Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-19 / 137. szám
DÉLMAGYARORSZáG У Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladásnál, idegfájdalmaknál, inszaggatásnál naponta fél pohár természetes «Ferenc József" keserűvíz rendes gyomor- és bélműködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűzletekben. B.I Előadás a kamarában az általános forgalmi adó átalányozás oi rendszerérdi Vasárnap délután a kereskedelmi és iparkamara nagytermében Török József adóügyi referens előadást tartott az általános forgalmi adó átalányozásának uf rendszeréről. Ismertette a forgalmi adó átalányok ujabb szabályozása tárgyóban kiadott pénzügyminiszteri rendeletet, amelynek lényege, hogy az érdekeltségek kérelmének figyelembevételével a pénzügyminiszter elrendelte, hogy az eddigi havi ellenőrzéssel szemben, talajdonképen évente csak egyszer történik az átalányok jelülvizsgálata és ennek eredményéhez kép.est történik a következő évre az átalányok meghosszabbítása, illetve, amennyiben a forgalomban 25 százaléknál magasabb emelkedés mutatkozna, az ujabb kivetés foganatosítása. Fontos a rendeletnek az az intézkedése, amely végre határozottan kimondja, hogy az átaiányozott adózókat semmiféle könyvek és feljegyzések vezetésére kötelezni nem lehet, sőt még a leltárkészítés sem az adózók kö telezettsége, hanem az évente egyszer a felülvizsgálat alkalmával hivatalból készítendő el, — Zászlószentelés Somogyi-telepen. Vasárnap délelőtt szentelték fel Somogyi-tetepeo a polgári kaszinó zászlóját. A zászlószentelés! Szén Gyrfta lelkész végezte. Utána a kaszinó díszközgyűlést tartott. But tler Ignác és dr. Bertalan József tanár felszólalása után dr. Som ogyi Szüveszterné a felszentelt zászlót átadta a kaszinónak Az egyesület díszoklevelet nyújtott át KóLÜI> Istvánnak és virágcsokrot a zászlóanyáknak, dr. Aigner Rárolyoénak, dr. Somogyi Szilvesaierncnek, dr. Kószó Istvánnénak és ár. Dofcoy Gynlánénak. — Rupert bevonult a Markéba. Budapestről jelentik: Rupert Rezső ügyvédet, volt országgyűlési képviselőt az egyik törvényszéki Scbadl-táigy«Jás megzavarása cimén — mint ismeretes — nyolc napi elzárásra Ítélték. Ax itélet jogerőre emelkedett és Rupert ma a büntetés kitöltésére bevonult a Markó-uccai foghárfw. x Hadirokkantak, hadiözvegyek gytiuietol részére a Hadröa Csoport f. évi julius hó 1-töl augusztus hó végéig nyaraltatási akciót bonyolít le Újszegeden. Jelentkezni tehet a Hadröa irodájában. Minden 5—14 év közötti gyermek felvétetik. Hadröa Vezetősége. 14 — A VOGE szegedi csoportjának dtszfrözgyffiáse. A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének szegedi csoportja vasárnap délelőtt díszközgyűlés keretében adta át díszoklevélét Kozma István ny. Máv. felügyelőnek, a VOGE szegedi elnökének. A díszközgyűlésen a budapesti központ képviseletében Grenczer Mihály ügyvezető-elnök és Pillich Nándor központi titkár vettek részt. Az ünnepeltet elsőnek Grenczer Mihály üdvözölte, méltatva Kozma Istvánnak az egyesület megalakítása körül szerzett érdemeit. A vasúti munkások üdvözletét Tóth József géplakatos tolmácsolta, a Szegedi Tisztviselő Otthon nevében Rauser Rezső szólalt fel. Pillich Nándor ezután a vasutasság helyzetét ismertette. A vasutasságra sérelmes a tisztviselők B-csoportja és sérelmes az is, hogy a vasúti