Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)
1927-12-02 / 276. szám
S . i'027 december 2. DÉLMAGYARORSZÁG i> ' 3 ít t< Lefolytatták a nyomozást az egyetemi ittak legutóbbi atrocitásai ügyében. Cibasoros felvonulás éffél után. (A Délmagyarország: munkatársától.) A legutóbbi szegedi atrocitások frontján szerdán nevezetesebb esemény nem történt. A nap aránylag minden zavaró momentum nélkül telt el, ami azonban nem azt Jelenti, mintha a helyzet lecsendesedett volna. A szándék még mindig olt lappang a felbujtógatoltak lelkében, ami félreérihetellen formában nyilatkozott meg a késő éjszakai órákban a Kass-kávéház helyiségeiben. Kél óra felé hat, botokkal fölfegyverkezett egyetemi hallgató vonult be libasorban a kávéházba, ahol alig iariózkodoti néhány vendég. Amikor azonban nem találtak senkit oli azok közül, akikel szemmel láthatólag kerestek, ugyancsak libasorban felmentek az étierembe. Olt alaposan végigmustrálták a jazzband hangjai melleit szórakozó vendégeket, majd az eredménytelen szemle után eltávoztak a Kassból. A botosok megjelenése természetesen nagy feltűnést és izgalmat kelteit a kávéház közönsége körében, valaki d telefonfülkéhez sietett és a rendőrségre telefonált, de mire a központi ügyeletről kiküldött rendőr megérkezett, már nem talált senkit sem közülök. A korábbi eseményeknek különben érdé* kes fejleményei vannak. Amint az előrelátható volt, az illetékes közigazgatási és közbiztonsági hatóságok nem térnek minden szó és intézkedés nélkül napirendre a város nyugalmát és békéjét annyira felkavaró terrorisztikus események fölött. Az államrendőrség szegedi kapitánysága valószínűleg felsőbb utasításra megindította a nyomozást az atrocitások részleteinek tisztázása érdekében. Kihallgatták az összes szereplőket és tanukat, a kihallgatások eredményét már pénteken reggel kilenc órakor Jelentés formájában eljuttatják a kerületi főkapitánysághoz, ahonnan valószínűleg még aznap a belügyminiszterhez továbbítják. „Elfogadja-e az egyetemi menza a város adományát, amelyben a zsidó polgárok adófillérei is benne vannak?" A közgyűlés Üdvözli az uj esztergomi érseket. — Vidám Jelenetek és komoly afférok a mUszaki főtanácsos lakása körül. (A Délmagyarország munkatársától.) Erősen lefokozódott érdeklődés mellett nyitotta meg a polgármester csütörtökön délután negyedötkor a folytatólagos közgyűlést. A karzatokon csak nagyon gyérszámu publikum jelent meg, a városi tisztviselők és a nyugdijasok, akiknek sorsa már szerdán eldőlt, a tárgysorozat hátralévő része iránt már nem ér' öeklődtek. A mult ülés jegyzőkönyvét dr. Tóth Béla főjegyző olvasta fel. Wimmer Fülöp kifogásolta, hogy a Nap. uccai lelek megváltására vonatkozó közgyűlési határozat nem precízen került a jegyzőkönyvbe. A polgármester kijelentette, hogy i a jegyzőkönyvet ilyen értelemben helyesbi' tik. A polgármester fczulán a következőket mon[ dotta: — Tisztelettel bejelentem, hogy a pápa ( őszentsége dr. Serédy Jusztin iánt nevezte ki esztergomi érsekké, aki ezáltal nemcsak az ország legfőbb egyházi méltóságát nyerte el, hanem elnyerte az ország egyik legfontosabb közjogi méltóságát is. Illőnek tartom, hogy Serédy Jusztiniánt kinevezése alkalmából a város közönsége nevében üdvözöljem és ehhez a közgyűlés felhatalmazását kérem. A polgármester javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A közgyűlés ezután folytatta a napirend tárgyalását. Rack Lipót tanácsnok ismertette a tanács kisebb jelentőségű pénzügyi vonatkozású előterjesztéseit. Javaslatára a közgyűlés -000 pengőt utalt ki a polgármesteri gyorssegélyalap számára. Ezután a kulturjavaslatok következtek. Dr. Siabó Géza kijelentette, hogy a Horthy Miklós egyetemi internátus támogatására a tanács az idén 6797 pengő megszavazását javasolja, ennyit tesz ki a menza kenyér- és Usztszámlája" Dr. Pap Róbert ariiránt érdeklődik, hogy az it áílam és az érdekelt vidékek milyen mértékben támogatják a menzát. — De szükségesnek tartanám azt is, hogy a város hatósága előbb kérdezze meg a menzát, vájjon elfogadja-e a város adományát, hiszen ebben a zsidó polgárok adóflllérei is benne vannak. -- Visszaadják azt kamatostól az uccán! — szól közbe valaki. — Lehetségesnek tartom ugyanis — folytatja Pap Róbert —, hogy a menza ezen a cimen esetleg visszautasítja a város adományát. Pap Róbert kérdéseire dr. Szabó Géza, majd a polgármester válaszolt, aki elmondotta, hogy több község tett alapítványt a menza javára és a menza állami támogatást is kap. A polgármester Pap Róbert jelszótalá sáriak második részére — nem ref lektált. A tanács javaslatát a közgyűlés különbai elfogadta. Kisebb vita keletkezett az egyik tarhonyagyár kérelme körűi. Ez a gyár jogot kért a város címerének használatára. Csonka Gergely ellenzi a címei-használat engedélyezését. Wimmer Fülöp az engedély megadását javasolja, mert ezzel egy fontos szegedi iparág nyer hivatalosan is szegedi bélyeget. A polgármester válasza után a közgyűlés elfogadta a tanács javaslatát. Kisebb zajjal ugyan, de tudomásul vette a közgyűlés azt is, hogy a tanács 480 pengőért megvásárolta a Petőfi-Társaság jubiláris kiadásait. — Kicsit tuldrága az a Pékár — szólnak közbe néhányan. A kisebbségi hitfelekezetek segélyezésérc vonatkozó javaslatot dr. Tóth Béla terjesztette elő. A javaslatot a közgyűlés hozzászólás nélkül elfogadta. öt órakor már a polgármesteri előterjesztésekre, elsősorban az ulalapi költségvetésre került a sor, amely igen széles medrü vitát provokált. A felszólalók Söreghy Mátyás, Kormányos Benő, Korom Mihály, Magyar Péter különböző tanyai utsérelmeket tettek szóvá. A felszólalásokra a polgármester válaszolt. A záróbeszédekkel sok idő telt el és a közgyűlés egy teljes óráig tartó száraz vita után az útügyi költségvetést változtatás nélkül elfogadta. Hat órakor került sor Csonka Gergely interpellációjára. Csonka Gergely a külvárosi ártézi kutak befagyása, a nyilt árkok és az átereszek dolgában intézett néhány kérdést. A választ a közgyűlés is, az interpelláló is tudomásul vette. 'Balogh Lajos indítványa következettA Tóth Péter-féle házban készített hatszobás lukszuslakások két- és háromszobás lakásokká való átalakítását és a mérnöki hivatal vezetője ellen a fegyelmi eljárás megindítását indítványozza. A tanács napirendretérést javasol, mert a fegyelminek nincs alapja, az építkezést pedig a közgyűlés már jóváhagyta. — Hogy lehet ilyen vicces indítvánnyal elrabolni a közgyűlés idejét — szól közbe Bodnár Géza, mire az indítványozó magából kikelve válaszol, de válasza belevész a nagy zajba. A polgármester erősen csenget. Az indítványozó ezután szenvedélyesen támadja Berzenczeyt. — Rossz tanácsadó a harag — figyelmezteti Bokor Adolf. Az indítványozó kijelenti, hogy ami történt, az a büntetőtörvénybe ütközik és a kérdéses urak a megbízhatóságból szekundát kapnak tőle. A szenvedélyes hangú és sokszor viharos derültséget keltő felszólalásra a polgármester válaszolt. Az indítvány első részének mellőzését kéri. A fegyelmi eljárásra vonatkozó indítványra elrendeli a névszerinti titkos szavazást. A közgyűlés az indítvány első részét nagy többséggel elvetette. Ezután megkezdődött az indítvány második részére a névszerinti titkos szavazás. A bizottsági tagok kivonulnak a bizottsági és a tanácsterembe, ahol felállították az urnákat. A tanácsterem ajtajából egyszerre felcsattan Balogh Lajos hangja: ' — Kérem, az érdekelt ur itt a teremben korteskedik — kiáltja hangosan az ajtóban álló és Ferenczy Mátyás terembiztossal beszélgető 'Berzenczeyre mutatua. — Hazudik már megint! — kiáltotta felháborodva, vörösre vált arccal Berzenczey. -— Maga hazudik! — kiáltja ismét Balogh Lajos. Már-már ugy látszott, hogy komolyabb afférrá fajul a helyzet, de a polgármester közibük áll és lecsendesíti a szenvedélyeket. Berzenczeyt azután beinvitálja szobájába. A polgármester félhét órakor hirdette ki a szavazás eredményét, amely szerint a közgyűlés M szavazattal 10 szavazat ellenében elvetette Balogh Lajös indítványát, kimondotta, hogy nem indít fegyelmit Berzenczey Dokos ellen. A polgármester ezután félbeszakította a közgyűlést és folytatását péntek délután 4 órára tűzte ki. A közgyűlés tárgysorozatán már csak néhány indítvány maradt letárgyalatlan, köztük a legfontosabb, sőt az egész tárgysorozat legfontosabb pontja Wimmer FQIőpnek a törvényhatósági bizottság felfrissítését célzó indítványa lesz. Igy a holnapi közgyűlésen dől el, hogy a város elöregedett parlamentjébe bejuthatnak-e azok az uj, érintetlen erők, akiknek minden törvényes joguk meg vfln arra, hogy aktive is belekapcsolódjanak a város sorsának intézésébe. Igen fontos tehát, hogy a pénteki közgyűlésen résztvegyen a tőrvényhatóság minden olyan tagja, aki erősebb és eredményesebb kritikai szellemet kiván a szegedi városházára, aki megunta a mai diktatórikus városigazgatást. c-