Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)
1927-11-03 / 251. szám
1927 november DÉLMAGYARORSZÁG ——a——P—•—I % Dr. Varginé koimeükaí infé^eíe Tisza Lköruí 61, íelefon 6-38 Ujabb ajánlat a város Kossuth Lajos~sugáruti telkének bérletére. (A Délmagyarország munkatársától.) '.V gyéripari bizottság legutóbbi ülésén, mint ismeretes, foglalkozott azokkal az ajánlatokkal, amelyek a város Kossuth Lajos-sugáruti telkének bérbevevésére vonatkoztak. Ezt a telket eddig a Szegedi Bankegyesület bérelte, de a bérleti szerződés lejárt. Most az Alföldi Gépkereskedelmi Rt. kérte bérbe husz évre azzal, hogy a telken később karosszéria gyárat kiván létesíteni. De igényt jelentett be a telekre a Winkler-cég is, amelynek Boldogasszony-sugáruti fatelepét az egyetemi építkezésekkel kapcsolatban kisajátították. A gyáripari bizottság ugy határozott, hogy mindkét igénylőt kielégíti, mégpedig ugy, hogy az ezerötszáz négyszögöles telket két részre osztja, az egyik feléi az Alföldi Gépkereskedelmi Rt.-nek, a másikat a Winkler-cégnek adja bérbe és az egészért ötezer pengő évi béri kiván. A gyáripari bizottság határozata természetesen csak javaslat, amellyel a tanács azért nem foglalkozott még, mert ujabb ajánlat is érkezeit be azóta. Az uj ajánlatot a Nemzeti Hitelintézet nyújtotta be, amely a telket szintén fatelep céljaira kívánná kibérelni. Az egész telekért 4200 pengő évi bért ajánl fel, ha azonban csak a Kossuth Lajos-sugárutra néző részét kaphatja meg, azért 3332 pengőt, ha a Pacsirta-uccai részét kapja meg, 1666 pengőt hajlandó fizetni. A telket különben tiz évre kéri, de biztosítja a városnak a felmondás jogát is arra az esetre, ha a telekre időközben szükség lenne. Az Alföldi Gépkereskedelmi Részvénytársaság a gyáripari bizottság határozata alapján már módosította eredeti ajánlatát. Megelégszik tizenkét évre szóló bérleti szerződéssel és szintén biztosltja a városnak a felmondás jogát. Belemegy a telek kettéosztásába is és a teleknek a Kossuth Lajos-sugárutra néző részéért háromezer pengő évi bért ajánl fel. A Winkler-cég viszont az egész telekre reflektál és használatáért 2500 nenaő bért ajánl fel. Értesülésünk szerint a tanács döntés előtt a kérdést mégegyszer a gyáripari bízottság j elé terjeszti. Fan&met-film nagy attrakció * ^ CeánysssöMeíésérí — teéiípeti fog&áss. Eny&iiö körülmény, £>ogy a legények a szerb szokások alapján akarták megszöktetni Rattonya szépét. (A Délmagyarország munkatársától.') rA' szegedi törvényszék Hábkrmann-tanácsa szerdán délelőtt érdekes leányszöktetés* ügyet tárgyalt, amelyet a büntető törvénykönyv szerint »személyes szabadság megsértései cimén tartottak számon a hatóságok. A leányszöktetés Battouya szerbek által látott negyedében történt, ahol a szerb szokásokat még nem felejtették el. E vidéken ugyanis >;törvényes leány kérésnek«. tekintik a leányszöktetést abban az esetben, ha a leány nem tiltakozik a szöktetés ellen. Ha azonban a leány ellenszegül, ez annyit jelent, hogy nem akar a szöktető felesége lenni, az ilyen szöktet és t pedig erkölcsi szégyennek tartják a lányra és annak szüleire nézve. Igy történt azután, hogy Roczkö Erzsébet személyes szabcidság megsértése címén feljelentést lett Roczkó Ignác és Koltai Pál ellen, akik őt ez év farsangján erőszakkal meg akarták szöktetni. A vádlottak padján ülő Roczkö Ignác kijelentette, hogy nem rokona Roczkó Erzsébetek, majd őszintén bevallotta, hogy ő bizony a leányt meg akarta szöktetni. A leány húzódozott tőle és igy eszelte ki azután a szökte[ tést, bizva abban, hogy Roczkó Erzsébet a történtek után mégis meggondolja magát cs feleségül megy hozzá. A szöktetést. barátjával, Koltai Pállal eszelte ki, aki segédkezett neki a szöktetésnél. A leány elrablása irtán azonban olyan botrányt csapott a nyitott konflisban, hogy kénytelenek voltak őt elengedni. Az »elrabolt« leányt ezután, mint tanút hallgatta ki a biróság. Roczkó Erzsébet elmondotta, hogy a leányszöktetés napján bálban volt, ahonnan két barátnőjével tért haza. Alig haladtak azonban néhány száz lépést, amikor a február éjszakai sötétségben két erős kar felemelte és minden ellenkezése ellenére betuszkolta egy konflisba. — Én az első percekben az ijedtségtől szóhoz sem tudtam jutni. A számat befogták, kiáltani sem tudtam. — Egy hétig nem tudtam enni, ugy összemorzsolták a szám, — sirta el magát az elrabolt leányzó. — Azután fenyegetőztem, kiáltoztam, ugy sem leszek a felesége magának, mondottam. Inkább megyek a Marosba... Haraptam, csipBELVAROS3 MOZI November 3-án, csüWriükün Csak 16 éven felülieknek ! Várkonyi Mihály Marié Prévost nagy lilm.e |Kecs&éfe és a káposssia. Vígjáték 8 felvonásban. Azonkivü. Fe^ér arany. ur.nna S I y FftszereplS Jelt® Goudal. ivőadás. k ^-zrie t. , , y v.,si. ,s ünr.cpnap 3 6, 7 ü orak. r. KORZO MOZI November 3-án, csütörtökön William Boyd legújabb f lmje i Halálbáró. Dráma 6 felvonásban. Azonkívül: Cserkészkapitány. Virjáfék fi elvűnisb-n FSs-'erepIő: íred Thomptoo. E öaciás k nezdele 5 7 9, vasSr- és ünnepnapon 3,5,7, 9 órakor. tem, rúgtam, mig végre híugmtynm a Socsiböl. Elnök: Hát azelőtt is kérte magát az a legény? — Hát igen, de én tu'dní sem akartam róla! — Maguknál szerbeknél még most k divatban! van a »leányszöktetés". — Igen! Szokás. Minden leányi ugy megy, férjhez, de csak akkor érvenyes a szökteti*, ha abba a leány is beleegyezik. Én pedig nem egyeztem bele és most azután csúffá tettek. A perbeszédek után a törvényszék csak személyes szabadság megsértésének kísérlete címén mondotta ki bűnösnek a vádlottakat és azért Roczkó Ignácot Vt, Koltai Pált 8 napi fogházra itélte. A biróság az itélet indoklásában kimondotta, hogy a vádlottak megkezdték, de nem fejezték be 'a leányszöktetést és ezért a biróság őket csak személyes szabadság megsértésének kísérlete cimcn mondotta ki bűnösnek. Az itélet kiszabásánál enyhítő körülménynek vették, hogy a vádlottak szerb szokások alapján jóhiszeműen, de előre megfontolt szándékkal követték cl a leányszöktetést. Az itélet jogerős. A 66 éves férj megfojtotta 73 éves feleségét. Budapestről jelentik: Tegnap, reggel az Óbudai gázgyár munkástelepén" Tóth Sándoí 66 éves gépkezelő 73 éves feleségét ruhaszáritózsineggel megfojtotta. Tóthot előzetes letartóztatásba helyezték. Kihallgatása során előadta, liogy felesége állandóan veszekedett vele, mert egy náluk lévő leányra féltékeny, volt ée. ezért kövelte cl tettét. mmmmmmmm-m^mmmmmmji ETTERME fényesen átalakítva MEGNYÍLT! Minden este cigányzene! Elsőrangú Konyha! Kiiünő borok! 253 Szinház utáni vacsorák! j Harisnyák, zoknik, keztytik, gyermek, nőt és férfi pulloverek, svetlerek, sálak, sapkák nagy választékban rendkívül olcsó árban kaphatók Chilla Raymond 485 KOruü Nagyáruliázában Szeged, Tlssa Lajm körűi 5«