Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1927-09-27 / 220. szám

1937 szeptember" 20. DÉLMAGYARORSZÁÍ A város kiépíti a kisvasul oliömösl yosalszakaszál Is, (A Délmagyarország munkatársától.) Abban az időben, amikor a város közgyűlése a pusztamérgesiek kívánságára elhatározta, hogy a kisvasú tat meghosszabbítja Pusztamérgesig, rjítömös község lakossága is lépéseket, tett a városnál a vasntért. öttömösnek azonban nem volt szerencséje, mert a tanács csak az egyik szárnyvonal meghosszabbításához járult hoz­zá, Így a mérgesi vonalszakaszt ki is építették és-a kisvasút már nagyban szállítja be a vá­rosba a mérgesí szőlők idei termését öttő­mös azonban nem kapta meg a vasutat, de nem is nyugodott bele. Azóta többször kí­sérletezett, hogy Szeged város hatóságát ál­láspontja megváltoztatására bírja, sokáig az eredmény leghalványabb reménye nélkül. Most azonban ugy látszik, hogy megváltozott a han­gulat. A küldöttség legalább, amely • hétfőn kereste fel öUömösről a polgármestert, már a rideg elutasítás helyett egészen biztató vá­laszt kapott,- sőt a polgármester biztató vála­szát később a tanács is megerősítette. A polgármester a hétfői tanácsülés vége­ifelé jelentette be, hogy miféle küldöttség járt nála és milyen választ kapott — Én agy gondolom — mondotta a polgár­mester —, hogy lehet komolyan foglalkozni a kérdéssel. Előbb természetesen alapos elő­tanulmányokra van szükség, nehogy ráfizes­sünk a vasút meghosszabbítására, az öttömösi vonal kiépítésére, Pontosan meg kell álla­pítani, hogy ez az uj vonalszakasz mennyivel fokozná a kisvasút forgalmát, milyen terüle­teket csatolna a város piacához. Ha az ered­mény kedvező lenne, akkor, ugy gondolom, meg kellene építenünk ezt a szakaszt is. Berzcnczey Domokos műszaki főtanácsos mindjárt bejelentette, hogy az uj vonalszakasz hossza a Várostanyától öttömös faluig körül­belül tizenkét kilométer lenne. Egy vonal­kilométernyi pályatest építése átlag négyszáz­ötvenmillió koronába került a felépítmények nélkül, de az öttömösi vonalnál ez az átlag­költség csökkenne, mivel a vasút partos te­rületeken haladhat, tehát lényegesen keve­sebb földmunkára van szükség. Ezenkívül ki­sajátításra is alig lesz szükség, mert a terület a város tulajdona. A város a vonalszakaszt házilag is megépíthetné, ami a vállalkozói haszon megtakarítását jelentené.. A tanácsban nagy kedv kerekedett hirte­len az öttömösi vonal kiépítéséhez és hatá­rozattá lön, hogy a kérdés komoly megfon­tolás tárgyává tétetik. MMMMMMíW&MMMfMMMMMMM Egy vaMiiierő MM Mi nap alatt négy bettrist kivetett e!, majd sorra járta a icsesiiilai I deieMivek nyomréi-üpmra lárva a kocsmában fosták el a teljesen lerészegedett embert. (A Dólmagijarország munkatársától.) Szom­baton és vasárnap egy jól szervezett betörő­társaság négy betörést követett el a város különböző helyein. Szombaton délben a Bel­városi Mozi két pénztárát dézsmálták meg, éjszaka betörök jártak Rácz Imre Kossuth Lajos-sngánit 117. szám alatti vendéglőjében, ahol a betörők záróra után behatoltak az ivóban, itt lerészegedtek c.s mindössze három pengőt találtak. A két betörés ügyében a vendőrség azonnal bevezette a nyomozást. Alig kezdődött meg vasárnap a munka, éjjel ujabb két betörést jelentettek a rendőrségnek. A betörők most a Pulcz altábornagv-ucca 11. szám alatti trafikot látogatták meg, ¿'amely Bálint Lajosné tulajdona. A betörők' innen 30 pengő értékű dohánynemüt vittek el. A hajnali órákban a rókusi fekete földeken egy szatócsüzletben járlak a betörők, ahonnan 120 pengő készpénzt vittek el A nagy eréllyel megindult rendőri nyomo­zás során azonnal megállapították, hogy a négy betörést egy és ugyanazon társaság haj­totta végre. Az ügyes detektívek hétfőn dél­előtt a szegedi vendéglőket razziázták végig, mert a feltevések szerint a betörők még hét­főn délelőtt is az egyik szegedi kocsmában mulatoztak Délben a rendőrségről detektivesoportok vo­nultak ki, mivel az ujabb jelenlések már pon­tosan megállapították, hogy az egyik betörő az egyik Gizella-téri vendéglőben folytatja a mulatozást Amikor azonban a detektívek a vendéglőben megjelentek, a betörő már nem volt ott, villamoson kiment az állomásra, ahol a közelben tovább mulatozott Itt akadtak rá a detektívek. A teljesen részeg ember azonban a detektívek kérdéseire válaszolni már nem tudott. Amikor azután b3 akarták kisérni a rend­őrségi fogdába, rúgni és kapálózni kezdett, nekirontott a detektiveknek, ugy hogy kezeit meg kellett kötözni. A detektívek délután fél­kettőkor értek be a városházára a »munka« után hangosan mulatozó betörővel,. Értesülésünk szerint a teljesen részeg be­törőt még hétfőn este sem tudták kihallgatni. Megállapították azonban, hogy résztvett a be­törésekben és több fontos bűnjelet is talál­tak. Kihallgatását kijózanodása után kedden kezdik meg. A rendőrségen egyébként most még azt sem tudják, hogy a nagyszerű mun­kával tulajdonképpen kit fogtak el, majd csak kihallgatása során lehet tisztázni személv­azonosságát, A betörő bizonyára csodálkozva fogja észrevenni a kialudt mámor után, hogy a kocsmákból egyenesen a detektívek közé került CsíitSrt&kin éjsiala ís tárgyalni fogja a közgyűlés a költségvetést kéz a bormányhalöságj jóváhagyást, amikor tul voltak minden költségvetésen. Október tizedikéig o tanács csak akkor terjesztheti fel a költségvetést ha legkésőbb október elsején már közszemlére teheti, a szabályrendelet nyolc napi közszemléi ír elő. hogy a város minden polgára benyújt­hassa ' ellene esetleges íelebbezését. Közszemléi-e pedig csak letárgyalt és jegyzőkönyvbe foglalt költségvetést lehet tenni. A széles mederbeu hömpölygő vita tehát tűssé idegesítette a tanácsot és a tanácskozási idő meg. hosszabbításának gondolatát sugalmazta. Ez a gondolat azonban szombaton a városatyák felzúdu­lása miatt nem ölthetett testet. Bár a terv az volt, hogy a polgármester kilenc óra előtt uem szakítja "meg a vitát, a városatyák felzúdulása, miatt azonban le kellett mondania tervéről. A helyzetet súlyosbította az ís, hogy szerdáig zsidó ünnepek vannak, ilyenkor pedig régi szokás sze. rint, a közgyűlés nem szokott üléseket tartani. így három napi időveszteség éri a tanácsot, amely nem számított arra, hogy a költségvetési vita nem fog befejeződni szombatig. A Délmagyarors'/ág munkatársa hétfőn kérdést intézett a polgármesterhez, hogy csütörtökön meg­hosszabbítja-e a közgyűlés tanácskozási idejét, te­kintettel a sürgősségre. — Más megoldás nines — meg kell üosszabbi. tancin, — mondotta a polgármester.