Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-25 / 295. szám

42 DÉLMAGYARORSZÁG tubcrkiilósísmorlalilást registrálnak, mint a székesfővárosra vonatkozóak. A negyven vá­rosról összeszedett adatok szerint az utolsó Lékeévben is jó hátul kullogtunk a tuberkuló­zis mortalitás táblázatában, azóta azonban egyenesen az utolsó, illetve az utolsóelőtti helyre csusztunk visszás. A jelzett táblázat 40 város tuberkulózis­halálozásának arányszámait tárja elénk 100 ezer lakóra kiszámítva az 1911-től 1924-ig terjedő időszakban. Ez a táblázat ugyancsak megdöbbentő képet tár elénk. Kiderül belőle, liogy Budapesten egyetlen évben (1914) volt a halálozás 285, egyebekben minden évben meghaladta a 300-at, sőt a háború éveiben 191ü-ban 464.5, 1917-ben 583.8 és 1913-ban 586.5-re rúgtatott föl. Az összes fölsorolt váro­sok közül csak négy akad olyan, amelyben a halálozási arányszám átmenetileg magasabb és pedig: Páris 1911—1914. években, Varsó 1916—1919. években, Bukarest 1911—1914. években, továbbá 1919-ben és 1922-ben és végül Szófia 1922-ben és 1923-ban, mint Buda­pesten. Ettől a néhány kivételtől eltekintve, hazánk fővárosáé a szomorú dicsőség: a föl­sorolt 40 város között a kimutatás 14 évében mindenkor Budapest vezet, háború előtt, há­ború alatt és háború után, minden évben itt pusztultak el legtöbben tuberkulózisban. Sok minden megváltozott azóta, csak a tuberkuló­zis 'uralma maradt változatlan. A »keresztény« kormányzat és a »liberális« irányzat e tekin­tetben egyaránt nem tehetnek egymásnak szemrehányást, ami érthető, mert épp annyira keresztény az egyik, mint amennyire liberális volt a másik. Kiszámítottuk a táblázat számadataiból, hogy a 14 év átlagában pl. Hágában évenként 103 ember halt el tuberkulózisban 100.000 lakosra, Budapesten ellenben 383.5. Vagyis majdnem négyszer annyi ember pusztult el ebben a kórban Budapesten, mint Hágában. Ezt a rettenetes állapotot dr. Melly József nem is igen takargatja, hanem bátran nevén nevezi a gyermeket és őszintén rámutat a bor­zalmas pusztítás okaira is: »A tuberkulózis­moralitás alakulása — irja dr. Melly — alapos kutatások szerint a szociális viszonyoknak, nevezetesen a táplálkozási és lakásviszonyok­nak elég érzékeny függvénye. A népjólét indexe mutatkozik meg markánsan a tuber­kulózismoralitásban. Ez komoly szakemberek véleménye, amit számtalan adattal igazoltak be. Ha már most tudjuk, hogy a tuberkulózis a haláloki táblázatok legerősebb rubrikája és ezért az összhalandóságot leginkább befolyá­solja, ugy az összmoralitás, mint a tuderkuló­zis-halálozásban talglt helyzetünk szomorú egybevágósága alapján arra a konklúzióra kell jutnunk, hogy az index-számok által deter­minált kedvezőtlen szanitárius közállapotaink okát elsősorban és legnagyobb részben a szo­sziális viszonyok leromlottságában kell lát­nunk, mit az egészségügyi közigazgatás aktiv vezérei se tudnak közvetlenül beffolyásolni.« Ez a megállapítás szigorú, de megfölebbez­heíetlen Ítéletnek is beillik. Nekünk ahoz nincs is egyéb hozzátenni valónk, mint hogy né­hány konkrétummal megvilágítsuk az itélet igazságát. Ilyen konkrétum a munkabérekre vonatkozó alábbi kimutatás, amelyből kitű­nik, hogy egy tanult szakmunkásnak egyes országokban hány órát kell dolgoznia azért, hogy keresetéből egynémely szükségleti cik­ket megszerezhessen. Az I. rovatban egy férfi ingért, a II-bau egy pár közönséges férfi cipő­ért, a III-ban egy kész férfi ruháért dolgo­zandó munkaórák számát mutatjuk be: Amerikában Németországban Franciaországban Magyarországba! I. II. III. "iát kell dolgoznia a szakmunkásnak ?y» 334 181/3 31/2 101/2' 45 53/4 141/4 353/4 lOVí 29i/r 96 Az élelmiszerek • árai hasonló arányban vagy inkább aránytalanságban vannak a mun­kások keresetéhez és ha még hozzávesszük, hogy a kereskedelmi alkalmazottak, valamint a tisztviselők túlnyomó része is csak alig vala­mivel keres többet s