Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-11 / 283. szám

xtí27 Üéoemoer il. DÉLMAGYARORSZAG Ur. Reinbold Béla szegedi egyelem reRlora 8 (4t Délmagyarország munkatársától.') 'A1 szegedi tudományegyetemnek nagy gyásza van. 'A, komor decemberi időben gyászlobogó leng fi városháza tortíyán és a központi egyetem oromzatán, hirdetve, hogy dr, Reinbold Béla egyetemi tanár, a szegedi Fereno József Egye­tem ez évi rektora váratlanul, Hetének teljes erejében 52 éves korában elhunyt. A megdöbbentő haláleset hire a kora dél­előtti órákban elterjedt a városban. Délfelé már valóságos zarándoklás indult meg az el­hunyt rektor ujszegedi lakására. Dr. Reinbold Béla egészséges volt, munkabíró és ernyedet­len szorgalmú tudós; hirtelen elmúlását senki­sem akarta elhinni. Az elmúlt napokban még szeretettel tartotta meg előadásait. Tegnap­előtt este tiz óráig dolgozott a rektori irodában. Arca azonban feltűnő halvány volt. Tanár­társai előtt étvágytalanságról panaszkodott. Barátai mondják, hogy a legutóbbi egyetemi tüntetések nagyon megviselték a tudós rek­tort, aki nagy szeretetet érzett az ifjúság iránt és ezért többszörös fájdalommal nézte, hogy a vezetése alatt álló ifjúság egyrésze tanulás helyett inkább tűntet és viselkedésével meg­bontja az áldozatkész város és az egyetem közötti harmóniát Reinbold Béla a haladás kimondott embere volt. Világlátott, széles pers­pektiváju, több nyelvet beszélő europeer tu­dós. Amióta a szegedi egyetem rektorává vá­lasztották, éjjet nappallá téve dolgozott, tele volt tervekkel, gondolatokkal. Élete. Erdélyi ember volt, kolozsvári születésű, dacos magyar, a kolozsvári egyetem neveltje. Az orvostudományi karon kitüntetéssel dok­torált. Tizenhat éve egyetemi tanár. Az össze­omlás idején a száműzött kolozsvári egyetem­mel Szegedre jött. 1923-ban orvoskari dékán, majd az 1927—28. egyetemi évre rektorrá választották. Biokémikus volt. Tanulmányai végeztével több éven át Németországban dol­gozott. Abderhalten néniét egyetemi tanár mel­lett dolgozott, majd a mindenütt ismert Fischer Aurélnak volt munkatársa. Aránylag fiatal kora ellenére számos tudományos munka ma­radt utána. Müvei értékei a kémiának és díszei a magyar tudományos irodalomnak. Ma­gyar, német és francia nyelven irt. Főbb tudományos munkái a következők: * Munkássága. Adatok a ínethoemoglobin ismertetéséhez. A táplálkozás kérdése. Emésztési vizsgálatok a mesterséges gyomorsipoly esetében. A methoe­moglobin és a nitrogénoxid kémiai egyesülé­seinek viszonyairól. A fehérjék kémiájának mai állása. A napraforgómag edestinjének reo­hidrolizise és annak mesterséges emésztése. A fertőző betegségek önkéntes gyógyulásáról. Az Udrápszky-féle alfa—nafthol-kénsav reakciójá­rói. Alkalmazható-e a Schotten—Baumann-féle hensolylozás. A szénhydrát-savak mennyileges meghatározása. Néhány adatt a methoemoglo­bín-képződés mennyiségéhez. Uj mikrogázmérő „AiMM I1HMBH—Bi készülék és alkalmazása stb., stb". Irt tanköny­vet is »Utmutatö az élettani gyakorlatokhoz®, többszáz kisebb értekezése jelent meg a külön­böző tudományos szaklapokban. AJE utolsó napok. Váratlan halála nagy megdöbbenést keltett városszerte. Beteg szinte még sohasem volt és igy annál nagyobb meglepetést keltett az egyetemen, amikor pénteken reggel betelefo­nált az egyetemre Maros Tibor tanársegédnek, hogy beteg és nem tudja megtartani előadá­sát. Rosszul érezte magát, fel sem kelt ágyá­ból, Családja könnyű lefolyású influenzás be­tegségre gondolt. Este nyugodtan aludt el. Éjféltájban azonban hirtelen rosszul lett. Csa­ládja azonnal telefonált dr. Engel Rudolf egyetemi magántanárnak, aki azonban már csak a beállott halált konstatálhatta. A szive ölte meg. Félkettőkor szívverése kihagyott. Rö­vid agónia után bekövetkezett a halál, amely­nek okozója szívszélhűdés volt. Az elhunyt rektort felesége és három leánya gyászolja. Temetése hétfőn délelőtt tl órakor lesz az egyelem aulájából. Szeged város tanácsa szombaton délelőtt Fodor Jenő polgármesterhelyettes elnöki lével rendkívüli ülést tartott, amelyen az egyetem rektorának, dr. Reinbold Béla professzornak váratlan elhalálozásával foglalkozott. A tanács felvonatta a városháza tornyára a -gyás&lclo gót, elhatározta, hogy részvétiratot intéz a családhoz és az egyetem tanácsához, vala­mint testületileg résztvesz az elhunyt temető­sén. ' Hétfőn és minden nap bemutatjuk minden idők legmonumen­tálfsabb filmjét Cecil B. de Mflle Királyok Előadások 5, */«8 és !/<!• órakor. o. mestormüvéti Asz moss fcedcfl rendkívüli köse&yülése uffim állástfo&lal J*á.lfy TOániel mellett­(A Délmagyarország munkatársától.') A'z Ipartestületek Országos Szövetségének elnök­sége december 13-ra, keddre rendkívüli köz­gyűlést hivott össze, amely Budapesten délelőtt 9 órakor kezdődik az Asztalos Ipartestület nagytermében. A rendkívüli közgyűlésen, ame­lyen a szegedi ipartestületet három tag kép­viseli, megejtik a pótválasztásokat, majd kö­vetkezni fog az országos állásfoglalás az ipar­testületek országos központja ügyében. Ez a kérdés hosszú ideje napirenden van az iparos közvéleményben. Legtöbbször személyi kom­binációkkal zavarták és a gróf Hadik János körül nemrégen támadt bonyodalmakkal kap­csolatosan többen elérkezettnek látták az időt, hogy ismét támadást intézzenek az iparos köz­életben nagy érdemeket szerzett Pálfy Dániel ellen. Ezek a támadások mindannyiszor ered­ménytelenül végződtek és minden jel szerint teljesen és végleg le fog tompulni az élük az IPOSz keddi rendkívüli közgyűlésén. A deb­receni szeperalisták meglehetősen elszigetel­ten állanak, a kisiparosság méltányolja és EiVAROSI MOZI December 11-éu, vasárnap A Gyurkovlcs lányok. Heti-tcgli Ferenc világhírű regénye filmen 8 felvonásban, Főszereplők: WJlly FritScH és Betty Vakációt a férjeknek ;:)ííafí;V«f,* Ire dfc hé>k;^na.'-"k"n n. 7 és ^ Vig'játék 7 felvonásban. Főszereplő: LILLIAN HARWEY. éT "nhennwikr.n 3 S 7 és f> nrat-i. KORZÓ MOZI December 11-én, vasárnap Csali 16 éven MUllcltncH ! Nászéfszaka a háztetőn. Visiái'ék 8 félvűnifchan. Pft-wépK: COtlBEN MOORE. ­i Irtmmm csodalovas, SSSt Főszereplő: Ken Maynatd. 1 i, i k 5, 7 és 9, vafár- és ünnepnap 3, 5, 1 és 9 innét: mm KORZO MOZI Decomber 12., 13., 14-én, hétfőn, kedden, szerdán ILON CHANEY főszereplésével A MANDARIN­Héwjt JHs»r:<« V?ít),on cs náföid Dms?. KUmsfe fi'menMSsyÍ Azonkívül: TENGSiABBtESZ. Vígjáték 3 felvonásban. -T Főszereplő • WaUace Berry. — > - . mi.. ..... ——— Előadásuk kejdete 5, 7 és 9 órakor. nagyrabecsüli gróf Hadik Jánoet, 3e tezé­rének nem akar sem kisbirtokost, sem- nagy­birtokost, hanem kisiparost. A legújabb fej­lemények uj szempontból tették érdekessé fi dolgokat. Arról van ugyanis szó, hogy ugyani­akkor, amikor a kisiparosság újból tömören íog felsorakozni Pálfy Dániel mellett, flel fogja vetni azt a kérdést, hogy nem kellene-e az IPOSz-tól Dobsa László igazgatónak eltávoz­nia, akinek munkássága a kisiparosság igen jelentékeny részét nem elégíti ki. Kérdéssel fordultunk ebben az egész kis­iparosságot érdeklő ügyben Pálfy Dániel felső­házi taghoz, aki a következőkben foglalta össze a rendkívüli közgyűlés összehívásának szükségességét: — Személyi harc ez, amely nem most kez­dődött, hanem évek óta folyik, mert néhány budapesti nagyratörő közéleti férfiú nem tudja elviselni, hogy vidéki iparos legyen az orszá­gos szövetség elnöke. Két évvel ezelőtt azért akartak megbuktatni, hogy kézmüveskamaráí: akartam és forszíroztam, szerintük akkor erre szükség nem volt. Most pedig, mikor már az ru munkám eredményeképpen a miniszter asz­talán fekszik a kézmüveskamara, illetve a kézmüvestestületről szóló törvényjavaslat, ők be sem várva a törvényes intézkedéseket, ki­sajátították a eimet, az eszmét abban a hiede­lemben, hogy igy velük, mint már meglévő kézmüvestestűliettiel, a törvényes átalakulásnál számolni kell. — Ez tette szükségessé a rendkívüli köz­gyűlés összehívását, mert a magyar kézmüípa­rosságnak, különösen az elhangzott kormány­nyilatkozatok után, állást kell foglalni, hogy mely szervek azok, amelyekben a kézmülparosség érdekelnek okzínte VédTélmefzőjéí Iffifftt. — .fel a mj^/ar fciünuiparosság gondol­kodását, leMvilggát talán mindenki másnál jobban ismerem, mert köztük éltem, érettük • és nekik szenteltem időméi, munkásvi; nn-iai

Next

/
Oldalképek
Tartalom