Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1927-11-04 / 252. szám

1927 november 4. DÉLMAGYARORSZÁG Melát&aíá időn Izeiül nem épiíi lei a város a Kisvasút öííömösi vonals&afea&ssál. Öttömös felajánlóit egyévi pótaáófa Kevés a költségekre. (A Délmagyarország munkatársától.') Jelen­tette már a Délmagyarország, hogy öttömös község lakossága ismét mozgalmat indított a kisvasút öttömösi vonalszakaszának kiépíté­séért a város hatóságánál. A napokban kül­döttség járt megint a polgármesternél, amely bejelentette, hogy az Isten hátamögé került szegény falucska minden tőle telhető áldoza­tot meghoz, csakhogy vasúthoz jusson. Fel­ajánlja egy esztendei teljes pótadóját, 142 millió koronát, ezenkívül ingyen területet a vasútvonal kiépítéséhez. A polgármester kö­zölte a küldöttséggel, hogy a város hatósága foglalkozik már régebben a kisvasút kibővíté­sének gondolatával, minden attól függ, hogy a számitások milyen eredménnyel végződnek. A Délmagyarország munkatársa most kér­dést intézett Mihályffy László műszaki taná­csoshoz, a kisvasút igazgatójához ebben az ügyben. Mihályffy elmondotta, hogy pontos Kalkuláció még nincsen, egészen hozzávetőle­ges számitás szerint az öttömösi vonalszakasz kiépítése a szükséges területek árán kivül körülbelül háromszázharmincezer pengőbe, ke­rülne, ehhez mérten tehát nagyon elenyészően kevés az öttömös község által megajánlott A 44 éves S&élpál Illési felesége alvás Jtösslten leöntötte frenssinnel és meggyújtotta. A merénylő asszony tette elkövetése után megszökött. 142 millió koronás — alig több ez tízezer pengőnél — hozzájárulás. Tisztázásra vár még az a kérdés is, hogy öttömös község a vonal­szakasz kiépítésére mekkora területet haj­landó a város rendelkezésére bocsájtani in­gyen. Nem mondták meg ugyanis az öttömö­siek világosan azt, hogy a város határától kezdve egészen öttömösig adják át ingyen a szükséges területet, vagy pedig csak ott ad­nak területet, ahol a kisvasút a falu földjét szeli át, a magántulajdonban lévő földeket azonban a városnak kellene megvásárolnia. Fodor Jenő polgármesterhelyettes érdeklő­désünkre kijelentette, hogy véleménye szerint egyelőre nem gondolhat a város az öttömösi vonalszakasz kiépítésére, mert nincs pénze hozzá, kölcsönt pedig nem kíván felvenni, bár a kisvasút vonalának meghosszabbítása nemcsak a község érdeke, hanem érdeke a városnak is. Az uj vonalszakasz ugyanis kö­rülbelül lizkilométernyi hosszúságban a vá­ros elég sürün lakott földjeit szelne keresz­tül és igy uj fogyasztóközönségeket csatolna a városhoz. De ha nincs pénz, akkor cl kell i halasztani ennek az érdeknek a kielégítéséi. (A Délmagyarország munkatársától.) Csü­törtökön reggel nyolc órakor Balogh Tibor rendőrfőfelügyelő jelentette a szegedi rendőr­ség bűnügyi osztályának, liogy Átokháza 680. szám alatt Szélpál ülés 44 éves gazdálko­dói alvás közben felesége ben­zinnel leöntötte, majd meggyúj­totta. A szerencsétlen ember csak akkor ébredt fel, amikor ágya és a rajta lévő ruha már lán­gokban égett. Szélpál Illés veszedelmes hely­zetében nem veszítette el lélekjelenlétét, kiug­rott ágyából és leszakította magáról az égő inget. Kétségbeesett kiáltásaira azonban senki sem jött segítségére. A súlyos égési sebeket szenvedett Szélpál Illés erre maga látott hozzá a veszedelmesen terjedő tüz eloltásához. A szobában mindent felforgatott, mig végre sikerült a tüz tovater­jedését megakadályoznia. Ekkor azonban már a súlyos égési sebeket szenvedett ember any­nyira kimerült, hogy elájult és összeesett. Amire felébredi, már késő délután volt. Segély­kiáltásait végre meghallották a szomszédok, akik első segélyben részesítették. Később ér­tesítették a rendőrséget, majd Szélpál Illést kocsira tetlék és az éjjel beszállították a sze­gedi közkórházba. Az alsótanyai rendőrség nyomozása meg­lehetősen nehéz körülmények között indult meg. Szélpál Illést nem hallgathatta ki a Felriadt álmából, azt híííe rablók támadták meg és lelőtte a kocsist. A törvényszék felmentette. rendőrség, Szélpálné pedig nyomtalanul el­tűnt a tanyáról. A gyanú, hogy urát ő öntötte le benzinnel, természetesen azonnal reá irányult. A gyanút csak fokozta az a tény, hogy az asszony szö­kése előtt magához vette összes ruháit és értéktárgyait. Szélpál Illést a szegedi közkórházban azután csütörtökön délelőtt hallgatta ki a vizsgáló­bíró. Szélpál elmondotta, hogy szerdán dél­előtt 11 órakor fáradtnak érezte magát és lefeküdt. Felesége megvetette neki az ágyat, majd kiment a konyhába, ahol látszólag hoz­zálátott a főzéshez. Ami azután történt, arra mái- nem emlékezik. Arra ébredt fel, amikor ruhája már lángokban állott. Feleségével nem a legjobb viszonyban élt, arra azonban nem tudott választ adni, hogy feleségét, aki megszökött tőle, mi késztethette tettének elköve­tésére. Az ügyészség elnökének intézkedésére csü­törtökön délután dr. Mihályffy István ügyész dr. Szűcs Andor törvényszéki jegyzővel, a vizs­; gálóbiró helyettesével kiutazott Átokházára, í hogy a bűnügyben megtartsa a helyszíni . szemlét. Az alsótanyai rendőrség mindent el­követ, hogy az eltűnt Szélpál Illésnét elfogja, aki a hírek szerint szerb megszállott terű­letre szökött. a vásározások alkalmával már többször meg­támadták. A kérdéses alkalommal mélyen aludt, amikor arra lett figyelmes, hogy va­laki mozog a kocsi mellett. Segítségért kiáltott, majd előrántotta revolverét és lőtt. C^k a lövés után tért annyira magához, hogy gon­dolkozni tudott. Dr. Ssabó József egyetemi tanár és Hr. Ács Sándor orvosszakértők elmondották, hogy, a vádlott teljesen épelméjű. Lehetséges azon­ban, hogy a szerencsétlenség percében hir­telen felébredve még mindig folytatta álom­képeit, de lehet az is, hogy teljesen éber ál­lapotban követte el tettet. A kihallgatott tanuk, igy Landwirth Ödön, Gyuricskó István és Kozma János, akik a szerencsétlenség alkalmával a vásározó ko­csin tartózkodtak, azt vallották, hogy Sándor, azért lőtt, mert álmából hirtelen felébredve azt hitte, hogy megtámadt ák. Vallomásuk sze­rint a kérdéses időben a hold nem világított és olyan sötét volt, hogy két lépésről senkit, sem lehetett felismerni. Kihallgatta a biróság Hatvani Ferenc és Kozma János vásárosokat is, akik ugyanabban az időben jöttek haza a félegyházai vásárról. E tanuk eskü alatt vallották, hogy a szeren­csétlenség idejében teljes holdvilág volt. Ki­hallgatták az elhunyt kocsis hozzátartozóit is, akik azon véleményüknek adtak kifeje­zési, hogy Erki Ferencet Sándor Bánfi bosszú­búi ölte meg. A biróság azonban a család hozzátartozóit vallomásukra nem eskette meg, mivel a vizsgálat folyamán arra adat nem merült i'el, hogy az elhunyt kocsis bosszú ál­dozata lelt volna. ' A biróság ezután a szándékos emberölés! büntette alól felmentette a vádlottat és kimon­dotta, hogy Sándor Bánfi Ferenc a tett el­követése pillanatában még annyira álomit­tas volt, liogy szabad elhatározó akaratának nem volt teljes birtokában A felmentő itélet ellen a vád felebbezés* jelentett) be. Bomba Detroitban. Neiayorh, november 3. Detroitban tegnap reggel súlyos bombarobbanás történt. Egy mozgószinhéz összeomlott, Több környezS épület, köztük egy templom megrongálódott. Több ember életét vesztette A bűntény el­követésével egy olasz csoportot gyanúsítanak. lllllI,—I Meréiiyiefef kísérellek mm a cseh honvédelmi miniszter CA Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék Göűiöry-tanácsa csütörtö­kön tárgyalta Sándor Bánfi Ferenc, csong­rádi kereskedősegéd szándékos emberölési bűn­ügyét. A vád szerint Sándor 1926 augusztus 15-én a félegyházai vásárról jövet egyetlen revolverlövéssel megölte Erki Ferenc kocsist3 akit rablónak nézett. A vádlott főnökével, Landwirth Ödönnel és két inassal ült a vásározó kocsin. Félegyházáról este kilenc órakor indultak el. A vásározó kocsi utasai elaludtak az országúton^ amikor a kocsis hirtelen leszállt a kocsiról. Erki motoszkálására Sándor felriadt. Félálmában azt hitte, hogy rablók támadták meg a ko­csit. Revolveréhez kapott és lőtt. A lövés za­jára a kocsiban ülők is felébredtek és meg­döbbenve állapitották meg, hogy Sándor a a kocsist nézte rablónak, akit a lövés szivén talált. Sándor Bánfi Ferenc annyira elrémült tette láttára, hogy öngyilkos akart lenni. Fő­nöke csavarta ki a kezéből a revolvert. A csütörtöki főtárgyaláson Sándor Bánfi Ferenc beismerte tettét. El®ondotta4 hogy öt Prágából jelentik: Karlsbad és Prága közti országúton tegnap este Udrzal cseh honvé­delmi miniszter autója ellen merényletet kö­vettek el. A sötétben az ismeretlen tettes vadászpuskábó! belőtt az autó ablakán. A kocsiban a miniszter felesége ült, aki szeren* cséré sértetlen maradt. megszüntetik a fejfá­jást, a nök által rette­gett migrént, a túlsá­gos alkohol-és dohány­élvezet utóhatásait Kérje az eredeti cso­magolást a piros cím­kével és az védjeggyel, a >11 4i'c'röc'gws mtff orvosát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom