Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-16 / 111. szám
1928 május 17. DFXM .4 CV 4 R ORSZ AG » Szeged 250 kövezetlen uccájára hivatkozik a rendőrségi hozzájárulás összegének megállapítása előli A polgármester szerint a költségvetésnek egyetlen rugalmas tétele a városrendezési tétel (A Délmagyarország munkatársától) A' városok kongresszusa nemrégen foglalkozott azzal a rendelkezéssel, amelyet a belügyminiszter az appropriációs javaslatba illesztett be és amely szerint a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok 1929 január elsejétől kezdve kötelesek hozzájárulni az állami rendŐrség fentartásának költségeihez. A hozzájárulás ősszegéi az illető város vagyoni helyzetének és bevételeinek figyelembevételével a belügyminiszter állapítja meg, az összes városok hozzájárulásainak összege azonban nem haladhatja meg az állami rendőrség fentartási költségeinek busz százalékát, ami körülbelül nyolcmillió pengőnek felel meg. A városok kongresszusa természetesen elhatározta, hogy sikra száll a városok ilyen ujabb megterhelése ellen. Háromtagú küldöttség is járt ebben az ügyben a belügyminiszternél, a küldöttség egyik tagja Somogyi Szilveszter polgármester volt, de a belügyminiszter kijelentette, hogy elhatározását semmiesetre sem változtatja meg. Az érdekelt városok most várják azt a belügyminiszteri rendeletet, amely felosztja köztük a nyolcmillió pengős terhet, amelyből Szegedre, mint Budapest után az ország legnagyobb és leggazdagabbnak vélt városára igen tekintélyes összeg fog jutni. A Délmagyarország munkatársa kérdést intézett ezzel az üggyel kapcsolatban dr. Somogyi Szilveszter polgármesterhez, aki a következőket mondotta; — Amit lehetett, a városok kongresszusa megtett, hogy elhárítsa ezt a veszedelmet a várostól. Akciónk eredménye azonban alig több a semminél. A miniszter kategorikusan kijelentette a nála járt küldöttség előtt, hogy elhatározását nem másíthatja meg. Annyit ígért mindössze, hogy az első években nem használja ki a törvényhozástól nyert teljes fölhatalmazást és a husz százaléknak csak egy részét veti kia városokra. A hozzájárulás összegét azonban évről-évre emelni fogja mindaddig, aivig eléri a teljes husz százalékot. Hiába sorakoztattunk fel súlyos érveket, hiába hivatkoztunk azokra az uj terhekre, amelyek a háború óta hárultak a folyton csökkenő bevételű városokra, hiába hivatkoztunk arra, hogy a városrendezés problémája egyre sürgetőbben és egyre súlyosabban nehezedik ránk, a miniszter hajthatatlan maradt. így tehát bele kell nyugodnunk a változtathatatlanba, bár egészen valószinü, hogy a hozzájárulásból ismét Szegedre hárul Budapest után a legnagyobb rész. Lokálisan megkíséreljük még a védekezést. Arra fogunk hivatkozni, hogy Szegeden kétszáznegyven kövezetlen uccánk van, hogy sürgősen el kell készítenünk az uj csatornahálózatot, már pedig minden ujabb teher a városrendezési célokra szánt összeget kisebbítheti csak, mert a költségvetésnek ez az egyetlen rugalmas tétele. Valami igazság azért van a belügyminiszter szándékában, hiszen azelőtt a rendőrség föntarlásának egész terhe a városra hárult. A rendőrség államosítása előtt azonban ez a teher lényegcsen kevesebb volt Nagyon jól emlékszem rá, hogy főkapitánykoromban milyen nehezen, milyen hosszú harook után tudtam csak fölemeltetni a rendőrlegénység létszámát százhúszra. Ma a szegedi rendőrlegénység létszáma, ha jól tudom, kétszázötven és a tisztikar létszáma is lényegesen nagyobb. Nem mondom, közbiztousági okokból ekkora rendörségre szükség van egy ilyen nagy városban, de a teher azért' mégis súlyos. Megkérdeztük a polgármestert, hogy az állami polgári iskolák fentartásának terhe,.amelyet szintén a jövő évtől kezdve a kultuszminiszter hárított át a városokra, milyen nagy megterhelést jelent. A polgármester kijelentette, hogy számítása szerint ez a teher nem lesz lényeges, évente körülbelül tizenötezer pengőnek felel majd meg, bár három polgári iskola van Szegeden, azonban ennek a tehernek az áthárítását is méltánytalannak tartja A polgármester megállapításához hozzáfűzhetjük azt, amit nem mondott ki, de valószínűleg szintén érzett, hogy ez a teherátháritás különösen Szegeddel szemben méltánytalan, azzal a várossal szemben, amely szinte erején felül áldozott az egyetemi és egyéb oktatási célokra és gróf Klebelsbero Kunó ecész kultúrpolitikájára. Ayolc év után kedden reggel indult el elössör Közvetlen vonat Temesvárra Húrom utasa volt az első lcözvetlen temesvári gyorsvonatnak ellenőrző közegek. A Temesvárról induló vonathoz Szőregíg utaznak ki a magyar rendőrök és az (A Délmagyarország munkatársától) A temesvár—szeged—budapesti közvetlen vonatnak kedden volt a — premiérje. A közvetlen vasutösszeköttetés Temesvár és Szeged között 1921., a szerbek ujszegedi kivonulása óta szünetel. A kivonuló szerbek ekkor Újszegedtől a szerb határig felszedték a síneket, úgyhogy a Simplonexpress ezidőtől kezdve nem közlekedett régi rendes vonalán, Szegeden keresztül. A közvetlen vonal visszaállítása érdekében évek óta folytak a legkülönbözőbb tárgyalások. Nemrégiben azután a tárgyalások közben felmerült differenciákat sikerült eloszlatni és a szerbek is beleegyezésüket adták abba, hogy a Temesvárról kiinduló gyorsvonat szerb területet érintve érkezzék Szegedre. Budapestről az első közvetlen temesvári gyorsvonat kedden reggel hét órakor indult el és féltízkor érkezett meg Szegedre. Sző regen volt a vámvizsgálat. A megegyezés szerint Szőregem nem áll hosszabb ideig a vonat, mert az útlevél- és vámvizsgálatot utfcözben a vonaton intézik el sr útlevélvizsgálatot Szőreg és Szeged között bonyolítják le. A gyorsvonat Szegeden 10 percig tartózkodik és azután indul tovább Budapest felé Az első közvetlen gyorsvonatnak, amely először Budapestről indult ki, három olyan utasa volt, aki Temesvárra igyekezett Az este negyednyolckor Temesvárról Szegedre befutó gyorsvonatnak csak . egy utasa volt, aki Berlinbe utazott Szegeden azonban a Budapestre igyekvő utasok néhány perc alatt ellepték a vonat három hatalmas személykocsiját, úgyhogy ez a vonat mégis utasokkal telve robogott Budapest felé. Az uj gyorsvonatnak közvetlen összeköttetése van Bécs, illetve Bufcarest felé, úgyhogy az uj gyors vonatpárnak nagy forgalmat jósolnak vasutaskörökben. A temesvári vonattal egyébként megvolt a nyári menetrend premiérje is, amely — a jefek szerint — sikert aratott Agyonlőtte magát egy fiatal lány, mert vőlegényét a szülei választották ki (A Délmagyarország munkatársától) Kedden délelőtt jelentették a szegedi ügyészségnek, hogy Derekegyházán tragikus körülmények között öngyilkosságot követett el Csikós Margit, egy jómódú derekegyházi földbirtokos feltűnően szép lánya. A fiatal uri leánymenyasszony volt, vőlegényét szülei választották ki, amiért a leány búskomor lett. Először éhségsztrájkot rendezett, majd elhatározta hogy megválik az élettől. Tettét hétfőn délután hajtotta végre Szülei aludtak, amikor a leány atyjának zsebéből kiemelte annalc revolverét, kiosont az udvarra, ahol a revolvert homlokára illesztette. A következő pillanatban dörrenés verte fel az udvar csöndjét, a fiatal Csikós Margit holtan esett le az udvar kövezetére. Segíteni már nem lehetett rajta, azonnal meghalt A golyó fejét valósággal szétroncsolta. A derekegyházi csendőrség a tragikus esel után nyomozást indított, hogy az öngyilkosság körülményeit tisztázza. Harmincezer Idegent várnak Szegedre Harmsworth képviselő látogatása alkalmából Vasárnap délután öt éráig nyitva tarthaiják üzleteiket a szegedi kereskedők (A Délmagyarország munkatársától ) Nevezetes napja lesz vasárnap Szegednek, amelyből kiveszi részét a közeli, sőt távoli környék lakossága is. Idegenek nagy tömege, köztük egész sereg külföldi és budapesti ujságiró érkezik ide Harmsworth szenátor kíséretében és amennyire megállapítható, olyan nagy az érdeklődés országszerte, hogy különvonatokat kell beállítani, hogy a vasúi i személyforgalom vasárnap lebonyolítható legyen. Kistelekről, Makóról, Szentesről, Orosházáról, Hódmezővásárhelyről és még 46 helységből jönnek érdeklődök. Ha még számításba vesszük, hogy a tanyákról is minden épkézláb ember bejön, akkor seramiesetre sem lehet túlzottnak tartani azt a számítást, amely harmincezerre becsüli a vasárnap Szegeden tartózkodó idegenek számát. A vendéglősök, élükön a Tiszával, ahol az ünnepi ebédet rendezik, erősen készülnek a vasárnapra és ez a készülődés, ha nem csalódunk, éreztetni fogja hatását a piaci árak átmeneti emelkedésében, bár a hatóság — mint értesülünk — résen lesz, hogy jogtalan áremelésekkel ne ronthassák a város jóhirét. Illetékes helyen felmerült azonban az az igen helyes gondolat, hogy az idegenjárás előnyeit a szegedi kereskedők is élvezzék, akikre a hosszú hónapok óta tartó és a szeszélyes időjárással fokozott üzlettelenség után nagyon ráférne egy kis forgalom. Szegednek ma már olyan fejlett kereskedelme van és a kereskedőknek oly dus a raktáruk, hogy a kisebb városok és községek lakossága szívesen használná fel vasárnap az alkalmat szükségleteinek beszerzésére Az ünnepélyt előkészítő bizottság vasárnapi ülésén felmerült fez a gondolat és el is hatá rozták. hogy sürjjős lépéseket tesznek a kor-