Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-14 / 11. szám
1928 január 14. Elsőrendű porossz-sssént Kapató Ml&iesi-]b€ii%l£n<íiTe££ot* Spór/ Levél érkezeit Olaszországból. (íz olasz nagycsapatok rászedték a Bástyát. f>aza WeiglQoffert. Miért küldték (A Délmagyarország munkatársától) A Bástya kedden este érkezik haza Olaszországból. Ezt megelőzőleg azonban levél jött Faragó Lajostól Itáliából, amelyben a menedzser érdekes dolgokra világit rá. Faragó elsősorban azokról a nagy akadályokról tesz említést, amelyek a Bástya olaszországi túrája elé tornyosultak. A nagy olasz klubok, amikor a Bástya eleget akart tenni angazsmánjainak, egyoldalúan felbontottnak tekintették a megállapodásokat és hallani sem akartak arról, hogy a lekötött mérkőzéseket a Bástyával lejálszák. Ennek oka, mint kiderült, nem Újpest volt — amely ugyanabban az időben túrázott Lombardiában —, hanem azok a nagy attrakciókkal kecsegtető ajánlatok, amelyeket főleg a Stávtától kaptak a II«»rnoi, alessandrüi és génuai klubok. De cserbenhagyta Faragót néhány lent élő magyar tréner is. Ezek a luralevelezések folyamán fűt-fát Ígértek Faragónak és pompás ajánlatokat tárlak elébe. Amikor azután a kivitelre került a sor, ezek a trénerek voltak az elsők, akik hátat fordítottak a Bástyának. A Weiglhoffer-esetet ugy adja elő Faragó, hogy a Laslo-meccs után engedélynélküli nagy »muri« következett (tekintettel a vereségre), az ebből keletkezett incidens, továbbá az, hogy Weiglhoffer eltitkolta lábsérülésének kiujutását, vonta maga után, hogy Faragó és Hlavay Weiglhoffert szabadságolták, mert amint Faragó irja, egy beteglábu játékosnak a túrán amúgy sem vették volna fe^sznát. A csapat teljesítményeivel az adott kőrülméuyek között Faragó meg vaa elégedve, bár kifogásolja a csatársor munkáját. Wéber végeredményben mégsem csatár és vele a csatársor folytonosan vajúdó kérdése még sincs megoldva. Anyagiakban kielégüő eredményekkel végződött n tura, amennyiben a teljes ellátáson és utazási költségen kivül fedezte a nrémiumokat és a játékosok fizetését is. A vasárnapi Juventus-meccs — a legnehezebb — után a Bástya azonnal vonatra ül és előreláthatólag kedden este érkeznek haza Szegedre. Országos kardvivóverseny* Ma délután kezdődik a Szegedi Vivó Egylet kétnapos országos kardvivóversenye, amelyre, mint már jelentettük, ötven nevezés érkezeit a pesti és vidéki egyesületektől. Bátran el lehel moudani, hogy cz a verseny Magyarország legnívósabb junior gárdáját gyűjti össze. Szegedet természetcsen elsősorban: az érdekli legjobban, hogy a SzVE vivói milyen eredményt fognak elérni az erős konkurrenciában. Miután a versenyzők egyrésze a szombat délutáni gyorsvonattal jelezte érkezését, a rendezőség ugy határozott, hogy délután 6 órakar nyitja meg a versenyt. A Magyar Vivó Szövetséget dr. Schréder Gyula képviseli, a zsűri tagjai Dénes Károly, Kckl Viktor, dr. Fischer Marcell, Köpeczi Nagy Sándor és dr. Deák Ferenc. Sportvacsorák. A Szegedi Atlétikai Klub távozó főtitkára tiszteletére ma este 9 órakor a Dreher különtermében bucsubankettet rendez, amelyre a klub tagjainak minél számosabb megjelenését kéri. — Dr. Vadas Gyula, a MASz központi vidéki bizottságának előadója és a Magyar Sportújságírók Egyesületének elnöke ma délután Szegedre érkezik. Dr. Vadas Gyula este 8 órakor a Tisza éttermében a szegedi sportélet vezetőivel és a szegedi napilapok sportrovatának vezetőivel megbeszélést tart az olimpiád előkészületeiről és az aktuális politikai kérdésekről. A Zrinyl-KAC évzáró vacsorája. A Zrinyi-KAC 14-éu, szombaton este 8 órakor tartja szokásos évzáró vacsoráját a Kass éttermében. A klub vezetősége ezúton kéri a tagokat, hogy azon minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. * BT 4« Értéktőzsde: A valuta' és devizaforgalom Záróárfolyamai: Valuták: Sngo! foci Belga (I, Cseh kor Dán kar, Dinár Dollár -'••' Fr. frank Holt. forint Zlotj 27 85 28 00 79.60 79 90 16.89 -1697 153 00-153 63 ' Í0.02 10.08 16920 c71 20 22.60--22 80 220.1"' -231 15 - t"4 00 -64 30 Lel Láva Líra Márki Ortr, »etilt Norv. kor. Sv. frank Svéd kor, 3 49 3 54 áo.30-3o!5d 1Í6.05 136.55 8140m75 151 85 152.45 11005 11(45 153 60 154.20 Devizák: IjBíterdai 130.30 231.01 Párli 22.45-22,55 BelgrSS lO.Cö'l,- r.08'1, PrágJ " 16,S2'|,-16.97 Berlin t;6 15 136 55 Szófia 4.11-414 Bnk. der. lei - .— Stockholm 153.70-'54 '0 BrüslreS 79 65 7991 Varsó E4 10 -64 30 Kopenhágs 15310 1*>3.50 Béca 80.50 8« 75 Oí16 151 95 152.35 ZttricH 110.07'!,-11037". London 2786 27,94 Szab. k<, lei 3.513.55 Milánó 20 221 - 30.321, Madrid 97.40-97.90 Newyork 571.10 572.70 Irányzat: Az irányzat barátéágas volt, a forgalom magasabb áiMyamokksl indult. Az á emelkedés kísöbb folytatódott. A tö78deidö második felében r.ém! visszaesés állott be és igy a tőzsde egyenlőtlenül zárt. A spekuláció által favorizált értékek szi'árdan terdáltak A kezdetben éJén't fnrealom később elcsendesedett. A fi* piacon a tegnapi 100 százalékig terjedő árkirobbanás után a rea'izác'ÓJ e!?dá?o'* miatt a hadikölcsön-cimletek kb. 20 siáza'ékos árveszteséget szenvedtek A va« lulapiacon az iránvzst bsrátságo?, Berlin szilárd, Bécs és Madrid gyengült. Zürich: Leg^Sb órák/ékszerek részletre is Győri Bélénél FENVKEPEiT Műterme Széchenyi tér, Korzé Mjzival szemben. SIMONYI fényképésznél készíttesse. Z48 ESOERNYOK gyári árakon. Elsőrendű klott . Pengő T— „ félselyem „ 10*— Félselyem és egész selyem divat ernyői«. a legszebb kivitelben 238(1 szabóit gyári árakon. Viszonteladóknak megfelelő árengedmény. Behúzásokat és javításokat vevőinknek önköltségi árakon készítjük. Pollák Testvérek Széchenyi tér és Gsekonics ucca. 'Rádió /1 nagyobb leadóállomások mai mUsora. Budapest 557.5. 9.30, 12 és 15: Hirek, közgazdaság. 11: Pathephon-hangverseny. 19.40: Vidám est 21.10: Kamarazene (Temesváry—Kerpely—Polgár). 23—24-ig Jazz-band. — Bécs 517.2, 577. 11: Hangverseny. 18: Ének- és zongorahangverseny. 19.45: Szép Heléna, vigopera három felvonásban Offenbachtól. Utána tánczene. — Berlin 483.9. 17: Szórakoztató zene. 19.30: Prózai előadás. Az indogermán nyelvcsalád. 20.30: Színielőadás: Sturm über dem Pazifik, vígjáték. 22.30: Tánczene. — Bern 411. 16: Zenekari hangverseny. 17: Zenekari hangverseny. 20: Hangverseny. 21.20: Hangverseny. 22.05: Zenekari hangverseny. 22.30: Tánczene. — Frankfurt a/M 428.6. 13: Déli szerenád. 16: Hangverseny. 20.15: Dario Nioodemi Scampolo cimü vígjátékának előadása. 22.30: Tánczene. — Königsberg 329.7. 11.30: Délelőtti hangverseny. 16.30: Délutáni hangverseny. 21.30: Zenekari hangverseny-est. — Lausanne 680. 13: Gramofonlemezhangverseny. 20: Zenekari hangverseny. 21: Tánczene. — Langenberg 468.8. 13.05: Déli hangverseny. 18: Zenekari hangverseny. 20.15: Vidám est. Utána 1 óráig tánczene. — Leipzig 365.8. 16.30: A drezdai házi zenekar hangversenye. 22.15: Szórakoztató és tánczene. — München 535.7. 14.30: Gramofonhangverseny. 16: Zenekari hangverseny. 20- Zenekari hangverseny. Bécsi zeneszerzők müvei. 22.35: Tánczene. — Prága 348.9. 11: Gramofonlemez-hangverseny. 12.05: Zenekari hangverseny. 19.15: Fúvószenekari hangverseny. 20.10: Vidám est. 22.25: Tánczene. — Itóma 450. 17.30: Tánczene. 20.40: Opera-cst. Massenet háromfelvonásos operája, Werther, utána részletek Puccini: Turandotjából. — Zürich 588. 12.30.- Gramofonlemezhangverseny. 15: Gramofonlemez-hangverseny. 16: Tánczene. 17.10: Kéziharmonika-ktub hangversenye. 21.20: Zíaekari hangverseny. , - ... ¿. Páris London / NewyorV Brüsszel Milánó Amsterdam Berlin Bécs f Szófia Prág« Varsó Budapest ' Belgrád Bukarest oyitá* 20,41 25.31 5.19.01 72,39.50 27.45 209.23 123.62 0.0073.20 3.74.50 15.38 58.20 P 90.75 9.14 320 tärlatl 20 41.50 25,31%! 5.19 00 72.40 2746 209.20 123.65 0.0073.15: 3.7^.50 15.38 5820 P 90.75 9.13.75 3,21 Gabonatőzsde: Az irányzat buza, zab és tengeriban barátságos,1 egyebe'* tartoltak, a forgalom csendet. Az Összes lisztárak változatlanok. Hivatalos árfolyamok: Buza 77 kg. 78 kg. 79 kg, 80 kj. ^ Tlszav. ?0.55-30.80 31 C0 31.15 31.30-31.45 31.4f-31.55 F..t?8zai 3045 30.70 30 75 31 00 31.10-31.25 31,20 31.40 Fm. 30.70 30.35 30.45 30.65 30.75 30.95 30.85 31.115 Pv. 30.45 3065 30.75-V.95 31.05-^1.20 31 15 31.30 Bácskai 30.45 30 65 30.75-30,95 31,05-31.20 31.15 31. Dunántuli 30.30-30.50 30.70 30.90 31.00-31.15 31 10-31.25 Rozs, pe&tvíd. 29.00 29.25 egyéb —- —.— Árpa takarmány I. 27.25-27.75 Sörárpa 32 00 34.00 Ama takarmány II. 26.75 27.25 egyéb 30.00 31 50 Buia&orpa 20.25 20.50 Zab I. 27.ro 27.25 Repce 48.-51.- közép 26.7Í27C0 Tengeri uj 23.65-2380 KöleB 22.50-23 50 ejyéb 22.85-23 45 Lóhere nagy Lóhere nacv arankamentés 180.00-2" 0.00 arankás 160.'0 170.00 Lucfirda maavar 215.00-240.00. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában^ Szeged. Jobb lesz, mint az ni, Jobb lesz mint az ui ^régihőelpőfét LUSTEINER megcsinálta, Szened, Korona ucca 15. Uzleláíhelyezés 1 • • • A vásárló- 63 eladó Mzönsígnek tudomásári húzom hrgr zsib- és parlíáruüzleiemet öc. alá (¡elyttxiem át (a várnfi adóhivatal íl szembeq), ahol ugy az igen irzteli Ve»ft ir.i t elídókflzünséa további szives lámogatásit CB| i'J UEKlUfIM Veszek nói és tfaíiruhát. rlCMII ntnMHR. fehérnemű», valamint minkérem. denféle bu'orf. Hívásra h&zbox rneffijali