Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-08 / 104. szám
£ DÉLMAGFARÖRSZAG 1928 mi Glattfelder püspök a keresztény társadalom megszervezését sürgette a szentimrések vándorgyűlésén (A Délmagifarország munkatár sál ól.) A' jubiláló Szent Imre Kör szegedi vándorgyűlése vasárnap reggel ünnepélyes szent misével kezdődőit, amelyet Glattfetder Gyula püspök pontifikált fényes papi segédlettel. A megjelent szentimrések megáldoztak. A városháza közgyűlési termében 11 érakor kezdődőit meg a Jubileumi diszközgyülés. amelyet gróf Zichy Aladár nyitod meg. A jubileumi közgyűlés ünnepi beszédét gróf Zichy János mondotta. Különösen az ifjúság túlzásba vitt sportolása ellen szólalt /el. Szerinte nemcsak fizikai sportra, hanem a lelkek sportjára is szükség van. Az egészséges test tulajdonképen csak akkor lesz képes üdvös életenergiát magából kitermelni, ha egészséges erkölcsi felfogás támasztja alá. Csak a valláserkölcs lehet az, amely maradandó. Gróf Zichy beszéde után dr. Ferenc Károly a kör negyvenéves történetét ismertelte. Glattfelder Gyula szeroezkedésre szólította fel a keresztény társadalmat, mert a kereszténység ellenségei is szervezőe vannak és ezzel a szervezett erővel szemben csak megszervezve lehet felvenni a harcot. Vasárnap délután a fogadalmi templomban a megyéspüspök felavatta a Szent Imre Kör uj lovagjait. Ezzel a vándorgyűlés véget is ért. egy felborult bérautó soffőrfe (A Délmagvar ország munkatársától.) Hétfőn reggel fél 5 éra iáiban súlyos aulőszerencséllenség történt a Petőfi Sándor-sugárut végén. Szöilősi János soffőr bérautón a Kecskés-telep felől igyekezett a városba. Az autó nekirohant a vámháznál levő hid vaspillérjének, felborult és Szöllösi Jánost maga alá temette. A szerencsétlenségről azonnal értesítették a mentőket és a rendőrséget. A helyszíni szemle alapján megállapították, hogy az autó közvetlenül az összeütközés előtt defektet kapott. Szöllösi János soffőr súlyos belső sérüléseket szenveaett. A közkórházba szállították. Állapota életveszélyes. XMn t*f^líi ,' — A Kereskedők Szövetsége felhívása az üzlethelyiségek bérlőihez. A Szegedi Kereskedők Szövetsége elhatározta, hogy csatlakozik, az OMKE által megindított mozgalomhoz, amely a kereskedők esiíztenciáját fenyegető túlzott üzletbéremelések ellen irányul és a népjóléti miniszter felhíváséra egybegyűjti az indokolatlan, 100 százalékon felüli üzíetbéremelésekre vonatkozó adatokat. A szövetség elnöksége ezért felhívja tagjait, hogy a túlzottnak és sérelmesnek vélt üzletTtércmelés adatait közöljék a szövetség főtitkári ¡hivatalával "(kereskedelmi és iparkamara épületében), ahol ezeket az adatokat a szövetség egybegyűjtve az OMKE vezetőségével együtt, a sérelmek orvoslása v égett, a népjóléti miniszterhez fogja felterjeszteni. — A szegedi zsinagóga jubileuma. Május hó 8 án, kedden délután a szegedi uj zsinagóga negyedszázados fennállása alkalmából ünnepi istentisztelet lesz; melynek keretében Makai Emil: Ünnepi himnuszát adja elő a vegyeskar orgona s a katonai zenekar kíséretével. Az ünnepi istentiszteleten Löw Immánuel főrabbi tart prédikációt és könyörgést. A szertartási rész és a különböző orgona . és énekszámok után a gyermekkar Himnusza rekeszti be. az istentiszteletet Férfiak a bal, nők a jobb hajóban foglalnak helyet. A meghívottaknak az első padok vannak fentartva. Az istentisztelet pontban hat órakor kezdődik. — Gyönge volt a májusi vásár. A májusi kirakodóvásárnak nagy látogatottsága volt, de a vásár kevés forgalmai eredményezett. A rendőrségi krónika nem jegyzett fel különösebb eseményt a vásárral kapcsolatban. A szombat éjszakai szokásos vásár előtti razzia alig néhány gyanús alakot talált. Mindössze egy zsebtolvajlás történt. *' — A Sréeh-inyl Moziban tartják meg az ipartestület közgyűlését Az ipartestület vasárnap délelőttre meghirdetett tisztújító közgyűlése részvétlenség miatt elmaradt. Az ipartestület elnökségének intézkedésére a tisztújító közgyűlést május L 13-án, vasárnap délelőtt kilenc órakor miuden körülmények között megtartják. A közgyűlés színhelye azonban nem a városháza közgyűlési termében lesz, hanem a Széchenyi Moziban. — EI«w«H»s RothermeM tteztelelére. Szeged islcolánkivúli népművelési bizottsága vasárnap délelőtt előadást rendezett lord Rothermere tiszteletére a Belvárosi Moziban. Az előadás műsorán ének és szavalatok szerepeltek, egy jól sikerült élőkép, film • a Msgas-Tátráról és Erdélyről. Igen érdekes előadást tartott az elszakított területekről dr. Buday Árpád egyetemi tanár, akinek előadását nagy tapssal fogadta a közönség. x A szállodák királya a budapesti Royal. A Nyugatitól alig néhány perc alatt odaérkezni. KözInoatí fekvés. K$h«1 az összes színházakhoz. 531 — Orvosi hir. Dr. Bózsó István szabadságáról visszaérkezett * rendelését Boldogasszony-sugárut 9. szám alatt (Vitéz-ucca sarok) ismét megkezdte, itbndel: Pénztári és Máv. betegeknek reggel 8—10ig, magánbetegeknek délután fél 4—fél 6-ig. Telefon 41. x Fürdőruhák izlés után Zwickl-uél, Festő u. 4. — Anyák napja. A »Szeged-szilléri községi elemi népiskola« tantestülete és a kebelében működő Vöröskereszt csoportja május 6-án délután igen sikerült és fényes keretek között ünnepelte meg az »Anyák napjás-t. Az intézet tornatermét megtöltő hallgatóságnak dr. Masierits Anna, a Stefánia Szövetség vezető orvosnője igen szép és értékes előadást tartott. Az intézet tanulói szebbnél-szebb szavalatokat adtak elő. A felejthetetlen ünnepélynél a megnyitó és záróbeszédet Hcrteiendy Jenő igazgató-tanító tartotta. x Bérmaajándékok legolcsóbbak Tóth órásnál. x Képkeretek legolcsóbban Freimannál. 779 Ha a lábai fájnak, oldjon %^fel ma este csekély menynyiségü Szent Rókus lábsót egy lavór jó meleg vizben és áztassa lábait vagy 10 percig, Ezen idő múlva a kinzó égető érzések, feltörések a láb zsibbadtsága egy csapásra megszűnnek. Elmulasztja a fájdalmakat, melyekel a cipő szorítása okoz. Hosszabb ázlatás megpuhítja a lyukszemeket és bőrkeményedéseket annyira, hogy azok kés vagy borotva nélkül eltávolíthatók. A Szent Rókus lábsósfiirdő csodálatosan megedzi az érzékeny lábakat és tökéletesen rendbehozza ugy, hogy gyalogolhat, sportolhat amennyit akar, vagy állhat egy helyben a fáradság vagy fájdalom legcsekélyebb érzése nélkül. Egy nagy csomag Szent Rókus lábsó ára 1 pengő 28 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. (Ha valahol nem kapná, fordulfon a budapesti Szent Rókusnyógyszertérhoz, VII, ker„ Rákóczi qt 70) i$o Lendül végre a kézműipar f A pénzügyminiszter, de a miniszterelnök is m**» tanában igen sűrűn hangoztatják, hogy B polgárság az adóztatások terén a hazafiúi köteles* ségének s nagyon sok esetben a teherbíró képességen tul is a legmesszebbmenőkig eleget tett kötelezettségének. A háromhavonkint megjelenő pénzügyminiszteri jelentések után, amely óriási adótöbbletről beszél és amely fölöslegek az előirányzaton felül származnak, joggal elvárhattál« volna, hogy a már annyiszor emlegetett adómérséklés bekövetkezik. Ezzel szemben mit tapasztalunk? Az adókat, ugy a kereseti, mint * forgalmi adót, a végrehajtókőzegek felemelik, csaü azt nem tudom, hogy milyen alapon, ha a pénzügyminiszter mást mond a nyilvánosságnak és mást mond a hatósági, illetve végrehajtó közegeinek. Vagy talán a végrehajtóközegek túlbuzgóságból eredményt akarnak felmutatni, ha az mindjárt az adóalanyok tönkretételébe kerül is. Bár