mindezeknek életnívója tehát jóval a minimumon alul marad, amiből következik, hogy a hazai fogyasztásra bazirozó ipar és kereskedelem isi természetszerűleg pang és vergődik és ha még fölemiitjük, hogy népjólétünk őreinek jóvoltából a lak­bérek a jövő év folyamán eléril^ a 100 százalé­kot és egyben a lakások fölszabadulnak, akkor anélkül, hogy ennek katasztrofális hatásait ez alkalommal különösen kiemelnők és rész­leteznők, talán eléggé plasztikus képét raj­zoltuk meg hazai állapotainknak. És ezek után bizonyára nem lát abban senki túlzást, ha kimondjuk, hogy az egykéről, vagyis az elmaradt születések reklamálásáról szónokölni mindaddig közönséges hypokrizis, amig a meg­született életek tízezreinek pusztulását pél­dátlan könnyelműséggel tűrik, sőt némely in­tézkedéssel egyenesen előmozdítják. Különö­sen hypokrizis ez akkor, ha tudjuk, hogy a születések számának erőszakos növelésére irá­nyuló kísérletek másutt sem jártak sikerrel s éppen ezért a természetes szaporodás fokozá­sát ma már mindenütt a halandóság apadá­sától, vagyis a dolgozó tömegek életerejének fokozottabb védelmétől várják. (A Délmagyarors 7. Yi g m 11 n k a t á r s á tó 1) Megirta a Déimagyarország, hogy az aradi szinház bemutatja Ürményiné Baneth Iby és Fckste Tiva­dar uj operettjét, a Miss Montecarló-t. Az operett* mazsikát Baneth Iby, a nemrégen elhunyt sze­gedi tisztiorvos leánya irta, a szövegét hozzá Fe­kete Tivadar, az ismert nevű. bánáti újságíró. A bemutató előadásról az erdélyi lapok a legnagyobb elismerés hangján számolnak be, különösen Ür­ményiné Baneth Iby muzsikáját dicsérik. Az Aradi Közlöny többek között ezeket irja; »Az operett muzsikája igazi érték. Akár a szeriőz­dalokat figyeljük, akár a vidám táncmuzsikát mindegyikről csak azt állapíthatjuk meg, hogy száz' százalékban érdemes a fölfigyelésre, Ür­ményiné a pompás muzsika szerzője. E névvel még fogunk találkozni az operettzene terén.* Majd az előadásról szólva: »Zsufolásig megtelt szinház, pompásan előkészített előadás. Vége-hossza nem volt a szakadatlan ünneplésnek. A darab nagy ég jelentős sikert aratott és a mai premier-est bi< zonyára elindítója egy sok sikert igérő diadal­útnak*. Az Erdélyi-Hirlap így ír: »Operettbemutató! Nem érkezett a budapesti fémjelző hivatalon keresztül, de nincs is rá szüksége. Gyönyörű, vérbeli mu­zsika, ihletett nótafát termett bűbájos dallamok illatos bokrétája, amelynek színpompáját Csányi Mátyás káprázatos hangszerelése emelte a csúcs­pontra. Zsúfolt ház, parádés ház, forró, tapsos hangulat. A bemutató nagy sikere táblás házak sorát biztositjaí. Az összes erdélyi lapok is hasonló szellemben és a legnagyobb elismerés hangján számolnak bs a nevezetes premierről. Üzletem áthelyezésével az összes áruk mélyen leszállí­tott árijain lesznek árusítva. Vásznak, schroll sifonok. asztalnemüek, köperek, törülközők, zsebkendők, nyakkendők, feez­tyük, harisnyák, saját készttésU nő! és férfi fehérnemSeb, orvost köpenyek rendelésre is gyári árban készülnek Soós fehémemüüzletéfren Fekeíesas ucca és Kigyó ucca sarok. 650 nyújtott át a városkapitány egy pecsétes papi­rost. , — Tévedésben van, spektábilisz, — adta visz­íaa a gróf barátságosan az átfutott írást. — Ez csak azon renitensekre vonatkozik, akik a városi éjjeli őröknek nem engedelmeskednek. A sebes­hajtás pedig nem éjszaka történt, hanem délelőtt. — De bocsánatot kérek, szemtanuk állítása sze­rint olyan köd volt, hogy az éjszakának számit. — De én, mint a szent korona tagja, a cselé­J°mmel azt csinálok, amit akarok. — Méltóságod igen, de a katonaság nem- Az el­len én a törvény nevében tiltakozom. — En pedig fölebbezek a helytartó tanácshoz. Addig is kelj föl, fiam János. iános eddig azt a taktikát követte, hogy mikor a városkapitány beszélt, akkor fölegyenesedett, mikor a gróf érvelt, akkor visszafeküdt. De most már végérvényesen függőleges helyzetet vett föl s csak az iránt voltak kétségei, hogy testi erejé­vel a hajdúkat támogassa-e, vagy a katonákat. A bakák tudniillik ugy gondolták, hogyha már ve­rekedni rendelték ki őket és a törvény elvonta előlük a kocsist, akkor a hajdúkon kell kimutatni 3 rénytrt. Össze is akaszkodtak velük, János azon­ban kénytelen volt a semlegesség terén maradni, mert a gróf rászólt: —• Takarodj innen, fiam János, a lovakhoz. Az alkqtmányos tényezők harcához neked semmi kö­zöd. Hanem azt ne felejtsd el, hogy mától fogva adósom vagy huszonöt bot kiállásáig. Szegény feje akkor se felejthette volna el, ha •iícarta volna, mert minden fertályeszlendőbeu tör­vénybe idézték. A városkapitány fölirt, a helytar­tóság leírt, helyszíni szemlét rendeltek el, köd­szakértőket küldtek ki, tanukat fogtak inkvizíció alá, előállították a pereces-kofát, ^srrentÁUáV u elveszett csizmadiát, uj törvényeket hoztak, régie­ket eltöröltek, — s ez csak a polgári közigazga­tás volt. Vele párhuzamosan fejlődtek a hadügyi bonyodalmak is, mert a megsértett katonaság se hagyja a jussát s az mindig Bécsben kereste az igazságot. Telt-mult az idő, János éppen olyan sebesen hajtotta a lovakat, mint azelőtt, de hogy az esz­tendők még sebesebben szaladtak, egyszer be­állított a grófhoz. — Méltóságos gróf ur, házasodni szeretnék. — Te bajod, édes gyerekem. — De a méltóságos gróf urat kérném násznagy­nak. — Vállalom, kedves fiam. — De szeretném előbb az adósságomat leróni. Addig, még legénysorbau vagyok. * — Nem lehet, fiam, meg kell várni, mit mond a törvény. De attól házasodhatsz, fiam, tudom én, hogy becsületes ember vagy, jó helyen van nálad az adósság. A részeges csizmadia megkerült, de a pereces­kofa meghalt s János újra meginstálta a grófot. T— Méltóságos gróf ur, keresztelőre készülünk. — Nem baj az, fiam, csak fiu legyen, megint háborút jövendölnek az újságok. — De méltóságos gróf urat kérném komának. — No még csak az kellene, hogy ne engem kérj! — Hát az a kis adósság? — Mindennek eljön az ideje, fiam János. Kezdelt már deresedni a János üstöke, De§e\vffy József pedig, miután nemes életét elfogyasztotta az ősi alkotmány védelmében, kezdte a testamen­tomát szerkeszteni, mikor megint beállított hozzá • János: — u^lUJsáfioí jiró* ui, ugy nézem én. hiába vár­juk mink az igazságot. >. — Micsoda igazságot, lelkem? :\ « — Hát a megcsapatásom irányában. - 1 — Ami késik, nem múlik, fiam. A héten kaptam értesítést, hogy most már a kancelláriánál van a dolog. Majd ... ne félj.., aki rendes,,, A többit elköhögte szegény öreg gróf, mert ugy süvöltött belőle az asztma, hogy rossz volt hall­gatni. — Nem jó lesz ez igy, méltóságos gróf ur, — csóválta a fejét János. — Szabad velünk az Is­ten, egyikünket is elveheti, másikunkat is, aztán kinek számolok én el akkor, ha... teszem azt.., a méltóságos ur... izé... elunja a várakozást? Már akkor csukladozott egy kicsit a János hang-, ja. A gróf eltűnődve veregette a teknősbéka há­tából faragott tubákos pikszist, amit még legény-1 korában adott neki emlékül valami francia dáma.! — Igazságod van, fiam János. Jó az, ha az em­ber idejekorán rendbehozza a földi dolgait. Majd; kigondolok valamit, hogy a törvény sérelme nél­kül eleget tehessünk az erkölcsi' világrendnek. Azt gondolta, hogy a megyei hajdúkkal méretla rá Jánosra a huszonötöt, amire a városkapitány | is csak helyeslően bólinthatotj le a mennyei kan­cellából. Mert a vármegye, az mégis csak más,; mint a katonaság, az édes közanya mindnyájunk­nak. Az öregnek különben nem tört csontja, a vár­megye hajdúja kíméletesen kezelte a mogyorófa­vonót s ha mi kis sa>jgást érzett volna is János, azt megváltotta a gróf huszotöt arannyal. — Ecccl — mosolygott az öreg méltóságos fá«j radt mélabúval, mikor az erkölcsi világrend hely­reállíttatott, --- milyen hasznos intézet a várme­gyei És ez az izgága KoSsutlj még se akar neki békét hauvni! y

Next

/
Oldalképek
Tartalom