Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)
1927-11-29 / 273. szám
DÉl^MiGYARÖESZAG SZQGEDI SZÍNHÁZ GYALU MŰSORÁVAL. P.ACIKOM£DIÁK ÉS ROMITRAGÉDIAK. Végtelen szellemes írások, lentöbbnyire szegedi aktualitások a szerző aláírásával és utóhangjával. Ára 4 pengő. Kaphat' a Déimagyarország kiadóhivatalában. a. >BCö€'SC. Fetatr-TTT,", Szm.nu Ttmm. 48 -- Igen, — mondta végre. — Azt hiszem, aza van. Én vallásos házasságot akarok és : ddynél. meg Leítyncl is az lesz a hiba, hogy m vallásosak, ők ugy tesznek, mintha volna !ami vallásuk, mintha hinnének valamibe, ak misként, mint a többiek. Ámbár... Megint gondolkodóba esett. — Mi is a vallás tulaj donképen? — kérdezte «z tán. ISlr. Direck csak kis vártatva tudott választ adni. — Beszéltem már magának arról a massaehussettsi klubról, amelynek a titkára vagyok. Nos, az ott tartott előadások kétharmad része épen ezzel a problémával foglalkozott. Nemrég felfogadtunk egy igen tehetséges és nagyműveltségű fiatal hölgyet, aki elvégezte a michigani egyetemet és megbíztuk, hogy ezekből a felolvasásokból kivonatot készítsen, foglalja össze a különböző nézeteket és szedje ki a velejét az elhangzott véleményeknek ebben a kérdésben. A munkája Eredményét művészi kiállításban ki fogjuk adni, ez lesz a klub karácsonyi ajándéka a tagjai részére. Amint hallottam, arra az eredményre jutott, hogy a vallásosság és egy bizonyos valláshoz Való tartozás két különböző dolog. Szóval, röviden, vallásosnak lenni annyit tesz, mint állandóan érezni, hogy van valami Nagy Dolog rajtunk kivül, hogy milyen nevet adunk ennek az ideálnak, az mellékes, fő, hogy mindig gondoljunk rá, érezzük, bízzunk benne... igy valahogy... Majd elküldöm magának a könyvet, ha kész lesz. Az a hölgy egyetemet járt, igazi analitikus gondolkodáshoz szokott, ő majd megmondja világosabban... Elhallgatott és tűnődve nézegette a földet a lába előtt. — Hit nélkül nem lehet élni, — mondta Cecily. Mr. Direck bólintva ráhagyta, hogy ő is ;y gondolja. Egy darabig szótlanul üldögélt lány mellett, azután hirtelen eszébe jutott •t séta tulajdonképeni célja. Összeszedte a bátorságát és megfogta Cecily kezét. — Szóval... nem vagyok magának ellenszenves? A lány mosolygott? —Nem érzi magát rosszul a közelemben? Cecily még mindig biztatólag nézett rá. — Nem tart aféle kiállhatatlan amerikainak? — Egyáltalában nem. — Sőt talán azt hiszi, hogy... ha nem is nőst... de valamikor... talán... Cecily vidám őszinteséggel a tlu szemébe nézett. — Cecily, — mondta Mr. Direck reszkető hangon — én nem akarok magától egyelőre mmit... megelégszem azzal is, ha remélhetek... várok szivesen, amig tisztába jut az érzelmeivel... de nem mehetek igy el... Cecily... ha egyszer... bucsuzásul... megcsókolhatnám... (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF, -yomatott a kiadótulajdonos Déimagyarország •irlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában, Szeged. FU&zer-0 bor- és termény bevúsárlásoR legolcsóbban - áTl prl^nól eszKözöl&eíölc ® vCI I^ilCI Legkisebb mennyisíget is házhoz szállítjuk. Tisza C. körút 43. U. —J.IU Apróhirdetések Omnia vincit Amor, Piros rózsa, Téti zöld, . Díszműáru, Akácfa, Anstándigen, Gospodin, Zavartalan, Mi is szépek vagyunk, íróasztal, Unalmas az élet, Romantikus, Gyors, Balzac korú, Csak kettesbe járunk, Nincs senkim, — Egyedül, Becsületes szándék, Turbékolók jeligére levél van. Tisztviselőt, gyors- és gépirét (nemeiül tudó előnyben) és gyakornokot keres helyi nagy vállalat. Ajánlatok .Azonnali belépés* jeligére a kiadóba 633 Utazót paprika czakm'ában felveszek. Postafiók 126. — Szeged, főposta. Intelligens, jó megjelenésű Belvárosban elegánsan bútorozott szobát kaphat olcsó árért, lia felad egy 30 filléres apróhirdetést. Egy elegánsan bútorozott uccai szoba azonnal kiadó. Deák Ferenc ucca 18. sz., földszint 1. Csinonau bútorozott uccai szoba' kiadó. Jókai ucca 6„ fldsz. Két-három szobás lakást lelépés nélkül kaphat egy 30 filléres apróhirdetés utján. Egyszobás lakás lelépés nélkül azonnal átvehető Csongrádi sugárut 10. szám alatt a tulajdonosnál vagy Borsi közvetítőtől, Mérey ucca 8. szim. Telefon 17-93 368 Keresünk 2—3 szobás lakást lelépés nélkül, a Jó la- j kás« jeligére. Kiszolgáláshoz, konyhai J munkára ügyes leányok | felvétetnek. Kis Tisza-étte I rem, Dugonics tér 2. Lakás egy szoba azonnal kiadó. TudakozódniTóthnál Csaba ucca 71, 626 Szerény feltételek mellett gép- és gyorsírók ajánlkoznak egy 30 filléres apróhirdelés'-c. Gyermekszeretö nő ki a háztartásban is segédkezne, 1 éves gyermek mellé felvételik. Jelentkezzék 4-5-ig Vajda, Batthyány ucca 4 636 Kirakatrendezéseket, kirakati cédulák készítését külön is vállalom. Szives megkereséseket > Modernt jeligére a kiadóba. Géppel tűzifát fűrészelek. Telefon 15-53 Lakás: Kálvária ucca 33. 634 Ernyölavitást áthúzást fulányosan végez Sieiner Józsefnél Kölcsey ucca 12. 796 a fűszer engross szakmában állást keres. Levelek .Fűszer" jeligére a kiadóba kéretnek. 631 Jutalék ügynök ki magánfeleket látogat, tüzelőanyag eladására kerestetik. Ajánlatokat kérek „Téli idény 33" Jeligére a kiadóhivatalba. 627 ADÁS-VÉTEL Eladó házak között válogathat tetszés szerint egy apróhirdetés utján. Vennék nagykörúton belül házat 40.000 pengőig. — Postafiók 126. Szeged, főposta. Angóra macskakölykök eladók. Üstökös u. 3. lŰTOR Sima hálószobák és remek szép uriszolra előnyárban vásárolható Spitzer Sándor Feketesas u. 16. sz. alatt újonnan megr.yilt bútor mintaraktáráöan. 452 l-a porosz szalon szén és dlákoksz 6-76 telefon hivásra minden mennyiségben azonnal szállítható. Deutsch és Klein cé Pnppsr uióda. 5: Arany János ucca 13. Levelezhet szórakozás céljából a Déimagyarország apróhirdetései utján. > Omnia vincit 'Amorc jeligére levél a kiadóban. Fiuk! Ki lenne hajlandó egy egyszerű szerény lánynyal állandó ismeretséget kötni, ki séta és mozipartnerem lenne. — Leveleket nVadrózsa jeligére a kiadóba. Mtafor Bélának levele van a kívánt helyen. iGospodin«-nak levele van, választ jRagusa« jeligére a kiadóba. 1500 P kOIcsönt keresek magas kamatra, bővebbet Bocskay u. 9., házfelügy. Csütörtökön elveszett erszény megtalálóját kérem a. rendőrségen jutalom ellenében adja le. Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára Körösi Géza ü?8gezési vállaiata Mérey ucca 8. Ttíeíon 9—57. zw Kóser huslOsiölést minden nap elvállalok. Naponta friss tormás virsli és egyéb felvágottak kaphatók. 433 KI a Géza mészáros Tisza Lajos körút 53. sz. ierakSározasra vállal bútorokat asztalos, Spitzer Sándor Margit ucca 12. 453 l^ttoviéaE^M. itrtaZongorát vagy pianii^t bérelnék, ajánlatot 'Jőtiangu jeligére, a kiadóba. • . 1 barnaszőrü vadászkutya találtatott, tulajdonosa át, veheti Újszeged, hatházak. Heipner Pál szövőmester. ELVESZETI vasárnap este egy ezüst retíkfil M. I. bevésve, Szitléri Becsületes megtaláló fi] lomban részesül, ha ataűja Drukker Sándor ékszerésznél, Zsőtér ház. 632 Polgári és középiskolai tanulókat délutáni lecketanulásra — korrepetálásra — vállalnak gyakorlott tanerők. Szeijtgyőrgy ucca 1, (MészSrszék fölött.) Egy teljes keményfa hálószoba bútor ruganyos lószőrmatracokkal I. hó 30-án, szerdán d. e. 9 árakor Ungár Benő szállító tlszapáiyaudvart raktárában bitói uton elárvereztetik. Th42 A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványszükségletét a Délmagyarország-nyomdában (L6w Lipót, ucca 19.) szerzi be. Telefon 16—34. Arcképes Igazolványba fénykipek, levelező" *- —•"* leg< Simonyl fénykipek, levelezőlapok, családi és csoportképek legolcsóbban fényképésznél, Jerr.ey-házban, Korzó Mozival szemben. 255 WOLGARD kárpitos és diszitő műhelyét Dugonics térről Valéria iér lO. szám alá helyezte át. .r Párnázott bútorok állandóan raktáron. NagyjavitómOhely. 563 lobb lesz, mint az ui, * Jobb lesz, mint az u|, ha régi hócipőjét LUSTEINEH megcsinálja, Szeged) Korona ucca 15. BprMIymiiheltf ifhelpiés! Értesítem az igen iiszlelt közönséget, hogy borbélymiihelyemet Kelemen ucca 3. sz. alűl Szenífiáromság ucca 15. sz. alá (Dr. Zöld-palota) helyeztem át. További szives pártfogást kér EBERHARDT IMRE. 470 Jó megjelenésű urak — eicfleg hölgyek ™ helybeli aquisiteurnek jó jövedelemmel {elvéleinek. Személyes jelentkezés 12 és 14 óra között december 3-ig Electrolux Rt. Szeged, Kálvin iér 2. szám; iiawaijwiagsraffieaE vmnaman «—' n ii'iin«iig»3i«mwBB—•— Papírhulladék rendkívül olcsó áron kapható a Délmagyarorsxúg~nyomáában 630 3916-1927. végr. szám. Árverési lilr€tefsnén.y Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102, §-a értelmében ezennel közfiirté íeszi, hogy a szegedi kir 1927. évi 1291—2. szánni végzése következtében dr. ügyvéd i lékai erí, rehajtás i gok, u. m.: gépek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szegedi kir. Járásbíróság 1927. év) Pk. 26269—9. számú végzése folytán 296 56 P tőkekövetelés, ennek 1926. évi október hó 15-ik napjától járó 18 százalékos kamatai és eddig összesen 47-80 pengőben bíróilag mér megállapított s íelmerülendő költségek ereiéig Sseged, Fertő ucca 17. sz. a. lenndő eszközlésére 1927. évi november hó 3a napján d, e. 10 órájára határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogv az érintett ingóságok az 1881.' LX. t,-c. 107., 103. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek. gzOksi? esetén becsáron «ul is cl fognak adatai. 1927 évi któlrr 16 25 rapiá-i Kulim kir. b,r. '.útírebajtfr Rladtó ©O éve fennálló vidéki könyv- és ®F6S1C6Ii®Sh Makón