Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-11 / 59. szám

'1928 március 11. DÉLMAGYARORSZAG TETSZESE a dúsan felszerelt ROYAL-CIPOARUHAZBAN kényelmes,versenyképes nSVa! •szálló épület mm r I « I | • fi 1» r rr" f 11,1 i rr • J r I A legdúsabb vi!>la»zt6k 8M Megérkeztek a tavaszi férfi és noi feldltou idonsáqok. *ai*x» és oetri cégnél ~ ^ Szeged. Széchenyi tér 2. Külön nért^osztáhr. iífrpk Egy tanirvalloin&s. egy nyllalkozaí és egy interjú , A szegedi törvényszék Gömöri-tanacsa márciut> elsején tárgyalta Endrényi Imre csalárd-bukási bűnügyét. A tárgyalásról a Délmagyarország március másodikán tudósítást közölt és a tn­Idösitásban röviden összegezve elmondta dr. B i e d 1 Jenő tanavalk>mását is. Ezt a vallomást — a Délmagyarország tudósításában való leges­legkisebb kételkedés nélkül, tehát kizárólag taagát a tanavallomást — mindjárt másnap ille­lé kes helyről megcáfolták, a Délmagyar­ország felelős szerkesztője pedig március ötö­dikén helyreigazító nyilatkozatot kapott dr. B i e d 1 ¡Benőtől, aki őt pontban sorra akarta cáfolni a Délmagyarország tudósításának minden tényállítását. A helyreigazító nyilatkozat közlését taegtagadtuk, amire dr. Biedl szombaton megjelen­tette nyilatkozatát az egyik szegedi újságban, nem min* be annak a rektifíkádós pörnek az ered «oányét, amelyet ellenünk megindított és amely­ben hétfőn, március tizenegyedikén föltétlenül lesz ítélet. Ennek következtében igazunk bizonyításával mi sem várhatunk a rektifikációs pör tárgyalásáig és bizonyítékaink egy részét már most a nyil­vánosság elé kell tárnunk. Fölkerestük dr. Bor­ig er Béla úgyvédet, aki mint védő mindvégig jelen volt Endrényi pőrének tárgyalásán és «ki a Délmagyarország tudósításáról föl­mérésünkre a kővetkezőket mondta: — Endrényi Imre ügyével kapcsolatos tudó­sítást csak utólag olvastam, amidőn a Szegedi Naplóban ezzel kapcsolatosan egy közlemény jelent meg. Én határozottan emlékszem, hogy dr. Biedl Jenő vallomásában elmondotta, hogy üzleti ügyben felutazott Budapestre mint • vádlott ügyvédje és felkísérte a miniszter­elnökségi sajtófőnökséghez is. —- Vallotta a tanú ur azt is, hogy a sajtó­főnők és Endrényi Imre között jelenlétében megbeszélések folytak és ezen beszélgetésekből értesült a tanú, hogy Endrényi lapjával tá­mogatta a kormány jelöltjeit az akkori vá­lasztások idején, amiért rekompenzáció fejé­Len anyagi támogatást remélt. Emlékezetem szerint mondotta a tanú ur azt is, hogy End­rényi Imre szemrehányásokat tett a sajtófő­nöknek, azért, mert a kormánynak végzett szolgálatait egyáltalán nem, vagy csak egészen jelentéktelenül jutalmazta és mondotta a tanú ur azt is, hogy benyomása szerint ezek az igé­ietek valóban megtörténhettek, mert End­rényi Imre ezekre való utalásait az akkori sajtófőnök cáfolni sem igyekezett. Nézetem szerint a Délmagyarország tudósítása "j hív és Igaz jellegű, a közlemény akként értelmezendő, hogy dr. Biedl Jenő ur csupán Endrényitől hallotta a kormány ígéreteire való utalást és azokat a^ért tarthatta valónak a tanú, mert a nyilván tájékozott sajtófőnök nem cáfolta meg. — Doktorrá avatás. A Ferenc József Tudomány­egyetemen szombaton avatták a jogtudományok j doktorává Szemző Imrét. — Közgyűlés a Dugoofe£-T&r*af£g$tai. A Dugo­nics-Társaság 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Somogyi-könyvtár olvasótermében tartja ez évi rendes közgyűlését a kővetkező tárgysorozattal: 1. Titkári jelentés. 2. Az 1927. évi zárszámadás be­mutatása. 3. Az 1928. évi költségvetés. 4. Határozat a pályadijakról. 5. Tiszteleti, rendes és külső­tagok választása. 6. A tagok indítványai. (Indít­ványok és tagajánlások a megüresedett öt rendes tagsági helyre, valamint a számhoz nem kötött tiszteleti és külső tagságra 18-án déli 12 óráig írásban adandók be a titkárhoz.) — Előadás s kamarában. Vasárnap délelőtt a kereskedelmi és iparkamara nagytermében fa-, fém-, bőr-, órás-, szabó- stb. ipar körében hasz­nálatos legmodernebb szerszámokat állítanak ki. Délután a Baross-Szövetség tartja ismeretterjesztő előadását. J u n g Péter gépészmérnök, ipariskolai tanár *A kisipari modern szerszámok c címen ké­pekkel és bemutatásokkal tart előadást. x Eljegyzés. Somló Sándor Szeged és Szegedi Gizella nrnő Orosháza jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) 828 — Ünnepség