Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-10 / 106. szám
6 DfiLMAGVAKOKSZ4G 1928 május 10. Egy ^ünös éjszaka története A2S ELSODORT EMBER Hatodik hete. Hogy Janninps EISOOORT EMBERE változatlan érdeklődés mellel! van Budapest IcTelőkeiőbb színháza, a Royal Apolló műsorén. A filmet, mely októberben újból meg fog jelenni^ Budapesten, kizárólag csak Szegeden kerülhet most bemutatásra. A Belvárosi Mozi Rt. igazgatósága hallatban erőfeszítéseket tett, hogy ennek a páratlanul érdekes és gyönyörű •ümnek az előadási jogát már most megszerezze. Csodálatos ez a film, szájról-szálra jár a htre. Scenériumban, mely Bíró Lajos rvafott tollát dicséri, kevés ilyen lenyűgözően érdekeset láttunk. Emil Jannings alakítása a színjátszás Csímborasszója. A mellékalakok egytőlegylg kitűnőek, mindegyik egy darab élet. Milliók f-'lmje, melyet a legpompásabb jelzőkkel sem lehet eléggé dicsérni. Ezt a filmet mindenkinek látni kell. Ezenkívül bemutatásra kerül a newyorki Kossuth szobor leleplezéséről és a zarándoklatról készült gyönyörű felvételek. tffr**1c D Csütörtök. Röui. katli. Autón pk. Pro!r<stáns Ármin. Nap kél 1 óra perckor, nyugszik 7 óra 23 perckor. A Sf»mojjyl-kfi:iyvlár nyílva délelőtt 10—l-ig, délután 4—7-ig. A múzeum nyitva mindennao délelőtt 10-1-fg. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8— l-ig, d. u. 3—7-ig. szegeden ¡i gyógyszertárak közül szolgálalot tartanak: Apró Jenő. Kossuth Lajos sugárút 61. (Tel. 03G.) Borhely József, Tisza Lajos körút 20. (Tel. 1268.) Gerle Jenő, Klauzál tér 3. (Tel. 359.) Moldváuy L., Újszeged, Vedres ucca 1. (Tel. 846.) Nagv fívörgy, Boldogasszony sugárut 31. (Tel. — Hűvös, vles idő. A Meteorologiaí Intézet jelenti: A helyzet nagymértékben rosszabbodott. A felső Olaszország és a Magyarország felett a nagy hőmérsékleti különbségek folytán rendkívül gyorsan kiterjedt ciklon hálsó oldalán a poláris hideg levegő az északnyugati maximumból Középeurópábn js betöri. A szelek a legerősebbek a depressziós crötrum vidékén, Magyarországon. Hazánkban mindenütt volt eső jobbára zivatar kíséretében, tájak szerint igen különböző mennyiségben. Egyes helyeken, a Dunántúlon és az északi vészeken mennyisége a 20—10 mm-t js meghaladta. Balassagyarmaton 6G, Komlóson 49. Nagykanizsán 43, Zalaegerszegen 41 mm esett. A hőmérséklet nyugatról rohamosan sülyed. Jóslat: Nyugatról az eső s/.ünésévet hűvös és egyelőre még szeles idő, éjjel fagy. — Második református nagygyűlés. A magyarországi reformátusok junius 2-án és 3-án gyűlnek össze Budapesten, hogy nagygyűlés keretében egyházi élclük aktuális kérdéseit megtárgyalják. Az cl síi nagygyűlés alkalmával több mint 20.000-en v ttek részt a gyűlésen az ország minden részéből. V második nagygyűlésre szóló felhívás is élénk \ isszhangra talált és minden remény meg van :thoz, ltogy meg impozánsabb lesz, mint az első. Szegedről eddig már többen jelentkeztek. A jelentkezéseket a inai nap folyamán zárja le a lelkészi hivatal. Éppen a vasúti féláru jegy elnyerése \cg<-tt kívánatos és szükséges, hogy akik még jelentkezni óhajtanak, ezt a szándékukat sürgősen jelentsék be. — Anyák napja « Móra-uceal elemi iskolában. A Móra-uccaí elemi iskolában megtartóit -anyák napja a legnagyobb siker jegyében zajlott le. \z ünnepélyt Sallay Mária tanítónő nyitotta meg. Illána szavalatok, énekszámok és egy kis színdarab következett, amelyet meglepő készséggel adlak elő a kis növendékek. Az ünnepéllyel kapcsolatban az iskola kézimunka kiállítást is rendezett, amelynek nagy sikere volt. A kiállított 80 darabból 77-et. vásároltak meg. — MunkÚMÍalnsok hangversenye. A szegedi Általános Munkásdalegylet május 13-án, délelőtt 10 órakor a Korzó Moziban nagyszabású hangversenyt rendez. A