— Senki sem számitolt arra, hogy ilyen alapos vita támad aa idei költségvetési tárgyalás alkalmával. Valószínű­leg azt teszem majd, hogy este hét. órakor, vagy nyolckor egy órai vacsoraszünetet rendelek el ét; megkérem a bizottsági tagokat, hogy vacsora után jöjjenek vissza, mert az ülést, a vitát folytatjuk. Nem szívesen vezetem be az éjszakai üléseket, de most, kivételesen uem tehetek másként. A költség­Ü vetést péntekig la kell tárgyalnia a közgyűlésnek, I különben nem tarthatjuk be a belügyminiszter I rendeletében megállapított terminusokat. S Elmondotta még a polgármester, hogy a tanács-! $ kozási idő meghosszabbítása csak a költségvetési vita idejére vonatkozik. Ha a közgyűlés végzett a költségvetéssel, akkor ismét a régi, megszokott; tempóban folytatják az ülést SZEGEDI SAKKÉLET. A Szegedi Sakk-Kör erősen tartalékolt kombinált csapata vasárnap Tótkomlóson az ottani sakk-kör csapatával mérkőzött. Az uta­zástól fáradt csapat erős küzdelem után 10:3:1 arányban, 10 és fél ponttal nyerte meg a mérkőzést Tótkomlós 3 és fél pontjá­val szemben. Élénk bizonysága ez az ered­mény a Szegedi Sakk-Kör játékosai fejlődé­sének, mert csapatában 5 első*, 5 másod« és 4 harmadosztályú játékos szerepelt. Október 2-án Békéscsabán játszik a kör csapata, melybe dr. Burger csapatkapitány a következőket jelölte ki: dr. Burger. Konrád, Görög, Szántay, Kroő, Puskás, Guczy, Pauer, Zemenkovits, Lőwinger. Becker. Rosenberg, Köves, Villányi. Liebmann és Zoltán. Tarta­lékok: Soóky, Pártos, Griiner és Bihari. Ma és holnap délután villámtorna lesz a sakk-kör Royal-kávéházbeli körhelyiségében, melyre jelentkezni lehet a helyszínen Szántó főtitkárnál délután 3 óráig. ur f ttmrntiumjxr: r-— Vacsora után vissza a torony alá. (A Délmagyarország munkatársától) A polgármester — mint ismeretes — szombaton este félnyolckor azzal engedte haza a közgyűlés tagjait, hogy a költségvetési vita folytatása csütör­tökön délután négy órakor lesz. Ezt nagy örömmel Vette tudomásul az a tizenöt városatya, aki Sze­ded város polgárságát képviselte a város parla­mentjében az alatt a négy nap alatt, amíg el­jutottak • költségvetés színházi tételeihez, mert a «aokAUaoa! sséies mederben folytatott vita ala­pot» kiíBsríteti« a türelmeket. A türelmetlen­ség fct 1» rcbb&ct már abban a morajlásban, amoty uifiiaxA* akart lenni a «tanácsi öbstrukció« j » ellen. Obstrukció alatt pedig azt értették, hogy a tanács nem mutatott nagy hajlandóságot a "köz­gyűlés félbeszakítására még félnyolc órakor sem, pedig a gyomrok már vacsorára jelentkeztek. A uagy harag különben és kivételesen alaptalan volt, mert a város tanácsa kényszerhelyzetben akart obstrukciót szervezni az idő elleu, A bel­ügyminiszter ugyanis szigorúan ráparancsolt a vá­rosra, hogy október tizedikéig terjessze fel a köz­gyűlésiig is- letárgyalt költségvetést kormányható­sági jóváhagyás végett, mert a minisztériumokban szakítani akarnak azzal a régi szokással, hogy a városok csak akkor kapták meg költségvetéseik­pénteken, szombaton vasárnao Jegyek a Délmagyarország fegypénztáránáL A jegyeket kívánságra ¡>ásbo~ küld lük. Jegyrendelést teletomon is elfogadunk. ozmmzzE immi HORYATH-CIPO Ü 691 kászen nm mérték uíán TSssa £ajO& Uöraí 32. ss. - 15.1» ... Poinpás isM üitllés Stájerország legszebb vMékéo KfcnY^rnmel berendezett intézet az Összes

Next

/
Oldalképek
Tartalom