett az elnökséghez, hogy miért nem hivták meg a szakosztályi elnököket az elmúlt elnöki értekezletre. Az alapszabályok szerjnt az elnöki értekezletre a szakosztályok elnökei is meghívandók. A jelenlegi elnökség az alapszabályok ezen rendelkezéseit teljesen figyelmen kívül hagyta és most legnagyobb meglepetésére ismét meghívták őket. — Kérdést intézek ezért az elnökséghez — mondotta Gombos —, hogy hajlandók-e az alapszabályokat betartani Miért nem hivták meg a szakosztályi elnököket a legutóbbi elnöki értekezletre és miért hivták meg most? Ami most az ipartestületben uralkodik, roszszabb a diktatúránál. Takács Béla válaszában kijelentette, hogy a szakosztályi elnökök behívása és be nem hivása Körmendy Mátyás intenciójára történt és ezért ő a kérdésre válaszolni nem tud Várják meg Körmendy megérkezését. Gombos Istvánt nem elégítette ki Takács válasza és elégedetlenek voltak a válasszal a megjelent többi tagok is. — Nem tartják be az alapszabályokatl Diktatúra van! — röpködtek a közbeszólások. Takács Béla: Az urak, ugy látszik, obstruálni akarnak. Én nem tűrők kioktatást. .. Kis Géza: Tiltakozom a szokatlan hang ellen! Indítványozom, hogv várjuk meg, mig Körmendy megérkezik. Gombos: Én addig nem tárgyalok, mig kielégítő választ nem kapok. Takács: Ugy látom, hogy a támadások az én személyem ellen irányulnak, ezért az elnökléstől elállók és az értekezletet Körmendy megérkeztéig felfüggesztem. Ezután futárt küldtek Kőrmendyért. Közben az idő haladt. Már hat óra volt. — Itt nem lehet dolgozni! — mondották az iparosok — Elnöki értekezletet és elöljárósági ülést hívnak össze és elnök nincs! Hat óra után Takács Béla bejelentette, hogy az elnöki értekezlet és az előljárósági ülés Körmendy meg nem jelenése miatt — elmarad . .. Körmendy Mátyás egyébként a városi közgyűlésen sem vett részt és miatta 60—70 iparos féldélutánját tették eredménytelenné komoly munka nélkül. Egy évi halasztást kapott Bulgária a jóvátétel fizetésére Szófia, junius 27. A párisi jóvátételi bizottság engedélyt adott a legközelebbi jóvátételi fizetés elhalasztására Az engedély értelmében az ez évben fizietendö részlet csak 1929. áprilisában kerül fizetésre. A francia orvosok és a lepra Pár is, junius 27. A Rumeur jelenti, hogy a francia orvosi akadémia a leprás megbetegedések elterjedésével kapcsolatban elhatározta, hogy a lepra tüneteinek ismertetését levélben megküldi minden gyakorló orvosnak, mert a francia orvosok nagyrésze nem ismeri a lepra tüneteit. Az olvasó rovata Levél Boiika Sándorról Mélyen tisztelt Szerkesztő url Bocsánatot kérek, hogy háborgatom soraimmal. Az elhunyt dr. Bottka Sándor főtanácsos ur cselekvéseiből és intézkedéseiből szeretnék felemlíteni valamit, hogy miért volt az ő személyének olyan vonzó ereje. Bottka Sándornak a cselekvései voltak népszerűek, ezért szerettük őt és nem fogjuk sohasem elfelejteni. Én, mint szerény iparos, két évig ki voltam téve különféle zaklatásoknak, úgyhogy már az idegeim alig birták és egész családommal halálos félelemben éltünk. Panaszkodtunk fünek-fának, senki sem segített rajtunk. Amikor már az utolsó stádiumban voltunk, eljutottam Bottka főtanácsos úrhoz, mert ilyen helyre szegény ember csak akkor megy, ha már a végletekig el van szánva, öt perc alatt előadtam panaszomat Bottka főtanácsos urnák — az Isten áldja meg még a porát is — és öt perc alatt intézkedett. Én pedig a családommal együtt visszanyertem régi nyugalmamat. Nem kellett paragrafus, nem kellett akta, az ügy elintéződött. Szomorú szívvel olvastuk eltávozását és szomorú szívvel vettük most halála hírét. Cselekvései itt maradnak közöttünk és mi hálával tartozunk neki örökre. Tisztelettel: Egy előfizető.