munkások nem kapnak rendes családi pótlékot. A közgyűlés végén Kozma István meghatott hangon mondott köszönetet az ünneplésért — A szegedi revtzVW nagybfzotfság Ölese. A szegedi revíziós nagybizottság ma délután 5 órakor ülést tart a városháza tanácstermében. — Szerelmi bánat miatt zsirszódát ivoU egy 15 tanyai leány. Vasárnap reggel jelentették a rendőrségnek, hogy Felsőtanyán Kun Szabó Matild 15 éves jómódú nagygazda leánya szerelmi bánatában zsirszódát ivott. Az életunt kisleányt azonnal beszállították a kőzkórházba. Állapota ¡Életveszélyes. Sporf Gyenge volt a Somogy — а ВÁStyet sem erőlködő« Báslya-Somogy 5:1 (2:0) (A Délmagyarország munkatársától.) Nem sok áldás van az ilyen mérkőzéseken. Most még az idő is ellene esküdött, küldvén vasárnapra novemberi esőt. Esélyei nem voltak Somogynak, ennek ellenére fejlett összjátéka, jó védelme, több mint félóráig tehermentesíteni tudta hálóiát a góltól. Néhány súlyos birói tévedés azután fokozatosan visszavetette őket a második félidő elejéig, amikor ismét feléledtek. — későn. Öt gól volt benn, szép is, csúnya is, igazságos, meg igazságtalan is. Somogy pedig attrakció lett volna, ha nem veszik el kedvét. Csúnyán elgáncsolták és tizenegyest kapott egy olyan faultért, amit nem is ő követett el. Nyilvánvaló birói tévedés volt. Sokat támadott a Bástya, de ugyanannyit a Somogy. A Bástya támadások elevenebbek voltak, Somogyéi gyámoltalanabbak, gól előtt tehetetlenek. A sok gól, korner, tizenegyes és miegymás ellenére nem sok élvezetet nyújtott a meccs. A Bástya védelem pompás munkát végzett, Uj ember Szabó kapus, akiről jobbat nem mondhatunk, mintha azt Írjuk, hogy méltó partnere Boumgartnernek. Weiglhoffer és Emmerling brillíroztak. Jó Horváth, Simóke, Varga, Fröhlich, Solti. A Somogyban szintén a védelem volt fó, azonkívül az öhredy—Rába balszárny. A gólokat Fröhlich (5), Solfi és Varga lőtték, Somogyéi Sztrakovich. A szegedi reálgimnázium csapata — a vidék legjobb KISOK csapala A szegedi reálgimnázium futballcsapata, amely a szegedi bajnokségot megnyerte, részt vett az országos elődöntőkben és vasárnap a debreceni tanítóképző csapatát 7:1 (3:1) arányban megverte, A kiváló szegedi csapat most már mint а „ vidék legfőbb KISOK csapata" bekerült а döntőbe, ahol ellenfele valamelyik budapesti iskola csapata lesz, Donogánf legyőzte Morvaüfs Az FTC versenyen Morvalits legyőzte Поnogánt, a kiváló szegedi diszkoszvetői, aki 4371-ef dobott. Szeged atlétikai bajnokságai elmaradtak a nagy esőzések miatt. &z Attila diadala Magyar Кора elődöntők; Aitita—Hangána 2:1, Ferencváros—Újpest 2:1. f. liga: Sabária—Nemzeti 0: 0, Osziábozó: Bocskay— Turul 1:1. Németh Márta hangversenyének epilógusa. Németh Mária szombati hangversenye alkalmával az anyagi differenciák miatti késés a közönség körében erős visszatetszést szült. A Belvárosi Mozi igazgatósága, valamint a szegedi Harmónia kijelentette, hogy a hangverseny adminisztratív rendezésében nekik semmi vonatkozásban részük nem volt, a hangversenyt K ó h Ferenc soproni lakos menedzselte, aki Németh Máriát két hangversenyre 1000 dollár honorárium mellett lekötötte. Az egyik hangverseny 14-án lett volna Debrecenben, de ez a debreceni lapok híradása szerint érdeklődés hiánya miatt elhalasztatottvolna vasárnapra, a másik a szegedi hangverseny, szombaton zajlott le. Németh Mária férje előadása szerint Kóh Ferenc, aki kötelezettséget vállalt az 1000 dollár előzetes lefizetésére. — csűrte-csavarta a fizetési kötelezettség idejét és amikor különböző ígéretek után a szombati hangverseny előtt, sem tudott fizetni — a saját érdekük megvédésére kénytelenek voltak ragaszkodni a honorárium előzetes kifizetéséhez. Miveel az impreszszárió erre nem volt képes, a Belvárosi Mozi igazgatósága, hogy a szegedi közönség iránti nagyrabecsülését bizonyítsa, átvette az anyagi kötelezettséget és kifizette a honoráriumot. Németh Mária az egy órás késés és a vele járó izgalmak miatt indisponáltan énekelt, csak hosszas kérésre tudta megtartani a hangversenyt és kimerülve az idegizgalmaktól, még éjjel autón Wienbe utazott. x Fürdőruha, fürdőcipó nagy választékban legolcsóbb Lampel és Hegyinél. 825 x Elveszett egy ezüst rtdikűl a Széchenyi tértől a korzón át a Korona uccáig. Megtalálója kéretik. hogy a Szegedi Kenderfonógyár irodájában adja le. — A Nyugdijasok Országos Egyesülete felhívja a bizottsági tagoka^ hogy ma 19-én. délután 6 órakor a Stefánia kioszkban megjelenni szíveskedjenek. x Firestone pnenmatie legolcsóbban beszerezhető az Alföldi Gépkereskedelmi Rtn-ál, Feketesas-ucca 22. 600 x Rendkívüli közgyűlés a chevránál. A szegedi szentegylet f. hó 2t-én, csütörtökön d. u. 5 órakor a chívra nagytermében rendkívüli közgyülésL tart, amelyre *z egyesület lagjai ezúton meg: Ingjatlau eladása, 15 — A mentőknek minden közlekedési jármű Míeies kitérni. Az utóbbi időben gyakran fordul eíő, hogy a közutakon közlekedő jármüvek az útügyi törvény, valamint az idevonatkozó egyéb rendeletek rendelkezései ellenére a mentőjár. müveknek nem térnek ki és igy azokat a tőlük megkívánt gyors közlekedésben akadályozzák. Az útügyi törvény értelmében a mentőjármüveknek minden más, akár szembejövő, akár azokkal egyirányban haladó jármű feltétlenül kitérni tartózik. E szabályok kiterjednek a vizijárómüvekre is.' A rendőrkapitányság ezúton is felhívja ugy a szárazföldi mint a vizijárómüveken közlekedők figyelmét, hogy a mentőjármüveknek minden esetben pontosan térjenek ki, mert az ide vonatkozó rendelkezések megtartását a jövőben a legszigorúbban íogja ellenőrizni és a mulasztókkal szemben a kihágási eljárást haladéktalanul meginditja. — A külvárosi húztulajdoao ok figyelmébe. Polczner Zoltán ny. városi közgyám ezúton értesíti mindazon külvárosi háztulajdonosokat, akik a most folyamatba tett tömeges munkálatokkal házaikba — a kedvezményes fizetési feltélelek mellett — a villanyvilágítást bevezettetni óhajtják, hogy azoknak összeírása és a munkálatok eszközöltetése, házról-házra járva, a Vásárhelyi-sugárut, Brüsszeli- és Párisi-körut és a Kossuth Lajos-sugárut által határolt városrészben, továbbá folytatólag városrészenkint egészen az Alsóliszapartig megkezdődtek. Felkéri az összes külvárosi háztulajdonosokat, hogy lakásaikon a bizottságot várják be, szándékaikat közölni és a megfelelő adatokat rendelkezésre bocsájtani szíveskedjenek. A 2 évre terjedő részletfizetési kedvezményes feltételeket a helyszínen közölni fogják. A Délmagyarországot, Szeged egyeden liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványszükségletét a Délmagyarország-nyotndéban (Lflw Upét. noea IS.) szerzi be. Telefon