hangverseny keretében a szegedi munkásdalosok bemutatják a debreceni országos dalosünnppétyen előadandó számokat. A hangverseny jövedelmét a Debrecenbe való utazás költségeire fordítják. — A szegedi Jezsuiták rendházát reneszánsz slilushan alakittfik át. A szegedi jezsuita rendház átalakítását és kibővítését a jövő héten megkezdik. A térveket Gzigler Arnold építész készítette el a rendház római kardinálisának határozott kívánsága szerint, tí.sztii reneszánsz stílusban. A kardinális ugyanis csak abban az esetben engedélyezte a rendház kibővítéséhez szükséges összeget, ha a rendház ragaszkodik a tiszta reneszánsz stílushoz. Az átalakítás körülbelül két-hárommilliárd koronába kerül. Az építkezés idejére a jezsuita atyák a Vásárhelyi-sugár ukm lévő nyaralójukba költöznek. — A süketníma intézeti felügyelőbizottsági tagság nem összeférhetetlen a bírói tisztséggel. A közgyűlés 1926 márciusában, tehát két esztendővel ezelőtt választás utján betöltötte a süketnéma intézet felügyelőbizottságában megüresedett tagsági helyeket és ezekre a tanács javaslatára dr. Tóth Imrét, dr. Muntyán Istvánt, dr. Becker Vendelt és dr. Simkó Elemért választotta meg. A választást Míhálovics Dezső tőrvényhatósági bizottsági tag megfelebbezte a belügyminiszterhez, ozzal az indokolással, hogy bírót a közgyűlés semmiféle tisztség betöltésével sem bízhat meg, mert ez összeférhetetlen a bírói tisztséggel. A belügyminiszter most döntött ebben az ügyben. A közgyűlés határozatát megsemmisítette, de nem a felebbezés indokolása alapján, hanem azért, mert a felügyelőbizottsági lagok választása nem a közgyűlés, hanem a fanács hatáskörébe tartozik. Leiratában megállapította a belügyminiszter, hogy Muntyán István, ha a tanács választja meg a felügyelőbizottság tagjává, tisztségét megtarthatja, mert ez nem összeférhetetlen a bírói hivatással. x Bérmaajándékok legolcsóbbak Tóth órásnál. — Junius nyolcadikára idézték meg Fényes Lászlót. A ^Budapesti Közlöny« utján a budapesti törvényszék a mai napon felhívta Fényes László hírlapírót, hogy az ellene megindított bűnügyben junius nyolcadikára kitűzött fötárgyalásra a büntető törvényszéken jelenjék meg. Fényes László ellen a magyar állani és magy ar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség miatt indították meg az eljárást. Ismeretes, hogy Fényes László az ellene megindult bűnügyek* halmaza miatt hónapokkal ezelőtt elhagyta Magyarország területét és azóta külföldön, Bécsben tartózkodik. Valószínű, hogy erre a hivatalos idézésre sem fog megjelenuí a büntetőtörvényszéki főtárgyaláson. x Fürdőruhák ízlés után Zwíckl-nél, Festő u. 4. — Jótékony előadás. 12-én, szombaton a Szegedi Jótékony Magyar Asztaltársaság szegényei segélyezésére műkedvelői előadással, tánc-, szépségás csunyasági versennyel, konfetti csatával egybekötött táncmulatságot rendez. Színre kerül a Gyurkovies leányok, Herczeg Ferenc 4 felvonásos vígjátéka. x Bútort az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában vegyen. (Szeged, Dugonics tér 11.) 12 — A háztlanitó meg ataria mérgezni taniiványil! Berlinből jelentik: Titokzatos bűnügyben nyomoz a berlini rendőrség. Az előzmények a következők: Egy gazdag berlini nagykereskedő házitanítónak fogadta fel Bandlohn János 37 éves törvényszéki lolmársot, mert 13 éves gimnazista fia | rosszul tanult. Miután a korrepetálásnak semmi eredménye sem mutatkozott, a család felmondott Bandlohnnak. A lanitó a fiút lakására csalta és rá akarta venni, hogy mérgezze meg magái. Átadott neki 6 tabletta gyorsan ölő mérget azzal az utasítással, hogy hármat nyeljen le, mikor az uccára ér, hármat pedig a szülői ház előtt. A fiu azonban nem engedelmeskedett, megmutatta anyjának a hat méregtablettát s azt is elmondta, hogy mí történt vele volt házitanítójának lakásáu? Bandlobnt letartóztatták. Tagadja a vádat és azt állitja, hogy tanítványa ellopta lakásáról a veszedelmes mérget. v Képkeretek legolcsóbban Freiuiannál. 779 — A kivégzés után derült ki ártatlansága. Berlinből jelentik: Mekleijburgban gyilkosság miatt az esküdtbíróság halálra itélt egy Jakubovszky nevü orosz emigránst, aki a vesztőhelyen is ártatlanságát hangoztatta. Most kiderült, hogy az oroszt tényleg ártatlanul Ítélték el, mert a tanuk hamisan vallottak. A minisztérium uíH^taui fogja a főügyészséget pörujitásra, / A. tökéletes fotólemez és film az angol Imp&rial" »9 Kanhaló• 388 IIEBMANN lá,szerész "aküzletében Kelemen u., Hfl-HB mellet'. Makacs székrekedés, vastagbél katarus, vértorlódás, puffadás, aranyeres csomók, csípőfájás eseteinél a természetes „Ferpnc József" keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a FcreiK J0ZS€f viz még ingerlékeny belű betegeknél is fájdalom nélkül hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. B.1 — A szegedi rendőrök közlekedési tanfolyamának első vizsgája. A belügyminiszter — mint ismeretes — körrendeletben utasította a vidéki kerületi főkapitányságokat, hogy az egyre jobban növekvő uccaí forgalom helyes irányítása céljából a rendörlegénység részére közlekedési tanfolyamot szervezzenek. A szegedi kerületi főkapitányság területén megszervezett első közlekedési tanfolyamnak szerdán délelőtt volt a vizsgája. A tanfolyamon 26 rendőr vett részt, akiknek oktatójuk Loos István rendőrfelügyelő volt. A közlekedési tanfolyam hallgatóinak első vizsgáján a kerületi főkapitány képviseletében Z a n k ó Géza rendőrfőlanácsos jelent meg, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a rendörlegénység szakképzettségéről. I A polcol Tkaionái (Roham) I Fanamef-fllm pén/efc/61 a Korzó Hoaltan | — Landler Jenő holttestét Moszkvába szállítják. Berlinből jelentik: A német kommunisták lapja, a Bote Fahne közli, hogy Landler Jenő magyar kommunista vezér koporsója a francia Riviéráról már uton van Moszkvába és csütörtökön érkezik Berlinbe. A pályaudvaron német frontharcosok diszőrsége veszi át és a berlini Liebknecht-oIthonba szállítja Landler koporsóját, ott felállítják és gyászünnepséget rendeznek emlékére, majd pénteken ismét kiviszik a pályaudvarra és tovább indítják Moszkva felé. x 1»28. évi modellgyüjteményünket küldtük szegedi Turul (Széehenyi-lér 10.) fiókunkba, ahol különféle kivitelű és formájú, mintának készített cipőt hozunk forgalomba, kivételesen olcsó árakon. P 17.25, 19.50 és 22. Felhívjuk a hölgyek figyelmét, hogy minden pár cipő külön divatkreáció. K 24 — Hét embert összetaposott egy megvadult őlíör. Linzből jelentik: Uhrfahrban egy ökör. amelyet vásárra hajtottak fel, megvadult. Az állat először a vásártéren döntött fel egy embert, aki súlyosan megsebesült. Ezután neki ment egy gyermeket karján tartó asszonynak, egy kétéves fiút vezető férfinek, egy lakatosinasnak, majd egy asszonynak, akiket mind feldöntött és megtaposott. Valamennyien igen súlyosan megsebesültek. Hosszas üldözés után egy tehergépkocsi segítségével sikerült az ökröt megfékezni. x Jégszekrények, háztartási és mészáros egy- és kétajtósak, söulések legolcsóbban beszerezhetők Fekete Nándornál, Kossuth L.-sugárut 18. Tel. 10-72. A Délmagvarországot, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, akt nyomtatványszükségletét a Délmagyarország-nyomdában (Lőw Lipót, ucca 19.) szerzi be. Telefon Ifi—34. Hölgyek! Mai nap<61 kezdve a kiszolgálási árakat a következő* képen állapitoltam meg * Ondolálás P —-«O Hajvágás P - -«O Manikűr ... 1» --50 Szíves pártfogásukat kéri Ufilnf ForPIIP hölgy- és uri fodrász 553 UHUI I Cl VIII» Korona ucca 15 (Bokor-palota)