ai végrehajtási rendelet előírja, hogy a megrögzített adókat csak akkor lehet megváltoztatni, ha 20 százalék eltolódás mutatkozik, amit az adóhivatal köteles bizonyítani. Ámde elég, ha az illető iparos üzletén, vagy műhelyén bármily okból, kényszerűségből, vagy az 1110150 erőfeszítéssel bizonyos változtatásokat eszközölt, már a végrehajtól közegek a megrögzített adókat felmondják &s megindítják a kálváriajárását annak az iparosnál^ aki nem arra van teremtve, hogy Folyamodványokat, felebbezéseket irjon és járjon utána, hanem dolgozzon, hogy meg birja fizetni a már ugy is nagyon terhes adóját Adót kell fizetni, ezzel minden iparos tisztában van, azzal is, hogy tul kell fizetni a teherbíró képességén, de bizonyos méltányosságot mégis megérdemelne, hogy ne zaklassák és no nyugtalanítsák a mindennapi munkájában. Mostanában igen sokszor hallom, hogy ugy a kereseti, mint a forgalmi adókat felemelik. Már azt hittem, hogy tényleg fellendül az ipar és megkérdeztem iparostársaimat, tényleg javult-c a helyzetük, nagyobb lett-e a forgalmuk? Amire a legelkeseredettebb kifakadássat mondják el az általános üzletteleuséget, amely mindenki előtt ismleir.t, csak a tulbuzgó végrehajtóközegek előtt nem. Nemhogy jobb lett volna az üzlet, de naprólnapra rosszabb, amit legjobban bizonyítanak azok az erős vállalatok, amelyek egyik a másika -után mennek tönkre. Kirívó és lehetetlen helyzet, hogy az iparostól megkívánják az adóbevallást büntetés terhe mellett, megkívánják a könyvvezetést, de hitelesként csak abban az esetben fogadják el, ha az a kincstár javára szolgál, az adózófélben azonban mindig a csalót lálja. # Azt a kívánságunkat a pénzügyigazgatóság Honorálta, hogy szakértőket az illető szakosztályok küldhessenek, ezeket meg is hallgatják, de a legtöbb esetben nem a szakosztályok delegáltjait hivják be, hanem azt, akit a hivatal jónak lát és ezek véleménye is csak akkor fogadható el, ha a kincstár jobban jár, tehát egyáltalán nem veszik figyelembe, vagyis nem a szakértő véleménye alapján hozzák meg a döntést. Az adó megállapításának kézbesítésére azonban már feltüntetik, hogy a szakosztály véleménye alapján állapíttatott meg, tehát hadd marják az iparosok egymást, illetve a kiküldött szakértőket. Az iparos .dolgozna tehát, csak volna állandó munkája, sajnos, azonban nemhogy állandóan nem dolgozhat, de mindennap rosszabbak a munkaalkalmak, különösen Szegeden, ahol Trianon miatt a szegedi ipar hinterlandja teljesen összezsugorodott s igy nincs kire áthárítani az adót Be kellene ezt végre már látni a pénzügyi közegeknek és elhinni az adózóalanynak keserves panászát, amely nem szokásból, de jogos elkese« Fedéséből fakad. Nagyon kívánatos lenne, ha végre a pénzügyminiszter a végrehajtóközegekkel karöltve törödoa az iparosság tarthatatlan gazdasági hot^zctéveL. mert az ipar nemhogy nem lendül, de naprólnapra rosszabb helyzetbe kerül, úgyhogy indokolatlanok az adófelemelések. Gombos István. — Két bosnyák áru« bot- és kétpár-baja « vásárban. Vasárnap este nyolc óra tájban & Bélóféle vendéglő előtt, a vásári sokadalomban össa» verekedett két bosnyák árus: Sztipa Gála és Balics Torna. A verekedést szóváltás eMxte m^J, majd botra kaptak. Balics Torna bicskáját fi» előrántotta, de a vásár népe szétválasztotta a küzdő fejeket. A rendőrségnek azonban csak a* egyik bosnyákot sikerült előállítania, míg Balics Torna eltűnt. A rendőrség minden ioMtMért megtett a megszökött bosnyák árus eüogalÉsti^. — Nyomorában a vfflunw elé MMMt agy & éves ember. Hétfőn délután két órakor Barsaü János 71 éves állásnélküli oMg&mó a ffownth I4« jos-sugárut elején életűntságból a ifflamMibwttB feküdt. Csak a 66. szán» vtilanw hápLtaö* d * V