Délmagyarország, 1927. október (3. évfolyam, 224-249. szám)

1927-10-12 / 233. szám

'W SÍ; 1927 október 12; delmét, a szivattyút, a huszméter magas állványi zatotés március tizennegyediken már meg is kezdte a munkát. A mélykutfurás költségeire százharmincezer pen­gőt irányoztak elő. Ebből a pénzből még huszon­egyezer pengő megvan. Ezt használják fel a to­vábbi fúrásokhoz. Ha melegebb rétegre nem talál, nak, akkor természetesen visszajönnek ehhez a réteghez, amely már elég meleg vizet ad a gőz­fürdő számára. A viznek igen erős a nyomása. Tizenhat méterre szökik lel a iö'.d színétől és percenkint a félig szabad csőnyíláson keresz­tül körülbelül háromszáz iiter vizet ad. Ha a próbaszürőt, amely alig egy méter hosszú, olyan szűrővel cserélnék ki, amely az egész réteget átéri, akkor a vizbrWé" megtízszereződne. A csoda különben csak délután 5 óráig tartott. Ötkor ugyanis elzárták a vizet és megkezdték a mélykút további fúrását. Uj, felfokozott reménységekkel. De nagyobb óv­intézkedésekkel. A munka uj szakasza ugyanis már veszélyesebb lehet. Nincs kizárva, hogy nagyobb tömeg földgázra bukkan a furó, amely több atmoszféra nyomással törhet elő a földből. A földgáz pedig igen veszélyes és könnyen gyul­lad. A mélykutí'urásnál tehát állandó tűzoltói ins­pekció lesz. Cigarettázni, szivarozni, vagy tüzet gyújtani nem szabad a kútfúrás körül. A vegykisérleti állomás a meleg vizből mintát vett, amelynek vegyelemzését rövidesen megkez­dik. De mintát vett a vizben lévő gázból is. A vizből már el is párologtattak néhány litert és a maradék uj meglepetéssel szolgált. Kiderült, hogy jelentékeny mennyiségű sót tartalmaz a mélykút vize. Sikkasztással vádolnak egy voli szegedi rendőri, aki rendőrkorában biztosítással is foglalkozott. (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék Vz'M-tanácsa előtt kedden Németh István volt rendőr sikkasztás és ma­gánközokirat-hamisítáa cimén állott vádlott­ként. Németh István hosszú ideig a kerületi főkapitányság gazdasági hivatalában volt al­kalmazva. A magáról megfeledkezett rendőr itt sikkasztást követett el, letartóztatták és' mint vizsgálati fogoly az ügyészség fogházába, majd a Csillagbörtönbe került. A vizsgálat folyamán kitűnt, hogy Németh István még rendőrkorában biztosilási ügyletekkel is fog­lalkozott és számos hamis aláirásu kötvény után vette fel a jutalékot. s Még két évvel ezelőtt történt azután, hogy Nérrfth István, amikor a Csillagbörtönből az j ügyészségi fogházba akarták átkísérni, egyik ' börtönőrmester segítségével megszökött. Útja í Jugoszláviába vezetett, ahol másfél évig élt. Amikor ugy gondolta, hogy már elfelejtették, átjött Magyarországra és Budapesten telepe­dett le. Itt azután kisebb szélhámosságokat követett el. Letartóztatták és ekkor tűnt ki, hogy azonos a két év óta körözött Németh Istvánnal. A szökevény rendőr a keddi főtárgyaláson tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Ár­tatlanságának bizonyítására tanukat jelentett l>e, akik azt bizonyították volna, hogy a rendőrségi gazdasági hivatalból semmilsem tu­laj donitolt el, továbbá, hogy a biztosítási ügy­letek megkötésébe nem folyt bele és ő csak biztosítást kívánó egyéneket keresett fel, anél­kül, hogy velük érdemileg tárgyalt volna A biróság hosszas tanácskozás után helyt adott a bizonyítási kérelemnek és elrendelte ' a bejelentett tanuk kihallgatását. IMMMMMMMMiMWMMMMMMM(MM Á városok kongresszusa külön képesítéshez kivánja köttetni a közigazgatási tisztviselők megválasztását. (A Délmagyarország munkatársától.) A városok kongresszusának állandó polgármes­teri választmánya dr. Somogyi Szilveszter sze­gedi polgármester elnökletével ülést tartott hétfőn délután Budapesten. A választmány landesberg Mór EIsS Szegedi Cement-, Gipsz- és Terrakotta-íruk svára Szeged, Bocskay ucca 10. sz. Teleion: 68. Cement, mész, cementcserép, cement- és gipszlspok, valamint mindennemű épitésf anyagok nagy raktára. 386 "iodern cserépkályhák díszes és egyszerű kivitelben méltányos Árban beszerezhetők. Edes most I pengő 20 Óbor . . 