Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

192S január 1. I)í LMAGYA RORSZAG ¡ctct irowamw^irMMi» imwimi s A rendőrség tömegesen küldőit büntetőparancsokat a városnak, mert nem tisztították kellőképen az uccákat. (A Délmagyarország munkatársától) Tegnap beszámoltunk arról, hogy az államrendfirség naponta mintegy 200 büntetőparancsot ád ki azok ellen, akik elmulasztották a járdák tisztítását. A rendőrség először figyelmeztette a háztulajdonosokat, másodszor azonbau kiküldték a büntetőparancsokat. Eddig mintegy 800 biistetőparancsot kézbesítettek ki. A büntetőparane.sok közül nagyon sokat kapott i B város is. A köztisztasági hivatal ugyanis a nagy j hóesés első napjaiban csak néhány emberrel tisz- J lógatta az uccákat. Az uccakcreszteződéseknél még | és fafvésleleiia. A szegedi munkáspéiszíári orvosok kinevezése. — Negyvenéves szolgálaíi Idővel is „repülnek" az orvosok. véletlenül sem jelent meg uccaseprő. Az államrendőrség emberei természetesen a szigorú utasítások alapján egymásután jelentettek fel a város hatóságát. Az államrendőrség kihágási bírósága halpcngős büntelöparanesokat küldött ki a városi köztisztasági hivalal rímére. A tömegesen kibocsájlott büntetőparancsok szombaton elérték a kellő hatást, szombaton reggel a köztisztasági hivalal ujabb 100 munkanélkülit vett fel az uccák uttestein felgyülemlett hó eltakarítására. (A Délmagyarország munka'ársától.) Felesleges talán mondanunk, hogy a belegpénzlár megszervezésének kérdése bennünket egyetlenegy vonatkozásban érdekel. De ez az eyyc'len Szempont: a közérdek .szempontja. A közérdek nem azt követeli meg, hogy összeköttetések, befolyások, protekciók, helytelenül érteimezeit faji szempontok érvényesüljenek, hanem azt, hogy a betegek jó orvosokhoz, kellő orvossághoz, megértő és dolgozni tudó tisztviselőkhöz jussanak. A betegpenztár a legnagyobb szociális alkotása az államnak. Méltatlan lenne lehát, ha a legnagyobb s — fájdalom — majdnem egyetlen szociális intézményünket helytelenül megalapozott, kártékonyán értelmezett s rosszhiszeműen kihasznált fajvédő politika kisérleti telepévé akarnák tenni. A- beteg nem törődik azzal, hogy a fajbiológia fantasztái hogyan vegyelemezik orvosai vérét. A beteg nem azt követeli, hogy fajtiszta germánok, vagy fajtiszta szlávok vizsgálják meg köpetét, vagy szívműködését, a betegnek egyetlen kívánsága, egyetlen érdeke az, hogy jő és. lelkiismeretes orvos segítse őt a beteg- i sége elleni harcában, jó orvos és jó ember álljon mellette, amikor kiesik elgyengült kezéből a kalapács. Ha a betegpénztári orvosok szelekciója ugy történt volna meg, hogy a pályázók közül a legkiválóbb s ezért a legalkalmasabb orvosokat nevezték volna ki, akkor mindenki, akármilyen egyéni sérelmet szenvedett is, a legnagyobb elismeréssel, a legőszintébb helyesléssel fogadná a kinevezéseket. De amikor azt kell látnunk, hogy olyan orvosok is kimaradtak, akiknek fáradhatatlan és eredményes működését a betegek hálája kisérte, akik csak megahol nem lehet pipálni? — Nem lőhet ? — néznek ráin megütődve. — Azt mondja, itt nem lőhet'? — Nem hát, — mutatom a folyosói la.'akon a táblát, — látják, hogy itt »tilos a dohányzás«. — Ejnye, hejnye, a könyörgőjet neki, az mán baj, — busulták el magukat a klubatapiló komenisták. — Akkor mögjelöntjük a töttlielyön, hogy itt nem kaszinózunk. Ugy elmentek, hogy sose jöttek többet vissza. Falat lebontani, könyveket betüzelni jussuknak érezték, de az nem jutott eszükbe, hogy a dohányzási tilalmat is levehetik ennyi erővel a falról, ifire pedig a tanácsadójuk felokositotta volna őket, akkorra itt volt távirati segélykérésemre a muzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének távirati utasítása, hogy a katonaság igénybevételével védjem meg a kulturpaloiai. iiondolom, ez volt az utolsó aktája ennek a jeles központi hatalomnak. Jó, hogy a hathatóssága kipróbálására nem került sor. • Hát ez nem ilyen küldöttség volt, amelyik most várt rám a kulturpalola előtt. Ünneplő ruhába öltözött, ünnepi arcot öltő szegcdi polgáremberek tábora. Igenis tábor, viharvert zászló körül csoportosulva. A zászló piros, nem vörös s ahogy lóbozza a selymét a tiszai Szél, egyik oldaláról Szent János szelid kepe néz le, a másikon az Urkrisztus jár tanítványaival a háborgó vizeken. Ismerősnek látszik nekem ez az öreg zászló. Mintha hz volna, amit a regi lobogóink közt becs ülést szereztek a szegedi orvosi karnak s akiknek kiválóságát a közfelfogás s a hivatalos minősítés egyértelműen ismerte el, akkor féltenünk kell magát az intézményt, féltenünk kell az intézményre bizoit szociális feladatokat s aggodalommal kell néznünk az uj gondviselőire bizott intézmény sorsál. Aki nem megfelelő orvos, az repülni fog — mondotta pár hónappal ezelőtt a népjóléti miniszter. Ebbe mindenki bele is nyugodott. S most azt kell látnunk, hogy azok repülnek, akiket a méhelyi fajbiológia s az eckhardti koncepció itélt alkalmatlanoknak. Az orvosi tudásuk miatt? Oh nem. Az orvosi működésük miatt? Dehogy. Lelkiismeretlen munkavégzésük miatt? Ugyan! A vallásuk miatt. Nem mi vetjük fel a felekezetieskedés kérdését. Azok felekczelieskednek, akik a minősítési táblázat legfontosabb rovatának a felekezet rovatát tartották. Pontosabbnak, mint az orvosirodalmi működést, fontosabbnak, mint a legtöbb tudással, legönzetlenebb áldozatkészséggel, a legfáradhalatlanabb lelkiismerctesi séggel végzett orvos-emberbaráti munkásságot. Csak egyetlen példát. A szegedi pénztárnak tizennégy zsidóvallásu orvosa volt. Ebből lizenegy »repül«, kettőt lefokoztak s csak egyetlenegy tartotta meg állásút. Nem neveztek ki négy olyan orvost, akiknek pénztári szolgálali ideje összesen száznegyven esztendő s kineveztek olyan egészen uj, egészen friss embereket, akiknek orvosi mullja csztendőkben összesen nem tesz ki annyit, mint egyetlen mellőzött öreg kartársuké. Mintha a jelölő bizottság itatta volna le egyik-másik kinevezett orvos még nedves diplomáját. A szegedi orvosi kar méltán panaszkodik őrizünk, a szegedi hajósegylet régi zászlaja. Szokás ez, hogy a különböző iparos-szakmák régi ereklyéjüket beadják a muzeurnba s csak a védőszent ünnepén kérik ki, hogy alatta vonuljanak a templomba. Hát nyilván most is ilyesmiről lehet szó. karácsony harmadnapján van az ünnepe a hajósok pátronusának, a titoktartó Szent Jánosnak, a vizek vigyázójának, akinek feje körül csillagkoszoru virágzott ki a Moldva hullámai közt. — Viszik-e, vagy hozzák'? — kérdem Fonyő tanító urat, aki mint szószóló köszönt a zászló alatt. — Hozzuk. — jelenti a tanitó ur, a hajósok jegyzője, — hozzuk a régi régi-zászló mellé az uj regi-zászlót. Privinszky János elnök ur majd elmondja a többit. Az ám, csakugyan, ez nem az a régi zászló, amelyet mi őrizgetünk s amely még a negyvennyolcas idők hagyatéka. Forradalmas idők ringatták a szegedi hajós-egylet bölcsőjét s negyven évi szolgálat után került bc a háló-díszes lobogó a muzeum ereklyegvüjteményébe. Akkor készült ez a második öreg zászló, amely harminchét esztendeig kísérgette az egyesület tagjait az élet háborgó vizeiről az örök békesség nagy kikötőjébe, a temetőbe. — Ezerhatszázharminchét egyesületi tagot temettünk ezzel a zászlóval, — mondja Privinszky elnök ur és az öreg szemek meghatott szeretettel simogatják az ócska selymet, amely utoljára zizeg most az Isteu szabad , ege alatt. Elvitték a védőszent ünnepén a hajósok miséjére s a templomPATZAUER palaekborok kedvezőtlenre, sőt súlyosra fordult gazdasági helyzete miatt. S a sok jogosult panasz most' olyan meghallgatásra talált, mely a szegedi orvosok foglalkoztatása helyett uj, ismeretlen orvosokat hoz Szegedre. Mi indokolja azt, hogy szegedi közhivatali állásoknál mellőzzék a szegedi orvosokat s a szegedi orvosok számának mesterséges szaporításával még jobban nehezítsék megnehezedett exisztenciájukat. A kérdésnek ez a megoldása sérelme és lebecsülése az egész szegedi orvosi karnak. Már tegnap, a késő éjszakai órákban kapott tudósításunkban is regisztráltuk azt a megdöbbenést, amelyet a munkásbiztositó pénztári orvosok kinevezése keltett. Az első hiradásak alapján meg kellett állapítani, hogy a kinevezéseknél egyáltalán nem mérlegeltek a szerzett érdemeket, évtizedes munkálkodások kézzel fogható eredményeit. A kinevezett orvosok névsorának és a régi orvosok listájának összehasonlításánál ez a lény még crősebbj színekkel rajzolódik ki. Elmozdították állásából dr. Schrötter Henrik bőrgyógyász szakorvost, aki kilenc évig működött, helyette dr. Konezwald Tibort nevezték ki, aki rövid ideig a klinikán működött, mint tanársegéd. Nem nevezték ki dr. Kiss Menyhért nőgyógyász szakorvost, aki nyolc éven keresztül működött eredményesen. Helyébe dr. Sándor József került, aki ugyancsak mint tanársegéd működött a szegedi egyetem klinikáján. Kimaradt dr. Erdélyi Jenő fül, orr és gége szakorvos, aki tizenkét éven keresztül a legteljesebb elismerésre méltó kiváló munkásságot fejtett ki az egész szaknyilvánosság előtt] ismert tudásával. Az eddig be nem töltött második fogász szakorvosi állásra Gyulai BernáV Ernőt nevezték ki, akit szegedi orvosi körökben nem ismernek. Gyermekgyógyász szakorvossá dr. Lukács Józsefet nevezték ki, aki ma is tanársegéd a szegedi egyetem gyermek-( klinikáján. Dr. Turcsányi Imrét, aki több, mint két évtizeden keresztül működött ki-j lartó lelkiismeretességgel ezen a helyen, ke-1 rüleli orvossá tették. A kerületi kezelő orvosok közül egvszerüeni kihagyták dr. Andrássy Ferencet, dr. Voss Ignácot, dr. Ács Vilmost és dr. Schreiber Fű-] löpöt, akik több, mint három évtizede mü-j ködlek, mióta a munkásbiztositó pénztár intézményét megalakították. Helyükre dr. Bózső István, aki ugyancsak a klinikán működött, dr. Leinzinger László, aki katonaorvos volt Békésből egyenesen a múzeumba hozták. A halottkisérgelő lobogó most már maga is halottá válik * bekerül a mult kriptájába. —' Lám, hát ilyen sok még a liajós-ember Szegedeu, — nézem elcsodálkozva a sok tisztes komoly arcot. — Hajós vau, de hajó nincs és vizi malom; sincs, — mondja sóhajtva Privinszky Jánps. —1 Hej, az én gyerekkoromban... Nem lehet ezt a mondatot szivfájás nélkül befejezni. Pedig a mai öreg hajósok is csak az alkonyalát látták már a tiszai hajózásnak. A fénykoráról már ők is csak hallomásból tudtak az apáiktól. Mikor föl Hegensbürgig és le Galacig jártak a szegedi hajók és hajós-dinasztiák uralkodtak Szegeden, amelyet száz évvel ezelőtt nem hívtak még parasztvárosnak, hanem mindenfelé ugy. ismerlek, mint pezsgőéletii kereskedő-várost. De talán még nem is ez volt a vizi emberek fénykora, hanem az, mikor Hunyadi János parancsszava dörgött a Tiszán és negyvenezer halász, hajós vitte Belgrád alá a Szűz Máriás lobogói... Ahogy emlegetjük a régi időket, kezd hullougani a hó s ezüstkoszoru fonódik az öreg lobo•góra. A zászlótartó magasra emeli, még egyszer meglobogtatja, a selyem halkan suhog és visszahull, mint fáradt sasmadár, aztao eltűnik az ajtóban. Az öreg hajósok megemelik a kalapjukat, a Hunyadi vizi embereinek k<5s*i unókái utoljára tisztelegnek a békés munka errcdrászlója előtt, amely egy emberöltönyi szolgálat után vonul nyugalomba.