Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1927-09-08 / 205. szám

1927 szeptember 8. déla: .akország s Megkötötték a békéi a város és asz alsóvárosi ierencrenáiek kösz öli. Rendes külsőségek között tartiák meg a „radnai bucsut". (A Délmagyarország munkatársától.) Beszámolt a Délmagyarország arról a bonyodalomról, amely a csütörtöki, úgynevezett »radnai bucsu« körül keletkezett a város hatósága és az alsóvárosi szerzetesek között. P. Unyi Athanáz házfőnök ugyanis már régebben bejelentette a tanácsnak, hogy a bucsut csak egyházi jelleggel tartja meg, mert a város lanácsa nem adott engedélyt a havibucsu alkalmával arra, hogy a rendház hozzájárulás cimén meghatározott összegű adományokat gyűjtsön a bucsu árusaitól. A legutolsó napig ugy volt, hogy csütörtökön nem is lesz Alsóvároson tulajdonképeni bucsu, vagyis hogy a vásárosok nem jelenhetnek meg a templom előtt. Az illetékes városi tisztviselők hehaló tanácskozás után kedden ugy határoztak, hogy nem aktaszerüen intézik el a kérdést, hanem közvetlen érintkezést keresnek a rendházzal és megkísérlik a békés megállapodást. Szerdán délelőtt azután megjelent a városházán páter Unyi Athanáz, akivel meg is kötötték a békét. A megállapodás értelmében a rend éppen olyan külsőségek között tartja meg az idén is a bucsut, mint ahogyan a múltban megtartotta, nem akadályozza meg, hogy az árusok sátort verjenek a templom körül. Tegnapi közleményünkkel kapcsolatban egyébként ma levelet kaptunk P. Unyi Athanáz házfőnöktől, aki többek között a következőket irja: — Kérném tisztelettel a lek. Szerkesztőséget, hogy a Délmagyarország szeptember 7-iki számában: Ujabb bonyodalmak slb. cím alatt megjelent közleményt helyesbíteni kegyeskedne, miután abban több tévedés van, bizonyára léves információ következtében. Nem felel meg a valóságnak az, hogy én a várostól bizonyos precedensre való hivatkozással helypénzszedési jogot kértem volna. Mindössze az történt, hogy a mull évben szeptember 8-án egy népünnepélyt rendeztünk a templomtéren s az olt elhelyezett árusok a jótékony célra hozzájárulásként űzetlek csekélyebb őszszeget. Ezt különben más alkalmakkor is megteszik a népünnepélyrendezők. Ugyanez törlént most is a tervbeveit népünnepély alkalmával a havibucsun. Ugyancsak léves információn alapszik az is, mintha a város a rendháznak a helypénzből részesedést ajánlott volna fel. Ez egyáltalán nem történt meg. de nem is kértem. Л leányanya meri el akarlak (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délben megdöbbentő gyilkosságról tettek jelentést a szegedi ügyészségnek. A Sándorjaival csendőrség jelenlése szerint ugyanis kedden reggel titokzatos körülmények között meghalt Szikra .Tulia 23 éves cselédleány 10 napos leánygyermeke. A jelek szerint a csecsemő halálát fqjtogatás okozta. Az ügyészség vezetőjének utasítására dr. Mihályfy István ügyész, a vizsgálóbíró és dr. Ács Sándor törvényszéki orvos utaztak ki szerdán délután Sándorfalvára, hogy a helyszíni nyomozást és a boncolást megejtsék. A megállapítások szerint Szikra Júlia Sándorfalván mint gazdasági cseléd volt alkalmazva. Nemrégiben a leánynak gyermeke született, ami miatt a leányt állásából el akarták bopsájtani. Szikra Júlia efeletti elkeseredésében elhatározta, hogy gyermekét elpusztítja. Első terve az volt, hogy gyermekét valahol kiteszi és otthagyja. Később azonban elhatározta, hogy megfojtja. Borzalmas tettének végrehajtása előtt gyermekét már nem is táplálta és a községi orvos elölt olyan kijelentést tett, hogy gyermekétől bármi uton, de meg fog szabadulni. Szikra Júlia gyermekének megölését ugy hajtotta ezután végre, hogy a gyermek fejére párnát lelt. Heggel azután nagy siránkoZások közepette hoz!a nyilvánosságra gyermekének halálát. A község lakossága előtt gyanúsnak tünt fel a haláleset. A gyanús halálesetet jelentették a csendőrségnek, amely azonnal bevezette a nyomozást. Szikra Júlia először tagadni próbálta a terhére ró 11 bűncselekményt, később azonban megtört. A megejtett boncolás megállapította, hogy a beköwtkezetl halált fojtoyatás okozta. A csendőrség Szikra Júliát letarlózlalásba helyezte. A város épülő taj bérpalotájában esalácMi már nem Igen kaphatnak lakást. A szegedied pénzéből éplíelí bérházban szegediek нет kapnak iakásí. (A Délmagyarország munkatársától.) Még be sem fejezték a város uj, Oroszlán-uccai bérpalotájának alapozási munkálatait, de kiadó lakás már nincs benne talán egy se. A jelek szerint bekövetkezik az a hallatlan botrány, hogy a szegediek pénzéből épített háromemeletes bérpalotában mindenkikap lakást, csak szegediek nem, csak lakásnélküli szegediek nem. A dolog ugy áll, hogy az uj bérluíz földszintjét máris kiadlák. llt kap pazar helyiséget a városi zálogház és a vivóegyesület, lesz ezenkívül három üzlethelyiség is a földszinten. Lakások csak az emeleteken készülnek, még pedig három ötszobás, hét négyszobás, tizenöt háromszobás és öt kétszobás, összesen tehát nem több és nem kevesebb, mint harminc lakás. Ebből a harminc lakásból tizenkettőnek a tanács régebbi keletű határozata értelmében máris van gazdája, a Szegedre helyezett kecskeméti erdőhivatal tizenkél tisztviselője. A kecskemétieket a város hatósága, mint ismeretes, ideiglenesen a köztisztasági lelep mögött épült úgynevezett mun- ' kislakásokban helyezte el, kedvükéri meg is | változtatták annak idején az eredeti terveket és háromszohásokká alakitötták át az egyés kétszobás munkáslakásokat. A tanács ugyan kimondotta, hogy ez az elhelyezés csak ideiglenes és 1928 augusztusáig megfelelő végleges lakásh oz juttatja az erdőhivatal tisztviselőit, de arra számítolt, hogy az erdészek meg lesznek elégedve jelenlegi lakásaikkal, amelyeknek más bajuk nincs, mint hogy nem a Széchenyi-tfrre nyílik az ablakuk. Az erdőhivatal tisztviselői azonban ragaszkodnak a tanács határozatához és fent ártják igényüket azokra a lakásokra, amelyeket az építendő uj bérházban jelölt ki számukra a tanács. így tehát az Oroszlán-uccai bérház harminc lakásából tizenkettőt az erdőhivatal tisztviselői kapnak meg. Maradna a szegedi lakásnélküliek számára tizennyolc. Igen ám, de a DMKE-palotát egyetemi internálussá .alakítják át közben és kitelepítenek belőle mintegy husz családot. Ezeknek az elhelyezéséről is a városnak kell gondoskodnia. Hogyan gondoskodhatna másképen, mint ugy, hogy a lakásínség enyhítése érdekében épülő bérházban helyezi el őket. Tizennyolc lakásban azonban husz családot nem lehet elhelyezni, valószínű tehát, hogy a város még egy bérházal épület majd, szintén azzal a szép jelszóval, hogy enyhíteni kell a lakásínséget 1 és idetelepíti azokat, akiknek az Oroszlánuccai palotában már nem jutott hely. Azért is szükség lesz az uj bérház felépítésére, mert szó van arról is, hogy a kultuszminiszter rövidesen felállítja Szegeden a kulturkfízpontol. A kullurközpont a kultuszminisztérium szegedi kirendeltsége lesz, bizonyára minisztériumi urakkal népesitik be, nem pedig szegediekkel. A város hatósága pedig erkölcsi kötelességének tartja majd, hogy ezeket a családokat is hajlékhoz juttassa, nem törődve azzal a néhányszáz kérvénnyel, amelyet régi szegediek nyújtottak be a tanácshoz és a polgármesterhez, lakást kérve az uj városi bérházban és bebizonyítva, hogy vagy egyáltalában nincs lakásuk, vagy pedig évek óta szükségodukban húzódnak meg. Sokan aggodalommal gondoltak arra, hogy milyen nehéz dolga lesz a tanácnak, amikor majd az uj bérház lakásainak kiosztására kerül a sor. Nincs ok semmiféle aggodalomra mondották illetékes és alaposan beavatott helyen munkalársunknak. — A tanácsnak nem lesz semmiféle nehézsége. Nem kell válogatnia a szegedi kérelmezők közölt, nem kell néznie, hogy kinek ki a proleklora, látatlanba elutasíthatja majd az össres kérelmeket, mert az uj bérházban szegediek számára nem marad lakás. Juhász Gyula — franciául. Magyar költök és irók Victor Hugo nyelvén. Az olyan sokat hangoztatott kutturföléüyünk dokumentálására Parisban élő és csendben munkálkodó fiatat Íróink két gyönyörű kötettel léptek a nagyvilág nyilvánossága elé: költőinkből és prózaíróinkból összeválogatott egy-egy francia nyelvű antológiával. Hálásaknak kell lennünk Pogány Béla Parisban élő fiatal magyar ¡ró iránt, aki a két kötetet nagy fáradsággal és még nagyobb áldozatkészséggel — és talán mondanunk sem kell — minden támogatás nélkül összehozta. Igen jelentős teljesítmény ez nemcsak a magyar irodalomnak külföldön való terjeszkedése szempontjából, hanem politikai szempontból is. .1: az igazi magyar propugnada, amikor értékeinket, a nyugati népek színvonaláig emelkedő irodalmunkat visszük a nagy világ elé. * Ugy a költők, mint a prózaírók antológiája nagyon jó francia nyelvű fordításban hozza a világpiacra prózairóink és költőink legjavát. A válogatás igen nagy feladatot rótt Pogány Bélára, mindkét antología szerkesztőjére. A háború előtti és a háború utáni két különböző nemzedék számtalan irányú és árnyalatú írói csoportjai közül kellett egy szük terjedelem korlátai között kiválogatnia a legjelentősebb írókat legreprezentánsabb darabjaikkal. A prózairóknál ez a feladat könnyebb volt és sikeresebben is oldotta meg. Babits Mihály, Barta Sándor, Biró Lajos-, TIcllai Jenő, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Molnár Ákos, Molnár Ferenc, Raith Tivadar, Slrém István, Szabó Dezső, Szomory Dezső, Tersánszkg Jenő, egy-kettő kivételével igazán méltók és alkalmasak arra, hogy a magyar prózairodalmat a külföld előtt reprezentálják. A költők összeválogatása már nehezebb feladat volt. Iv/.y.p 1 is sikeresen megbirkózott Pogány Béla. Képviselve van a kötetben minden irányzat, legföljebb azt lehet hibáztatni, hogy egyik-inásik szerencsés kiválogatott nem elég jelentős ahhoz, hogy idegen nyelvre lefordítsák. Legnagyobb érdeme Pogány Bélának, hogy a numerus clausust sem faji, sem politikai alapon végezte, hogy az irók és darabjaik összeválogatásában csakis tisztán irodalmi szempontok vezették és a politikai szempontokat teljesen mellőzte, amit itthon működő irodalmi vezéreinkről, akadémiáinkról, irodalmi társaságainkról a világért sem lehet elmondani. * A költők francia antológiájának megjelenése