a szegedi gépészeknél A Gépészet Országos Szövetségének szegedi csoportja szom­baton este ünnepelte március 15-ét a Raffay­vendéglő nagytermében. A csoport tagjai teljes számban jelentek meg az ünnepélyen, amelyen Hajdú Ferenc műszaki felügyelő, a csoport el­nöke és dr. Hajdú Béla, a csoport ügyésze mondottak beszédeket. A csoport azután meleg ünneplésben részesítette egyik érdemekben meg­őszült tagját, a 71 éves Horváth Jánost, aki ötven éve gépész és harminchárom éve teljesít szolgálatot, mint főgépész a Milkó-cégnél. A ju­bileum alkalmából a kereskedelmi és iparkamara díszes elismerő oklevéllel tüntette ki, amelyet Vértes Miksa kamarai alelnök nyújtott át a jubilánsnak. — Árvk-istentisztelet a zsinagógában. Az árvíz 49-ik évfordulóján, március 12-én, délelőtt 9 óra­kor a tanulóifjúság részvételével istentisztelet lesz a zsinagógában. j} i A Tamara Karsavina tóncesíélye A régi ós a tűnő időkkel szerteszéíedt ¿Sri ballet legendás primadonnája ma este Szegedeu táncolt, Tamara Karsavina, aki Nizsinszky partnere volt Karsavina, a cári ballet: egyet jelentett Pétervár csillogó életével, de az a tánc és az a művé­szet, amit e két név reprezentált, ma már csak emléket jelent, egy tűnőben lévő művészetet Ma már más célkitűzések és más irányok váltják fel a ballet e csillogó korszakát. Valami hideg távolság lépett e régi tánc és a közönség közé, pedig Karsavina tökéletes technikájával, minden kifeje­zésben tudásával száz százalékosan mutatja az elmúlt művészi értékeket Ebben a vonalban ne­héz tökéletesebbet adni, — de ez a vonal nem ível tovább uj fejlődésekbe. Nehezen melegedett a nézőtér Chopin, Glazunoff és Csajkovszky ritmusain de Karsavina remek Wiener Walzere, eredeti skót tánca értékes teljesítmény volt. A tetszés magával ragadó lendülete csak a Sylvia >Pas de deux«-jénél mutatkozott elementáris erő­vel; ritkán látható szép élmény volt ez tökéletes eszközökkel. Kedvvel ünnepelte a nézőtér a prima ballerina fiatal partnerét, Lester-t is, aki pom­pás megjelenésével, feminin eszközeivel teljesen megértette Karsavina törekvéseit. (v—r.) BELVÁROSI MOZI KORZO MOZI Március 13.. 13.. 14. «9 15 én, hétföifli csfltörtBkig Ganges királynője. Ke eti misztérium, 2 rész egyszerre. 1. rész A hindu ltaassa|a. 11. rész A keiorcn fejedelem. Főszereplők, Dernhaidl Gölzke a .Hindu síremlék" fakina és Camllle Bert. Mao statiszta. 300 keleti táneosaff, 30 lefcCr elefánt, kolosszális díszletek. Március 12 én, 13 in, hétfan és kedden lAflUÍv&dAlr »Szent begy* testvér­JeSÜWll 390K filmje)vígjáték9 fehrban Főszereplő: Xenla Desny. — Azonkívül: Kisasszony fizetek 7 felvonásos vígjáték. Főszereplő: Werner Fuetterer. EIOadásik kezdett 5, 7 9, vasár- és flnn»pnap 3, 5 7és 9 órakor. Előadások kezdete S, 7, 9 vasár é- flnnepnsp 3 5 7 és 9 órakor. — Az öregségi és aggkori nyugdíjellátás kérdése. K n o b Sándor, a Gyáriparosok Országos Szövetsé­gének segédtitkára március 13-án, kedden este 3/47 órakor a szegedi kereskedelmi és iparkamara nagytermében közérdekű előadást tart az öregségi és aggkori nyugdíjellátásról, melyen érdeklődőket szivesen látnak. x Elegánsan öltöző hölgy, jó ízlésű férfi Del­Ka-cipot visel. Del-Ka-Hungária Rt., Kárás&u. 14. — G. B. L. márkás selypmharisnyáfc Lampel és Hegyinél, Püspökbazár-épület. 538 TISZA HARMÓNIA SZIGET „a legnagyszerűbb hegedűművész", „a stílus mestere". „Phenomén". LONDON: Daily Telegrap 1927 március 28. Játéka csodálatos, gyönyörű hang, mesteri mterpretatío. felejthetetlen élmény. PARIS: Le G-aulois 1937 április 4. Szigeti minden zenész között a legesodá latosabb és legnagyszerűbb. MOSKVA: Isvestia 1927 május 27. Játéka a szó legszorosabban vett értelmé­ben a legnagyszerűbb művészet. BERLIN: B. Z. am Mittag 1927 május 2 Amit Szigeti produkál a legnemesebb szív­ből j9vő művészei Ezüst evöszerek ö, 12, 24 személyes, tálcák, Brllllán* ékszerek, svájci z részletfizetésre. Fischer Testvérek tSSSSSt. Ill Telefont ÍO-65. tálak, eztlst ékszerek, s-vájcl zsebórák a nrany, « fiuk «s leánykák | részére 3-8 éveseknek, csakis a legfőbb kiviíelben, mérték ulén is olcsó szabóit árakon Pollák Testvéreknél Gsekonics és Feketesas & sarok. GILJUM FERENC angol ur! s^abóságál aar Tisza Latos körnt 37. »yám alatt, a reiormáhia patotáhon ujböl megkezdte. »I

Next

/
Oldalképek
Tartalom