1 pengd 16 Kossuth Lafos-sugárut 21. Ügyvédnek, orvosnak alkalmas nagy ÍLL í JSC belvárosban kiadó. Érdeklődések kiadóba »EakáS« jelige a/alt. fillandA sofHriskola és motor* kerékpár tanfolyami Alföldi garagpham, Kossuth Lajos sugárul 22-24., felelősséggel és szakszerűen! § Különóra úrvezetők és hölgyvezetők részére. elhatározta, hogy üdvözli Rothermere lordot, majd a csőkartell kérdésével foglalkozott. A magyar vasgyárak ugyanis a vízvezetéki csö­vek gyártására kartellt kötöttek, amely negy­venhét pengőre drágilotta a cső árát. Belépett a karbellbe a Máv. gépgyára is. A városok kongresszusa ez ellen tiltakozott, mert a Máv. gépgyár nem helyezkedhetik rideg üzleti ala­pokra. A kartell közben leszállította a cső árát 39 és fél pengőre, ami csak másfél pen­gővel drágább a külföldi gyárak árainál. Foglalkozott a választmánv a kultuszminisz­ternek azzal a tervével is, hogv a közgazdasági egyetemen városigazgatási tanszéket kiván fel­állítani egyelőre próbaképen három évre és ehhez a városok kongresszusától évi száz­millió korona hozzájárulást kiván. A választ­mány kimondotta, hogy a kérdést pártolólag terjeszti majd a kongresszus plénuma elé. Elhatározta a választmány, hogy feliratot intéz a belügyminiszterhez, akit arra kér meg, hogy a készülő vármegyei és városi törvény tervezetét, mielőtt azt a pártgvülés elé terjesz­tené, juttassa el a városok kongresszusához is véleményezés végett. Foglalkozott végül a választmány a közigazgatási szakképzés egy­ségesítésének kérdésével is. Az a terv merült fel, hogv a közigazgatási pályát is képesítés­hez kellene kötni éppen ugy, mint a birói és az ügyvédi pályát. Eddig a jogtudományi ka­ron történt absolváció után ugyanis mindenki mehetett minden további képesítés nélkül köz­igazgatási pályára és ott a legmagasabb állá­sokat is elérhette. A választmánynak az a kí­vánsága, hogy a jövőben csak bizonyos gya­korlati esztendők eltöltése és a városigazga­tási vizsga letétele után legyenek a magasabb állású tisztviselők megválaszthatók. í~ Ebben áz ügyben határozott vélemény nem | alakult ki, a választmány azonban legközelebb érdemben is foglalkozik a kérdéssel, amikor már konkrét javaslatok is napirendre ke­I rülnek. Csanády Mihály legrégibb, legszolidabb ingatlan adás-vételi, árufor go'mi és kereskedelmi ügynökség, törvényszékije] bejegyzett cég Közvetíti: magán- és bérházak, telkek, keries családi házak, ujszegedi villák, gyümölcsös és konyhakertek, gyári épületek, ma'mok, mindenféle üzlelek vételét és el. adását, volonrnt bérbeadását, lakások és bútorozott szobák bérletét. Kieszközöl: o!csó kematu ál'ar.d. és iörieiztéses jelzálogkölcsö­nöké ingailonra vagy bármiféle fedezetre. Elvállalja : gyárak, vállalatok és nagykereskedők által előíllitott árukra képviseletet, gyártmányainak eladását, külföldre való összeköttetését, Szegeden, Tisza Lajos fcüru! 46. szám, Teleíon 19—34, érdeklődni lehet d. e. 9—12-ig és d. u. 2-8 ig. Köhögés, rekedlség, hurut ellen bevált szer a 29 Máramaros! Havasi Thea kapható Gergely Jenő Szent Rókus gyógyszertárában, dobozonként 70 iiilér. Német és angol Kerékpárok varrógép, iramokon, sportkocsik, ' gammlk, alkatrészek részletre is. Wolf gépáraházában Szeged, üld u. 1. 833 Ntgy javítóműhely Jó minőségű fajborok, tőrkölv é j többféle pálinkái, rumok, likftr*fe kisebb és nsgvobb mennyiségben kaphatói. GÁEGYÁN IMRE ÉS FIA szőlőbirtokos, bor, «ztsz és pílioka nagykereskedő Szegíd, Kórház ucca 13. Telefon 11 45. Aranya és ezüstérmekkel ülíUntelvc. 784 SINGEK varrógépek rég bevált jó minőségben JíedveiS fizetési feltételek SINGÉ R VARRÓCÉP RE 3 7. V É M YT A RSASAO Szeged, Kárász u. 1. Van szerencsénk a fogyasztó közönséget értesiteni, hogy Kelemen és Kölcsey ucca sarkán levő 17. számú fiókunkat fővárosi mintára tej-ivó csarnokkal kibővileiiük. Ott helyben elfo­gyasztható cikkeknek rövid kivonatát — tájé­kozásul — itt közöljük: 1 po&átr forralt tej . 16 fillér 1 csésze Uávé föllel 24 ,, 1 e, t, §>atobal 36 tt 1 adag iea-vaj ... 20 ,, 1 tejföl . ... 26 1 „ trappista sajt 22 „ 1 „ tiefszin. . 24 „, Borravalói adni vagy elfogadni tilos. MCössponlé Tejcsarnok Részvénytársaság. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom