Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-04 / 53. szám

1925 március 4. CÖBCÖCSC ¿¿УМА/ líVAAAIL' X U 11111111 ,1 ~I ' I .11 r^Jífj 113 XXIII. Britlingné fiiak vacsora kozbtn értesült a retenetes csapásról, amely őket érle. Annyira megszokta már a térje szeszélyesnek látszó, érthetetlen hangulatait, hogy nem vett rajta észre semmi tragikusai, amig asztalhoz nem ültek. A férje egész (¡lélulán kerülgette, komor volt és aiízzogcÁ de tj gyakori dolog volt nála. Az asszony tudta, hogy akármilyen apróság, •mi az ö szemében teljesen jelentéktelennek tűnik fel, egy politikai cikk a 77/ncs-ban, egy elei te ü megjegyzés, tgy mozcjiiUt elcg volt ahhoz, hogy a férjét kihozza a sodrából. Az asszony már régóta ránevelte magát arra, hogy az jlyen komorsági rohamokat észre se vegye. De vacsora közben, az asztalnál, a férjére pjjlantott és az a sápadt, beesett arc, az a t$tlái}yo«an barnuló, kietlen kétségbeesésre, vallq két sjem bi£t4ett a «ivébe szúrt. — Mi törtéjit? Talán Ilugh... -<- rebegte az asszony dermedt rémülettel valami sejtelemre eszmélve Szótlanul farkasszemet néztek. A férfi arca ellágyult, a hála meggörnyedt, a szeme reb­benve lecsukódott. — Az én fiam, — súgta és arcát a kezébe temette. — tysgölltk! — kiállóit fel, talpra állt és Ryői^örögve turkált a Kabátja zsebében. Ál asszonynak ugy tűnt fel, mintha egy örökkévalóságig tartott volna, amig megtalálta, «mit keresett. Végre előhúzta a? összegyűrt sürgönyt. Odadobta az asztalra az asszony elé, otrombán kilökte a széket maga mögül és kisietett a szobából. Az asszony nem mert Utánanézni, de hajlottá, amint sóhajtozik. — 6, Istenem! — sikoltott fel a nő, amint végre tudatára ébredt annak, hogy mi tör­tént éf> milyen súlyos feladat vár rá. — Mit mondjak neki? — sóhajtotta, keeében » sürgönyt forgatva. A szobalány megjelent az ajtóban. — Szedje le az asztalt! — kiáltott rá ai asszony. — Vigyeu el innen mindent. A fiatalúr Uiegb^t a fronton. Siránkozó hangon hozzátette: — Mit mondjak neki? Mit is mondhatnék neki"? XXIV. Az éj folyamán Mrs. Brjtling rettenetesen erőlködött, hogy kitörjön azokból a gátakból, amelyek eddig elzárták a spontáu érzés-meg­nyjlvánitások elöl. Soha életébea még nem kjváuta így, rniut most, hogy közvetlen, meleg, simuló tudjon lenni. De soha életében nem volt még igy megkötve a lényében rejlő félénk­ségtől és óvatosságtól. Hasogatta a szivét a szomorúság. Oda tudta volna adni az életét, hogy a férjét megvigasztalja. De nem tudott rá elképzeini hangot, szót, mozdulatot. Fel­ment az emeletre. Hallgatózott. Lábujjhegyen a férje szobája elé osont. Újra hallgatózott Kinyújtotta a kezét, vigyázva megnyomta a kilincset, azután megriadt a kilincs hangos kattogásától. Sápadtan, rémülten, tanácstala­nul visszaosont a saját szobájába­Megtörtént a katasztrófa, amelynek bekövet­kezésére gondolni sepr mert eddig. Talán a fiút nem is sajnálta, de maga előtt látta a férjét, auiint kitámolygott a szobából, mint valami halálra sebezett vad. — Mit tehetnék érle"? Hogyan nyugtassam meg? — kérdezte hangosan. Didergett- Tüzet gyújtott a kandallóban és bebujt az ágyba. Késő éjjel, tengernyi habozás után újra felment a férje szobájába. Mr. Britling állát a tenyerére támasztva, a tűz mellett ült. Várta a feleségét. Tudta, hogy be fog jönni hozzá. Várt és közben Hughra gondolt, fáradt, las­san vonszolódó gondolatokkal. Egy fejmozdu­lattal jelelte, hogy észrevette az asszony jelen­létét, de nem fordult felé. Kissé megborzon­gott, amikor az asszony közeledett hozzá. Az asszony megállt mellette, összeszedte a bátorságát, megérintette a férjét, a kezével megsimogatta a fejét. — Édesem, drágám, szegénykém... milyen rossz neked.. hiszen tudom, mennvire szeret­ted... A férfi közeivel eltakarta az arcát és ült csendesen. — Szegénykém, drágám, — mondta az asz­szony és uira megsimogatta a férje haját. — Édesem, szegénykém - — ismételgette, mert nem tudott mást mondani, nem jutott az eszébe semmi. Küzködött a könrxjéh«!. Hiszen azért jött, hogy vigasztaljon és ime, nem sikerül a vigasztalás. Érezte, hogy nem megy és attól még rosszabbul ment. Nem tud, nem tud tenni érte semmit! Felébredt benne az igazi asszony. Vissza­húzta a kezét és felzokogott: — Nem tudok hozzád férni! Te... megtört szivü! Meghalnék érted... nem... nem... nem tudok semmit neked... Megfordult és ment az ajtó felé. Botorkálva ment, mert nem látott a könnyektől, amik a szemét elborították. Mr. Britling kitakarta az arcát. Csodálkozva felállt. Megértő szánalom tört át a saját gyá­szán. Az asszony után sietett és a karjai közé szorította. — Drágám... ne manj ej... ne hagyj ma­gamra.-, — mondta most már ő is zokogva. Az asszony a férje nyakába füzfce a karját és fejét a mellére hajtotta. — Drága jő feleségem! Ne sírj, ne sírj! Nem is tudod, milyen jó, hogy jöttél. Nem is tudod, mennyire megvigasztaltál! Ha te nem I volnál mellettem — talán már megöltem volna f magamat... Szorosabban magához ölete az asszonyt. Az arcát az arcához érintette. A szive csupa seb volt, de nem tudta elviselni, hogy a köze­lében egy másik emberi lény is nyomorúság­ban vergődjék. Leült a karosszékbe, az ölébe vette az asszonyt,- beszélt hozzá mindenfélét, vigasztaló, megnyugtató szókat, hogy lássa az asszony, mennyire iőntos, milyen értéke.» neki­Beszélt az élet szépségeiről, a multjuk közös örömeiről, arról, mi minden vár még rájuk;. Csak arról a sápadt ifjúról nem beeeélt, Flandriában szunnyad a porban. Az VAHM*.. Végre az asszony magára hagyta. — Aludj szivem, — mondta Mr. Britling elkísérte az ajtóig, — köszönöm, hegy eljöt­tél, megvigasztaltál... nagyon dráva voít tölsd... XXV. Csendesen becsukta mögöLte az ajtót. De alighogy betelte az ajtót, már el w felejtette teljesen. Az asszony már nem léte­zett. Egyedül volt, teljesen magára maradt, magányosan a kihűlt, sötét, üres világban... Orvul csapott rá az egyedüllét. Vannak gondjai, gondolatjai... ds nincs tebbe senkije a világon, ember, akinek sírjon. Egy darabig állva maradt a nyitott ablak mellett. Pillantása az ágyára e elt. Tudta, hogy nincs pihenés, nincs álom, amig a kimerült­ségtől össze nem roskad. Az asztal felé nézett, ahol annyit dolgozott. Minek írni? Minek a munka? Minek? Kinek? (Folyt, köv.) K.ö!*ÍS©és, relsesiíséEi, feurrná еШ bevált szer о $ tv л tephetó Gergely Jenő Szent Rítus flyógvs7.e?!árábi?n. ^obozonténl 70 ífHéf < Sefaol olcsóbban! Varrógép, kerékpár, gramofonok, gyermekkocsik, gumi és szerelékek rést­Шв is. A/agy íai-iíómü&eJy J н1 SZANIO SÁNDOR írépraktára, Kiss Dávid­palota, Kiss ucea. 6fl«ltl«ZÍStai!Ít&S EflBW, Csemegekereskedők, fűszeresek valódi, enyhe, príma és S&everf twrö szükségletüket az Orsz. Magy. Tojszövatkewti Köa­pontnál, Budapest, 1., Horthy Miklós ut 119/121. szerzik be legolcsóbban. Postai szétküldés foo. feo, utánvéttel 5 kg.-os vagy nagyobb bödönbon. Képviselő: KOVÁCS FERENC MS Szeged, Tisza lafes körül 66. szám. 363 Tisztelettel értesítem a t. nyomdatulajdonos urakat és a könyvkö'5 tulajdonos urakat, hogy a legmodernebb ffé&lcésJcíSSZ&rUlléf aniiomaitít €r mai napon tízembe §el$>eztem es ugy a jó köszörülésért, mint az olcsóságát szemelőtt tartva kérek egy próbaköszörüléssel megtisztelni. Tisztelettel Benlsc^ Mér f^UTS. Évii&e&e'k. éta a veszető vilá&múrHa Boalop f/тттШ. Alkatrészeit. Javító mü§ely. 09 ЕвуеШ vezér&ejurteeíflséa: Kelemen írógépek. Porlafeeí IrépépeSí Kedvezö részlet­fizetés.. Szeged. «átfsz occa ?s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom