Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1927-09-30 / 223. szám

% DÉLMAG¥ARORSZÁG 1927 szeptember 30. — A szegedi egyetem fakultásai baaül — vf­laszolt a rektor — és makói rendőrség is belekapcsolódott. A legkülönbözőbb nyomozások során azonban semmi pozitív eredményt nem tudtak fel­mutatni. Hol Vásárhelyen, hol Makón bukkan­tak rá egyes gyanús szálakra, amelyekről ké­sőbb azután kiderült, hogy semmi összefüg­gésbe nem hozható a titokzatos lelettel. A fel­tevések szerint, ha a csontok bűntény követ­keztében kerültek az országútra, a gyilkossá­gokat semmi esetre sem a közelben követték el, hanem messze földről, esetleg megszállolt terü­letről hozták a csontokat és itt elszórták, hogy a gyanút teljesen elhárítsák magukról. A csendőrség munkájáról a napokban jelen­tést tett a szegedi ügyészségnek, ahol szintén gyanúsnak találták a titokzatos csontokat. Az ügyészség intézkedésére a földeáki csendőrség csütörtökön megküldte Szegedre a földeáki csontokat. Hatalmas ládában érkeztek meg a csontok, amelyeket beszállítottak a törvény­széki orvostani intézetbe. Itt fogják most már pontosan megállapítani a csontok struktúráját. Illetékesek nagy érdeklődéssel néznek a vizs­gálat eredménye elé. —— ' ——-—" f 'rif-iiQ-^-YlinriL'l U1.'JTirLTfTl)Uil Schotcz-Kovács professzor-szélhámos ur négy hölggyel sétált a korzón, de cukorkát hitelbe vásárolt a boltban. Egymásután teszik meg a feljelentéseket a vakmerő szélhámos ellen. (A Délmagyarország munkatársától.) Scholcz Ödön szegedi szélhámosságai, amelyekről csütörlöki számunkban részletesen beszámol­tunk, csak most kezdenek leljesen tisztá­zódni. A rendőrségen csütörtökön egymás­után jelentkeztek a panaszosok, akiket az „előkelő ur" megkárositoft. Jónevü belvárosi kereskedők mellett olt voltak a főpincérek is, kitűnt, hogy „dr. Kovács Ödön professzor ur" senkinek sem fizetett készpénzzel, mindenkit megkárosított, akivel csak összeköltetésbe került. Előkelő külsejével, allűrjeivel minden­kit tévedésbe ejtett. A rendőrségi folyosón megjelenlek azok a szülők is, akiktől nyelv­tanítás címén tandijai szedett fel a „tanár ur". A »professzor úrról" egyébként kiderült, hogy eredetileg pincér volt a foglalkozása. A vakmerő szélhámost magas, hajlott ter­meiével, különc ruhájában szinte állandóan ott leheted Iáfni ugy a Kass, mint a Tisza terraszán. Különösen öltözéke keltelt feltű­nést. A nyár uióján fehér nadrágban járt, széles karimájú panamakalappal fején, kabátja gomblyukában fehér rózsa pompázott. Monok­lit viselt és előszeretetlel tartózkodott höl­gyek társaságában. Az uccán egyszerre há­rom-négy hölggyel korzózolt, akiknek cukorkát azonban már hitelben vásárolt. A rendőrségen különösen azon csodálkoz­nak, hogy a mintegy 50-60 íőnyi károsultnak eszébe sem julolt, hogy feljelentést tegyen. Ha véletlenül Budapesten nem fogja el Scholcz Ödönt a rendőrség, még mindig nem tetlek volna jelentést, hogy a szélhámos három éven át garázdálkodott Szegeden. Scholcz bünlistáját most készilik el. IHHWWIWIIIW. IWMWWI^iMJWWIIMMrt^ a Dr. Tótlt Károly, a távozó rektor nyilatkozik a szegedi egyetem hallgatóinak létszámáról, az egyetemi tanításról és a jogakadémiák megszüntetéséről. Hány hallgatója van a szegedi egyetemnek ? (A Délmagyarország munkatársától.) Isme­retes, hogy a közelmúltban a budapesti Páz­mány Péter-Tudományegyetem bölcsészeti fa­kultására kétszer annyi hallgató jelentkezett, mint amennyinek felvételére a numerus clau­sus alapján a karnak engedélye volt. A böl­csészeti kar ekkor kérte a kultuszminisztert, hogy nagyobb számú hallgatók felvételét en­gedélyezze, amit azonban a miniszter akkor azzal utasított el, hogy nem engedélyezi a nagyobb létszámot. A fővárosi sajtó szerint ezt azzal indokolta, hogy 1 vidéki diákok menjenek a vidéki egyetemekre, mert azok üresen álla­nak. A kultuszminiszternek ez a kijelentése meg­lehetős feltűnést keltett és olyan aangok hal­latszottak, hogy nem lehet a budapesti egye­tem létszámát csökkenteni, mert a tanszabad­ság elvébe is ütközik, ha egy vidéki diáknak előírják, hogy hol tanuljon, melyik profesz­szor hallgassa. Ebben az ügyben felkerestük dr. Tóth Károlyt, a szegedi egyelem most lelépő rek­torát, aki a következőket mondotta: — Az, a kultuszminiszternek imputált meg­állapítás, hogy a »vidéki egyetemek üresen állanak«, csak léves közlés eredménye lehet. A helyzet ugyanis az, hogy mind a három vidéki egyelem eléri, sőt meghaladja azt a hallgatói 'létszámot, amely mellett a legtöbb külföldi vidéki egyetem működik. Ma már mind cr három magyar vidéki egyetem hallga­lóinak öttziélszúma egyenként és külön-külön felül non az ezren. Ami pedig a szegedi egye­tmet illeti, nekünk már a múlt év első felében testesen 1190 hallgatónk volt, ebben az fcrbau előreláthatólag 1300—1350 lesz pedig • jog- és államtudományi karon G50—/00, az «Tosludományin 350—100, a két bölcsészeti ksrou összesen mintegy 220—260. Ennél na­fretob hallgatói létszáma nincsen a legtöbb nemet vidéki egyetemnek, nincsen a franciák­nak és nincsen az olasz vidéki egyetemeknek sem. Ezután azt fejtegette Tóth rektor, hogy lé­nyegesen nagyobb hallgatóság mellett komoly tudományos oktatás nehézségekbe is ütközik. Megkérdeztük ezután a rektort, hogy a numerus elausus egyik következ­ménye-e az, hogy a vidéki hallgatók egyrésze nem kerülhet a budapesti egyetemre. — Ez kétségtelen — válaszolta Tóth rektor. — A vidéki hallgatók egyrésze, ha már a létszám Budapesten belelt, ha tanulni akar, kénytelen vidéki egyetemre beiratkozni. Ez azonban a mondott okoknál fogva nemcsak nem baj, hanem éppen tudományos szem­pontból előnyt jelent. Ez az eredmény egyéb­ként főleg a vidéki egyetemek bölcsészeti kará­nál jelentkezik, mert a többi karon, különö­sen a jogi és államtudományi karon, az enge­délyezettek létszáma az eredetileg jelentkezők­kel már betelik és igy a Budapestről kiszoruló vidékiek fel sem vehetők. — A szegedi egyetemen a jog- és államtudo­mányi karon a megállapított létszámot meg­haladták-e a jelentkezők? — A megállapított 200-as létszámot a jelent­kezők már is túlhaladták — mondotta Tóth rektor —, holott a budapesti egyetemen a felvétel és igy a létszámon felüliek kizárása még nem történt meg. — Mi a helyzet a bölcsészeti karon, kérdez­tük tovább a rektort­— A bölcsészeti karon, minden mástól el­tekintve, azért is fontos, hogy a hallgatóknak egy nagyobb konlingense a vidéki egyetemeken nyerjen kiképzést, mert ebből a hallgatóság­ból kerül ki a jövő középiskolai tanársága és ezekre nézve, job baz, ha vidéki miliőben nyerik a leendő vidéki középiskolai tanárok kiképzésüket. Rátértünk azután arra, hogy a szegedi egye­tem nem kifogásolta-e a megállapított hallga­tói létszámot. a jog- és államtudományi kar kérte a kultuszminisztertől a hallgatók lét­számának 200-ról 250-re való feleme­lését. Ez még tavasszal történt. Ehhez a miniszter, nem járult hozzá azzal az indokolással, hogy éppen a jogászképzés tekintetében tulproduk­eió van. Végül a jogakadémiák megszüntetéséről szólt a rektor. — Határozottan tiltakoznom kell azon beál­lítás ellen — mondotta —, mintha a jogakadé­miák megszüntetése a vidéki egyetemek meg­erősítésével volna bármiképpen kapcsolatba hozható. Hiszen mind a három vidéki egye­temnek épen a jog- és államtudományi kara hallgatóinak létszámát tekintve olyan erős, hogy semmiféle, a jogakadémiák részéről való, vagy tőlük várható megerősítésre nem szorul. Tóth Károly, aki az idén, mint prorektor működik majd az egyetemen, kijelentette, hogy az uj rektor, Reinbold Béla október közepén, az egyetem ünnepélyes megnyitásán veszi át majd a rektori méltóság jelvényeit. Ekkor lesz az uj tanács ünnepélyes beiktatása is. Gábor Arnold. Pinteken megkezdődnek az adófelszóiamlási tárgyalások Az adókivetésekre beadott felszólamlásokat most kezdik tárgyalni a bizottságok. Pénteken a III. számú bizottság kezdi meg a munkát, amely a pénzügyi palota II. emelet, 28. számú termében tanácskozik. A III. számú bizottság tárgyalási sor­rendje a következő: Szeptember 30-án: Neu Sándor szatócs, Szatymaz-u. 27. Sándor Imre bérkocsis, Nyil-u. 47. Dobó Imre italmérő, Délibáb-u. 63. Papp Sándorné bordélyos, Borbás-u. 11. Vőneki Szilveszter fakereskedő, Rákóczi-u. 16. Salgó Péter gyógyszerész, Mátyás-tér 4. Gávrily József szabó, Hattyas-sor 19. Dobóczki Szilveszter paprikakereskedő, Mátyás-tér 1. Bedő Istvánná zsibárus, Kisfaludi-u. 5. Dobóczki Imre paprika­kikészitő, Pálfi-u. 5.; Komarek Ignácné bormérő, Róka-u. 1. Drinóczki Szilveszter kosárfonó, Szü­badsajtó-u. 55. Kosóczki József csizmadia, Nyil­u. 23. Kenderesi József szabó, Pásztor-u. 40. Ka­tona Mártonná szülésznő, Alsónyomássor 48. Ba­logh Irán varrónő, Vaspálya-u. 12. Miskolczi Mária fodrász, Alsóvárosi feketeföldek 3. Heimann Endre asztalos, Sárkány-u. 8. Varga Ferencné piaci árus, Szécsi-u. 3. Kurucz János alkusz, Hattyas-sor 21, Pauer István fbérlő, Madách-u. 17. Manheim Gás­pár fogtechnikus, Pálfi-u. 11. Szögi Antal szatócs^ Pálfi-u. 79. Ivkov Sándor szabó, Pásztor-u. 26, Csonka Gergely paprikakereskedő, Róka-u. 21. Október 1-éa: Szlanka Ágoston hentes, Földmives-ü. 33. Özv, Hunyadi Sándorné ht., Mátyás-tér 24. Nagy Lajos és Társa malmos Pálfi-u. 63. Turu János eséplős, Kacsa-u. 3. Ifj. Huszta Ferenc fuvaros, Alsóvárosi feketeföldek 63. Patkós Imre bérautófuvaros, Szán­tó-u. 8. Árvái József és Társa bérautófuvaros, Nyár-u. 20. Újvári Ilona varrónő, Pálfi-u. 8. Szu­dárevits Péterné fakereskedő, Röszke 250. Dr.; Véhly Béla orvos, Csórva 323. Kondász Ferenc alkusz, Gajgonya 214. Ifj, Benkő József kovács, Gajgonya 440. Hoffmann István gyógyszerész, Gaj­gonya 484. Balogh Mihály és István eséplős, Össze­szék 161. Szilasy György fbérlő, Feketeszél 521, Bata András és Társa szélmalmos, Feketeszél 055. Özv. Kovács Lajosné paprikakikészitő, Alsóvárosi feketeföldek 18. Kovács Józsefné piaci árus, Al­sóvárosi feketeföldek 29. Kapás Jánosné piaci árus, Alsóvárosi feketeföldek 29. özv. Kovács Józsefné dohányárus, Kecskés-u. 12. Kondász István és Társa eséplős, Balástya 355. Gombos József ser­téskereskedő, Balástya 458. Özv. Sándor Sándorné szülésznő, Balástya 360. Dr. Bérezi Béla omsá Csengele 22. Meglepő ©lesé araion vásárolhat kedv előfizetési feltéteáeli mellett 455 Csillárokat Fonyó Soma villanyvilágitási üzletében Kölcsey acca 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom